20.Fejezet

            Az ajtót kinyitva, elesek egy cipőben, ami sem az enyém, sem Darlene-é. A ruhát leteszem a konyhaszékre, a dobozzal együtt, s bekopogok Darlene ajtóján. Hangos kuncogás, majd egy mély hang. Jone.

            -Szia Ade! – esik nyakamba Darlene, s szájszaga bűzlik a bortól. Jone is kijön egy alsónadrágban, majd Darlene-t is végig mérem. Rajta csak egy kinyúlt, nagy póló van. Ó, Darlene!

            -Szia Darlene! Jone! – bólintok neki, míg Jone tekintete a drága ruhára téved, ami a konyhaszéken pihen.

-Cukorka, menj be. Mindjárt megyek én is! – nyom egy hosszúra nyúló csókot Darlene ajkaira, majd a szobájába tuszkolja, s becsukja az ajtót mögötte.

-Te mi a tökömet keresel itt? – kérdem tagolva, amire Ő csak elmosolyodik.

-Kedves fogadtatás, Adeline! – nevet fel, s a ruha felé indul. –Ez egy nagyon drága ruha. – jelenti ki, s kérdőn néz rám. Mikor nem válaszolok, folytatja tovább. – Ezek az ékszerek se valami olcsó vackok. – veszi ki a nyakláncot, s alaposan megnézi. Míg Jone arcát figyelem, rá kell jönnöm, hogy szörnyen hasonlít Jen-re, hiszen ikertestvérek.

-Jen az ikertestvéred? – csúszik ki ez a kérdés ajkaim közül, ami Őt, picit összezavarja.

-Igen. Vérszerinti. – válaszolja, s nem tudom hova tenni a „vérszerinti” megjegyzését. –Szóval ismered Jen-t. – jön közelebb, míg tekintete arcomat fürkészi. –Ma lesz a divatbemutatója. Gondolom, ott találkozunk. – int fejével, s bemegy Darlene szobájába.

Nagyot nyelve, s órámra tekintve döbbenek rá, hogy már csak fél órám van, hogy elkészüljek.

A ruha pasztellszínű, vajkrém árnyalatú darab, aminek hossza a térdem fölé ér. Felül egy két hosszú anyag takarja melltartó nélküli mellem, ami hatalmas, mély dekoltázst csinál, míg hátam, szinte szabadon szellőzik. Található egy kis csipke, egy masnival az oldalán. Hajam hullámosan pihen vállamon, míg sminkem picit erősebb. Szemeim füstös feketék, s ajkam rózsa vörös. Kulcscsontom gyönyörűen látszik a ruhában, s valami előkelő hatást kelt kinézetem. Lábamra egy fekete magas sarkút húzok, míg viszek egy kis kézbe fogható táskát.

Egy üzenetem érkezik arról, hogy itt van, így halkan kilépdelve a lakásból lesétálok az épület elé. Minden második szem rám tapad, s picit kellemetlenül érzem magam.

Az épület elé érve egy hatalmas, fekete, elegáns kocsi vár, aminek nekidőlve a Göndörigazgató figyel. Testét egy fekete szmoking fedi, s nyakkendője illik az én ruhámhoz. Ahogy odaérek, egy gyors csókot nyom számra, majd beül velem hátra. Megpillantom, elöl a sofőrt, aki engem figyel.

-Jó estét, Miss Brooks! – üdvözöl udvariasan, majd elindítja a kocsit.

-Jó estét! – mosolygok rá, amit nem mutat a sofőr, de értékel.

-Chuck, húzza fel az elválasztó falat! – zavarja meg a pillanatot Styles, az erőteljes, parancsoló hangjával. A sofőr, Chuck, csak bólint, s megnyomva egy gombot, felhúzza a falat. –Gyönyörűen nézel ki! – hajol nyakamhoz, s belecsókol, amitől kiráz a hideg.

-Köszönöm! – harapom be ajkam, s érzem a feszengést a gyomromban. –Ugye nem lesznek fényképező gépek, meg hatalmas felhajtás? - Ő csak lassan bólint, ezzel választ adva a rettegett félelmemre. –Jézus! Ha ezt tudom-

-Nem jöttél volna el? – fejezi be a mondatom. Szeme enyémbe mered, s tekintete alatt egy kisegérnek érzem magam, s Ő az oroszlán.

-Lehet. – motyogom, s kinézek az ablakon.

-Deline! – megfogja állam, s maga felé fordítja arcom. –Nincs mitől félned. Én, szeretlek, s megvédelek. Nem esik bántódásod, csak ha azt nem követeled ki tőlem vagy tagadod meg védelmem. – szemem smaragdjába mered, s ledermedtem ott, hogy Ő szeret.

-Te-te..azt mondtad, hogy..? – mosolyogva bólint, majd megcsókol. Teljesen ledermedve csókolok vissza, s szívem megszakad, hogy nem teljesen tudom viszonozni az érzelmét. Számat beharapva, s vagy ezer szitokszót magamba fojtva fordulok az ablak felé, s figyelem, ahogy az esti LA fényei bevilágítják az egész várost.

-Harold Edward Styles! – jön a hivatalos hang, s odanézve megállapítom, hogy telefonál.

Tekintetem visszavezetem, s elmerülök gondolataimban, majd egy kezet érzek derekamra simulni, s észreveszem, ahogy kitekintek az ablakon, a fények nem mozognak. Hangos ricsaj, s fényképező kattogások zaja hallatszik.

-Készen állsz, Deline?  - hajol közel fülemhez, s aprót bólintok. Mikor épp nyitná ki az ajtót, visszarántom, ezzel megakadályozva.

-Öhm..vigyázol rám? – kérdem bizonytalanul, míg Ő közelebb hajol, s megcsókolja ajkam szélét. Kezét felvezeti arcomhoz, így tartva azt. Én karjába kapaszkodom, s mint aki kétségbe van esve, szorongatom azt.

-Vigyázok rád! – motyogja ajkamra, majd végigsimít hátamon, s kezünket összekulcsolja. Kinyitva az ajtót, hatalmas kiabálások, s mind csak Styles nevét ordítja.

Mit gondol arról, hogy a húga egy sikeres és egyben egy gyönyörű modell?

Jen tud jelenlétéről?

Mr. Styles, igaz, hogy Jen ma is lehengerlő lesz?

Mr Styles, a cége rossz irányban halad. Igaz vagy rosszul informálódtam?

Ki az a lány maga mellett?

Az új barátnője?

A hölgy maga mellett, nem az alkalmazottja?

Ismét csak egy hölgyet akar az ágyába?

Az utolsó kérdésre én is, és Ő is felfigyeltünk. Styles megszorítja a kezem, s megáll egy a divatbemutató logójával elrendezett tábla előtt. Velünk szemben rengeteg kamera fénye villan fel, s kattog a gép.

Styles megfogja derekam, s rám tekintve bíztat egy mosolyra. Majd a kamerák fele néz, s arca rezzenéstelen marad, de egyben ellenállhatatlan. Tekintete komolyan fürkészi a fényképészeket, míg én próbálok egy lágy mosolyt felvenni, s nem úgy tűnni, mint aki mindjárt összeesik. Pár perc után, ismét összekulcsolja kezünket és tovább vezet.

-Ez szörnyű volt! – suttogom neki, amire Ő elmosolyodik, s ezt egy fényképezőgép le is kapja. Hajába túrva, néz fel keményen megint, s húz befele az épületbe. Beérve, ismét hangos nyüzsgés, s egy halk dallam szól a háttérben, aláfestésként.

-Van külön kijelölt helyünk, névre szólóan. – fülemhez hajolva suttogja. Én csak bólintok, s Ő elkezd arra vezetni. Majd meglátom a névtáblákat, s egy ismerős alakot. Az egyik névtáblán Harold E. Styles, míg másikon Deline Brooks áll.

Szívem elolvad, s elfog egyfajta szorongató érzés. Styles-ra nézek, aki halványan mosolyog, míg kezembe adja a névtáblám. Leülök, míg ő felém néz, de nem engem. Hanem a sor azon felén ülő embereket. Majd szeme megcsillan, ahogy meglát valakit, s egy halványat bólint.  Én is arra nézek, s egy idősebb férfit pillantok meg, akinek haja, hasonló Jone-éhoz, csak őszebb. Akinek halvány mosolya hasonlít a Göndörigazgatóéhoz és Jenéhez, akinek szemei gyönyörű kéken csillognak. S akinek arcvonala éles, s egy fajta magabiztosságot sugároz magából.

-Valahogy sejtettem, hogy találkozunk, Deline. – szólít meg Jone mellőlem, s nevem úgy ejti ki, mint aki gúnyolódik, s tudom, hogy életében először látta vagy hallotta így nevem.

-Én is örülök neked, Jone! – mosolygok rá, de mosolyom nem őszinte.

-Szevasz, Harry! – nyújtja kezét, s erősen kezet ráznak.

-Mióta ültök itt? – kérdezi a Göndörigazgató, míg kezét lábamra simítja, amit Jone tekintete is követ.

-Talán negyed órával előbb jöttünk, mint Ti. – mély levegőt veszek a „ti” szó hallatán, míg Styles keze nyugtatóan simogatja térdem. –Anyával és Apával jöttem. Jen-nek előbb itt kellett lennie. – magyarázza, s Ő is az idős férfire néz.

-Majd bemutatlak nekik. – suttogja fülembe, ahogy észrevette, hogy én is keresem tekintetemmel az említett személyeket.

-Mi? Nem, dehogy. Te megőrültél? – akadok ki egy picit, de tudom, hogy csak az izgalom és a félelem keveréke beszél belőlem.

-Ha nem mutatlak be, akkor Ők fognak ide jönni és bemutatkozni, ami sokkal kínosabb részedről. Hiszen hatalmas bunkónak néznének. – magyarázza, s igaza van. Megint megnyert szövegével, s beleegyezően bólintok. Hátra dől székében, de keze még mindig térdem fogja. Styles testtartása magabiztos, s földbe tiporó.

Majd egyszer csak, ahogy eltekintek az idős férfi felé, - aki hatalmas valószínűséggel Styles-ék Édesapja, az idős Styles – meglátom Rebeca-t, ahogy az idős Styles-nak két puszit nyom az arcára, míg a mellette ülő hölgynek is, aki gyönyörűen fest a hosszú, fekete, hozzásimuló ruhájában, s a kis bolerójában. Arcuk mosolyog, ahogy a lányra tekintenek, míg a lány viszonozza ezt a gesztust. Majd elvezeti tekintetét a soron, s int Jone-nak, majd rajtam időzik tekintete, s mintha féltékenység futna át rajta, majd a Göndörigazgatóra néz, aki a telefonját bújja, míg másik keze térdemen pihen. S elönt a boldogság, hogy életemben először én nyertem.

-Itt van Rebeca. – súgom neki, amire megdermed, s nem reagál. –Nem köszönsz neki? – hajamba túrok, s tekintetem arcát figyeli. Felém fordul, s elmosolyodik.

-Szia Rebeca! – kiabál neki oda, amire egy páran abba hagyják a beszédet, míg Rebeca boldogan kapja fejét Styles-ra. Integet neki, majd beharapja ajkát. Végig nézni ezt a műsort, miközben a keze ott pihen térdeden, picit több mint vicces.

-Idióta! – dőlök vállának, s próbálom nevetésem visszatartani. Ő hajamra nyom egy puszit, s kezünket összekulcsolja.

Majd elkezdődik a divatbemutató. Csodálatosabbnál, csodálatosabb lányok vonulnak végig a kifutón, amitől az első sorban ülünk. Néha a Göndörigazgatóra nézek, akinek tekintete minden lányt végig mér. Nem mintha aggódnék, de volt egy két lánynál, akinél a kezének szorítása erősebb lett. Majd mikor megjelent Jen, egy csodálatos estélyi ruhában, ami úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna, a lélegzetem megállt. Csodálatosan festett a kifutón, s mintha csak ide született volna, úgy járkált. A Göndörigazgatóra néztem, akinek arca hatalmas büszkeséggel telt meg, s még egy halvány mosoly is ült ajkain. Jen először szüleire mosolygott, majd ikertestvérére, majd ránk. Szemében volt valami, ami megnyugvást sugárzott nekem. Valami, amitől azt érzed, hogy „Igen! Nagyon jól cselekedsz, és ezért imádlak!”. Majd a Göndörigazgatóra tekintettem, aki szinte ugyan akkor rám, s megéreztem ennek a tekintetnek a jelentését, amit Jen küldött. Odahajoltam hozzá, s ajkára nyomtam egy gyors csókot, amit Ő perzselő tekintettel figyelt. „Szeretlek!”- formáltam ajkaimmal, amit Ő figyelt. S mikor tudatosult benne, megfagyott. Azonnal odahajolt egy hosszabb csókért, amit hamar abbahagytam, mert vakuk villanását láttam.

Szinte lenyűgözötten ült a további show részén, míg az én arcomon csak egy lemoshatatlan mosoly pihent. Mikor véget ért, bejelentették, hogy tartanak egy bált, a hatalmas adomány tiszteletére, ami bejött ezen ruhák által; és hogy menjenek a másik terembe.

Styles feláll, s kezemet megfogva húz a szülei felé.

-Harold, Édesem! – Anyukája, szinte azonnal letámadja, s édes puszit ad arcára, s erősen megöleli Őt, amit Styles viszonoz. Én kínosan állok mellette, s az idős férfire nézek, aki közelebbről ijesztőbbnek tűnik, de melegen mosolyog rám.

-Edward Styles, Harold Édesapja! – nyújtja kezét, s ahogy nyújtom neki én is, azt megfogja, s kézfejen csókol. Szám aprón eltátom, hiszen életemben nem tapasztaltam ekkora tiszteletet.

-Ő Adeline Brooks, a barátnőm. – szakad el Styles az Anyukájától, s mutat be az Édesapjának.

-Igazán örülök a találkozásnak.- bólint, majd közelebb jön hozzám az Anyukája is.

- Mrs. Edward Styles, Harold Anyja! – húz egy ölelésbe, s megsimogatja hátam, majd elenged. A nő közelről még gyönyörűbb, s hasonló az arca Jen-éhez és Jone-éhoz. Haja barna hullámokban pihen vállán, aminek hossza a háta közepéig ér. Szeme, neki is kéken csillog, s elgondolkozom, hogy akkor Harold, a családban mástól örökölhette-e a szemszínét?  - Gyönyörűen festesz! – dicsér meg, s végigsimít szoknyámon.

-Köszönöm, de a fia érdeme. – mosolygok fel a Göndörigazgatóra, aki átöleli egy kezével derekam, így közelebb húzva magához.

-Édesfiam, olyan rég láttalak! – megy oda hozzá az Édesapja, amire én arrébb megyek. Az Apukája megöleli, s erősen megütögeti hátát. Majd megpillantom Jen-t, aki épp felénk tart.

-Látom már megismerted a családot! – nyom két puszit arcomra, míg mondja.

-Csodálatos voltál! – Ő csak lelegyint, míg Édesanyjához megy, aki hatalmas öleléssel fogadja. Jone csak mellettem áll, zsebre dugott kézzel és figyeli a történéseket.

-Gyertek el a bálba! Hatalmas összeg gyűlt össze. – örvendezik, míg Anyukájával beszél.

-Édesem, nem hiszem, hogy megyünk. – Jen elhúzza száját, de megértően bólint.

-Jone, ugye te jössz? Meg Harold? – néz testvéreire, akik szinte egyszerre bólintanak. Elköszönnek a szüleiktől, míg nekem megköszönik, hogy megismerhettek, majd Jone kikíséri Őket a kocsihoz. –Én előre megyek, hiszen még sok gratulációt kell bezsebelnem! – mondja nevetve, s intve egyet, elmegy.

-Nem is volt olyan vészes. Nem de? – hajol fülemhez Styles, s válaszként csak bólintok. –Gyere, menjünk Jen után. – fogja meg derekam, s húz a másik terembe. 

_____________________________________________________________________

SZIASZTOK ELTÖKÉLTEK!

*no kép*

Eddig kinek hogy tetszik a történet? 

Nekem picit lapos még, de nemsokára jön a java. *kacsintós, huncút szmájli* 

Nektek eddig ki a legszimpatikusabb karakter? 

Nekem eddig Jen és Darlene, bár Darlene személyisége már egy picit változott. 

Ha van kérdésetek valamivel kapcsolatban nyugodtan tegyétek fel, örömmel válaszolok rájuk! 

All the love, Nora. 

19.Fejezet

            A nő szörnyen hasonlít valakire, akit már láttam.  A világosabb fajta barna, középhosszú haja van, ami középen van elválasztva. Szemei kékek, s mosolya picit hasonlít a Göndörigazgatóéra. Hála a gödröcskéknek. Majd mielőtt kínos lenne, elnézek róla a mellettem álló fiúra.

-Deline, Ő a húgom, Jen Styles. Jen, Adeline Brooks. – mutat be minket egymásnak, s szívemről egy hatalmas kő esik le, mikor meghallom azt a szót, hogy „húg”.

-Adeline, örülök, hogy megismerhetlek! – nyújtja kezét, s mosolya – most így közelről megnézve – tényleg hasonlít Styles-éra. Most már én is elmosolyodom, s viszonozom a gesztust. Styles arcán, ahogy rám néz, s arcán az őszinte boldogságot látom.

-Épp vacsorát készítettem nekünk, mikor betoppant Jen. – magyarázza, míg visszasétál az ételhez. –Tényleg. Jen, van kedved itt vacsorázni, velünk? – érdeklődik, míg a lány boldogan bólint.

-É-én azt hiszem, addig felviszem a táskám. – motyogom, s zavartan lépkedek ki. Szörnyen furcsa ez a légkör. S legalább szólhatott volna, hogy itt a húga. Felviszem szobájába táskám, s leveszem magas sarkúm, majd hajam egy lófarokba kötöm és leveszem bőrkabátom.

-És a barátnőd? – ahogy lépkedek a lépcsőn hallom meg ezt a kérdést, amire megtorpanok.

-Barátnő? – Styles hangja szórakozott, ami apró szomorúságot okoz.

-Hát lefeküdtetek már, és most is nálad alszik. – húga hangja is szórakozott, s úgy érzem magam, mintha kifiguráznának.

-Most kezd..most kezd kialakulni valami, Jen. Ez még nem barát-barátnőség! – hangja mostanra már frusztrált. Úgy érzem, hogy most van itt az ideje, hogy megzavarjam őket, így besétálok a konyhába. Mindenki hirtelen hallgat el és kapja rám tekintetét. Így még ha nem is hallgatóztam volna, is leesett volna, hogy mi történt.

-Minden rendben? – kérdezem, hogy ne nézzenek egy hülye libának. Erre a fiú Styles zavartan fordul az ételhez, míg Jen csak bólint.

-És Harold édesem, hogy, hogy te főzől? Hova tűntek a munkásaid? A konyhásnő, a kertészed, a takarítónők? – összevonom szemöldököm, s kérdőn nézek Styles-ra. Komolyan fizetne ilyeneknek?

-Ja, hát most egy hét szabadságuk van. Rendelhetnék kaját, ha erre akarsz kilyukadni, de gondoltam, most főzök. – magyarázza hadarva, s a róla kialakított képem most egy picit romba dőlt.

-Tudom, hogy ezt a fiatal hölgyet akarod levenni a lábáról! – mosolyog rám, amire elpirulok, míg Styles megforgatja szemét.

Míg én Styles mellett ülök, addig Jen, Styles-szal szemben, az asztalnál. Viszonylag csendben telik a vacsora, s amikor beszélgetnek, akkor is csak ketten. Én nem igen tudok beleszólni a modell témába vagy épp a cégvezetés témájába. Viszont megtudtam, hogy Jen egy sikeres modell, és külön él családjától, de LA-ben és hogy a Göndörigazgatót nagyon ritkán látja és már a családjának is hiányzik. Míg Styles mesél arról, hogy a cégnél kész káosz van, de meglepetésemre nem említi meg, hogy én is ott dolgozom. Majd mesél arról, hogy vett két új autót, amiket imádna, s majd kölcsön is adhatja, ha gondolja, majd mesél Less-ről, mivel, mint kiderült Jen és Less nagyon jó barátnők, s Harry így vette fel titkárnőjének. Majd Jen segít lepakolni Styles-nak az asztalt, míg én tehetetlenül leülök a kanapéra.

-Viszont most már mennem kell. Holnap nagy nap! – mintha az utolsó mondatával figyelmeztetné Styles-t. –Oh, tényleg! – csap fejéhez, s felém fordul. –Nagyon örülnék, ha eljönnél ezzel a Göndör lovaggal a divatbemutatómra. – hangja örömtől cseng, s teljesen izgatott tőle.

-Persze! Köszönöm a meghívást! – mosolygok rá kedvesen, majd a mögötte álló Göndörigazgatóra nézek, akinek tekintete elégedett.

-Kikísérlek! – ajánlja fel Styles, míg én is felhúzom magas sarkúm és követem őket.

-ÚRISTEN! AZ A MAGAS SARKÚ GYÖNYÖRŰ! – áll meg s lábamra mutat, míg szeme elkerekedik. – És gyönyörűen áll rajtad! – elpirulok, s elmotyogok egy halk „Köszönöm!”-öt. Styles megfogja derekam, s közelebb húz magához, s nem enged el, ahogy kikísérjük Jen-t a kocsijáig.

Styles-t egy cuppanós puszival búszúztatja, s szorosan megöleli, míg a Göndörigazgató ezt viszonozza egy boldog mosollyal az arcán.

-Sziasztok, Drágáim! – int a csodás kocsijából, majd elhajt. Styles egy halk sóhajt hallat, majd felém fordul.

-Szia! – hajol közel, s ajkaink majdnem összeérnek.

-Szia! – pirulok el, majd megcsókol, amibe minden érzelmét belefekteti. Hiány, vágy, s valami új, ami hasonlít a szeretethez.

-Gyere, mert hűvös van kint. – simítja kezét derekamra, s vezet be a lakásba. –Sajnálom, hogy ilyen váratlanul kellett találkoznod a húgommal. – húzza el száját, míg szobája felé irányít.

-Nem, semmi baj! Aranyos és életvidám húgod van. – mosolygok fel rá, amire Ő lehajolva ad az arcomra egy puszit.

Mikor leülök ágyára, s Ő valamit kutat a szekrényében, hirtelen jön elő az összes kérdés, amit beszélgetésük során akartam feltenni.

-Harry? – ajkamba harapva várom válaszát, ami csak egy hümmögés. –Miért nem mondtad a húgodnak, hogy én is ott dolgozom? – kezdem azzal, ami a legjobban érdekel. Megállva a keresgélésében fordul meg, s néz rám.

-Hát..érdekesen jött volna ki, ha azt mondom, hogy „Jen, ő itt Adeline Brooks, az egyik alkalmazottam.” – bólintok, hiszen tényleg hülyén jött volna ki, s inkább az én részemről megalázónak.

-Nem is tudtam, hogy alkalmazol házvezető nőket és ehhez hasonlókat. – folytatom tovább, amire Styles megfeszül.

-Pedig de. Csak, mint említettem, szabadságon vannak. – hangja kezd ingerült lenni, így abba hagyom ezt. –Hoztál ruhát, amiben holnap el tudsz menni, dolgozni? – bólintok, s elnyúlok az ágyon. –Álmos vagy? – lassan ismét bólintok, s Ő mellém rak egy gondosan összehajtogatott pólót. –Tudod, hol a fürdő. – mosolyog rám, s kitessékel az ágyból.

Miután végeztem a tusolással, visszasétálok a szobába, ami teljesen sötét.

-Harry? – szólítom halkan, de nem jön válasz. –Harry? – kiabálok le, amire visszakiabál egy „Igen?” kérdéssel. Ledobom szennyesem, s lesétálok hozzá. –Mit csinálsz? – nézem, ahogy félmeztelenül szaladgál a nappaliban.

-Csak a biztonsági rendszert bekapcsoltam. – mutat az egyik biztonsági kamerára.

-Félsz egyedül? – húzom össze szemöldököm, s arcára tekintek.

-Félni? – nevet fel, majd megingatja fejét. – Gyere aludni. – kulcsolja össze kezünket, s felhúz az emeletre.

Befekszem az ágyba, míg Ő elindul lezuhanyozni. Telefonomon írok egy SMS-t Darlene-nek, hogy mit csinál, de nem jön válasz. Ami bizonyítja feltevésem, hogy valami történik, vagy történt. Aggodalmam elsepregetem, mikor belép egy bokszerben a Göndörigazgató. Haja vizesen tapad homlokához, s szeme bágyadtan pihen meg rajtam. Bőrén még csillognak a vízcseppek, s ajkamba harapok a látvány miatt. Befekszik mellém az ágyba, s ölelésébe von.

-Jó éjt, Deline! – hajol nyakamhoz, míg hátamat simogatja.

-Jó éjt, Harry! – mosolygok, s arcára nyomok egy csókot, amitől Ő is elmosolyodik. –Te tényleg fáradt vagy! – hitetlenkedem, mikor rá egy percre sem tesz semmit. Csak felnevet, majd magára húz.

-Csak mert ott kellett ülnöm egy három órás tárgyaláson, s a cégem kész káosz. – magyarázza, mintha egy öt éves kislány lennék. Közelebb hajolok, s ajkára nyomok egy csókot, amit viszonoz, majd elválik. –Milyen volt a napod? – kérdezi, míg mellkasára dőlök, s Ő hajamat simogatja.

-Ma időben haza mentem, és utálok veled összeveszni. – érzem, ahogy szíve hevesebben kezd verni, ami megmosolyogtat. –Egész nap rosszul éreztem magam. – nyomok csókot mellkasára, s szemébe nézek.

-Sajnálom, Deline! – motyogja, majd felhúzza állam egy csókra.

-Milyen volt Rebeca-val a tárgyalás? – fekszem vissza, s kezét kezdem simogatni.

-Féltékeny vagy. – mintha valaki feltette volna a kérdést, hogy miért kérdezem ezt. –Ezt már akkor levettem, mikor úgy beszéltél róla, mint egy utolsó ribancról.

-De nem az? – kelek fel mellkasáról, s hangosabban kérdezem, mint ahogy eddigi hangnememben beszéltem. Ő csak felnevet, s visszafektetve fejem mellkasára, simogatja hajam.

-Deline, ha nem kedvelsz, akkor nem lennél féltékeny Rebeca-ra. – tájékoztat, s szemem kidülled a felismeréstől, hogy tényleg így van.

-Te is, hiszen szörnyen ideges lettél, miután közöltem, hogy miért nem fogom meg a kezed a munkahelyemen, aminek te vagy a főnöke. – mosolygok rá legyőzötten.

-Mint említettem, többet érzek irántad, mint bármelyik más lány iránt, aki a helyedben lehetne. – motyogja, ahogy egyre közelebb hajol egy csókért.

-Szóval holnap divatbemutatóra megyünk? – mosolyogva szakadok el tőle, míg Ő bólint.

-Viszont most már tényleg aludjunk. Nem akarunk elkésni vagy hasonlók. Igaz, Deline? – nyom ajkamra puszit, majd elfordulva tesz le az ágyra, s ölel át. Belsőm olvad el, a cukiságától és az édes gesztusaitól. Ki nem néztem volna belőle, hogy így viselkedik egy kapcsolatban.

Reggel magamtól kelek fel előbb. Nem értem, hogy milyen indíttatásból, de automatikusan a Göndörigazgatót keresem. Aki mellettem alszik az oldalán, felém fordulva. Ajkai külön, s halk szuszogás szökik ki rajta. Haja kuszán pihen a puha tollpárnán. Arca nyugodt, s éles vonalai megbabonáznak.

Kikelek az ágyból, mikor úgy érzem, hogy eleget bámultam tökéletességét. S a fürdőszobába megyek, hogy készülődni kezdjek. Mikor kész sminkem és hajam, s a tiszta fehérneműm is rajtam van, megyek ki a helységből. A szoba üres, s hangos lábdobogásokat hallok, amik mintha a lépcsőtől jönnének. Felhúzom ruhám, de a cipzár a felénél megakad. Két perc szenvedés után lekiabálok a Göndörigazgatónak, aki nem reagál. Lesétálok – míg ruhám fele lóg rajtam, s hátam szabadon levegőzik. Mezítelen lábam lassan érintkezik a hideg lépcsővel, majd a kővel. Styles-t a konyhában találom meg, ahogy valamilyen kis fehér dobozt helyez vissza egy fiókba.

-Harry? – neve hallatán, szinte ijedten kapja tekintetét rám.

-Mi a fasz, Adeline? Menj fel! – kiabál rám, míg annak a fióknak a fogantyúját erősen markolja, amit pár másodperce csukott be. Ledöbbenve, s fájdalmas szívvel megyek vissza az emeletre, s szenvedek tovább a cipzárral, míg egy hideg, érdes kéz fel nem húzza nekem. Az egész alakos tükörből a Göndörigazgató alakja köszön vissza mögöttem. –Ne haragudj az előbbi kirohanásomért! - csókol bele nyakam hajlatába, míg hasamra simítja kezét, s közelebb húz magához. Én csak határozottan tartom magam, míg tekintetem Göndörigazgató viselkedését figyeli. Kezem, testem mellett, s légzésem picit egyenetlen. A göndör zuhataga elfedi a vállam, míg ajka nyakamat csókolja. Mellkasa testemnek feszül, s lassú szívverése egyfajta nyugalmat ad.

-Elkésünk. – Mind ez ellenére, csak ennyit tudok mondani, s kilépek ölelő karjai közül. Styles ajka elnyílik, ahogy arcomat nézi, majd bólintva megy szmokingjáért, s telefonjáért.

-Majd kereslek! – köszön el Styles, s Ő elindul az irodája felé, míg én figyelem alakját a recepciós pultnál, ami az irodájától nem messze van. Az ajtót kinyitva invitál be egy szőke lányt, akit felismerek. Rebeca.

-Mostanában elég sokat együtt vannak. Nem? – szólal meg a recepciónál a hölgy, így a Göndörigazgatóról rá vezetem tekintetem. Szőke haja egy kontyban pihen fejetetején, s borostyán sárga szemei, világítanak arcán. Csak bólintok, s egy mély levegőt véve kérem el a lapokat tőle, amiket át kell néznem és javítanom, majd elsétálok az irodámig. Kezem tele, így könyökömmel nyitom ki az ajtót, s ledobom a hatalmas papírhegyet az asztalomra.

-Jó reggelt! – jön be a nyitva hagyott ajtón Less. Rátekintek, s nézeteim picit megváltoznak, hiszen picit jobban ismerem már.

-Jó reggelt! – motyogom, s leülök az asztalomhoz. –Less! – szólítom meg, mikor ki akar menni az irodából. Kérdőn, s érdeklődve fordul vissza felém, míg én azon gondolkodom, hogy hogyan fogalmazzam meg kérésem. –Megkérhetem, hogy..hogy menjen be Mr. Styles-hoz és nézze meg, hogy mit csinál? Majd elmondaná nekem? Ha nem túl nagy kérés vagy pofátlan. – motyogom a végét.

-Persze! – lelkendezik, s mintha örülne, hogy ilyen feladatot kapott.

Fél óra múlva vissza is ér, s arca picit zavarodott, ami nem sok jót sejtet.

-Hát, Mr. Styles papírokat tölt ki, Rebeca segítségével. –összevonom szemöldököm, s nem értem, hogy Rebeca ehhez miért kell.

-Rebeca is egy ugyan olyan alkalmazott, mint én vagy maga. Nem? – Less bólint, s elhúzza száját, míg meghallja telefonom csörgését. A képernyőre tekintve Styles neve villan fel újra, s újra. Less-re nézek, aki zavarában az ajtóra mutat, s kimegy. Mikor már egy percet vártam, s Ő még mindig kitartóan hívott, felvettem.

-Adeline, miért nem veszed fel egyből a telefonod? – támad le, s hangja feszült.

-Dolgozok. – válaszolok egyszerűen, amire Ő egy idegeset fújtat.

-Vettem neked egy ruhát, amit fel fogsz venni a divatbemutatóra. Pár pillanat múlva megérkezik hozzád. Ja, és hozzá illő kiegészítőket is. – amint kimondja, bennem megáll az ütő, s azonnal kopognak az ajtómon. Odasétálok, s egy elegánsan felöltözött férfi áll előttem, aki a becsomagolt ruhámat tartja és egy nagy dobozt a kezében. Szinte félrelökve engedi be magát, s teszi le egy székre, s bólintással kimegy. –Nézd meg! – parancsolja duruzsoló hangon. A ruhához sétálok ledermedve, hiszen a csomagolás átlátszó a ruhán és tisztán látom, hogy szörnyen drágának néz ki. Inkább a dobozzal kezdem, amiben gyémánt nyaklánc és karkötő pihen. Lélegzetem eláll, hiszen rajta van még az ára.

-Harry – hal el neve számból, amire Ő is édesen elmotyogja az én nevem.

-Deline

-Ez őrjítően drága! – tekintetem csak a gyönyörű ruhát figyeli. Mintha teljesen megbabonázott volna.

-Nekem nem számít. Had költsek arra, amire akarok, Deline! – hangja ingerültebb, s én csak feladóan sóhajtok. –Itt kell átöltöznöd, vagy haza vihetlek hozzám. Ott nyugodtabban tudnál készülni.

-Inkább, hogy ha haza vinnél hozzám? – vetem fel félve, de feladóan sóhajtva egyezik bele.

- Egy óra és itt vagyok! - egy gyors csókkal köszönök el tőle, majd a méreg drága ruhával az épület fele lépkedek. 
____________________________________________________________________

MEGINT NINCS KÉP.
Sajnálom.
Szóval véleményt kérek és nem csak annyit, hogy jó. Kezdek kételkedni magamban, s a kedvem is kezd elmenni az írástól. 

Mindegy,
All the love, Nora. 

18.Fejezet

Less belép, mikor már vagy két órája a papírokat fürkészem. Gondolataimat, bár inkább Ő lepi el, mint ezek a jegyzetek.

Nem szól semmit, csak a nyomtatóhoz megy, s valami papírokat tesz bele.

-Mr Styles megkért, hogy ellenőrizzem a munkádat. – motyogja nekem hátat fordítva. Ránézek, s egyik szemöldökömet felvonom. –Szóval remélem nem haragszol a pofátlanságom miatt, de miért kért tőlem ilyet? Egyik alkalmazottat se kellett ellenőriznem. Vagy megtette saját maga, vagy tényleg nem kellett. – fordul felém, s szemöldökét összehúzza.

-Öhm..hát..én nem tudom. De egész jól haladok vele. – nézek le zavartan a papírokra. Less bólint, majd a nyomtatott papírokkal kimegy.

Ebédszünetemben felhívom Darlene-t, s felkészítem magam lelkileg, ahogy csak tudom.

-Szia! – motyogja ébredés utáni hangjával.

-Szia, az-ember-aki-délben-alszik! – nevetek fel, de Ő még picit se erőlteti meg magát, hogy elhitesse velem, hogy vicces.

-Igen, most keltettél. Viszont ez nem téma, annál inkább téma az, hogy te ott hancúroztál a szobádban a Styles Holdings főnökével, aki a TE főnököd, aki fizetés ad, aki a munkádat adja. – kezdi, s lehunyom szemem. Kisétálok irodámból, hogy ezt a környezetet elhagyjam, s úgy döntök, hogy keresek egy kávézót, ahol fel tudom magam frissíteni.

-Tudom, Darelen. De TE-SZENT-SZAR. Ha helyzetemben lettél volna, te se tettél volna máshogy.

-De a szobádban? – hangja nyavalyog, ami idegtépő.

-Nem, először nála. – pirulok el, s lejjebb veszem hangerőmet, míg elhaladnak mellettem munkatársaim.

-Jó isten. Van olyan jó, mint az öccse? – nevet fel, míg én megforgatom szemem. Jone egy seggfej.

Elgondolkodok, hogy elmenjek-e Styles-hoz, hogy elhívjam kávézni, de eszembe jut, hogy itt van drága Darlene-m, aki úgy is segít.

-Darlene, összevesztünk Styles-szal és-

-MICSODA? – harsog a telefon, s el kell tartanom fülemtől.

-Összevesztem vele, mert nem akartam, hogy khm- köhögök bele mondatomba, mikor ismét egy kollégám halad el mellettem. –Szóval összevesztem vele, mert nem bírtam a sok irigy, elítélő tekintetet a munkahelyemen és nem engedtem, hogy megfogja a kezem vagy a derekam. – motyogom hadarva, s Darlene sóhajt egyet. –Aztán számon kért, hogy mi volt ez a viselkedésem..és én elmondtam neki őszintén, hogy nem vagyunk se együtt, se semmi, hogy megfogja a kezem. Mi csak csináltuk, amit nem kell nagydobra verni. Na, és ennek hallatán fogta magát és elment. Felhívtam utána, és kértem, hogy jöjjön vissza, megbeszélni, de csak felnevetett és elköszönt. – mondom egy szuszra, míg Darlene hallgat a vonal másik végén.

-Te totál hülye vagy, Drágám! – pár perc hallgatás után, csak ennyit sikerül megállapítania. –Miért bántod meg az érzéseit, ha látod, hogy oda van érted? – elgondolkodva nézek el, míg az irodájától nem messze megállok.

-Oda van értem? – gyomrom bukfencezik, s nem tudom hova tenni ezt az érzést. Darlene csak hümmög.

-Próbáld megbeszélni vele és hívj fel, hogy mi történt. Vagy üzenj! – teszi le, míg én megilletődve fordulok a tőlem nem messze ülő szőke nőre, aki-

JÉZUSOM! REBECA?

Sietve szedem lábaim, s próbálom nem figyelembe venni a lányt. Vadul kopogok az ajtaján, míg Ő egy ideges „Gyere!”-t kiabál. Belépek, s hangos csattanással csukom be az ajtót. Tekintete szikrázik, majd meglepődik, mikor meglát.

-Mit keresel itt? – morogja mérgesen, míg visszaül székébe, s valami papírokat kezd aláírni.

-Mit keres itt Ő? – utalok Rebeca-ra.

-Üzleti tárgyalásom lesz, s neki is jönnie kell. – válaszolja, de szemeit nem emeli rám. –És te? – gyomrom remegni kezd, ha arra gondolok, hogy ezek ketten elmennek valahova, ahol csak egymással vannak egy ideig.

-Én csak egy kávéra akartalak meghívni. – mondom bizonytalanul. Végre rám néz, s beletúrva hajába igazítja el a zavaró tincseket.

-Nézd, most nincs időm kávézni. – utasít vissza, s arra a hatalmas papír halomra nézek, ami mellette fekszik. Ouch, oké.

-Értem. Tudok valamit segíteni? – nemlegesen megrázza a fejét, míg a papír olvasására koncentrál. Úgy gondolva, hogy nincs több dolgom, kifele sétálok, de mielőtt kiléphetnék, még utánam szól.

-Gyere vissza! – áll fel, s ahogy én felé sétálok, úgy Ő is felém lépked. Majd egy csókba vonja ajkainkat. –Ma még beszélünk! – biztosít róla, s lágyan mosolyogva fordul meg és megy vissza a papírokhoz.

-Ne dolgozd túl magad! – kacsintok rá, míg Ő kínosan felnevet, s megforgatja szemét.

-Te meg ne maradj túlórázni! – gödröcskés mosolya ül ki arcára. Míg én olvadozva fordulok meg és nyitom ki az ajtót, addig Ő tekintetével felfal engem.

Rebeca kíváncsian méreget engem, míg arcomon egy elégedett mosoly pihen. S megtörlöm számat, mintha egy hatalmas csók-partiban lettem volna Styles-szal. Rebeca álla leesik, ahogy tekintete nyakamra téved, majd utána már nem látom, mert elmentem tőle. Gyorsan irodámba megyek, míg keresek egy kistükröt táskámba, hogy megnézzem nyakam. AZ A MOCSOK!

Pont ott szívta ki a nyakam, ahol a leglátványosabban látszik. Én meg azon aggódtam, hogy félre értik azt, ha a kezemet fogja. Hát így már biztos félre értik. Sietve bontom ki hajam, s söpröm arra az oldalra, ahol ez a „kicsike” pihen.

„Az istenit! Jól elintézted a nyakam, te mocsok! Adeline”

Írom neki az üzenetet, s arcomat a kezembe temetem.

„Szinte könyörgött ezért. Harold”

Jön rá a válasz egy félóra múlva. Gyomrom összezsugorodik, s szívem hevesen verni kezd.

„Rebeca észrevette. Vagyis..gondolom nem csak Ő. Adeline”

Mikor a telefon órájára tekintek, veszem észre, hogy tíz perc és lejár a munkaidőm. Összepakolok, s leülök székembe, mikor rezeg telefonom és van még két percem.

„Sajnálom. Zúzódások legközelebb jobban tetszenének..? Harold”

                                  

„Akkor nem kellene attól a pletykától félned, hogy megdugtalak, hanem attól, hogy megerőszakoltalak. Sokkal jobban hangzik. Nem de? Harold”

Tudom, hogy abba kéne ezt hagynom, hogy más véleményével foglalkozom. S Ő is ezt akarja ezzel sugallni, de egyszerűen képtelen vagyok kizárni magamból.

Nem írok neki vissza, inkább elindulok haza. Útközben felhívom Darlene-t, hogy elmeséljem neki, de ismét csak a dorgálást kapom, és hogy fejezzem be ezt. Nem foghatja mindig Styles pártját!

Engem is megérthetne, hogy nekem se egyszerű. Konkrétan nem vagyok tisztában az érzéseimmel.

Hazaérve ledobom ruhám, s egy bő pólót húzok fel, míg lemosom sminkem, s felkötöm hajam egy kontyba.

-Styles? – vágódik le Darlene a fotelbe, a szobámban.

-Dolgozik. Azt hiszem. – motyogom a végét, mert ott a kételyem, hogy Rebeca-val ment.

-Azt hiszed? – persze, hogy rátapintott a lényegre.

-Rebeca-val ment egy tárgyalásra. És..nos..Rebeca-val már lefeküdt egyszer, mikor velem kezdett volna alakulni valami. – mondom zavartan. Telefonom szinte végszóra csörögni kezd. Felállok, s sietve lépek telefonomhoz és mosolyogva olvasom el a képernyőn a nevet.

-Igen? – veszem fel, míg Darlene-re nézek, s intek neki, hogy menjen ki. Tettetett sértődöttséggel kibaktat a szobámból, de mielőtt becsukná az ajtót, kacsintva visszanéz.

-Van kedved nálam aludni? – hangja fáradt, s hihetetlen szexi.

-Hívok egy taxit. – egyezem bele, de mielőtt Ő ellenkezhetne, már leteszem.

Összepakolom a cuccaimat, s most úgy pakolok, hogy ne kelljen hozzánk jönni, hanem onnan tudjak indulni munkába. Közben hívok taxit, ahol közlik, hogy tíz perc és itt vannak.

-Darlene, ott alszom Harry-nél. – mondom, míg felhúzom egyik magas sarkúm. Majd az ajtónál lévő tükörbe nézek, s megigazítom a bőrkabátom, s végigmérem kinézetem, ami egy fekete nadrág és egy fehér trikó. Hajamba túrok, hogy valamennyi kinézete legyen, míg Styles-nál össze nem fogom.

-Harry? Ja – húzza el a „ja” szót – hogy Harold Edward Styles! – dramatizál, s megforgatom szemem, de közben nevetek rajta. –Rendben, de vigyázz magadra, Ade! – nyom puszit arcomra, s kihesseget az ajtón. Kétszer se mondom, hogy valamit forgat a fejében, most hogy távol vagyok otthonról.

A taxiban végig futtatom szemem a telefonomon lévő közösségi oldalakon. Majd mikor szól a sofőr, hogy megjöttünk én megköszönöm, adok neki borravalót, s kiszállok. Csengetek a nagykapunál, s várom, hogy beengedjen, majd szinte abban a minutumban zörög a biztonsági zár, s nyitódik a kapu. De ahogy belépek, picit megtorpanok. Itt egy idegen kocsi. Karórámra tekintek, amin este kilenc van, s reménykedem, hogy Styles nem buktatja le saját magát.

Az ajtóban lepakolom táskám, s egy női hang csapja meg fülem. Szívem zakatolni kezd, és érzem, hogy a csomók újra keletkeznek. Próbálok halkan lépdelni a hang irányába, ami a konyha.

Styles a tűzhelynél áll, míg az idegen női hang, most már testbe zárva, a pultnak támaszkodik könyökkel. Krákogok, s halkan motyogok egy „Szia!”-t a Göndörigazgatónak, aki azonnal megfordul. Arca kétségbeesett, s a nőre néz, aki szintén megfordul, s mosolyogva néz rám. Már most megállapítottam, hogy nem bírom. Styles közelebb jön, s egy puszit nyom az arcomra, amit csodámra a nő mosollyal követ. Ki ez a nő?
_____________________________________________________________________

IGEN ITT MOST NINCS KÉP.

Sziasztok, Eltökéltek! 
Nem tölt be, azzal a hatalmas mobilnetemmel a Tumblr, így a mai részről lemarad a kép. *szomorú szmájli*
Tippeket kérnék, hogy ti kire tippeltek a "titokzatos női karakter" alatt!
És persze kommentekben véleményeteket vagy megjegyzéseiteket is várom. 

All the love, Nora!

17.Fejezet

Álmos tekintettel néz rám, s szorítása picit gyengül derekam körül. Apró félelem jár át, mikor huzamosabb ideig nem szólal meg.

-Hogy nekem melyik kategóriába tartozott? – motyogja, s hangja az álmosságtól terhes, de beszélget velem. Ennek ellenére is. Csak bólintok, s Ő megtámaszkodik kezén, ahogy felkönyököl. –Hát a nagyon-jó-szex kategóriába. – mosolyog huncutul, amire elpirulok.

-De nem így értettem. – fordulok meg, s szemébe nézek. Arca eltorzul és egy halk „Oh”-t nyög.

-Hát, határozottan többet érzek irántad, mint Rebeca iránt vagy más a helyzetedben lehetséges nő iránt. – motyogja elgondolkozva. –És te? – tekintete engem figyel, míg én a plafonra nézek. Mondjam el neki őszintén, hogy egy gyors szexen kívül nem éreztem mást?

-Rég volt ilyen jóban részem. – kezdem mosolyogva. – De őszintén nem éreztem mást. – mondom suttogva, de tudom, hogy úgy is meghallja. Hiszen ketten vagyunk csak a szobában, s még egy karnyújtásnyi hely sincs közöttünk. Ő csak hümmög, s visszafekszik a párnára. –Mond ki, mit gondolsz! – nézek rá, de arca homályos a Hold fénye alig világít be az ablakon, így felkapcsolom az éjjeliszekrényen a lámpát, amit Styles szörnyű grimasszal fogad.

-Hogy valamit szarul csinálok. – megbántva mondja, s szívem picit összetör. Mielőtt szólhatnék valamit, Ő közbe vág. –Inkább aludjunk, oké?  - öleli át ismét derekam, míg én lekapcsolom a villanyt, s homályos fényben arcát figyelem.

Nem tudom, hogy meddig nézhettem Őt, s meddig gondolkodhattam a történteken, de elnyomott egy idő után az álom.

Reggel övcsörgésre, s cipzárhangra ébredek. Hatalmas fény jön be a nagy ablakon, így hunyorítva nézek a hang irányába. Styles öltözik épp az öltönyébe. Pontosabban félmeztelenül húzza fel nadrágját. Takarót mellemhez szorítva ülök fel az ágyon, mivel teljesen meztelen vagyok. A Göndörigazgató felém kapja tekintetét az egészalakos tükrön keresztül, s apró mosoly húzódik ajkai szélére. Felhúzza fehér ingjét, majd begombolja, s a mandzsettát is begombolja, s megigazítja. Kivesz a fiókból egy szürke nyakkendőt, s nemes egyszerűséggel megköti és megigazítja. Majd felkapja kezébe öltönyét és hajába túrva fordul felém. Közelebb jön, s csókot nyomva ajkaimra veszi el éjjeliszekrényéről telefonját.

-Szép jó reggelt! – hatalmas, csodálatos mosolya pihen ajkain, ami minden nő gyengesége.

-Sz-szia! – dadogom lenyűgözöttségem hatására.

-Hogy érzed magad? – kérdezi, míg visszasétál a tükörhöz, s felveszi szmokingját, majd összegombolja gondosan.

-Én? Öhm..jól? – furcsa a viselkedése, s nem tudom hova tenni. Ismét.

-Ezt most kérdezed? – összevont szemöldökkel néz rám a tükörből, amire nemlegesen megrázom a fejem. –Amúgy nyolc elmúlott. – magyarázza öltözékét, s képzeletben falba vágtam a fejem, hogy én ilyen nyugodtan ülök itt az ágyában, meztelenül. Kapkodva kelek ki a lepedőt magam köré csavarva, s próbálok valami hordható ruhát keresni a földön. –De ne aggódj! Ma mindenki később kezdi a munkát, mivel én is elaludtam, ami nem vall rám. Szóval van még teljes két órád, hogy kipofozd a csinos kis segged. – csap rá, míg elhalad mellettem. Szám tátva marad közvetlenségén, s érzem, hogy arcom paradicsom vörös lesz.

-Akkor te hova készülsz? – kérdezem összevont szemöldökkel, míg Ő visszasétál hozzám, s ölelésébe von. Kezét fenekemen pihenteti, míg arca egész közel van enyémhez.

-Valakinek el kell vinnie, hogy időben oda érj mindenhova, Deline. – motyogja ajkamra, s megdermedek a becézés hallatán. Eltávolodik, s szemembe néz. – Nem kedveled ezt a becenevet? – összekulcsolja kezünket, s szívem megint olvadni kezd a gesztus miatt.

-De, csak..csak eddig Édesapámon kívül senki nem hívott így. – hangom megtört, s nem merek szemébe nézni.

-Oh, sajnálom! Én-

-Nem, csodálatosan hangzik ajkaid közül! – mosolygok rá könnyes szemmel, míg Ő közelebb von magához, s megölel. Nyugtatóan futtatja kezét hátamon, míg csitítgat, ahogy halkan sírok. Sok emlék van ebben a sok könnyben.

              

-Van kedved feljönni? – szorítom meg összekulcsolt kezünket, míg Ő bólint, de aztán telefonjáért nyúl, ami rezeg az SMS-ektől. Elengedem kezét, hogy tudjon rájuk válaszolni, míg kiszállok a kocsiból.

A liftnél megállva ismét összekulcsolja kezünket. Majd ahogy kinyitódik a lift ajtó, s meglátom, a rengeteg öltönyös embert, elengedem, amire Ő összevont szemöldökkel néz rám, de nem mond semmit. Beszállunk, s leghátulra megyünk a liftnek, majd ismét megfogja kezem, csak most öltönynadrágja zsebébe csúsztatja, amin elmosolyodom. Amikor mindenki kiszáll, s csak mi ketten maradunk kiveszi kezem, s hüvelykujjával végig simít kézfejemen. Szívem hevesen verni kezd, e cselekedete végett.

Magas sarkúm hangosan kopog, ahogy haladunk végig a csendes folyosón, s kellemetlennek tartom, de nem járhatok lábujjhegyen. Styles elengedi kezem, s megáll, majd kettőt lépek és megállok, amikor Ő nem jön mögöttem.

-Minden rendben? – vonom össze szemöldököm, zavartságom miatt. Ő csak szórakozottan mosolyog, s válaszol.

-Csak nagyon jól nézel ki ilyenkor. – vonja meg vállát, s mellém sétálva fogja meg kezem és vezet szobánkhoz. Nem hiszem, hogy Darlene-t itthon találjuk, így előveszem a kulcsaimat, s kinyitom az ajtót, ami egy kattanással nyitódik.

Jaj, Darlene! Ha tudnád mennyi mesélnivalóm is van. 

-Darlene? – kérdez rá a Göndörigazgató, míg letelepszik az ágyamra, miután körül nézett.

-Biztos valami dolga akadt. Mindig lefoglalja magát valamivel. – motyogom, míg ruháim között turkálok a megfelelőért.

-Szóval lehet, hogy nem ér haza addig, míg mi itt vagyunk? – kell fel ágyamról Styles, s közelebb lép hozzám. Megfordulok, s egy olyan kifejezéssel találkozom, amit még életemben nem láttam rajta. Megnyalja alsóajkát, s elkezdi szoknyám cipzárját lehúzni.

Már egyikünkön sincs ruha, s az ágyam teljesen széttúrva, míg mi benne fekszünk. Pontosabban én fekszem benne, s Ő rajtam.

Próbálok nem hangos lenni, s sikolyaimat visszafojtani, de ez nagyon nehéz az Ő iramában.

-Oh, Ade, nyitva volt az ajtó, gondolta- nyílik ki szobám ajtaja, s Darlene teljesen lefagy a látvány miatt. A Göndörigazgató megáll, s szemembe néz, míg én levegőt alig kapok. Arcom szörnyen vörös lehet, s lopva Darlene-re nézek, aki megdermedve áll, s fogja ajtóm kilincsét.

-Darelene! – visítok fel, majd kapcsol s becsapva az ajtót viharzik ki. –Jézusom! – suttogom Styles vállába, míg Ő rekedtesen nevet rajtam, s a helyzeten. –Ez nagyon nem vicces, Styles! – nézek rá mérgesen, de Ő ezt a pillantásom egy lökéssel díjazza. Kicsúszik torkomon egy hangos nyögés, s Ő még jobban nevetni kezd, míg én kezére csapok. Fordítok helyzetünkön, s most én ülök rajta. Gyors tempóra kapcsolok, s nyögéseit képtelen visszafojtani, így rá kell kezemet szorítanom szájára, amibe beleharap, hogy ezzel oldja az épülő feszültséget.

-Oh istenem! – motyogja kezem alatt, ahogy Ő is megemeli csípőjét, hogy hamarabb találkozzanak. Ajkamba harapok, hogy hangot én se adjak ki, így csak olyan, mintha egy síró kutya lenne a szobában, durva fülledt levegőben. Egyszerre éljük meg a Paradicsom apró pillanatát, s kifulladva esek mellkasára. –Maradt kerek harminc percünk, hogy elkészüljünk és elinduljunk. – motyogja, ezzel megszakítva a hangos lihegések csengését a csendben.

-Le kéne zuhanyoznunk, mielőtt elindulunk. – ülök fel, s lepedőmet mellemhez szorítva nézek körül a szobámban. Szétszórt ruhák a földön hevernek, s tekintetemmel az alsóneműmet keresem. Ő is felkel, s kimászik az agyból. Tökéletes teste csillog az izzadtságtól, míg haja csapzottan tapad homlokához.

-Lehet nem ártana. – mosolyog rám, míg haját kisöpri homlokából. Kikecmergek én is az ágyból, s meztelenül megyek fehérneműmért, s kapom fel melltartóm és bugyim magamra. Hajamba túrva nyúlok egy hosszú pólóért, s ajkamba harapva fordulok a Göndörigazgató felé. Aki nyelvét végig futtatja ajkán, s huncútan elmosolyodik.

-Valamit húzz fel magadra, mert Darlene gondolom, a nappaliban van, vagy a konyhában és-

-Nyugalom, Deline! – húz magához, s nyakamhoz hajolva kuncog bele. Kezébe adom ingjét, s nadrágját, majd elindulunk a fürdőszobába. Szerencsémre Darlene a szobájában van, így még nem kerül sor a magyarázkodásomra.

Először a Göndörigazgató tusol le, majd miután végzett megyek én, s míg én zuhanyzóm Ő megszárítja a haját.

Már készen sétálunk ki szobámból, de másodszorra már nincs akkora szerencsém. Darlene nem az a szégyenlős fajta, így nem fél egyből megkérdezni Styles előtt.

-TI AZ ELŐBB SZEXELTETEK? – rivall rám, s arcom égni kezd, hogy mind ezt Styles előtt csinálja.

-Darlene! – próbálok dorgáló hangnemet felvenni, ami inkább egy kínos nyögésnek hangzik.

-Induljunk, Deline. Elkésünk. – motyogja a Göndörigazgató a mobilját kutatva. Darlene megfagy becenevem hallatán, így nem tud már mit mondani, míg én kisétálok az ajtón.

Leparkol kocsijával, s én az épületet kezdem fürkészni. Egyfajta félelem fog el, mikor meglátom a nyüzsgő embereket.

-Itt maradsz? – néz rám, mikor már egy ideje csak az épületet nézem. Nemlegesen megrázom fejem, s kiszállok a kocsiból. Megigazítom fekete, mélyen dekoltált szoknyám, s Styles-ra nézek, aki telefonál, s azt figyeli, ahogy ruhám igazgatom. Intek neki, hogy induljon, de összekulcsolva kezünket húz az épület fele. Én kihúzom kezem, amire Ő megdermed, s elemeli fülétől a telefonját. –Deline.. – motyogja, s tudom, hogy nevemnek kérlelő jelzése van. Megrázom fejem, sugallva, hogy „Nem!”. Sóhajtva simítja kezét derekamra, és így megyünk be. Telefonja szüntelen fülénél van. Így köszön az alkalmazottaknak, akik vele szembe jönnek és köszönnek neki.

Ahogy elhaladunk egy csapat mellett, akik a munkatársaimat teszik ki; összesúgnak, s felém néznek. Leveszem Styles kezét derekamról, míg Ő rám néz, majd hajába túrva néz el másfele. Bekísér irodámba, s amint becsukja maga mögött az ajtót, leteszi a telefont.

-Deline, te szégyellsz engem? – hitetlenkedve néz rám, míg asztalomnak dőlve keresztezi kezét mellkasa előtt. Úgy teszek, mintha nem hallanám, s papírjaim között kezdek keresgélni valamit. –Adeline! – rákapom tekintetem, s arca dühtől forr.

-Én..nem. Csak nem vagyunk együtt sem..és miért adnám más tudtára, hogy..tudod. – motyogom zavartan, míg újra a papírokra figyelek. Majd arra figyelek fel, hogy elsétál, s az ajtóm hangosan becsapódik. Ajkamba harapva nézek az ajtóra, s valami azt súgja, hogy menjek utána. De nem akarok jelenetet rendezni. Felveszem telefonom, s számát tárcsázva várom, hogy felvegye.

Felveszi, de nem szól bele. Csak frusztrált lihegését lehet hallani.

-Harry, gyere vissza! – mondom ingerülten, míg Ő felnevet.

-Szia! – teszi le, s szívem összezsugorodik. 

__________________________________________________________________

SZIASZTOK DRÁGA ELTÖKÉLTEIM!

Itt is a 17.Fejezet, aminek tartalma érdekes, s egyre bizalmasabb, jobb lesz a sztori. Nem sokára elég sok minden ki fog derülni, s egyre több lesz a feszültség, mind jó feszültség, mind rossz. 
Véleményeteket most se felejtsétek itt hagyni, hiszen engem ezek éltetnek. 

All the love, Nora.