08.Fejezet

Tea parti

(by.:Domi)

            Kapkodva veszem a levegőt, hogy fent tartsam a tempót Vele. Ő mintha csak kocogna, meg se látszik rajta. Ahogy elhaladunk a házak mellett, veszem észre, hogy ez már nem az a negyed, miben én otthon vagyok. Nagyobbak a házak, modernebbek, s sokkal jobban néznek ki. Látszik, hogy sok pénzt fektettek beléjük. Majd megáll egy nagy szürke ház mellett, aminek fa kapuja hatalmas, így épp hogy a tetejére van rálátásom a háznak. Kaputelefonon beüt egy kódot, majd rezgéssel jelzi, hogy a kapu kinyitódik. Rá nézek, míg Ő is engem figyel, majd eltekint, mintha nem is figyelt volna. Még a hajnali sötétségben is látom, ahogy egy csodálatos kert van hátul, míg elől csak székek és asztal, ami szinte vadonatúj. Ahogy beérünk a házba az csendes, s visszhangzik, ahogy becsukódik az ajtó. Styles megtisztítja cipőjét a bejáratnál elhelyezkedő szőnyegben, majd hátra fordul, hogy megnézze jövök-e. Elindulunk a hatalmas folyosón, aminek falain gyönyörű festmények pihennek. Némelyiket Ő festette, de van köztük ismeretlen mű is. Fehér folyosója hatalmas összhangban van a képekkel és a hangulattal is. A folyosón át egy előtér részbe jutunk, ahol a helység közepén egy kerek faasztal pihen, s azon pár újság, melyeken ő szerepel, s egy fehér terítő alatta. Ebben a szobában is van pár festmény. Majd átvezet a nappaliba, ahonnan nyílik egy ajtó, ami mögé nem látok, hiszen csukva van.

A nappalija nagyon modern, s eláll a lélegzetem, ahogy megpillantok egy önarcképet, amit ő festett saját magáról. A kandallója fölött helyezkedik el, s kiköpött olyan, mint élőben. Minden vonás megegyezik. Ajkamba harapok, ahogy tovább figyelem a kelleténél. Ezzel arra ébresztve magam, hogy ez már nem normális. Sajnos ki kellett élveznem, hogy nem frusztrál tekintete.

-Nagyon ügyesen fest! – muszáj megemlítenem, ha tudom is, hogy ezzel csak egóját fényezem.

-Köszönöm! – mosolyodik el halványan, de csak pár másodpercre. –Fel kell mennem átöltözni, ha nem bánja. – mutat a falépcsőn felvezető emeletre. Bólintok, míg Ő felsétál, majd az utolsó lépcsőfoknál, ahol igazából alig lehet látni, lekapja magáról a kiizzadt pólóját. Lélegzetem eláll egy pillanatra, ahogy az aranybarna, izzadt bőre megcsillan a lámpa által adott fényben. Nagyokat pislogva leülök a bőrborítású kanapéra, s próbálok egyenletesen lélegezni. Csak egy test. Semmi más. A belső csábító, nem a külső, Adeline! – beszélek magamnak, hogy észhez térjek. Úgy gondolom, hogy míg Ő átöltözik és –szerintem- letusol, addig felmérem a hatalmas házat.

             Először a csukott ajtót nyitom ki, hogy megnézzem, milyen helyiség rejlik mögötte. Egy csodálatosan kialakított étkező az, míg azon belül is van egy másik csukott ajtó. Felsétálva az emeletre körbe nézek, s eláll lélegzetem, hogy milyen egyszerű, de mégis csodálatos a kialakítása. Szintén fehér folyosón haladok végig, de itt már sötét barna faajtók zárnak el tőlem minden helyiséget. Itt is pihennek a falon festmények, s néhány fotó, amiken Ő és a Styles-család van rajta. Ahogy a képet figyelem Ő olyan nem oda illőnek tűnik. Mintha csak próbálna beilleszkedni. Egy kiskori kép is kint lóg róla, amin lehetett vagy tizennégy éves. Egy kis fiú ül mellette, aki Jone és egy kislány, aki kiköpött olyan, mint Jone csak lányban. Styles búskomor arccal figyeli a kezében tartott játékot, míg a másik két testvére egymással nevetnek valamin.
            Megcélzok egy ajtót, kockáztatva azt, hogy Stylesra nyitok rá. De ahogy rányomom fülem a nyílászáróra, semmi motoszkálást nem hallok. Lassan nyitom ki, s lépek be a helységbe. Egy műterem. Itt is fehér falak vannak, de némelyik le van takarva fóliával. Egy nagy festőállvány áll az ablakkal szemben, amin egy félkész festmény pihen. Már most csodásan néz ki, pedig nincs befejezve. Szörnyen részletes minden ecsetvonás, majd ahogy távolabb megyek, veszem ki a fejet, amit eddig ábrázol. A félkész test részlet egy hangyás nőt rajzol ki. Ahogy csukott szemhéját felhúzza, s grimaszol közben.

-Arra gondoltam, hogy esetleg megvár lent. Mondjuk a kanapén ülve. – ijeszt ki meghitt hangulatomból mormogó, s mérges hangja. Azonnal felé fordulok, s kezemet mellkasomhoz kapom.

-E-elnézést, csak- nem tudom, mit találjak ki, így elkezdek makogni, ami nem sok jóhoz vezet. – gondoltam körbe nézek. Illetlenség volt. Elnézést! – nézek végén szemeibe, amikben csak az idegességet és frusztrációt lehet látni.

-Készítek teát. – jelenti ki, majd ott hagyva engem; elmegy. Gondolom, ezzel arra céloz, hogy kövessem, így még utoljára körbe nézek és becsukom magam után a műterem ajtaját.

Testét egy szürke póló fedi, ami mutatja kidolgozott izmait, míg nadrágnak egy fekete bő melegítőt húzott, s lába mezítláb éli életét. Átsétálunk az étkezőbe, ahova leültet azzal, hogy pár pillanat és itt lesz. Keresztbe teszem lábamat, míg kezemet összekulcsolom az asztalon, s rádőlök. A falon pihenő órára tekintek, ami hajnali ötöt mutat. Hajamba túrok, miközben azt kérdezem magamtól, hogy mit is keresek itt.

Kijön két gőzölgő bögrével a kezében. Leteszi az egyiket elém, míg a másikat velem szembe, majd visszamegy. S kihoz csomó teás dobozt, citromot és cukrot. Leteszi azt is elém, majd leül velem szemben.

-Választhat, hogy milyen ízű legyen. –tolja elém a dobozokat. Kiválasztok belőlük egy barack ízű tea filtert, majd megízesítem, s a pohárba helyezem azt. Ő fekete teát készít magának, s Ő cukor és citrom nélkül issza, ami így sokkal erősebb és –szerintem – visszataszítóbb.

-Egyedül él ebben a hatalmas házban? – tekintek rá, amire az Ő arca megfeszül kérdésem hallatán. Bólint, majd kusza tincseibe túr, ami abszolút nem áll úgy, ahogy eddig láttam. –Nem érzi magát egyedül? – felsóhajt, s rám tekint egy ilyen „Nem unod?” nézéssel. –Sajnálom, csak beszélgetni próbálok. – motyogom visszatérve a teámhoz.

-Beszélgessünk inkább magáról. Biztos tud valami újat, talán érdekeset mesélni. – ajkaihoz emeli a bögrét, míg kortyol belőle egyet.

-Less le „Ribi”-zett . – mosolyodok el, míg rá tekintek, hogy megnézzem reakcióját. Határozottan nem erre számított.

-Micsoda? – szemöldöke között megjelenik a rég nem látott ránc, s ebből tudom, hogy nem éppen dobta fel, mint amire én számítottam. –Azt hiszem, el kell vele beszélgetnem.

-Nem, dehogy! Nem ezért mondtam! – egyből felébredek enyhe álmodozásomból, mikor ismerteti tervét. Mit fog gondolni ezután rólam Less? – csak ez jár a fejemben.

-Ne aggódjon, csak finoman teszem. – mosolyodik el, s tudom, hogy humorosnak találja. –És ezért sírt a padon? Mert le ribancozták? – tér rá a lényegre, amiért elhozott ide.

-Nem, nem viselt meg nagyon. – motyogom, míg próbálok beletemetkezni italomba.

-Ismerteti okát? – nemlegesen megrázom fejem, amire Ő fujtat egyet, s feláll. –Akkor ne tegye! – ordít rám, amire az egész ház visszhangzik. Kezén erei kidudorodnak, ahogy ökölbe szorítja azt, míg haja arcába lóg és ingerült tekintete kutat engem.

-Így nem fog nálam elérni semmit! – állok fel, hogy egy szinten érezzem magam vele. – Fogadja el, ha nem, akkor nem! – emelem meg hangom, majd kiiszom poharam tartalmát, s indulni készülök. –Köszönöm a teát, és a törődést. – mosolygok rá, de nem igazi; ezt Ő is tudja. Kiviharzok, elsétálva a sok festmény mellett. Amik előtt szívesen állnék meg, és csak nézegetném őket, s fejtemén, hogy mit gondolhatott közben. Mielőtt az ajtóhoz érhetnék, s nyitnám ki; becsapja előttem. Megfordítva nyom neki, s illeszti ajkát enyémre. Csókja hideg, s csak az indulat vezérli. Kirepedezett ajkai, mintha keresnék a vizet, hogy ne száradjanak ki. Próbálva nem visszacsókolni tolom el magamtól, s elkönyvelem; hogy egyáltalán nem tud csókolni. Kinyitja szemét, ami eddig csukva volt, s rám tekint, de arcomon az undoron kívül nem tud mást leolvasni. Ábrázata megfejthetetlen, de csak reakciómat várja. –Hogy volt pofája? Undorodok magától!– kiabálok rá, míg szemeimet mardossák a könnyek. Kicsapom az ajtót, majd elkezdek futni. Nem tud követni, hisz mezítláb van és az öltözete is túl lenge.

            Ahogy futok kifolynak könnycseppjeim, s most érzem, hogy elérkezett a pillanat, mikor búcsút mondhatok a munkámnak.

-Nem Darlene, csak egyszerűen megcsókolt. Ha azt lehet nevezni annak. – sírok Darlene ölében, míg Ő fejemet simogatja, s próbál megnyugtatni. –Szerinted lőttek a munkámnak? – törlöm meg szemem, s nézek fel rá.

-Egy próbát megér, Ade. Menj be, mutasd meg, hogy téged ez nem hatott meg és próbáld meg elviselni a következményét ennek a helyzetnek. – húzza el száját, míg fülem mögé tűr egy tincset. Csak bólintok, s kikelek öléből, hogy el kezdjek készülődni.

-Mr Styles hívat! – nyit be az egyik ismeretlen alkalmazott, kit még én nem láttam. Mosolyogva bólintok, míg belül felemészt kijelentése. Talán most van vége? Itt ér véget a mesébe illő munkám?

Mély levegőt veszek, mielőtt lenyomnám ajtajának szürke fém kilincsét és besétálnék a vesztembe. Ahogy lenyomom, párhuzamosan hunyom le szemem vele, s lépek be rajta.

-Miss Brooks! – köszön hivatalosan. Arcára tekintek, ami nem fejez ki semmi érzelmet.

-Jó napot, Mr Styles! – nyelek egyet, s leülök az íróasztala előtti egyik székre. Arca megfeszül, ahogy közelebb mengyek hozzá. Megigazítja nyakkendőjét, majd hajába túrva húzza előrébb székét.

-Illetlen volt ma. – közli, s talán ez csak a bevezető mondata volt. –Talán túl gyengén fejeztem ki magam, de nem rombolom földbe az érzéseit saját magával szemben. Nézze, talán úgy.. talán úgy tűnt mintha-

-Maga nézze, azt hiszem, hogy a magánéleti ügyeket nem beszélheti meg velem hivatalos helyen. Vagy akárki mással. – motyogom a második mondatom, mivel önbizalmam csökken. Elmosolyodik, de nem jó szórakozottsága miatt.

-Én cégem, én néző pontjaim, én döntéseim. Talán problémája akadt? – elégedett mosolya jelenik meg, gödröcskéivel együtt.

-Vegyük úgy, hogy meg sem történt. Rendben? – próbálok megalkuvó lenni, hogy ne érjen veszteség.

-De megtörtént, és maga csúnyán fejezte ki nem tetszését. Ha emlékezetem nem csal. Bár csak két, talán három órával ezelőtt történhetett. – arcára hirtelen ül ki és tűnik is el érzelme, ami a megbántottság. Megbántottam azzal, amit mondtam.

-Nem szokásom csókolózni a főnökömmel. Vagy ha igen, ami természetesen nem üzleti alapú, akkor legalább annyi, hogy már egy ideje ismerem. – próbálom megértetni vele, hogy miért érzem ezt. Hiszen úgy ül velem szemben, mint egy most visszautasított tinédzser.

-Értem. –elnéz szememből, s az asztalát kezdi fürkészni. –Távozzon! – parancsolja erőteljes hangon, amire megszeppenek. Nem küldhet csak így el! –Menjen vissza dolgozni! – hunyja le szemét, s dörzsölni kezdi halántékát. Azonnal felpattanok, s kisietek, hogy több kellemetlen pillanatot ne éljek át és munkámat is megtartsam, mielőtt még meggondolná magát.
____________________________________________________________
Sziasztok!
Egy kis meglepetés számotokra. Picit zavarosak a részek hozatalai, de igyekszem ezeket rendszerezni! 
(Csak egy ritka pillanat, mikor van egy alcíme a résznek. Hiszen van egy nagyon jó barátnőm és Ő találta ki neki ezt. Innen is puszi :*)
Véleményeteket ne sajnáljátok. Keveslem az előző részhez írt véleményeket. Természeten válaszolok rájuk! 
További szép napot, my Sunshine's!
Noraxoxo