10.Fejezet

            Kapkodom magamra ruháim, hogy ne essek abba a hibába, hogy elkések. Darlene már negyed órája rám vár. Eddig úgy van, hogy elkísérem őt a reggelijére. Vagy inkább randevújára? De ha így haladok, lehet, futok egyenesen a munkahelyemre.

-Ade, itt van egy nagy fekete autó. Most hívott a szobaszolgálat, hogy ránk vár. – Darlene meglepett hangja kiabál be szobámba.

-Tessék? – kapom magamra magas sarkúm.

-ITT EGY KIBASZOTT IDEGEN KOCSI, AMI RÁNK VÁR! – kiabálja az információkat az arcomba.

-Köszönöm! – motyogom, míg megigazítom hajam, s felkapva táskám intek neki, hogy menjünk.

Ahogy kilépek az épület ajtaján, egy alakot mér fel tekintetem, az idegen fekete kocsinak dőlve. Orrán napszemüvege pihen, míg haja gondosan be van állítva. Testén egy szürke szmoking feszül, míg ajkán egy elégedett mosoly ül, ahogy rám vezeti tekintetét, s arcomról csak meglepettséget tud leolvasni. Oda sétál hozzám, s leveszi napszemüvegét, hogy szemébe tudjak nézni.

-Jó Reggelt! – köszön mindkettőnknek, de Darlene csak habog.

-Jó reggelt! – mosolygok felé, s rá kell jönnöm, hogy csorog a nyálam kinézete miatt. Így azonnal elnézek róla, hogy abba hagyjam.

-Gondoltam jól esne egy fuvar a munkahelyére. – suttogja fülembe, amire a hideg futkos a hátamon.

-De Darlene-

-Őt is elvisszük! – vezeti kezét derekamra, s kezd húzni kocsijához. Kinyitja Darlenenek az ajtót, majd ám tekintve int a kocsi felé, hogy én is beszálljak.

-Igazán kedves Öntől, Mr Styles, hogy elvisz minket! – hálálkodik Darlene, míg én csak arra koncentrálok, hogy vajon hall-e minket a sofőr, aki vezet.

-Nem figyel. – suttogja fülembe Styles. Mintha csak gondolatolvasó lenne.

            Miután kitettük sikeresen a kocsiból – szó szerint – Darlenet a randevúja helyszínére, elindultunk a munkahelyünkre.

-Fognak pletykálni? – kérdezem félénken, bár én is tudom rá a választ.

-Persze! – feleli könnyeden, de tekintete a kinti létet fürkészi.

-Oh. – picit mégis csalódottan nézek az ölemben pihenő kezemre.

-Csak nem fél a pletykáktól? – tekint rám, míg kérdését felteszi.

-Nem, nem! Csak-

-Szóval fél. Ne aggódjon, nincs ok erre! – míg szavai melegen is hangozhatnának, addig mintha csak egy robot mondaná, ejti ki őket. Majd ismét kitekint az ablakon. Gyerünk Styles! Még egyszer és több érzelemmel! – heccelésből buzdítja belsőm rá, de mit sem érve hagyom inkább abba.

-Jó munkát, Miss Brooks! – fogja meg kezem, s nyom egy csókot kézfejemre, míg arcán elégedett gödröcskés mosolya pihen. Arcom ismét lángokba borult, s kényelmetlenül érzem magam.

Rohanok irodámig, s próbálom palástolni a belőlem kiváltott érzéseket.

Darlene számát tárcsázom, de Ő nem veszi fel, ami furcsa és szokatlan tőle.

Elkönyvelem magamban annyival, hogy biztos nem vette észre és elkezdem munkámat.

Pár óra elteltével hangos csöngésbe kezd a készülék.

-Darlene? – csak ijesztő lélegzetvételeket és szörtyögést hallok. Mint amikor valaki nem fújja ki az orrát.

-A-Ade! – zokog a telefonba, míg az én szívem hevesen verni kezd.

-Mi történt? Minden rendben?

-I-igazad volt. Megint. – sírására szívem összeszorul. –Megint csalódtam. HOGY LEHET UGYAN ABBAN A KURVA EMBERBEN ENNYISZER CSALÓDNI? – levegőt nem kap, de mégis egy szuszra elsírja nekem baját, míg én a vonal másik végén csak fortyogok a Jone által érzett dühtől.

            Csinos, kis piros ruhájában pózolgat a tükrében, s próbál valamibe belekötni, ami szerinte nem jó rajta. Pedig tökéletesen áll testén a ruha. Az első igazi randevújára készül, s oda-vissza van tőle. Jobban izgul ez előtt a randevú előtt, mint mikor érettségiznie kellett. Pedig itt igazából semmi tét. A szerelem, az meg nekem nem nagy kockázat. Egy hét boldogság? Talán kettő? Vagy ha szerencsés vagy több is, de ahhoz jól kell kijátszanod a lapokat.

-Szerinted, hogy néz ki? Nem túl kövér benne a combom? – fogja meg húsát combján, s azt kezdi libegtetni. Megforgatom szemem, hiszen vagy már egy milliószor mondtam neki, hogy nagyon jól áll rajta, de mintha csak keresztülmenne a hallójáratán, fütyül rám.

-Nem, már vagy ezredére is, de NEM! – döntöm neki fejem a hideg, fehér falnak, hogy lenyugtassam kitörni készülő idegeimet.

-Sajnálom, hogy tökéletes akarok lenni neki! Nem akárki Ő! Jó módú ember, jó módú családdal. Testvérekkel, Édesanyával és Édesapával, s szülei nagyon jól keresnek, és már vannak annyi idősek, hogy dolgozniuk se kell, mert úgy is jön hozzájuk a pénz! Mondhatni ők a tökéletes család! A fogalom, ami számodra ismeretlen, így nem értheted! – kiabál rám, majd mikor felfogja, hogy mi csúszott ki száján oda siet hozzám. – Sajnálom! Sajnálom! Sajnálom! Nem úgy értettem! – reakciómat figyeli, ami csak egy szemrebbenés volt kívül. Belül, pedig több darabra törés.

-Annyira naiv vagyok, Ade! Miért hittem, hogy elvisz bemutatni a családjához, hogy egy kellemes estét töltünk együtt? –a randevúja után sír vállamon. Pontosabban a fél randevúja után. Miután a pasas elkezdte egy motel szobába vinni azzal a szándékkal, hogy megfekteti és közölte is vele; ott hagyta őt. –Úgy nézek ki, mint egy kurva? Rám van írva, hogy „Baszásra van!” ?

-Mindig csalódsz benne. Nem kéne lépned valamit? Nélküle. – simogatom haját, amely ölemben pihen. Megrázza nemlegesen fejét, míg szipog egyet.

-Ahhoz már nagyon beleestem. Azt várom, hogy mikor hív vagy ír, hogy találkozzunk. Vagy esetleg, hogy ott aludjak nála, ami eddig még egyszer sem történt meg. Magába bolondított, majd függve hagyott. Mintha csak az alkalmi kurvája lennék, akit néha elvisz vacsorázni, majd utána egy szobába azzal a szöveggel, hogy „A desszert se maradjon el!” – picit kuncogok azon, amilyen hangon utánozza Jone hangját, mikor tőle idéz.

-Mi is történt pontosan?

-Úgy volt, hogy elmegyünk reggelizni. Már vagy két órája ott vártam azzal a tudattal élve, hogy biztos csak elaludt vagy késik, vagy lerobbant a kocsija és ép taxit fog. Majd mikor meguntam, haza fele kezdtem sétálni. Akaratlanul néztem el egy motel irányába, ahonnan épp kijött egy fruskával karöltve egy szobából. A folyosón úgy fogta a derekát, mintha csak az övé lenne, mint ahogy engem szokott fogni. -  itt már zokog a felismeréstől – Nem üzentem neki, nem hívtam. Csak hagytam lógva, azóta se írt, se hívott.

            „Elég paraszt az öccse. Adeline”

            „Nem mond újat, Drága Brooks. Harold”

            „Hallotta mit tett Darlenenel?Adeline”

            „Nem. Nem is hiszem, hogy mesélni fog róla az öcsém. Harold”

            „Nem? Azt hittem, jó a kapcsolatuk. Adeline”

            „Szerelmi vagy kapcsolati problémákat nem beszélünk meg. Inkább csak üzleti dolgokat vagy más egyéb családi problémákat. Harold”

            „Beenged? Harold”

Megtorpanva a következő üzenet írásában pattannak ki szemeim, s realizálom, hogy egy francia bugyiban és egy trikóban ülök éjfél körül az ágyamban.

            „Itt van? Adeline”

            „Nem, igazából a saját házamba kéredzkedek be.. Harold”

Kipattanok ágyamból, hogy valami pizsamanadrág után keressek, majd egy pulcsit húzva magamra megyek halkan a bejárat felé.

Darlene, miután megnyugodott elaludt, így Ő mára kifújt. Hajamon igazítok még az ajtónál lévő tükörben, majd lassan, de biztosan nyitom ki az ajtót.

Borzolt hajával találkozok először, majd szemet szúr szinte egyből a szürke pulcsi, mely testét fedi és a farmernadrágja is, ami nagyon jól áll rajta. Úgy néz ki, mint a korabeliek. Furcsa és egyben lenyűgöző látvány így látni. Jobban hozzászoktam a feszülős szmokingjaihoz.

-Nem fázott pulcsiban? – engedem beljebb, nem hagyva időt neki arra, hogy Ő is végig mérje hanyag külsőm.

-Kocsival jöttem, amiben van fűtés. – motyogja, míg elmosolyodik halványan, pöttyös pizsamanadrágomon.

-Hogy hogy ilyen későn? – sétálok szobám fele, majd leülök ágyamra, de Styles ismét csak a küszöbig jön. – Beljebb is jöhet. Mondjuk, leülhet egy fotelbe. – mutatok az egyik ülőhely fele. Styles leveszi csizmáját, s leül a velem szemben elhelyezkedő karosszékbe.

-Csak gondoltam ki akarja beszélni magából az öcsémet és a hülye tetteit. – gödröcskésen elmosolyodik, s egyik lábát térdére teszi, míg másik kezével állát dörzsölgeti.

            Észre se vettem, ahogy telik az idő, csak hogy egyre világosabb lesz. Mi pedig az ágyamon fekszünk. Míg én Styles fele, addig Ő csak az ágytámlának neki támaszkodva ül az ágyon, s hallgatja folytonos beszédemet. Néha hozzáfűzi az akkor épp eszébe jutó gondolatát, de inkább csak én vezetem a beszélgetést.

-Szóval,én akár jóval előbb is megismerhettem volna magát? – csúszik le az ágytámlán, míg suttogja nekem a szavakat.

-Igen, ha elmegyek arra az ebédre, melyre Jone meghívott engem is. Bár akkor haragudtam rá, a miatt, amit Darlenenel tett, így nem mentem. – felnéztem arcára, mely fáradt volt, de nem mutatkozott meg rajta nagyon. Inkább csak a szeme alatti táskák voltak árulkodóak.

-Szóval már rég nem itt feküdnék és beszélgetnék magával, hanem isten tudja! Talán épp csókolgatnám vagy romantikusan átölelném. –szavaira átfutott rajtam a hideg jól eső érzése.

-Csókolgatna? Inkább aludnánk, mivel normális ember ilyenkor alszik. – nevetek fel, s magamra húzom takaróm.

-Rendben! – motyogja, majd ásítva egyet kikel az ágyból.

-Elmegy? – kapom rá tekintetem. Kérdésemre meleg tekintettel néz rám, s bólint egyet válaszképpen. Átsétál oldalamra, míg én is felé fordulok. –Köszönöm, hogy meghallgatott! – ülök fel az ágytámlának támasztva fejem.

-Ugyan, nem tesz semmit. – mosolyog le rám, majd egyre közelebb hajol. 
Ismerős nekem ez a szituáció, csak ez a lelassított és nyugalmasabb verziója. Én is közelebb hajolok, majd gyengéden puszit ad számra. Rózsaszín ajkai puhák, s mint ha egy érett piros epret kóstolgatnék.  Mikor hajolna el, utána kap ajkam többért kívánkozva, amire Stylesnek kezével az ágyra kell támaszkodnia. Másik kezével arcom fogja, s hüvelykujjával azt simogatja.  Én vezetem ajkait, hiszen taktikája, mint egy kezdőé.

Lassan válok el, s kapkodva a forró levegőket távolodunk el. –Jó éjt, Adeline! – gödröcskés mosolya ajkán pihen elégedetten, míg tekintete csillog.

-Jó éjt, Harold! – mosolygok rá, s arcom ismét lángokba borul. Alakja elhagyja ágyamat. S hirtelen arra visz a lélek, hogy formás fenekét nézem ebben a feszülős nadrágjában, ahogy az ajtó fele megy.

Még utoljára rám tekintve, becsukja a nyílászárót. Ahogy meghallom a bejárati ajtó csukódását mély levegőt veszek, s az egyik kispárnámba temetem az arcom.

El se hiszem, hogy megtörtént. 

________________________________________________________

Sziasztok! 

Nagyon örülök, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a blog után, s remélem, hogy csak nagyobb lesz!
A kommentekre, amint időm engedi, válaszolok. 

Véleményeteket most se sajnáljátok, s igyekszem az újabb fejezet hozatalával. 

Csatlakozhattok a blog facebook- csoportjához is, melyhez a link itt van:https://www.facebook.com/groups/597975543679330/ 

Viszont, csak hogy fokozzam a hangulatot és az izgalmat, annyit ígérhetek, hogy a következő fejezetben nem várt fordulat következik! *kacsintós szmájli* 

All the love, Nora

09.Fejezet

            Drága Deline!

Sok idő kellett, hogy gondolataimat összeszedjem és egy kerek levelet le tudjak neked írni. Vagy a huszadik papírt gyűrtem össze és dobtam ki, mert valami mindig kimaradt. Remélem most nem ez fog történni.

            Talán ez mind akkor kezdődött, mielőtt megszülethettél volna. Édesanyáddal a kapcsolatunk elején nagyon szerettük egymást. Egy baráti társaság hozott minket össze. Csupán csak a sors volt és mi. Édesanyádat megfogta az én karizmatikus személyiségem, ahogy nem is erőltettem meg magam, de lábam előtt hevert minden nő. Ahogy egyre jobban melegedtünk össze az én viselkedésem egyre jobban változott meg. Nagyon sokszor feldühített – még most is – csak apró dolgokkal. Mint például, hogy megszólta a munkám. Kérdőre vont vagy megkérdőjelezte iránta érzett szeretetemet. Az ilyen kérdései hamar kihoztak a sodromból. Néha tárgyakat vágtam a falhoz, ritka alkalmakkor, mikor már az önkontrolom elszabadult; magütöttem Édesanyádat.

Hidd el nekem, nem akartam! Csak egyszerűen ez az izé a fejemben ezt mondta. Erre ösztönzött.  

Majd Édesanyád várandós lett veled. Az a kilenc hónap maga volt a pokol. Számára és számomra is.

Nem voltál tervezett gyerek, viszont Édesanyádnak nem volt annyi lelki ereje, hogy összeszedje magát és elvetessen.

Ezen is sokszor összevesztünk, s hasonlóan, mint a többi veszekedésünknél csapkodás vagy ütés lett a vége.

Mikor beindult a szülés én nem tartózkodtam otthon. Tudtam, hogy épp a szülőszobában van az anyád és azt is, hogy mi fog történni. Azon töprengtem, hogy ebből a hatalmas hibából hogy tudok kilépni. Hogy tudok megszabadulni mindentől, ami nekem csak negatívumot okoz.

Születésed napját egy hotelben töltöttem, nem egyedül.

Miután haza hoztak se voltam otthon. Egyszerűen felfordult a gyomrom, ha arra kellett gondolnom, hogy milyen körülmények vannak ott.

Hatalmas elhatározás és rengeteg alkohol kellett ahhoz, hogy két hét után haza menjek. Részeg voltam és nem volt meg a megfelelő gondolkodásom ahhoz, hogy sok dolgot felmérjek magam körül.

Akkor ütöttem meg a legjobban Antoanette-t. Vagy hónapokig megmaradt a nyoma, s zúzódásai is keletkeztek.

Mikor megláttalak, amikor eszel, vagy mikor kacagsz előttem volt, hogy Te vagy az életem elrontója.  

Miattad alakult ki mind ez, s miattad vétettem ennyi hibát. Te hoztad ki EZT belőlem.

            Rájöttem, hogy nem vagyok jó apának, se semmi hozzátartozónak számodra. Próbáltalak magamtól a lehető legtávolabb tartani. Ritkán jártam haza, s úgy tettem, mintha nem lenne családom.

Mintha csak a munka lenne és az alvás.

Az idegeim dolgoztak, s egyre mentek tönkre. Csak altatóval és különböző gyógyszerekkel tudtam aludni. Amiknek számát az idő elteltével csak növelnem kellett.

Antoanette vetette fel, hogy ez nem normális. El kell mennem orvoshoz és beszélni vele.

Természetesen akkor is kiakadtam rá, inkább elutaztam otthonról. Hogy kikapcsolódjak..

            Szakad az eső és én arra várok, hogy a metró megérkezzen. Munkaidőm mára lejárt, s örülök, hogy túléltem ezt a napot is.

Már több mint egy hét eltelt az óta a kínos momentum óta. Nem beszélt velem, nem nézett rám, nem hívatott az irodájába.

Mind ennek ellenére; Less normálisan beszél velem, s magáz. Ami annyit jelent, hogy beszélt vele az érdekemben.

Ahogy elnézek bal oldalamra egy ismerős alak tűnik ki. Kezében egy cigaretta szál teng, míg fürtös fejét lehajtva sétál. Hátán a szmokingja megfeszül, s hajába túrva emeli fel fejét. Rám néz, majd egy elégedett mosolyt vesz elő. Ahogy észreveszi, hogy én is Őt figyelem. Bólintok fejemmel, míg Ő szív egyet a káros anyagból. Elnyomja, majd megindul felém. Haját megigazítja sétája közben, s válla megemelkedik, ahogy mély levegőt vesz. Mintha ezt a pillanatot várta volna. Azt hogy Ő engem figyel, s várja, hogy mikor veszem észre és titulálhatja be egy váratlan találkozásnak.

-Miss Brooks! – áll meg mellettem, de most, hogy ilyen közel van, már nem néz rám.

-Jó estét! – ajkamba harapok. Kellemetlen így találkozni. Egyszerűen el is kerülhettük volna egymást. –Azt hittem kocsival közlekedik vagy van sofőrje, aki haza viszi. – rá nézek, de ő mereven maga elé bambul.

-Arra gondoltam, hogy haza vihetném. Kényelmesebb lenne. – köszörüli meg torkát figyelembe se véve azt, amit mondtam, majd végre rám tekint. Szemébe nézek, melyben a remény csillan meg, hogy nem utasítom vissza. Hova tűnt a határozott, karizmatikus énje?

-Még úgyis fél óra, mire ide érne a metró. – egyezek bele, amire halkan, de kiereszti visszatartott levegőjét. –Új kocsija van? – kerekednek ki szemeim, ahogy megpillantok egy számomra ismeretlen autót.

-Úgy gondoltam, hogy valami újat veszek. – simogatja meg elégedetten a motorháztetőjét, majd kinyitja nekem az ajtaját. Ahogy beszállok, megcsap az új kocsi szaga. A fehér bőrülésen látszik, hogy még nem volt használva. Sokkal tágasabb, mint a másik kocsija. Bár ki tudja, hogy mennyi van.

Majd ahogy Ő is beül, megszólal a telefonja.

-Oui? Ok, je vais l'appeler. Merci! À plus!(Igen? Rendben, majd felhívom. Köszönöm! Viszlát!)- kellemes hangon beszél franciául, mintha az anyanyelve lenne. Csak ajkait figyelem, ahogy kecsesen ejtik ki a szavakat. Miután leteszi telefonját, egy gombnyomással indítja el kocsiját, s köti be magát. A lejátszón matatva indít el egy kellemes hangzású dallamot, ami a kocsiban megteremti azt a jól megszokott hangulatot, amit a kocsijában ő létre szokott hozni.

-Arra gondoltam, hogy telefonszámot cserélhetnénk. – veti fel félve, s ez a viselkedése számomra meglepő. Nem ilyennek ismertem meg. Bólintok, majd kezébe adom telefonom, hogy meg tudja csörgetni a sajátját. –Jó éjt, Miss Brooks! – adja vissza a készüléket, majd egy kézcsókkal elköszön. Arcomon valami furcsát érzek. Egy ritka melegség önti el, s lesütve tekintetem sietek be az épületbe.

           

-..és elvitt vacsorázni, rengeteg bókot is kaptam tőle.. –Darlene, mint akit muszájból beszéltetnének, mondja, hogy mi történt a Jone által szervezett randevújukon. Vagy mi is volt az. Bár én inkább el vagyok foglalva a telefonommal, hiszen már írt Styles.

„Hallom Darlenenek volt egy jó élményben része. Harold”

            „Most ecseteli nekem a történteket. Adeline”

            „Pozitív véleménnyel van róla? Harold”

Letéve picit telefonom felnézek, hogy belehallgassak a történetbe.

            „Úgy hallom; igen. Adeline”

            „Szerencsés ember. Harold”

            „Az. Adeline”

-Ade? Figyeltél te egyáltalán? – rogy össze a kanapén, mikor feltűnt neki, hogy alig figyeltem.

-Sajnálom! – húzom el szám, míg Ő mély levegőt vesz.

-Ki fontosabb nálam? – kapja ki kezemből készülékem és nyitja fel egyszerű rutinossággal. –Na ne. Ne ne ne ne ne ne ne. Nem hiszem el! – ordít fel Darlene, ahogy elolvassa az üzeneteket. Először abban a tudatban sandítom el róla tekintetem, hogy megtárgyaltuk a randevúját, majd megszólal: - TE HAROLD EDWARD STYLESEL SMS-EZGETSZ! – ordít fel, míg kidülledt szemekkel néz rám. Óvatosan bólintok, s kiveszem kezéből telefonom. Majd ott hagyom egyedül, hogy meg tudja ezt emészteni. Bár még nekem se sikerült igazán.

Besétálva és becsukva magam után szobám ajtaját dőlök be ágyamba, s megnézem, hogy az óta írt-e.

            „Valami történt? Harold”

Mintha csak megérezte volna.

            „Darlene észrevette, hogy nem igen kommunikálok vele. Adeline”

            „Gondolom nem repdesett az örömtől, mikor megtudta, hogy mi miatt. Harold”

Magam elé képzeltem, azt a letörölhetetlen elégedett vigyorát, ahogy szemembe nézve jelenti ki, míg magával teljesen zavartalan.

            „Nem éppen. Adeline”

            „Mi jót csinál? Harold”

            „Próbálom kipihenni negyed óra leforgása alatt a nap fáradalmait. És Ön? Adeline”

            „Próbálok megszabadulni mindentől, ami nekem csak negatívumot okoz. Harold”

Eltöprengek ezen az egy mondaton, hiszen olyan ismerősnek tűnik. Majd egy kis idő elteltével beugrik a második levél, melyben hasonlóan ezt írta le nekem apám.

            „Hallottam már ezt a mondatot. Csak ott én számítottam negatívumnak. Adeline”

Ne mutasd a gyenge pontod, te barom! – kiabál rám belsőm, de úgy érzem, már kezdhetek benne megbízni. Hiszen valakinek el kell kezdenie.

            „Maga, mint negatívum? Semmiképp sem. Hatalmas barom lehetett! Harold”

Ez a pár mondat megmelengeti szívemet, s mosolygásra késztet. A „lehetett” szóval ráhibázott, hiszen már nem él. Rég nem él.

            „Holnap be kell érnem a munkahelyemre. Sajnos nekem még nem telik új kocsira. Adeline”

            „Ezzel most arra céloz, hogy féltékeny vagy engem hibáztat a korai munkaideje miatt vagy arra, hogy reggel én vigyem munkába? Harold”

            „Természetesen csak egy megjegyzés volt, hogy nem tudok tovább maradni. Adeline”

            „Sajnálattal olvasom. Szép éjszakát! Próbálja meg kipihenni magát! Harold”

            „Viszont kívánom! Remélem sikerül megszabadulnia a negatívumoktól! Jó éjt, Mr Styles! Adeline”

            „Harold.”

            „Jó éjt, Harold! Adeline”

Mosolyogva teszem párnám mellé telefonom. Mosolyom okát eleinte nem értem, majd ahogy készülékemre tekintek csak hatalmasabb lesz, és minden világosabbá válik. Örömöm oka Ő.

_______________________________________________________

SZIASZTOK!
Remélem nem okoz nektek problémát, hogy hirtelen jönnek a részek. Remélem ezzel így mindenkinek jól indul a szünete. ^^

MEGJEGYZÉS A RÉSZHEZ: TUDOM(!), hogy Harry-nek nem az az IGAZI neve, hogy Harold!:DD (Csak hogy ne kössetek belém!) 

Véleményeteket komolyan várom, hiszen alig jönnek, én pedig kíváncsi vagyok rájuk.

Noraxoxo

08.Fejezet

Tea parti

(by.:Domi)

            Kapkodva veszem a levegőt, hogy fent tartsam a tempót Vele. Ő mintha csak kocogna, meg se látszik rajta. Ahogy elhaladunk a házak mellett, veszem észre, hogy ez már nem az a negyed, miben én otthon vagyok. Nagyobbak a házak, modernebbek, s sokkal jobban néznek ki. Látszik, hogy sok pénzt fektettek beléjük. Majd megáll egy nagy szürke ház mellett, aminek fa kapuja hatalmas, így épp hogy a tetejére van rálátásom a háznak. Kaputelefonon beüt egy kódot, majd rezgéssel jelzi, hogy a kapu kinyitódik. Rá nézek, míg Ő is engem figyel, majd eltekint, mintha nem is figyelt volna. Még a hajnali sötétségben is látom, ahogy egy csodálatos kert van hátul, míg elől csak székek és asztal, ami szinte vadonatúj. Ahogy beérünk a házba az csendes, s visszhangzik, ahogy becsukódik az ajtó. Styles megtisztítja cipőjét a bejáratnál elhelyezkedő szőnyegben, majd hátra fordul, hogy megnézze jövök-e. Elindulunk a hatalmas folyosón, aminek falain gyönyörű festmények pihennek. Némelyiket Ő festette, de van köztük ismeretlen mű is. Fehér folyosója hatalmas összhangban van a képekkel és a hangulattal is. A folyosón át egy előtér részbe jutunk, ahol a helység közepén egy kerek faasztal pihen, s azon pár újság, melyeken ő szerepel, s egy fehér terítő alatta. Ebben a szobában is van pár festmény. Majd átvezet a nappaliba, ahonnan nyílik egy ajtó, ami mögé nem látok, hiszen csukva van.

A nappalija nagyon modern, s eláll a lélegzetem, ahogy megpillantok egy önarcképet, amit ő festett saját magáról. A kandallója fölött helyezkedik el, s kiköpött olyan, mint élőben. Minden vonás megegyezik. Ajkamba harapok, ahogy tovább figyelem a kelleténél. Ezzel arra ébresztve magam, hogy ez már nem normális. Sajnos ki kellett élveznem, hogy nem frusztrál tekintete.

-Nagyon ügyesen fest! – muszáj megemlítenem, ha tudom is, hogy ezzel csak egóját fényezem.

-Köszönöm! – mosolyodik el halványan, de csak pár másodpercre. –Fel kell mennem átöltözni, ha nem bánja. – mutat a falépcsőn felvezető emeletre. Bólintok, míg Ő felsétál, majd az utolsó lépcsőfoknál, ahol igazából alig lehet látni, lekapja magáról a kiizzadt pólóját. Lélegzetem eláll egy pillanatra, ahogy az aranybarna, izzadt bőre megcsillan a lámpa által adott fényben. Nagyokat pislogva leülök a bőrborítású kanapéra, s próbálok egyenletesen lélegezni. Csak egy test. Semmi más. A belső csábító, nem a külső, Adeline! – beszélek magamnak, hogy észhez térjek. Úgy gondolom, hogy míg Ő átöltözik és –szerintem- letusol, addig felmérem a hatalmas házat.

             Először a csukott ajtót nyitom ki, hogy megnézzem, milyen helyiség rejlik mögötte. Egy csodálatosan kialakított étkező az, míg azon belül is van egy másik csukott ajtó. Felsétálva az emeletre körbe nézek, s eláll lélegzetem, hogy milyen egyszerű, de mégis csodálatos a kialakítása. Szintén fehér folyosón haladok végig, de itt már sötét barna faajtók zárnak el tőlem minden helyiséget. Itt is pihennek a falon festmények, s néhány fotó, amiken Ő és a Styles-család van rajta. Ahogy a képet figyelem Ő olyan nem oda illőnek tűnik. Mintha csak próbálna beilleszkedni. Egy kiskori kép is kint lóg róla, amin lehetett vagy tizennégy éves. Egy kis fiú ül mellette, aki Jone és egy kislány, aki kiköpött olyan, mint Jone csak lányban. Styles búskomor arccal figyeli a kezében tartott játékot, míg a másik két testvére egymással nevetnek valamin.
            Megcélzok egy ajtót, kockáztatva azt, hogy Stylesra nyitok rá. De ahogy rányomom fülem a nyílászáróra, semmi motoszkálást nem hallok. Lassan nyitom ki, s lépek be a helységbe. Egy műterem. Itt is fehér falak vannak, de némelyik le van takarva fóliával. Egy nagy festőállvány áll az ablakkal szemben, amin egy félkész festmény pihen. Már most csodásan néz ki, pedig nincs befejezve. Szörnyen részletes minden ecsetvonás, majd ahogy távolabb megyek, veszem ki a fejet, amit eddig ábrázol. A félkész test részlet egy hangyás nőt rajzol ki. Ahogy csukott szemhéját felhúzza, s grimaszol közben.

-Arra gondoltam, hogy esetleg megvár lent. Mondjuk a kanapén ülve. – ijeszt ki meghitt hangulatomból mormogó, s mérges hangja. Azonnal felé fordulok, s kezemet mellkasomhoz kapom.

-E-elnézést, csak- nem tudom, mit találjak ki, így elkezdek makogni, ami nem sok jóhoz vezet. – gondoltam körbe nézek. Illetlenség volt. Elnézést! – nézek végén szemeibe, amikben csak az idegességet és frusztrációt lehet látni.

-Készítek teát. – jelenti ki, majd ott hagyva engem; elmegy. Gondolom, ezzel arra céloz, hogy kövessem, így még utoljára körbe nézek és becsukom magam után a műterem ajtaját.

Testét egy szürke póló fedi, ami mutatja kidolgozott izmait, míg nadrágnak egy fekete bő melegítőt húzott, s lába mezítláb éli életét. Átsétálunk az étkezőbe, ahova leültet azzal, hogy pár pillanat és itt lesz. Keresztbe teszem lábamat, míg kezemet összekulcsolom az asztalon, s rádőlök. A falon pihenő órára tekintek, ami hajnali ötöt mutat. Hajamba túrok, miközben azt kérdezem magamtól, hogy mit is keresek itt.

Kijön két gőzölgő bögrével a kezében. Leteszi az egyiket elém, míg a másikat velem szembe, majd visszamegy. S kihoz csomó teás dobozt, citromot és cukrot. Leteszi azt is elém, majd leül velem szemben.

-Választhat, hogy milyen ízű legyen. –tolja elém a dobozokat. Kiválasztok belőlük egy barack ízű tea filtert, majd megízesítem, s a pohárba helyezem azt. Ő fekete teát készít magának, s Ő cukor és citrom nélkül issza, ami így sokkal erősebb és –szerintem – visszataszítóbb.

-Egyedül él ebben a hatalmas házban? – tekintek rá, amire az Ő arca megfeszül kérdésem hallatán. Bólint, majd kusza tincseibe túr, ami abszolút nem áll úgy, ahogy eddig láttam. –Nem érzi magát egyedül? – felsóhajt, s rám tekint egy ilyen „Nem unod?” nézéssel. –Sajnálom, csak beszélgetni próbálok. – motyogom visszatérve a teámhoz.

-Beszélgessünk inkább magáról. Biztos tud valami újat, talán érdekeset mesélni. – ajkaihoz emeli a bögrét, míg kortyol belőle egyet.

-Less le „Ribi”-zett . – mosolyodok el, míg rá tekintek, hogy megnézzem reakcióját. Határozottan nem erre számított.

-Micsoda? – szemöldöke között megjelenik a rég nem látott ránc, s ebből tudom, hogy nem éppen dobta fel, mint amire én számítottam. –Azt hiszem, el kell vele beszélgetnem.

-Nem, dehogy! Nem ezért mondtam! – egyből felébredek enyhe álmodozásomból, mikor ismerteti tervét. Mit fog gondolni ezután rólam Less? – csak ez jár a fejemben.

-Ne aggódjon, csak finoman teszem. – mosolyodik el, s tudom, hogy humorosnak találja. –És ezért sírt a padon? Mert le ribancozták? – tér rá a lényegre, amiért elhozott ide.

-Nem, nem viselt meg nagyon. – motyogom, míg próbálok beletemetkezni italomba.

-Ismerteti okát? – nemlegesen megrázom fejem, amire Ő fujtat egyet, s feláll. –Akkor ne tegye! – ordít rám, amire az egész ház visszhangzik. Kezén erei kidudorodnak, ahogy ökölbe szorítja azt, míg haja arcába lóg és ingerült tekintete kutat engem.

-Így nem fog nálam elérni semmit! – állok fel, hogy egy szinten érezzem magam vele. – Fogadja el, ha nem, akkor nem! – emelem meg hangom, majd kiiszom poharam tartalmát, s indulni készülök. –Köszönöm a teát, és a törődést. – mosolygok rá, de nem igazi; ezt Ő is tudja. Kiviharzok, elsétálva a sok festmény mellett. Amik előtt szívesen állnék meg, és csak nézegetném őket, s fejtemén, hogy mit gondolhatott közben. Mielőtt az ajtóhoz érhetnék, s nyitnám ki; becsapja előttem. Megfordítva nyom neki, s illeszti ajkát enyémre. Csókja hideg, s csak az indulat vezérli. Kirepedezett ajkai, mintha keresnék a vizet, hogy ne száradjanak ki. Próbálva nem visszacsókolni tolom el magamtól, s elkönyvelem; hogy egyáltalán nem tud csókolni. Kinyitja szemét, ami eddig csukva volt, s rám tekint, de arcomon az undoron kívül nem tud mást leolvasni. Ábrázata megfejthetetlen, de csak reakciómat várja. –Hogy volt pofája? Undorodok magától!– kiabálok rá, míg szemeimet mardossák a könnyek. Kicsapom az ajtót, majd elkezdek futni. Nem tud követni, hisz mezítláb van és az öltözete is túl lenge.

            Ahogy futok kifolynak könnycseppjeim, s most érzem, hogy elérkezett a pillanat, mikor búcsút mondhatok a munkámnak.

-Nem Darlene, csak egyszerűen megcsókolt. Ha azt lehet nevezni annak. – sírok Darlene ölében, míg Ő fejemet simogatja, s próbál megnyugtatni. –Szerinted lőttek a munkámnak? – törlöm meg szemem, s nézek fel rá.

-Egy próbát megér, Ade. Menj be, mutasd meg, hogy téged ez nem hatott meg és próbáld meg elviselni a következményét ennek a helyzetnek. – húzza el száját, míg fülem mögé tűr egy tincset. Csak bólintok, s kikelek öléből, hogy el kezdjek készülődni.

-Mr Styles hívat! – nyit be az egyik ismeretlen alkalmazott, kit még én nem láttam. Mosolyogva bólintok, míg belül felemészt kijelentése. Talán most van vége? Itt ér véget a mesébe illő munkám?

Mély levegőt veszek, mielőtt lenyomnám ajtajának szürke fém kilincsét és besétálnék a vesztembe. Ahogy lenyomom, párhuzamosan hunyom le szemem vele, s lépek be rajta.

-Miss Brooks! – köszön hivatalosan. Arcára tekintek, ami nem fejez ki semmi érzelmet.

-Jó napot, Mr Styles! – nyelek egyet, s leülök az íróasztala előtti egyik székre. Arca megfeszül, ahogy közelebb mengyek hozzá. Megigazítja nyakkendőjét, majd hajába túrva húzza előrébb székét.

-Illetlen volt ma. – közli, s talán ez csak a bevezető mondata volt. –Talán túl gyengén fejeztem ki magam, de nem rombolom földbe az érzéseit saját magával szemben. Nézze, talán úgy.. talán úgy tűnt mintha-

-Maga nézze, azt hiszem, hogy a magánéleti ügyeket nem beszélheti meg velem hivatalos helyen. Vagy akárki mással. – motyogom a második mondatom, mivel önbizalmam csökken. Elmosolyodik, de nem jó szórakozottsága miatt.

-Én cégem, én néző pontjaim, én döntéseim. Talán problémája akadt? – elégedett mosolya jelenik meg, gödröcskéivel együtt.

-Vegyük úgy, hogy meg sem történt. Rendben? – próbálok megalkuvó lenni, hogy ne érjen veszteség.

-De megtörtént, és maga csúnyán fejezte ki nem tetszését. Ha emlékezetem nem csal. Bár csak két, talán három órával ezelőtt történhetett. – arcára hirtelen ül ki és tűnik is el érzelme, ami a megbántottság. Megbántottam azzal, amit mondtam.

-Nem szokásom csókolózni a főnökömmel. Vagy ha igen, ami természetesen nem üzleti alapú, akkor legalább annyi, hogy már egy ideje ismerem. – próbálom megértetni vele, hogy miért érzem ezt. Hiszen úgy ül velem szemben, mint egy most visszautasított tinédzser.

-Értem. –elnéz szememből, s az asztalát kezdi fürkészni. –Távozzon! – parancsolja erőteljes hangon, amire megszeppenek. Nem küldhet csak így el! –Menjen vissza dolgozni! – hunyja le szemét, s dörzsölni kezdi halántékát. Azonnal felpattanok, s kisietek, hogy több kellemetlen pillanatot ne éljek át és munkámat is megtartsam, mielőtt még meggondolná magát.
____________________________________________________________
Sziasztok!
Egy kis meglepetés számotokra. Picit zavarosak a részek hozatalai, de igyekszem ezeket rendszerezni! 
(Csak egy ritka pillanat, mikor van egy alcíme a résznek. Hiszen van egy nagyon jó barátnőm és Ő találta ki neki ezt. Innen is puszi :*)
Véleményeteket ne sajnáljátok. Keveslem az előző részhez írt véleményeket. Természeten válaszolok rájuk! 
További szép napot, my Sunshine's!
Noraxoxo

07.Fejezet

            „Drága Delinem!

Nagyon sajnálom, hogy így kell megtudnod. Hogy nem olyan életed van, mint minden kislánynak, aki körülötted van.

Nem tudom, hogy életed melyik időszakát éled. Talán tizenegy, ami egy nagyon szép szám. Milyen szép nagylány lehetsz! Biztos van már fiú, ki elnyerte csupán létezésével kicsi szíved. Viszont én nem lehetek ott, hogy megvédjelek.

De Deline, nem lehetsz ezek miatt szomorú, rendben?

Meg KELL ígérned apunak, oké?

Elmesélem neked, hogy mi történt, de nagyon sok dolgot meg kell nekem ígérned. Még így is.

Most az első, hogy meg fogod próbálni feldolgozni, amit írok és nem kétségbeesni. Nem teszel semmi rosszat, sem magadnak, sem másnak.

Nem fogom megtudni, ha nem tartod be őket, de a te lelkiismereted tisztább és nyugodtabb lesz.

-Ade!..Talán csak sok alkoholt fogyasztott, Mr Ficsúrral. – Darlene próbál suttogni, de erre is felkelek. Hunyorogva fordulok hasamról a hátamra. Darlene és Jone alakja köszönt, amire a takarómat egyből magamra húzom. Talán csak, hogy Jone ne lássa azt, amit Darlene napi szinten láthat.

-Épp le „Ficsúr”-oztad a bátyám! – megy közelebb Darlenehez Jone, amire Darlene sikoltva szalad ki a szobámból. Jone rám tekint,  hogy megnézze; felkeltem-e rá. –Szép Reggelt! – kacsint rám, míg megszeppenve figyelem őt.

Van alkalmam jobban felmérni arcát, s rá kell jönnöm, hogy egyáltalán nem hasonlít Stylesra. Arca karizmatikus, s álla élesen kiáll, míg tekintete mogyoró barna, míg ajkai kevésbé olyan húsosak, mint bátyjáé. Haja egyenes és inkább megy át a közepes hosszúsága szökés barnába.

-Jó reggelt! – motyogom, míg felülök az ágyamban. Megkeresem az éjjeliszekrényemen a karórám, majd elmotyogok magamban pár obszcénszót, ahogy nyugtázom magamban, hogy kevés időm van, míg újra munkába kell állnom. Jone megáll az ajtóban, s intek neki, hogy menjen, hiszen nem előtte akarok átöltözni. Mosolya fülig ér, de becsukja az ajtót, amivel szinkronban pattanok ki, s elkezdek készülődni.

            A metrón ülve van időm gondolkodni, hogy miért álmodok olyannal, amit abszolút nem szeretnék. Ez nem egy álom volt, ez a megtörtént múlt. – tisztázom magamban. A leveleket is elolvastam, s nem akarom őket felemlegetni. Szörnyű emlékek sokasága.

            Ahogy sétálok fel az épületbe vezető lépcsőn megpillantom a parkolóban Stylest, ahogy egy elegáns nővel veszekszik a kocsijánál. Testbeszéde frusztrált, de hangját nem lehet hallani, csak pár szót. A nő rám tekint, ami nem esik nehezére, hiszen Stylesszal szemben áll, míg Styles nekem háttal. Kérdőn tekint rám, amire Styles is megfordul, de a düh ott marad arcán. Zavartan pillant el, majd a nő felé mond valamit és elindul irányomba. A nő álla a padlót verdesi, ahogy figyeli Styles alakját. Épp elindulnék zavaromban, mikor Ő utánam szól.

-Miss Brooks, nem is várja meg a főnökét? – ér utol, míg hajamat zavaromban fülem mögé tűröm. Nem lett volna időm kontyba tűzni, így hagytam hullámosan a tegnap esti göndörből. –Jó reggelt! – sétál mellettem, s rám néz, hogy felmérje kinézetem.

-Jó reggelt, Mr Styles! – motyogom, s én is rá nézek. Az Ő öltözete szokásos. Az öltönye tökéletesen áll rajta, míg haja mostanra már szétzilált. Nyelvem hegyén van, hogy megkérdezzem a hölgy jelenlétét vagy, hogy ő kicsoda, de illemből inkább hallgatok.

-Örömmel látom, hogy sikerült nem elkésnie. – mosolyog rám, s ismét érzem, hogy tenyerem viszket, hogy megpofozzam modortalansága miatt.

-Örömmel látom, hogy maga nem mindig néz ki tökéletesen, ahogy elképzeli. – vágok vissza, úgy érzem magam, mintha egy óvodás lennék. Erre rátéve egy lapáttal, hogy sietősebbre veszem a tempóm és egyedül hagyom. Egyenesen a nekem fent tartott dolgozószobába megyek.

-Jó reggelt, Ribi! – nyit be Less, majd a fénymásoló géphez megy.

-Reggelt’! – dermedek le megszólítására. –Adeline a nevem. – állok fel, hogy kérdőre vonjam őt.

-Jól tudom – fordul felém, majd elmosolyodik –Ribi. – és kimegy. Számat eltátom, s visszaülök a székembe.

            Haza érve úgy döntök, hogy kiadom magamból a nap feszültségeit és elmegyek futni, de aztán szemem megakad a cigarettás dobozomon. Rég nem cigarettáztam. Úgy érzem a futás ma már nem fog segíteni. Stylest az óta az óvodás szurkálódásunk óta nem láttam, de valahogy most nem is bánom. Darlene nincs itthon, így egyedül élvezhetem a lakáson eluralkodó csendet.

Aztán végig gondolva elnyúlok az ágyon és a plafont kezdem fürkészni. Késztetést érzek arra, hogy elszívjak egy szálat, de tartani akarom az ígéretem. Mint említette „Nem fogom megtudni, ha nem tartod be őket, de a te lelkiismereted tisztább és nyugodtabb lesz.”

Nyugodt lelkiismeretet akartam. Így inkább kikapcsolva az agyam, megfürdök és lefekszem aludni.

Mikor először nem voltam otthon, - emlékszem, talán négy éves lehettél – azt mondtam neked, hogy a Nagyihoz megyek. Megkérdezted, hogy jöhetsz-e te is, amire azt válaszoltam, hogy a Nagyi rossz helyen van, és nem tetszene. A „Nagyi” szó egy fedőnév volt, Édesem. Fedőneve a helynek, ahova járnom kellett. Miért kellett járnom a Nagyihoz?

Valami nem volt velem rendben.

Az agyamban a dolgok fakultak, sötétedtek el. Mikor egy világos szobában hirtelen lekapcsolják a világítást, de te nem tudod, hol a kapcsoló.  Kilátástalan.

Nem akartalak ebbe a kilátástalan helyzetbe csalni téged is, sőt inkább el akartalak zárni magamtól.

Nem volt akkora szerencsém, ahogy kevesebbet láttál, úgy ragaszkodtál hozzám.

Ez a levelem csak egy összefoglaló levélnek készült, mégis mindent össze-visszaírtam. Megpróbálom a következőben az elejétől leírni.

Ne feledd, Delinem; Apu szeret!”

            Nagyokat lélegezve ülök fel az ágyon. Ismét az emlékkép. Egy szörnyű, szívet maró emlékkép. Hajamba túrok, hogy egy kis levegőt kapjanak izzadt tincseim. Nem akarom újra élni ezeket, de mégis magamon kívül ezt teszem. Kinézek az ablakon, ahol a táj egy gyönyörű csillagos ég, több magas épületben úszva.

Halkan felkelek, s kisétálok, hogy valamivel lenyugtassam hevesen verő szívemet. Lábam alatt a hideg padló leviszi felhevült testem hőmérsékletét, de miután ittam se nyugszik meg szívem.

Visszamegyek szobámba és felhúzom futó szettem.  

Halkan csukom be magam után a bejárati ajtót, majd a lépcső felé veszem az irányt. Lefutva azon lassítok le a földszinten, ami csöndbe és nyugalomba burkolózott a nappali nyüzsgéshez képest.

Ahogy elkezdek futni szívem nehezebb, s torkomban keletkezik egy szorongató érzés, s tudom, hogy nem fog menni. Keresek egy padot és arra leülve elkap a sírás. Hirtelen zúdul rám minden, s úgy érzem, már csak ez segít; ha kiadom magamból.

Tudom, hogy ez a sírás már régóta kikívánkozik belőlem, s most érkezett el az idő, hogy beteljesüljön.

-Miss Brooks, minden rendben? – hallok meg egy ismerős dörmögő hangot a hátam mögül. Azonnal letörlöm a könnyeimet, s veszek egy mély levegőt. Az ember már sírni se tud „vendég” nélkül. –Maga sír? – ül le mellém, majd egyik ujjával erőszakosan felemeli államnál fogva fejem. Beszívom ajkaimat, hogy ne kapjon el ismét a sírás. –Mi történt? Valaki bántotta? – arca nem fejez ki semmi érzést, míg szeme zaklatottan fürkészi arcom. Nemlegesen megrázom fejem, majd kihúzom fejem kezéből.

-Mit keres itt? – bunkón hangzik kérdésem, de egyáltalán nem vágyom társaságra.

-Futok. – köpi idegesen. Gondolom nincs ínyére megosztani velem.

-Hajnali három. – közlöm vele, míg rá tekintek, s ezzel biztosra vehetem, hogy tényleg csak futott. Haja csapzottan tapad homlokához, fekete pólója izzadtan tapad testéhez és melegítőnadrágja lóg derekán.

-Jól tudom, hogy mennyi is az idő. – álla megfeszül, s elnéz rólam. – Maga viszont..? – várja, hogy folytassam a mondatot.

-Nem tudtam aludni.

-Ezért sír egy padon, a park egyik legjobban nem keresett részén egyedül. – bólintok, majd felállok, hogy itt hagyjam vagy jelezzem neki, hogy nem kívánom társaságát. –Jöjjön, igyon meg velem egy teát. Gondolom, kávéra nem fáj a foga. – áll Ő is fel, s szemembe néz.

-Tudja, holnap dolgoznom kell. Sajnos a főnököm nem olyan elnéző. – húzom el szám, míg belül nevetek magamon. Halványan elmosolyodik, míg reagál.

-Talán ha elég eltökélt, enged magának. – kacsint, s derekamra simítja kezét, hogy irányítson.

-Komolyan, holnap- vagyis ma nem tudok felkelni, el fogok késni! –mászok ki keze hatalmából, míg újra megállunk.

-Adeline, kérem, emelje meg a kurva lábát és ne kéresse már magát! – szám eltátom, ahogy kedvesből hirtelen váltott át frusztrálttá, s kiabált. Először szólított a keresztnevemen, ami szintén meglepett. Alsó ajkamat beharapva bólintok, míg Ő visszaveszi normális formáját.

-Détermination, Mlle Brooks! - ejti kecses brit akcentussal, míg felnézek arcára. –Franciául van. – válaszol a fel nem tett kérdésemre.

-Tud franciául? – Persze, hogy tud! – csap fejbe tudatalattim, de csodálatom miatt örülök, hogy egy ép mondatot sikerül összehoznom.

-Úgy nézek ki, mint aki ne tudna? – mosolyog le rám, majd kocogásba kezd. Én még mindig sétálok, s próbálom emészteni az információkat. –Miss Brooks, ha nem szedi a lábát, kénytelen leszek a hátamon elvinni teázni! – kiabál hátra, 

_________________________________________________________
Sziasztok!
Köszönöm azt a pár megjegyzést, amit írtatok. Nagyon hálás vagyok a pozitív véleményekét!
Most se sajnáljátok, szívesen olvasom őket.
Remélem nem csalódtatok!
Nora xoxo

06.Fejezet

            Darlene szeme megcsillan az örömtől, talán a felismeréstől, de semmiképp sem a csodálattól. Jone avagy Mr Styles vagy Mr Styles öccse, mosolyogva méri fel a teremben ülő embereket. Majd miután még mesélt arról Styles, hogy minek érdekében gyűltünk össze, megkezdtük a vacsorát.

Felmérem tekintetemmel a tömeget, s megpillantok egy frusztráló ábrázatot. Less méreget, s tekintetéből semmi jót nem veszek ki. Mintha villámokat tudna szórni szeméből, s azzal meg tudna ölni. Nyelek egyet, míg tányéromra terelem figyelmem. Darlene mosolya füléig ér, s arca a szokásosnál pirosabb. Míg Jonera tekintek, aki szinte le sem veszi Darleneről tekintetét. Elnézést kérve és oda súgva Darlenenek, hogy miért megyek, szállok el az asztaltól, s a mosdó felé veszem az irányt. Kinyitva ajtaját tükörbe nézek, s viszek fel a már kopott vörös rúzsomból. Hajamba túrok, hogy megigazítsam azt, miközben kilépek az illemhelyről. Mélylevegőt veszek, közben picit lehunyom szemem. Azt hiszem, ez megnyugtat valamelyest, mikor valaki megérinti vállamat. Azonnal kipattannak szemeim, s a kéz tulajdonosára vezetem azt. Styles.

-Látom, sikerült elkészülnie. – nyugtázza kinézetem szinte magának, viszont azért bólintok neki reagálásképpen. Majd ajkaimra tekint, s szemöldöke között megjelenik az, az oly’ ismerős ránc. –Mi ez a kurvás rúzs, Miss Brooks? – kiveszi zsebéből az Ő monogramjával ellátott zsebkendőjét, s erősen rányomva számra; letörli. Reagálni nincs időm, így csak ledermedve hagyom neki. Megnyalom alsó ajkam, hogy megbizonyosodjak róla; már nem érzem a rúzs enyhe eszenciáját. Majd zsebkendőjét visszahelyezi zsebébe. –Olcsó ribancnak tűnt. – közli, míg megfordul, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nincs senki velünk egy légtérben. Egy keskeny folyosó, ami ajtóval van zárva, minek okát nem látom. Pontosabban nem zárva, de azt is lehetne.

-Már elnézést?! – háborodok fel, hiszen nekem az a rúzs nagyon is tetszett. Visszafordul, s felvonja egyik szemöldökét.

-Jól hallotta; olcsó ribancnak tűnt. – ismétli meg, de pontosan hallottam először is.

-Ez aranyos. Más férfi értékelné. – hajamba túrok frusztrációm végett, s egyik lábamról, másikra állok. Válla föl-le mozog, ahogy magába fojtja nevetését.

-Ugyan, mind azt képzeli, hogy a maga vörös ajkai hogyan kényeztetik az ő..hm, hát hogy is mondjam; hímtagját. Ne értse félre, nem magamra gondolok! – mosolyodik el féloldalasan, s gödröcskéje megjelenik azon az oldalán. Mintha egy pajzán mosoly ülne rajta, de úgy érzem, ezt nem szabadna tűrnöm. Felemelve jobb kezem találkozna az Ő frissen borotvált arcával, ha azt Styles keze nem állítja meg, s szorítja meg úgy, hogy fel kell jajdulnom. Arca elkomorodik, s ismét látatni engedi idegességének jelét. –Ezt, még egyszer meg ne próbáld! – idegesen mormolja közvetlen arcomnak, míg lehelete orcámat simogatja. Megszeppenve állok, valahogy nem így képzeltem el ezt a szituációt. Egyre erősebb a szorítás a kezemen, míg arca és arcom közötti távolság nem csökken. Majd a folyosó ajtajának nyitódása zavarja meg Őt.

-Harry, az asszisztensed keres. – Jone jön kiabálva ezt az egy mondatot testvérének, aki próbálja visszavenni normális küllemét. Megigazítja zakóját, majd hajába túrva tekint még rám figyelmeztetően, s öccse felé fordul érdeklődve, így ott hagyva egyedül.

Kezemre tekintek, amit egy perce sem szorított, ezt bizonyítják a véraláfutások, amik már most megmutatkoznak.

Feldolgozva mind ezt megyek vissza az asztalhoz, ahol a hangulat nem változott, kivéve a helyzetem. Már két frusztráló tekintete figyel, amire hasam görcsbe rándul.

-El van kenődve a rúzsod, Ade! Miért nem figyelsz, ha már leszeded? – nyúl arcomhoz Darlene, amire ösztönösen elhúzom. Talán a durva érintések hatására, de nem engedem, hogy hozzám érjen. –Mi történt? – tekint kezemre, ami még csak piros, de később sötétebb árnyalatokat fog felvenni. Mielőtt elkezdhetném mondani Jone zavar meg minket.

-Darlene, kijönnél? – nyújtja felé manikűrözött és ápolt kezét, amire már ránézve is kellemes érzés fog el. Darlene gondolkodás nélkül hagy ott, s nyugtázom magamban viselkedését. Alsóajkamba harapok idegességemben, s kezemre pillantok. Talán csak túldrámázom a helyzetet. Lehet meg akarta tartani a „férfi” pozícióját, s nem akarta magát megalázni.

-Sajnálom, nagyon fáj? – jön mellőlem a dörmögő hang, amire felkapom fejem. Darlene helyét foglalta el, s közelebb húzta a széket, s ezt mind úgy, hogy én észre se vettem. Sajnálja? Felfogja, mit tett? –belsőm teljesen kiakadt, ami érthető is, de külsőm csak a fájdalmat mutatja.

-Nem éppen kellemes. – motyogom sértetten, s elfordulok tőle.

-Normálisan kérdeztem, normális választ várok el Öntől, Miss Brooks! – vonásai megkeményednek, s rá kell jönnöm; nem szereti, ha nem kapja meg a megfelelő tiszteletet. Telefonja megcsörrent, amihez rögtön oda kap, s kiveszi nadrágzsebéből. Majd egy kaján mosoly után visszahelyezi, s mosolyát lemosva tekint vissza rám. –Kedves barátnőjének hosszú éjszakája lesz! – jelenti ki, mire eltátom szám, s úgy érzem elég volt mára társasága.

-Mennem kell, köszönöm a meghívást és további szép estét! – szedem össze magam, s felállva hagynám ott, ha nem követne. Derekamra simítja kezét, hogy ne tűnjön úgy, hogy fut utánam. Ismét, a megaláztatástól való félelme. Megfogom kezét, ami csodámra nem puha. Sokkal inkább érdesebb, s hideg, mint ahogy azt elképzeltem, s mint amilyennek tűnik. Próbálom levenni, de erősen szorítja azt. Inkább hagyom, s megvárom, míg kiérünk az épületből.

-További szép estét, Mr Styles! – köszön el az étterem bejáratánál álló ember, amire Styles csak bólint.

-Bunkó! – motyogom magamban, hiszen engem észre se vett. Styles megsimogatja azt a helyet, ahol kezét tartja, mintha nyugtatni vagy talán csitítani akarna. Kiérve kilépek tartó keze közül, míg az Ő testtartása elernyed, s bent tartott levegőjét kifújja. Mivel már elköszöntem, így úgy gondolva nem fogja sértésnek venni, elindulok haza.

-Ne vigyem haza? – kiabál utánam, amire az én testtartásom is elernyed. Bunkóság lenne neki nemet mondani.

-De, persze, haza vihet. – fordulok meg, s veszek fel egy kényszer mosolyt, amit Ő észre is vesz, de nem jegyzi meg.

            Beülve kocsijába ismét elkap az ismerős érzés, mint két órája körülbelül. Annyi különbséggel, hogy most nem kapcsolja be a kellemes dallamot, hanem helyét átvette a kellemetlen csönd.

-Jól érezte magát? – töri meg a kellemetlen pillanatot, s kérdése számomra még kínosabbá teszi. Hihetetlen, hogy komolyan is gondolja az ilyen jellegű kérdéseit.

-Lehet azt mondani, igen. – válaszolom remélve, hogy érzi; igazából szörnyen érzem és éreztem magam.

-Túl jó színész, Miss Brooks! Nem lehet, hogy pályát tévesztett? – néz rám vezetés közben, s tekintete komoly érdeklődést mutat, de mondanivalójában érzem a szarkasztikát.

-Mindketten rossz pályát választottunk, Mr Styles. Úgy gondolom. – vágok vissza, amire ajka szélén mosoly bújik meg.

-Haza vigyem? – tekint rám, így az útról elveszi tekintetét. Szemei egyfajta érzést mutatnak, ami számomra még ismeretlen, de próbálok nem figyelni rá. Bólintok, amire reagálásképpen Ő is bólint és ismét az utat figyeli.

            Lekapcsolja a még búgó motort, de tekintete erősen a szélvédőt szemléli. Mintha mindent ki akarna zárni. Éjfél elmúlhatott, s ahogy feltekintek a lakásunk ablakára, rá kell jönnöm, hogy tényleg nincs itthon Darlene. Majd Stylesre nézek, ki mintha szellemet látna, csak kifele bámul.

-Köszönöm a fuvart! – hangom gyenge és halk, hiszen hirtelen nincs merszem megtörni a csendet. Rám szegezi tekintetét, így a kinti lámpák fényének segítségével van esélyem végigmérni kifejezéstelen arcát.

-Ez nem csak egy fuvar volt, Miss Brooks! – mondja, mintha sokkal többet látna bele. Aztán elismételve magamban mondatát eszmélek rá, hogy lehet az estére gondolt.

-Elnézést, az estét is köszönöm! – mosolyodok el, mintha hálás lennék, pedig abszolút nem vagyok az.

-Felkísérjem? Egyedül nem épp biztonságos egy ilyen fiatal hölgynek. – Bólintok beleegyezésképpen, de nem értem, hogy miért pocsékolja a drága idejét. Kiszállva magára kapja a zakóját, s hajába túrva zárja be az univerzális kapcsolójával. Kezét nyújtja, majd mikor odaérek hozzá, derekamra simítja, mintha ezzel kifejezné birtoklási kényszerét. Kényelmetlenül érzem magam, nem megszokott.

-Szép estét, Adeline! – köszön a portás srác, akivel már egészen összebarátkoztam. A köszönésre Styles keze erősebben szorítja derekamat.

-Estét’! – motyogja idegesen Styles, s tudom, hogy nem értékeli tiszteletlenségét.

-Jó estét! – mosolygok rá viszonzásképpen a gesztust, amire hirtelen Styles elveszi a kezét és nadrágzsebébe csúsztatja. Az általa nyújtott enyhe melegség megszűnik, s mintha kinyitották volna az ajtót, ami mögött egy durva téli vihar tombol, átjár a hideg. 

            A liftre várni kell, ami elég kellemetlen, hiszen Ő nem beszél hozzám, én meg nem szeretnék kezdeményezni egy kelletlen beszélgetést. Ahogy megérkezik a lift, beszállunk, s mintha két idegen lennénk egymás mellett állunk. Nem nézünk egymásra, nem beszélünk egymáshoz. Becsukódik az ajtó és Styles velem szemben áll, engem beszorítva a lift egyik sarkába.

-Tiszteletlen volt a barátod. – suttogja, s szeme mélyen enyémbe mered. Úgy közli velem, mintha én tehetnék a portás faragatlanságáról.

-Nem a barátom, csak ismerősöm. Minden nap találkozunk, hiszen itt lakom. – eltűröm a mostanra már enyhén göndör hajamat a fülem mögé. Frusztrál ez a közelsége.

-Értem. – távolodik el, s visszaáll ugyan abba a pozícióba, mint amiben állt. Légzése sietős, s rá tekintek, hogy minden rendben van e vele. Testtartása peckes, míg orra fel van húzva.

-Minden rendben? – megyek közelebb és kezemet bicepszére teszem. Eltávolodik érintésemből, majd hirtelen fogja meg két karom és taszít a lift falának. Kifújja mélyen a levegőt, hogy lenyugtassa magát.

-Sajnálom, csak- elengedi kezem és ismét eltávolodik. –Hirtelen közeledett. – motyogja, amire szemem elkerekedik. Hirtelen közeledtem? Az érintésemre gondol? Hirtelen tettem volna?

Majd a lift jelzi, hogy megérkeztünk, így engem előre engedve jön utánam. Kiveszem táskámból a kulcsom, s nyitnám ki, ha az ajtó nem lenne résnyire nyitva. Riadtan tekintek Stylesre, aki csak az ajtót figyeli és engem eltolva onnan, vágja be azt és kapcsolja fel a villanyt. Mögötte lépkedek, de Styles hirtelen megáll, és felém fordul. A földre tekintek, ahol Darlene meztelenül fekszik Jone alatt. Szememet reflexszerűen takarom el és fordulok meg. Arcom ég, nem éreztem magam még ilyen kellemetlenül.

-Azt hiszem rosszkor jöttünk. – Styles hangjában ott a humor, míg én eltakart szemmel próbálom elvezetni magam a szobámhoz. Mikor azt megtalálom, már Styles lenyomta nekem a kilincset. Elveszem a kezem és azonnal berobbanok oda, de Ő nem követ. –Igazán otthonos. – néz körbe a küszöbről. –Azt hiszem, mennem kell. – halványan elmosolyodik, majd elindul kifelé. –Érezzétek jól magatokat! – kiabál a turbékoló párnak, majd becsukja az ajtót. De mielőtt becsukhatnám szobám ajtaját, még megszólal a szobaszerviz telefonja.

-Szép álmokat, Miss Brooks! – Styles dörmögő suttogó hangja köszönt vagy épp búcsúzik el tőlem.

-Magának is! - mosolyodok el gesztusán, majd leteszi a telefont, így már csak a sípszót hallom.

            Becsukom magam mögött az ajtót, hogy ne találkozzak több kellemetlen pillanattal. Leveszem a ruhám és lemosom a sminkem, majd összefogva a hajam és felhúzva egy tiszta fehérneműt ülök le az ágyamra. Hosszú nap volt ez a mai. Az első munkanapom, ami őrület volt. Azt érzem, hogy Styles több figyelmet ad nekem, mint amúgy adna másnak.

-Eline, örülnék, ha- nyit be Édesanyám, s teljesen elocsúdik, ahogy meglátja, mit teszek. –Tedd le! MOST, Eline! – megüti kezem, hogy kiessen a cigaretta belőle és majdnem egy egész szál csak úgy a semmibe vész. –Adeline Brooks, mi a jó Istent csinálsz? Tisztába vagy azzal, hogy mit teszel? – kezemet fogva rángat ki szobám ablakából, így kisszoknyám, amibe öltöztem; elszakadt, mivel térdeltem. Lefolyik első könnycseppem, hiszen ez a szoknya sokat jelentett nekem. Édesapám vette születésnapomra. Különleges értéke volt, mely’ így elvesztette valamennyi varázsát. Nem is arra figyeltem, ahogy megpofoz anyám vagy hogy kiabál velem, hanem ahogy száll el a varázsa a gyönyörű fodroknak, ahogy szememben fakulnak a színek.

Majd ahogy megnyugszom, veszem észre, hogy Édesanyám már kiment a szobámból, ablakom lakatra van zárva a szobám fel van forgatva és az ajtóm nem nyitódik. Büntetést kaptam. – tisztázom magamban, de nem visel meg különösebben. Inkább a kupis szobámban megkeresem a varródobozkám és levéve szoknyám varrom meg, ahol elszakadt. Már nem lesz ugyan olyan, de jobb, mintha nem lenne.

Megvarrva úgy néz ki, mintha egy sebes szívet próbálnánk helyrehozni, valahogy az én szívem egyezett a szoknyám állapotával.

Ágyam alól kiveszem a régi, poros leveleket, melyeket még Ő írt. Nem, nem szerelmes levelek. Inkább csak szeretetről szólnak, törődésről és odaadásról.

Lassan nyitom ki az elsőt és kezdem olvasni sorait.

„Drága Delinem!

Nagyon sajnálom, hogy..

_______________________________________________
Sziasztok!
Itt van a 6.fejezet, mely remélem nem okoz csalódást és pozitív véleménnyel vagytok róla.
Köszönöm a kommenteket, ha időm engedi reagálok rájuk és aki még nem tette vagy új csatlakozzon a blog fb csoportjához, melyben minden plusz és alap információt megtaláltok a részekkel kapcsolatban. LINK