Zokogva hívom fel a pszichológusom,
Mr Waurd-ot, aki pár perc után fel is veszi.
-Mr
Waurd..kérem..segítsen! – szipogom, s hangom a világ legijesztőbb dolga.
-Mrs
Styles? Minden rendben? Mi történt?
-Nincs
hol..nincs hol laknom. Vég-vége az életemnek. – motyogom, s leülve egy padra
zokogok tovább.
-Hol
tartózkodik most, Mrs Styles? – körül nézek, majd elmondom neki az utca nevet,
s csak annyit mond még a készülékbe, hogy egy perc és itt van.
Egy
hónapja lakok Mr Waurd, Patric-nál. Patric egy a negyvenes éveiben járók
táborát erősítő ember. Haja közepesen hosszú, és arany barna, aminek eleje el
van tűrve baloldalra. Arca néhol komor,
néha mosolygós és jókedvű. Volt alkalmam már mind a kettőt megtapasztalni. Szeme
kéken világít a szemüvege mögül, ahogy a komor tekintete fürkészi az embereket.
Öltözete csak egy farmer nadrág és egy öltöny, ami alatt egy ing a farmerjába
be van tűrve. Ez a mindennapi viselete.
Hihetetlen,
hogy mint egy ismeretlen, úgy próbál nekem segíteni, mintha az idősebb
testvérem lenne. Ő intézi nekem a lakást, a kapcsolataimat, a számomra
fizethető háziorvost, s a megfizethető vizsgálatokat, hogy a csöppség a
pocakomban egészségesen jöjjön a világra.
Fehér
köntösömben, és a kontyban összefogott hajamból kilógó, már-már hosszabb
tincsemmel játszok, míg a napi friss újságot olvasom a konyhában elhelyezkedő
étkező asztalnál ülve.
Harry Styles élete kezd romokba
dőlni?
Ütközök
egyből az első újság cikkbe, amire torkomban csomó keletkezik. Rengeteg hasonló
címmel találkoztam ebben az egy hónapban, napi szinten.
Harry Styles képtelen
kiegyensúlyozottan élni?
Hova tűnt Adeline Brooks?
Harry Styles teherbe ejtette
elhagyott feleségét!
Styles Holdings Inc a csőd határán
Adeline Brooks gyermekének apja nem
is híres Harry Styles?
Rebeca Stoon, Harry Styles új
barátnője?
Ez
még a negyede se, de ezek, melyek agyamba fúrták magukat. Összehajtva a
szennylapot dobom ki a szemetesbe, majd a konyhába megyek készíteni egy forró
teát.
-Adeline,
képzelje! – kiabál be Patric hangja a bejárattól. Lihegve jön a konyhába, s
teszi le táskáját a bárszékek egyikére. –Találtam magának lakást, mely’ már
fizetve is van. Ha gondolja, hívhatom a költöztetőket és utána segítek gyermek
bútorokat, és amikre szüksége van, megvenni. – örömömben és talán a hormonok
miatt is, könnyeim patakként kezdenek folyni, s egy ölelésbe vonom Patricot.
-Köszönöm!
– suttogom, s testemet átjárja egy rég nem érzett érzés, ami a boldogság.
Aznap
már be is költöztem és meg is vásároltunk mindent, ami kellhet.
Furcsa,
hogy nem lehet hallani a billentyűk kopogását, és a papírok suhogását, ahogy
Patric dolgozik. S az egész lakást csak a televízió hangja tölti be a nagy
csendben.
Két
szobás az egész lakás egy nagy nappalival, amerikai konyhával, ami azt jelenti,
hogy egybe van az „étkezővel”, ami csak két székből, egy asztalból és egy
etetőből áll. Most a gyerek szobában ülök a földön, s hajtogatom össze a már
kimosott, tiszta semleges színű ruhákat, mivel a gyermekem nemét még nem lehet
tudni. Egy bőröndbe teszek pár ruhát, egy kis egybe ruhát, mely a kabátot
helyettesíti. Mivel az időjárás megüti a telet. Pontosabban már a végét járja,
hiszen január vége van.
Néha
eszembe jut, hogy pár nap és Styles születés napja, pontosabban Február
elsején, s nagy az esélye annak, hogy a baba is akkor fog születni.
Miután
összekészítettem a bőröndöm, melyet a kórházba fogok vinni, még elrendezgettem
a könyveket, a kiságyat és a kis fotelt, mely az álló lámpa mellett helyezkedik
el, majd a pelenkázót és a kis járókába tettem játékokat és pár pokrócot.
A
forró víz kellemesen melengeti testem a zuhanyfülkében, s ahogy megfordulnék a
tusfürdőért, azt leverem. Lehajolva érte érzem, hogy valami nem jó. a
magzatvizem elfolyik, s engem a kétségbeesés kerít hatalmába. ENNEK NEM ÍGY
KELL MEGTÖRTÉNNIE!
Azonnal
egy törölközőért nyúlok, s megtörölve magam kezdődnek a hatalmas fájások,
melyeket csak halk hanggal jelzek. Elbicegek a szobámig, s magamra kapom a
fehérneműm és egy melegítő szettet, majd Patric számát kezdem tárcsázni, míg
leülök az ágyamra, egy hangosat felszisszenve.
-Patric,
elfolyt! – csak ennyit kell mondanom, s egy hangosat felkiáltanom és Ő rám
csapva a telefont indul el azonnal.
A
kocsiban hátul ülök, míg mélyeket próbálok lélegezni, s telefonomat szorongatom
azon gondolkodva, hogy felhívjam-e a gyermek másik szülejét.
-Adeline,
ne gondoljon most másra, csak mélyeket lélegezzen és ki és be! – mondja nyugodt
hangon, míg testbeszéde egyáltalán nem ezt tükrözi.
-Mrs
Edward Styles, és elfolyott a magzatvize! – igyekszik az ügyeletes recepcióhoz
Patric, míg én oda érek, s azonnal egy betegágyat hoznak nekem, amire
ráfektetnek.
-Mrs
Styles, emlékszik, hogy hányadika van? – próbál velem kommunikálni a férfi
orvos, hogy ne ájuljak el vagy rosszabb.
-Harmincegyedike
– motyogom, míg egy hangosat nögök, ahogy egy ütést mér hasamra a Pocaklakó.
-És
azt meg tudja mondani, hogy milyen hónapban vagyunk most? – folytatja tovább,
míg a liftbe nem tol, s megnyomva egy gombot jön be még két nővér vele.
-Január. – motyogom, s kezd elhomályosulni minden.
-Adeline
nyomjon! Már nagyon kevés kell. – kiabál az orvos velem, míg én még csak most
térek teljesen magamhoz. s ahogy megteszem, amire kér egy kétségbeejtő
gyermeksírást hallok be, és sürgő női, fehér alakokat, ahogy ők is kiabálnak.
–Február
elseje, hajnali kettő óra, nulla egy a születési idő. – mondja egy Nővér, míg a
másik azt kiabálja, hogy kisfiú. S bevillan a kívánságom, mely azt mondja, hogy
bármikor csak ne február elsején szülessen meg a gyermekem, fuccsba ment. Majd
újra elsötétül minden.
-Mrs
Styles? – újra csönd és halk női hang szólítgat, s csak harmadjára nyitom ki
szemem. –Hogy érzi magát? – egy Nővérke, kezében egy mappával teszi fel a
kérdést, amire csak bólintok.
-Hol
van a gyermekem? – kérdezem azonnal, s szemeimbe könnyek gyűlnek.
-Nyugodjon
meg, egy rutin vizsgálat után megkapja a csöppséget. Egészséges kisfiú lett! –
arcomra egy lemoshatatlan mosoly kúszik, amire a Nővér arcára is egy mosoly
férkőzik. –Mr Waurd tisztázta az apával való kapcsolatukat, így a következő
kérdésem az lenne, hogy mit írhatunk a nagyfiú kezén lévő karszalagra? –
mosolyom lefagy, s ajkamba harapva nézek el arcától. Még csak neveket sem
kerestünk Styles-szal, de ami biztos, hogy a családi név nem lehet Brooks,
hiszen még én is a Styles nevet viselem.
-Benett.
– motyogom halkan, majd kisöpröm szememből a kusza könnyeket.
-Benett
Styles. – nyomatékosít, amire szemem lehunyom, s bólintva egyet a Nővér,
magamra hagy.
Majd
következőleg már a kisaprósággal jön vissza a kezében, aki egy kék pokrócba van
takarva. Felülök, s a Nővér a kezembe adja, majd becsukva maga után az ajtót,
magunkra hagy.
Csendben
van, s mélyen alszik. Teljesen nyugodt, nem úgy, mint az apja vagy az anyja. Ajkai
cseresznye formájúak, mint Styles-é, míg szemei is hasonló formájú, mint az övé. Sírás kap el, mikor rájövök, hogy
már most jobban hasonlít Rá, mintsem
rám.
-Benett.
Kicsi Benett-em. – nyomok apró kézfejére egy csókot, amin ujjai a mutatóujjam
köré fonódik, s erősen szorítja azt. Halkan dúdolok neki egy dalt, míg apró
haját simítom ki arcából, amik göndören pihennek kobakján. A haja is, azt se
tőlem örökölte, hiszen világos barna még és göndör, mint az apjának. Mélyet
sóhajtok, s lassan hátradőlök a betegágyban, s felnézve a plafonra, motyogom; -
Boldog születésnapot, Harry! – majd
az apró babára nézek, aki kis hasonmása neki.
_____________________________________________________________
Köszönöm a sok véleményt, s ehhez se várok kevesebbet!
Innentől a történet izgalmakkal teli lesz és sajnos nem sokára búcsút is inthetünk.
All the love, Nora.