29.Fejezet

                 Kiviharzok a kocsiból, mikor az megáll az udvarban. Magas sarkúm sarka eltörik a kavicsok közt, így ledobom lábamról cipőimet, s beszaladok a házba, fel a hálószobába.

Leülök a gardróbban elhelyezett kanapéra, s kezemben tartva a fejem, sírok tovább. Nem tudja, hogy ez milyen szörnyű nekem. Hogy mekkora harcban is vagyok az érzéseimmel. S mekkora stressz és fájdalom ül a vállamon.

Majd egy ajtónyitódást hallok, s csapódást.  Styles lép be a vásárolt ruhákkal a kezében.

Én felhúzom lábam, s elfordítom fejem tőle, míg Ő leteszi a szatyrokat. Levetkőzik, majd egy alsónadrágban ül le mellém.

-Ne sírj minden hülyeségen! Szörnyen idegesítő. – motyogja, s hangja inkább már fáradt, mint ideges. Mély levegőt veszek, s bólintva visszafojtom a sírásom. Ölébe húzza testem, s magával szembe fordít. Végig simít arcomon, majd hajamat eltűri onnan. Szoknyámat kezdi lehúzni vállamon, majd az alját megfogva lehúzza rólam. Fehérneműben ülök az ölében, míg szemem csak a gardrób egy pontját figyeli. Nyakamhoz hajol, s megcsókolja ott, ahol tudja, hogy az érzékenypontom van. Mikor több csókot hagy ott, egy elfojtott nyögés szökik ki ajkaim közül. Elmosolyodik nyakamba, majd tekintetemet keresi. Arcom szomorú, s ezt az érzést kezdi lecsókolni onnan. Tarkójánál hajába túrok, s elhúzom fejem. S nemlegesen megrázom, majd egy érzelem nélküli csókot nyomok ajkára, s kiszállok öléből. Leveszem fehérneműm, s tisztát húzok, majd egy hálóingben megyek vissza a szobába, s fekszem be az ágyba. Styles ezt onnan, ülve figyelemmel követi, majd sóhajt, mikor befekszem az ágyba.

Másnap reggel Styles szuszogására ébredek. Megfordulok, hogy lássam a mélyen alvó Göndörigazgatót, aki ilyenkor a leggyönyörűbb. Hiába áll össze-vissza göndör haja, s hiába van aprón nyitva szája, s szuszog. Ő így a legszebb.

Egyik keze a mellkasán pihen, míg a másik a feje alatt, így izmai megfeszülnek. Ajkamba harapva fordulok el, s szállok ki lassan az ágyból.

Bemegyek a fürdőbe, s letusolok, megfésülködöm, fogat mosok, s felveszem a kiválasztott ruhám, ami egy fekete szűk topp, s egy farmernadrág. Hajamat összefogom egy lófarokba, majd kimegyek a fürdőből.

Styles az ágyból már kiszállt, s beszédet hallok a gardróbból. Kihasználva az alkalmat kimegyek a szobából, s lemegyek a lépcsőn, hogy készítsek magamnak egy kávét.

-Jó reggelt, Miss Brooks! Miben segíthetek? – jön Theresa hangja. Csodálkozva nézek körül, hogy csak Ő van itt.

-Öhm..jó reggelt, csak egy kávét készítenék. – motyogom, amire Ő nemlegesen megrázza a fejét.

-Üljön le, kérem, majd én elkészítem. – mosolyog kedvesen, amire visszamosolygok, s bólintok. Besétálok hozzá a konyhába, s a pultnak dőlök, míg Ő elkészíti a kávém.

-Hallottam tegnap a beszélgetésüket. – suttogom, félve attól, hogy Styles bármikor betoppanhat vagy meghallhatja.

-Oh, sajnálom, Miss Brooks! Tudja, Jessica egy elég féltékeny lány. – néz rám, amire csak bólintok. Gondolom Jessica az egyik cselédlány. A pultra teszi a kész kávém, amit elveszek, s megköszönve leülök az asztalhoz.

Styles trappol le a lépcsőn, s megy be a konyhába Theresa-hoz. Majd miután kért reggelit, hozzám sétál, s arcon csókol.

-Jó reggelt, Deline! – halvány mosolyt küld, amire csak elmotyogok egy „Neked is!”-t. Kávémat hamar megiszom, így ott hagyom Styles-t egyedül reggelizni.

Rosszul érzem magam a tegnapiak után. Nem tudtam, hogy melyik érzésemre hallgassak, de aztán nyert az utálatom. Most sem érzek máshogy. Csak hatalmas haragot, s utálatot.

Felkapva egy könyvet sétálok vissza a szobába. S leülve az ágyra kezdem el olvasni.

-Theresa mondta, hogy nem ettél semmit. – nyit be Styles, ezzel megszakítva a nyugodt hangulatot, amit teremtettem az olvasáshoz.

-Nem vagyok éhes. – motyogom, miközben úgy teszek, mintha továbbra is a könyv világában lennék elmerülve.

-Ez nem mehet így tovább! Hívok neked egy étkezési tanácsadót. – mondja idegesen, majd kimegy a szobából, s becsapja maga után az ajtót.

Az egész napot olvasással töltöttem, s senki nem zavarta meg nyugalmamat. Styles lehívott ebédelni, de mondtam, hogy nem tudok enni, amin szintén ideges lett, de rám hagyta. S most Theresa nyitott be, hogy kész a vacsora.

-Nem hiszem, hogy tudok enni, Theresa. – motyogom nem letéve a könyvet.

-Mr Styles szörnyen ideges lesz. – hangja félő, s mintha ideges lenne.

-Maga fél? – csukom be a novella gyűjteményt, s leteszem magam mellé.

-Nem, nem, Miss Brooks. Csupán nem szeretem látni, ha boldogtalan. Mr Styles egy csodálatos ember és nem érdemli meg, hogy szomorú legyen, Miss Brooks. – hangja őszintén cseng, s szívem összeszorul, hogy megint azt éreztetik velem, hogy én vagyok a rossz számára. Csak bólintok, majd felkelve sétálok le az asztalhoz, ahol Styles túrja az ételét. Leülök vele szembe, s kezembe fogom a villám, majd rá tekintek. Ő nem néz rám, csak a tányérjára koncentrál.

-Nem szóltál, hogy jöjjek vacsorázni. – suttogom, míg bekapok egy falatot a számba. Csak megvonja vállát, s Ő is eszik egy falatot.

A vacsora csendben telt, ahogy továbbra se szólt hozzám a szobában se, vagy mikor fürödni mentem se. Lefeküdtem fürdés után az ágyba, s kezembe vettem az eddig olvasott könyvet, míg Ő is lefürdött, majd mikor végzett letettem.

-Be kell mennem a céghez. – motyogja, míg a gardróbba megy tiszta ruháért, s felöltözve tér vissza.

-Rendben. – suttogom, s alakját figyelem, ahogy megigazítja mandzsettáját, majd gallérját, s hajába túrva fordul felém. Tekintete végig mér, és ajkába harapva eltekint. S kimegy az ajtón, köszönés nélkül.

Nem tudtam aludni, s nem tudom miért. Vagyis igazából tudom, miért. Aggódtam. Szörnyen aggódtam, hogy valami baja esik, vagy, hogy hülyeséget csinál. Így hajnali háromkor úgy döntöttem, hogy felhívom. Bár életem egyik legértelmetlenebb döntése volt.

-Mr Styles. – veszi fel pár kicsöngés után, s rá kell jönnöm, hogy igazából nincs neki mondanivalóm, csak hallani akartam, hogy jól van. –Adeline? – morog bele, így nyelve egyet beleszólok a készülékbe.

-Szia! – suttogom, s Ő sóhajt.

-Deline, miért nem alszol? – hangja fáradt, s meggyötört.

-Nem tudok. – válaszolom, s felülök.

-Nem sokára megyek! –nyugtat meg, s mintha tudná, hogy erre van szükségem.

-Rendben. – még elköszön, aztán leteszem a telefont.

Félálomban figyelek fel arra, hogy valaki benyitott a szobába. Kinyitom szemem, s Styles öltönyös alakját látom, ahogy a Hold árnyékai játszanak rajta.

-Mennyi az idő? – kérdezem, míg felé fordulok.

-Úgy hajnali négy. – válaszolja, miközben leveszi az összes ruháját, s csak egy alsónadrágban befekszik mellém. Felé fordulok, de Ő csak lehunyt szemmel fekszik a hátán.

-Sikerült elintézni? – suttogom, míg azon töprengek, hogy normális-e ilyen helyzetben az, hogy én az ujjammal körözzek testén. De nem teszem ezt a cselekvést. Bizarr lenne.

-Nem teljesen. – fordul felém, s magára húzza a takarót. Arca angyali, s fejemben csak azok a mondatok játszódnak le, amit Theresa mondott.

Közelebb hajolok arcához, s ajkai szélére nyomok egy csókot. Kezével utánam nyúl, s közel von magához, míg az én kezem feszes mellkasán pihen. Teljesen be lehetek csavarodva, ha ezek után is ugyan úgy vonzódom hozzá, mint az Édesanyja halála előtt. De így van. Még mindig vonzz személyisége, pedig tudom, hogy ez nem helyes.

Lágyan megcsókol, s viszonzom édes csókját. Ajka apró mosolyra görbül, s szorosabban húz magához. Keze feltolja hálóingem anyagát, s csípőm kezdi lassan simogatni. Néha kiráz a hideg, amit észrevesz, de nem említi meg.

-Rebeca-t jobban szereted? – csúszik ki számon ez a kérdés, amire abba hagyja a simogatást. –É-én nem akartam ezt megkérdezni. Bármint.. – lehunyom szemem. Hogy tudok ekkora ostobaságot kérdezni?

-Téged szeretlek! – suttogja, majd lehúzza hálóingem, vissza az eredeti állapotába. Szemébe nézek, amikből lehetetlen kiolvasni valami érzelmet. Homlokomra nyom egy csókot, s hátat fordítva nekem, elalszik.

Reggel Styles telefonja ébreszt, amire felnyögök, s felé fordulok. A Göndörigazgató könyökén támaszkodva nyomja ki az ébresztőt, s fekszik vissza. Összevont szemöldökkel nézek rá.

-Ma nem dolgozol? – nemlegesen megrázza fejét, félálomban. Mikor szállnék ki az ágyból, utánam szól.

-Te sem. – motyogja rekedt, reggeli hangjával, amire szívem hevesen kezd verni.

-Mi? Miért nem? – ülök vissza, s arcát figyelem.

-Orvoshoz kell menned. – emlékeztetve engem ezzel arra, hogy étkezési tanácsadót fogadott fel nekem.

-Harry, erre semmi szükség! – mondom, s felállok ismét, hogy összekészüljek.

-Adeline, kurvára feküdj vissza! – kiabál utánam, majd leheletét érzem a nyakamon. Csókot nyom rá, majd kezemet megfogva húz vissza. –Aludj! – lök be az ágyba, amire felnyögök, hiszen fájnak még a nyomok. Styles csak aggódva rám kapja tekintetét, majd úgy tesz, mintha nem látott vagy hallott volna semmit. S lefekszik az ágyba, majd nekem hátat fordítva, alszik tovább.  

________________________________________________________________

SZIASZTOK!

Sajnálom a késéseket, indokolatlanul maradnak. 

Viszont itt a 29.Fejezet. Véleményeteket várom!

All the love, Nora.(Van kéép :DD)

28.Fejezet

                 A szoba hatalmasabb lett, s a gardrób egyik fele immár az enyém. Az ágyat kicserélték egy nagyobb franciaágyra, s kaptam egy fésülködő asztalt. A nagytükör, ami a szobájában volt, az most is ott van, de már egy tartóban. Így nem kell félni attól, hogy belerúgunk, s eltörik. A fürdőszobában már az én személyemre is van fent tartva külön szekrény és polcok.

Csodálatosan néz ki minden. A Desingerek is betették a dolgaimat a helyére. Sokkal otthonosabbnak néz ki, s fura az érzés, ami hatalmába kerít.

-Öltözz át! – trappol be Styles, s végig se nézve a szobán, megy a gardróbba. Én is besétálok, de nem készültem fel a látványra. Egy alsónadrágban járkáló Styles-ra. Megdermedek egy picit, s arcom vörösbe kúszik, ahogy végig nézek tökéletes testén.

-H-hova? – motyogom, míg elfordulok az én felemhez, mintha ruhát keresnék. Igazából zavaromat próbálom leplezni.

-Vásárolni megyünk, majd megvacsorázunk valahol, egy étteremben. – mondja, ahogy a szmokingjai között keresgél. Elviharzik mellettem, ahogy látja, hogy tétován állok ruháim előtt. – Nem túl nagy a választék. – közli, majd végigsimít a ruhán, melyet Jen divatbemutatóján viseltem. Majd el is engedve nyúl egy hátul kivágott ruháért, mely feketében pompázik, s kevésbé simul testemhez, míg az ujjai közép hosszúak. –Ez megteszi. – tartja elém, s ismét zavarba jövök, ahogy még mindig egy szál alsónadrágban áll előttem. Bólintok, majd kiveszem kezéből. Ő közelebb jön, s átöleli derekamat. Lélegzetem eláll, mikor megérzem keménységét ott lent, mert nekem dől. Szabad kezem fedetlen mellkasára teszem, s enyhén eltolom. Nyakamhoz hajol, s belecsókol, amire kiráz a hideg. NEM ÍGY KÉNE REAGÁLNOM RÁ!

Eltolom magamtól, s hátrébb lépek. Styles mérgesen néz rám, majd kikerülve megy vissza. Mély levegőt veszek, hogy a felkavarodott érzéseimet helyre tegyem.

Összekulcsolta gyűrűs ujjait, az én gyenge, törékeny ujjaimmal, s úgy sétáltunk az egyik autójáig. Chuck, a sofőr köszöntött elől, s kedvesen mosolygott rám. A Göndörigazgató ismét összekulcsolta ujjainkat, majd miután közölte, hogy hova vigyen minket a telefonjában kezdett kutakodni.

Végig mérve engem; egy fekete tizenöt centis magas sarkúban voltam, melynek talpa mélyvörös volt. A Styles által kiválasztott fekete szoknya, s egy vékony nyaklánc pihent nyakamba, míg hajam egyenesen pihent vállaimon. Ajkaimat enyhe vörös rúzs fedte, míg szememen csak szempillaspirál volt.

Styles egy szürke szmokingot viselt, egy fehér inggel alatta. Hasonló színű volt a nadrág is, mint a szmoking, míg lábára a szokásos fekete cipőjét húzta. Haja tökéletesen be van állítva, s ha az érzelmeim nem dulakodnának, azt mondanám, hogy szexin néz ki.

Megrázom fejem a gondolatra, amire Styles kinéz telefonjából, Rám.

-Minden rendben? – vonja össze szemöldökét, amire csak bólintok, s ajkamba harapok. Tekintete számra terelődik, s ingerülten suttogni kezd. – Hagy abba! – kieresztem ajkam fogaim közül, így Ő visszafordítja figyelmét telefonjára.

Míg vagy ezer márkaboltot végig jártunk, addig Styles úgy szórta a pénzét, mintha cukrot osztogatna. Minden fölösleges cuccot megvett, amit talán soha nem fog hordani. Néha elsétált mellőlem a Göndörigazgató, hogy telefonálni tudjon. Ilyenkor félelemben is éreztem magam, s meg is könnyebbültem. Furcsa volt ez a vívódás.

Végül nyolc szatyorral sétáltam a kocsi felé, míg Styles vagy tízet fogott az egyik kezében, s szint úgy annyit a másikban. Chuck azonnal kiszállt, s mindkettőnk kezéből kivette a szatyrokat, amire furcsán néztem rá.

-De –

-Deline, ez a dolga! – suttogja fülembe Styles, ezzel félbeszakítva engem. Majd beszálltunk, s a Göndörigazgató közölt, hogy egy számomra ismeretlen, de a hírnevéről hallomásból ismerős étterembe vigyen minket.

Az étterem túl csicsás és elő kelő. Nem érzem magam ide valónak. Styles rákulcsol kezemre, majd az étterem recepciós pultjához húz. Idétlenül hajamat fülem mögé tolom, addig se kell, mások szemébe nézzek. Rengeteg égő tekintetet érzek magamon, s nagyon kellemetlenül érzem magam.

-Két személyes asztal, Styles névre. – motyogja a Göndörigazgató, majd rám néz. Érzi, hogy feszengek, így szorít ujjai fogásán, amire halványan elmosolyodom, de azonnal le is törlöm. NEM!

-Kövessenek! – megy előre a recepciós fiú, s egy szélső asztalhoz invitál bennünket. Kihúzza nekem a széket, amire Styles mérges tekintettel néz a fiúra. –Italt, mit hozhatok? – veszi elő jegyzettömbjét, s tollát. Styles kinyitja az itallapot, míg én csak a szokatlan embereket, s helyiséget figyelem.

-Deline? – Styles felé fordulok, s ott az aggodalmas ránc a szemöldökei között.

-Öhm..igen? – zavarom tisztán tapintható, így kezemet felviszem almácskámra, hogy ne legyen annyira szembetűnő másnak.

– Jó lesz az, amit kértem inni? – a fiú várakozva tekint rám. De nekem fogalmam sincs arról, hogy Styles mit rendelt.

-I-igen, persze! – mosolygok kedvesen, s egyben zavartan a fiúra, aki bólint és elmegy.

-Légy szíves ne kalandozz el! Kurvára udvariatlan voltál. – szemei lyukat égetnek belém, s idegességemben az ajkaimat kezdem rágcsálni. – Ne. – ennyit válaszol csak erre a cselekedetemre, így egyből abba is hagyom.

-Mindenki minket figyel! – motyogom neki, miközben az étlapot tanulmányozom, hogy ne legyen feltűnő, amit mondok. Erre kezét az asztal alatt lábamra vezeti, s végig húzza egyik ujját térdemen.

-Sikerült választani? – jön egy ismeretlen pincér, aki kihívóan méri fel kinézetem.

-Öhm..én.. – leblokkolok, s elkap belülről egy kis félelem.

-A tizennyolcas szám alatt lévő menü sort kérjük, mindketten. – csukja össze az étlapot Styles, amire a pincér zavartan bólint.

-Esetleg más valami? – néz ismét rám a pincér, s én ajkamba harapok.

-Nem. Nem lesz más! – mondja ingerülten Styles, amire zavartan bólint a pincér.

-Rendben. – megy el, de még egyszer rám néz, s belülről arcom már teljesen szétharaptam. Styles feláll, s felhúz engem, majd egy gyors csókba hív, amit viszonzok. Így a ránc, ami idegessége miatt kialakult, eltűnt.

-Enyém vagy! – suttogja számra, majd elenged, s visszaültet a székembe. Lábam remeg, ahogy az érzéseim össze vannak kuszálódva. –Majd egy számkivetést kellene csinálnod, a cég dolgairól, mivel mikor vásároltunk hívott Mr Rodrigez, hogy-

-Ez nem egy üzleti vacsora! – vágok mondandójába, amire Ő rám néz.

-Igaz. – motyogja, majd hajába túr. Mintha ideges lenne, pedig már vacsoráztunk együtt. Mondjuk nem nyilvános helyen, s nem ekkora pompában.

-Hogy vagy? – teszem fel a kérdést, ami már azóta emésztődik bennem, hogy a cselédek azt mondták, hogy én csak problémát okozok Harry-nek, az anyja halála után.

Styles megfagy kérdésem hallatán, s zavartan kezdi piszkálni az asztalon pihenő szalvétát.

-Jól. – motyogja, s a szalvétát figyeli. Mikor újra megszólalhatnék, hogy őszintén válaszoljon, meghozzák az italunkat és az ételünket. Styles vörösbort kért, s az étel csodálatosan néz ki.

Éhes vagyok, bár a negyedénél többet nem tudok enni. Inkább a bor fogy jobban, hiszen Styles már a második üveget kéri, de Ő csak két pohárral fogyasztott belőle. Arcom bazsalyog, s érzem, hogy mosolyom levakarhatatlan.

-Túl meleg van itt bent, nem? – legyezem kezemmel arcom, míg Styles csak hátra dőlve székében figyel engem. Mosolyogva megrázza nemlegesen fejét.

-Talán a bormennyiség miatt érzed így. – világít rá, s aprót bólintok.

-Mr Styles? – jön egy hang, amire arra fele nézek, s egy idős, elegáns párt látok, akik mögött egy lány sétál.

-Mr Stoon! – áll fel a Göndörigazgató, s kezet ráz az idős férfivel. Én is felállok, bár érzem, hogy bizonytalanak a lábaim, így Styles mellé sétálok, s belékarolok. Egyik kezem mellkasán pihen, ami érintésemre hevesen kezd fel-le mozogni, míg másik hátán. Styles bal kezét derekamra simítja, s úgy tart engem. –Ő itt a barátnőm, Adeline Brooks! – mutat be nekik, majd az idős pár mögé nézek, s meglátom Rebeca-t.

-Gyönyörű egy teremtés! – dicsér meg Styles-nak Mr Stoon, amire elmotyogok egy köszönöm-öt. Rebeca kilép az idős pár mögül, s Styles-ra mosolyog.

-Vacsorázni jöttek? – Styles megdermed Rebeca jelenlétére.

-Úgy gondoltuk, hogy ma itt vacsorázunk a családdal. – mosolyog kedvesen rám Mr Stoon, amire én elnézek róla. S ekkor jövök rá, hogy az idős pár Rebeca szülei. –Ünnepeljük Rebeca sikereit! – mosolyog kedvesen Mrs Stoon. Harry megkéri őket, hogy csatlakozzanak a vacsoránkhoz, bár mi már befejeztük.

Styles mellett ülök egy székben, s fejem a vállán pihentetem. Kezd elszállni az alkohol hatása, bár még érzem a bazsalygást. Unalmasan beszélgetnek a céges ügyeikről az idős szülők és Styles, sőt néha Rebeca is beleszól, ami meglep. Én most senkinek nem érzem magam, csak arra tudok gondolni, hogy haza mennék és aludnék a puha franciaágyban.

Styles arcára nyomok egy csókot, amin Ő meglepődik, s lemosolyog rám, így adva a számra egy apróbb csókot. Smaragdja égeti az én zöldeskék szempáromat.

-Fáradt vagyok! – súgom, amire Ő halványan bólint, majd Mr Stoon felé fordul. Én Rebeca-ra nézek, akinek tekintete féltékenységet sugároz, s meg tudna ölni.

-Mi búcsúzunk. Fáradtak vagyunk, s korán keltünk. Köszönjük a társaságot! – mondja illedelmesen Styles, majd feláll, s segít nekem is.

-Viszlát, Mr Styles! Remélem, még látom Önöket! – köszön el Mr Stoon, majd felém mosolyog, s int egyet fejével búcsúzásképp.

Styles keze derekam simogatja nyugtatóan, ahogy a kocsi felé invitál.

-További Jó estét, Mr Styles! – köszön el a recepción a fiú, amin csak elmosolyodom. Bár nem tudom, miért.

Besegít a kocsiba Styles, majd megkérve Chuck-ot, felhúzza az elválasztó falat. Én fáradtan dőlök a Göndörigazgató vállának, míg Styles a ruhám szélével játszik.

-Ez kínos volt! – mondatom végén csuklok egyet, amin Styles elmosolyodik. –Nem akarok többször ezzel a lánnyal találkozni! – nézek szemeibe. Azokba a smaragdokban csillogást veszek észre, amit ritkán láttam eddig.

-Az életem része. – suttogja válaszul, amire eltávolodok tőle, s fejem az ablaknak döntöm. Styles elengedi ruhám, s sóhajt egyet.

-Utálom! – hangom sírásba fullad át, s megtörlöm szemem, hogy ne kenődjön el a szempillaspirálom. –Téged is utállak! Ezt az egész kibaszott helyzetet is utálom! – kiabálom felé mondatom végét, de Ő felém se néz. 

27.Fejezet

                 Mikor szemeimet kinyitom, elátkozom magam. Vagy ezredére is. Styles ágyában fekszem, Styles szobájában, s Styles kinyúlt pólója van rajtam. Minden hozzáköt. Lassan megfordulok, így az ágy másik oldalát meg tudom nézni, ami üres. Hál’ Isten!

Mozgolódást és halk beszédet hallok kintről. Felkelek, s valami ruha után keresek, amit magamra tudok húzni, hogy az itt dolgozó embereknek ne mutassak többet, a kelleténél. A fürdőben találok is egy fehér köntöst. A tükör előtt magamat nézem egy ideig, s elszomorít a látvány. Teljesen meggyötört arcomon, már nem felfele mozdulnak a ráncok, mint mikor boldog vagyok, hanem lefele. Kezembe veszem az Ő fésűjét, s megfésülöm kócos hajam. Majd megmosom arcom, de ez előtt egy gumival összefogom tincseimet. Fogat is mosnék, de fogkefém nem tartózkodik a közelben, így azt későbbre hagyom.

Kinyitva a fürdőajtót, megkötöm a köntöst, s zsebébe teszem kezem, ahogy a háló ajtaját is kinyitom. Rengeteg doboz sorakozik a folyosón. Némelyik nyitva van, s az én dolgaim kikandikálnak belőle. Megdöbbenek, hogy meg se várt azzal, hogy ÉN pakoljak össze és ÉN hozzam el a dolgaim.

Lerohanok a lépcsőn, s egyből megkapom két házvezetőnő figyelmét is.

-Miss Brooks, Mr Styles kint van. Épp a költöztetőnek fizet. – mosolyog rám kedvesen, s informál az egyik. Csak kapkodva bólintok és kisietek. Kinyitva a bejárati ajtót megtorpanok. Styles épp jön fel a lépcsőn, s a költöztető halad ki kocsijával.

-Miért? – csak ennyit tudok mondani, ahogy a kocsi után becsukódó kaput nézem.

-Jó reggelt neked is, Deline! – mondja picit idegesen, s megáll velem szemben.

-Nem tudtam Darlene-től se elbúcsúzni! – hangom hisztérikus, amire Styles összevonja idegesen szemöldökét.

-Lesz még rá alkalmad. – motyogja, s elhalad mellettem. Arcomon végig folyik bánatom könnycseppje, de azonnal letörlöm.

Szörnyen erős lány vagy, Eline! Nem szabad butaságok miatt sírdogálni és elképzelni, hogy világvége van.

Édesanyám szavai ismétlődnek bennem, s halványan bólintok megerősítésképpen. Majd a kert fele tekintek, ahol a kantárnadrágos fiú engem figyel, s arcán az érzések leolvashatatlanok. Inkább csak a ledöbbentséget lehet látni. Elkapom tekintetem és beviharzok a házba, s becsukom magam után az ajtót.

Besétálok a nappaliba, ahol szintén az ÉN dolgaim vannak. Mind egy-egy dobozban.

-Deline, gyere reggelizni! – szól mögülem a rekedtes hang. Csak bólintok, s megfordulva megyek az asztalhoz.

Semmi étvágyam nincs, így csak piszkálom az ételt, míg velem szemben a Göndörigazgató már a harmadát megette.

-Reggeli után jönnek Berendezők, akik megcsinálják a szobánkat, illetve kibővítik. Addig a cuccaid itt maradnak, de majd ha kész, akkor még a nap folyamán jönnek Desingerek, akik bepakolnak, s a többi. – ismerteti velem a tervet, míg összekulcsolt kezén támasztja fejét, s engem figyel, ahogy az ételt turkálom. Csak bólintok, hogy megértettem, majd leteszem villám, s hátra dőlök a székben. – Nem ettél semmit. – hangja érzelemmentes, de tudom, hogy haragját nyomja el ezzel.

-Nincs étvágyam. – motyogom, majd felállok, s felmegyek a szobába.

-Deline! – kiabál utánam, de úgy teszek, mintha nem is hallanám. – Igen, köszönjük szépen, Theresa! – hallom Styles hálálkodó hangját, majd mögöttem trappolást. Leülök az ágy szélére, s várom ennek a következményét. Becsapódik az ajtó, majd egy hangosat fújtat. –Kurvára nem mehetsz csak így el! Megértetted? – három méter van köztünk, s úgy ordibálja szavait, de én mégis lehunyom szemem. Majd mikor nem reagálok, közelebb jön. –AZT KÉRDEZTEM, MEGÉRTETTED? – bólintok, amire felállít, s magával szembe fordít. –Nyisd ki a szemed! – hangja halkabb, de az indulat még mindig benne van. Teszem, amit mond. Arca vörös, pupillái tágak, míg mélyeket lélegez. Szemembe néz. Mintha ott keresné a nyugalmat.

Zavartan lehunyja szemét, majd elenged, s a fürdőbe megy. Magára zárja az ajtót, majd pár perc múlva a zuhanyt lehet hallani.

Kifújom a bent tartott levegőt, s visszaülök az ágyra. Szemem könnybe lábad, de egy mély levegővel el is nyomom őket.

Míg a Berendezők a szobát alakítják át, addig én a kanapén összekuporodva ülök, s olvasok. Csak lekaptam egy könyvet, ami a kezembe akadt. Hogy ne keljen újra konfliktusba kerülnöm Styles-szal.

-Szegény Mr Styles! Most halt meg az Édesanyja, erre ez a kis Fruska itt csinálja neki a problémákat.

Lélegzetem elakad, mikor meghallom a konyhából ezt. S az olvasással felhagyva, hallgatózom tovább.

-Ha én lennék Mr Styles jegyese, biztos lehetne benne, hogy MINDENBEN maximálisan támogatnám.

-Naiv, naiv kislány vagy! Mr Styles nem egy cselédet fog magának összeszedni. Nézd meg a Kisasszonyt! Ott dolgozik Mr Styles-nak, pénzügyi szakértő, s többet keres, mint mi összesen.

Az utolsó nő hangja savanyú a mondata végére, s hirtelen kezdem rosszul érezni magam. A „Mr Styles jegyese” kifejezésnél megállt a lélegzetem, hiszen még jegyben se járunk!

Belegondolva, ebbe is belekényszeríthet, és én nem tehetek ez ellen semmit. Csak beleegyezni tudok.

Felállok, s ott hagyva a könyvet, megyek fel a lépcsőn, amire a hangos susmorgás abba marad. Benézek a hálóba, ahol a berendezők dolgoznak, majd a folyosón lévő fürdőbe, ahol szintén nem tartózkodik Styles. Így már csak egy szoba maradt, a műterme.

-Harry! – hangom halk, s energia nélküli. De pár perc után az ajtó nyitódik, s kilép egy melegítőnadrágos, laza, fehérpólós Styles, akinek haja picit festékes, s szanaszét áll.

-Nem igazán érek rá! – morran rám. De mikor arcomra néz, egyből felteszi a kérdését: -Valami baj van? – közelebb jön, s becsukja maga mögött az ajtót. Alsóajkam beszívom, mikor ismét a sírás kerülget. Kezét derekamra simítja, s arcomat fürkészve várja, hogy kibökjem.

-Nem-nem gondoltad át EZT! – mutatok magamra. Halkan szipogok, s kerülöm tekintetét.

-Deline, - államat megfogva vezeti tekintetem övébe. – a lehető legjobban és legtöbbször átgondoltam. – hangja halk, s ismét kezd kialakulni az a burok, s visszatérni a régi Styles.

-Nem! NEM! – már könnyeim potyognak, s átkozom magam, hogy könnycsatornáim sose fogynak ki. –Nem vagyok jó neked! Nem-nem én vagyok az, akire neked szükséged van! – összehúzza szemöldökét, s arca megváltozik.

-Nem érdekel, Adeline! Honnan a picsából tudod is te azt, hogy nekem mire van szükségem? – hangja megemelkedik, s elengedi derekamat. Szememet levezetem róla az egyik sarokba. –Most, ezt verd ki a fejedből, s menj vissza a dolgodra! – csapja be maga után a műterme ajtaját, engem ott hagyva egyedül.

Lesétálok a lépcsőn, s ismét hallom a susmorgást.

-Csak csalódást okoz neki ez a lány. Kíváncsi leszek, majd mikor magához akarja azt a Fruskát kötni, vagy családot akar tőle, mekkora fájdalmat fog neki okozni.

-Minden rajtunk fog csattani!

Könnyeim szaporábban bújnak elő, s zokogásomat visszafojtva megyek ki a friss levegőre. Keresek hátul egy eldugottabb helyet, s hangos zokogásban török ki. Két rózsabokor takar el, s az előtte lévő hintaágy.

Tudom, hogy csalódást fogok neki okozni, ahogy Ő is csalódást okoz, vagy okozott nekem. Nem az vagyok, akire neki szüksége van, s Ő ezt nem tudja elviselni.

-Miss? – szól egy magasabb hang, mint Styles-é. Megtörlöm szemem, de orrom szörnyen folyik. Majd benyújt egy papír zsebkendőt, amit elfogadok, s kifújom az orrom. –Minden-minden rendben, Miss? – hangja bizonytalan.

-Igen, persze! – válaszolok, bár idióta ez a helyzet. Két rózsabokor, s egy hintaágy mögött rejtőzködöm, s a lelkemet is kisírom.

-Hát, minden esetre el kéne hagynia rejtekhelyét. Mr Styles keresni fogja. – csak igazat adtam az ismeretlennek, majd kimásztam a bokrok közül. Pár véres csík húzódott rajtam. Inkább kezemen, amit a papír zsebkendőm azzal a felével letöröltem, ami tiszta volt.

A kantárnadrágos fiú állt előttem, aki így közelről már nem is annyira fiú, inkább férfi. Vörös haja kócosan állt fején, míg kék szeme engem fürkészett, s arca savanyú volt, ahogy látta könnyes arcom, s kisírt szemem. Kék kantárnadrágja előnytelen volt, de az alatta feszülő fehér pólója megmutatta kezén az izmait. Arcán nem volt szőrzet. Mint a baba popsi, olyan puhának nézett ki.

-Deline! – kiabál az ismerős mély hang, s szememet lehunyom. Kezemre tekintek, ami vörös a vértől, szemem kisírt, s arcom nedves a könnyektől. A kantárnadrágos fiú zavartan néz rám, s bátran néz szembe Styles hatalmas dühével, ami felénk közelít. –Deline – hangja nyugodtabb, de mikor felé fordulok arca aggodalmas lesz.

-Ben! Mi történt? – kiabál a kantáros fiúra, akinek egy arcizma se mozdul meg.

-Beesett a rózsabokorba, ami megsebesítette a karját, s én segítettem neki kijönni onnan, Uram. – olyan hihetőséggel mondja, hogy ezt a történetet én is elhiszem neki. Styles kezemre tekint, majd arcomra, s mellkasához von. Újra potyognak könnyeim, ahogy meghallom, hogy szíve hevesen ver. –Nincs komolyabb baja. – mondja még rám nézve Ben.

-Köszönöm segítséged, Ben! – motyogja Styles, majd fejemre nyom egy csókot, ahogy észreveszi, hogy testem rázkódik a sírástól.

-Nem tesz semmit, Mr Styles! – Ben-nek szörnyen hálás vagyok, hogy nem az igazságot mondta, mert abból egyikünk se került volna ki jól. Styles bevisz a házba, majd a felső emeltre a külön fürdőbe, s lekezeli a sebeimet. Arcán nincs semmi érzelem, csak a komor tekintet.

-Legközelebb jobban vigyázz! – morogja, majd feláll, hogy elpakolja az elsősegély ládát. Felállok, s kifele indulok, mikor csuklóm után nyúl, s teljesen becsukja az ajtót. Szívem hevesebben kezd verni, s elfog a félelem. Kezeit derekamra simítja, majd fülem mögé tűr egy tincset, mely copfomból csúszott ki. Érdes keze végig simít arcomon, s megáll ott. Hüvelykujjával végigsimít számon, államon, s almácskámon is. Cserepes alsó ajkamba akasztja ujját, míg én tekintetét figyelem. Elbűvöltséggel van tele. Majd közelebb hajol, s egy lágy csókot nyom alsóajkamra és eltávolodik. Csókja olyan finom volt, hogy ajkam többért kiált, ami nem helyes. Már nedves ajkamon simít végig, s elégedetten néz szemembe. Homlokomra nyomva egy csókot, eltávolodik, s kinyitja az ajtót. 

26.Fejezet

                 Ezek után szörnyen ijesztő vele egy ilyen helyen lenni. Pánik roham kap el és autók után kezdek keresgélni. Vagy akár csak egy élő személyért.

-Ma is munkanap van, vagyis dolgozni kell. Ez azt jelenti, hogy MINDENKIRE, aki az én cégemnél dolgozik, vonatkozik rá. – ezzel sugallja, hogy én se vagyok alóla kivétel. Hiába tett Ő bármit is. Szívem sajog a tudatra, hogy eltűnt. Eltűnt az, akit tizenkét órája ismertem. –Viszont valamit tudnod kell. – könnypalástom mögül rá tekintek, s arca mereven figyel engem. – Alá kell írnod pár papírt. Szerződést. – egyik keze a kormányon, s ujjaival azon kopog. Lehet ideges, vagy csak levezeti a feszültséget. De semmi más tette nem fejez ki hasonlót. –Most feljössz velem az irodámba, és alá is írhatod. – száll ki kocsijából, majd miután én is kivonszoltam magam, bezárja.

Nem fogja meg kezem, se ér hozzám. Mintha két idegen sétálna egymás mellett. Amint belépünk, Less lép mellé, s várja a feladatait.

-Less, most egy kis dolgom van Miss Brooks-szal, felhívom, ha végeztem. – morogja, míg Less aggódóan rám pillant, s leválik tőlünk.

Kinyitva az ajtót, előre enged. S ahogy közelebb kell mennem hozzá, a hideg kiráz. S az undor végig fut rajtam. Leülök az íróasztallal szembeni székbe, s feszengve várom, hogy Ő is elfoglalja a helyét.

-Deline, a kanapéhoz gyere! – parancsolja hangja, míg fejével az említett tárgy felé int.

-Ne hívj így! – morzsolom el ismét, amire megáll mozdulatában, s egy mély levegőt vesz. Lehunyja szemét, majd elvesz az asztaláról pár papírt, s felém indul. Közvetlen mellém akar leülni, de amint leül, én kétembernyi hellyel arrébb megyek. Ez se tetszik neki, de csak hajába túrva elsimítja érzését. Orrom elé tolja a papírokat, míg kezében a toll jár, amivel beleegyezésemet kéne nyomatékosítanom.

-Ebben a szerződésben az áll, hogy – elhallgat, amire én ránézek, de arca nem mutat semmit. Csak a lapokat figyeli. – hogy addig biztosítom ennél a cégnél munkahelyed, míg te teljesíted adott kéréseimet. – megkönnyebbülök, hogy semmi komoly nincs benne. – Amik le vannak írva. Viszont, ha nem teszi, azonnali hatállyal elbocsátásra kerül, s azt garantálhatom, hogy abszolút nem lesz fényes jövője, Miss Brooks. – pillant rám, s tekintete hatalmas feszengést és komolyságot tükröz. Óvatosan bólintok, amire Ő is bólint, s újra a lapra néz. – Az első, hogy akármit mondok, teszek. Neked teljes mértékben tenyérbe mászónak kell lenned. Ami azt jelenti, minden témában. – tekintete felém sodródik, hogy megnézze reakciómat. Lábamat jobban összeszorítom, s kezem enyhe remegésbe kezd. –A második, hogy hozzám kell, költözz! – ajkam elnyílik, s hirtelen elfogy a levegőm. –Amíg ezeket teljesíted, nem lesz problémád a biztos állásoddal és a családod békéjével, illetve azzal sem, hogy te biztonságban legyél. – leblokkoltam. Ilyet nem tehet senkivel! Kezem már szörnyű remegésbe kezdett, míg kapkodom a levegőt.

-Harry – nézek rá, de Ő csak kemény tekintetével a lapokat figyeli. –Nem teheted ezt velem! – suttogom szavaimat, de Ő így is úgy csukja le szemét, mintha legalább üvöltöztem volna. Fájdalmasan bólint, majd smaragdja rám néz, s megszólal.

-Szóval, ezután hogy döntesz? – szája egy egyenes vonal, s rá kell jönnöm, hogy régen láttam ilyen ridegnek.

Döntéseim a következők:

1) Nem fogadom el az ajánlatot: Nem lesz jól fizető állásom, sőt, ahogy szavaiból kivettem; semmilyen állásom nem lesz ezek után. A családom veszélybe kerül, bár inkább Darlene, miatt aggódnék. De az én életemet is megkeserítené. Sajnos ma hajnalban történtek után bármit el tudok képzelni. A temérdeknyi pénzével annyi jó ügyvédet vesz fel magának, amennyit csak akar, hogy elérje célját. Semmi esélyem se lenne, ha feljelenteném.

VISZONT, 2) ha elfogadom: Lesz egy jól fizető állásom. Nem fenyegeti semmi veszély a családomat, sőt, még az én védelmemet is biztosítja. Viszont, oda kell hozzá költöznöm, ahol bármit tud velem kezdeni, mivel nem tehetek ellene semmit. Sőt, talán majd később többet is akar, amivel szemben szintén nem ellenkezhetek.

Talán, ha elfogadnám, megváltozna, s biztosnak érezné a kapcsolatunkat.

Lassan bólintok, amire rám kapja tekintetét.

-Benne vagy? – hangja csodálkozástól terhes. Ismét bólintok, bár bizonytalan vagyok. Lehet életem legnagyobb hibáját követem el ezzel.

Kezembe adja a tollat, s ujjával mutat, hogy hol kell aláírnom. Nagyot nyelek, majd a Göndörigazgatóra nézek, aki ismét szemembe mereng. Szemében ezernyi érzelem van, amik közül egyet se tudok kiolvasni. Visszavezetem tekintetem a lapra, s arra gondolok, míg nevemet írom, hogy „Ezzel biztos lesz a jövőd, Adeline!”

Amint elkunkorítom az „s” végét a lapot kikapja kezem alól. Kezemből kiesik a toll, s remegése testrészemnek most se hagy alább.

-Helyesen döntöttél, Deline! S a szerződésben a titoktartásról is szó esik, ha azt kihagytam. – arca virul, s óvatosan egy mappába süllyeszti a papírokat.

-Ne hívj Delinnek! – sziszegem, amire megdermed, majd felém fordul.

-Delinem, most írtál alá egy papírt. Emlékezz, mik álltak benne! – jön közelebb, majd kezemnél fogva felhúz, amire halkan felsikítok. Szemem lehunyom, s attól félek, hogy megüt, de helyette egy puha érintést érzek az arcomon. Kinyitom szemem, s arcára nézek, amely mosolyog. –Enyém vagy! – motyogja elbűvölve, majd tarkómra vezeti kezét, s egy vad csókot nyom számra. Próbálom eltolni magamtól, de az Ő keze szinte szétroppant. – DELINE! – kiabál arcomba, egy centiméterről. Megdermedek, s visszafojtom levegőmet. –Kurvára ne ellenkezz, és csókolj vissza! – sziszegi arcomba, míg szeme enyémbe vésődik. Remegő ajkakkal bólintok halványan, amire ismét megcsókol. Most gyengédebb, de nem dőlök be. Néha csókolok vissza, mert félő, hogy elnyomott érzéseim visszatérnek a felszínre.

Hirtelen távolodik el, s hálálkodom neki, hogy nem hagyott bűnbeesni. Hajába túr, míg ajka egy halvány mosolyban végződik.

-Menj dolgozni! – int kezével, míg asztalához sétál. –Munkaidő végén ide találsz, nem? – laposan rám tekint, amire halványan bólintok. Figyelem alakját, ahogy a lapokat rendezgeti, de megáll. Kérdőn rám tekint, majd feláll. –Deline, indulj! – hangosabban beszél, amire megugrok, s elindulok.

Fel kell dolgoznom a történteket. Konkrétan most lettem Harold Edward Styles rongybabája. És miért? Hogy a körülöttem lévő embereket védjem. S valamennyire magamat is.

Szememből potyognak könnyeim, s lehajtott fejjel sétálok az irodámba. Majd miután becsuktam annak ajtaját, zokogva rogyok a földre. Ez nem történhetett most meg!

Műszakom végén lassan szedem össze dolgaim, s őrjítően lassan csukom be az ajtót. Ennél lassabban sétálok az irodája felé. De mikor kinyitom irodáját, megtorpanok. NEM TÖRTÉNHET MEG ÚJRA!

Rebeca a falnak támasztva Styles által, míg Styles nekem háttal mutatja formás, meztelen fenekét.

-NEM! – kiáltom el magam, miután becsaptam az ajtót. Styles megáll, s szinte biztos vagyok benne, hogy felismerte a hangom.

-Ezt még befejezem. – motyogja elhaló hangon, s újra potyognak könnyeim. Nyúlnék a kilincsért, de Styles rám kiabál. –Maradsz! Ülj le! – nem hiszem el, amit hallok. Most konkrétan azt parancsolja nekem, hogy várjam meg, míg Ő megcsal egy ribanccal. S NÉZZEM VÉGIG. Be van kattanva.

-Harry  - hangom remeg, s nem bírják sokáig lábaim. – Kérlek! – halkan sírok, de Ő nem reagál semmit. Hátat fordítok ennek az egésznek, s leülök a földre egy sarokba, miközben azt hallgatom, ahogy az egyik jobban nyög a másiknál.

Befogom fülem, míg rázkódok a zokogástól. Tompán hallom, ahogy beszélgetnek, majd egy szánalmas nevetést, s egy ajtócsukódást. Egy öltönyös, nagyon ismerős alak leguggol elém, s végigsimít kezemen.

-NEM! – török meg, s elveszem kezem. –TAKARODJ! – magamban ezernyi szitokszót elmorzsoltam, amik nem segítettek. Kezemnél fogva rángat fel ülő helyzetemből, s szemembe néz.

-Fejezd be! – megdöbbenek szavain, s felnevetek. Bár abszolút nem humorosságán.

-Megcsaltál konkrétan, s azt mondtad, hogy maradjak itt, nézzem végig! – hangom halk, s az Ő tekintete nem hagy el.

-Deline Deline Deline! – sóhajt fel. –Nem csaltalak meg! – suttogja számra. Nem mozdulok, csak könnyes szemmel nézek rá.

-NE. ÉRJ. HOZZÁM! – húzom el fejem, s kezem lendülne, de Ő megfogja. Majd helyette az Ő keze lendül, s egy hatalmas pofonnal jutalmazza ezt a tettem. Lerogyok a földre, s halkan felsírok. Nem a fájdalomtól, hanem a tudattól, hogy Ő ütött meg.

-Deline! Bassza meg! – motyogja magának a szitokszót, s lehajol hozzám. –Nem akartam..én – rá emelem tekintetem, amire megfagy. Gyűlölet. Undor. De mellette szeretetet és együtt érzést is érzek. Felkelek, ahogy tudok, s kihúzom magam. Hajamat kisöpröm arcomból, s kezemet a fájó pontra viszem.

-Haza mehetünk? – hangom nem több egy elhaló kis suttogásnál. Ő még mindig guggol, s engem néz. Majd amint észbe kap, feláll és bólint.

Még az ajtónál megfogja kezem és visszahúz, s szemembe nézve beszél.

-Szeretlek, tudod ugye? – hangja kétségbe esett, s tekintete cikázik arcomon. Hatalmas könnytengert fogok vissza azzal, hogy kimondom a legnagyobb hazugságot.

-Tudom. – lehajtom fejem, amint kimondom, de a tekintetét ettől még érzem magamon. Majd nem szól, csak kinyitja az ajtót, s megfogva kezem húz a kocsiig.

Közölte, hogy ma is nála kell aludnom, s hogy majd a cuccaimat el kell, onnan a hotelból vigyem. Egyedül kell hagynom Darlene-t, s azt se tudom, hogy hogyan közlöm vele.

Már az ágyában fekszem az Ő egyik pólójában. A magzatpóz a legbiztonságosabb póz nekem most. Könnyeim szüntelenül folynak, míg ujjaimmal a számat piszkálom. Nem tudom egyszerűen felfogni a történteket. Egyik pillanatban felhőtlen a kapcsolatunk. Olyan, amit mindig is akartam. Majd a következőben már parancsol, megüt, s nem is beszélve arról, hogy teljes mértékben megaláz. Nem Ő az, vagy nekem nem mutatta az igazi oldalát.

Amint nyitódik az ajtó, én lehunyom szemem, s halkan szuszogok, mintha aludnék. A Göndörigazgató halkan veszi le ruháit, s halkan megy a fürdőszobába. Majd amint visszatér, lekapcsolja az éjjeli lámpát az oldalamon, s megáll. Hatalmába kerít az ijedtség, de próbálom nem lebuktatni magam. Majd újra mozgolódást hallok, s besüpped mellettem az ágy. Ott is villanykapcsolódás, majd egy hangos sóhaj.

Negyed óra se telhetett el, mikor ölelő karokat érzek magamon, amik próbáljak kezem -melyek pajzsként szolgálnak- ellazítani. Hajamba puszil, majd fejemre hajtja fejét.

-Sajnálom, Deline! – suttog, s egyértelmű, hogy nem akar felébreszteni. –Komolyan, én – mély levegőt vesz, s nem folytatja. Küzdök a félelmem ellen, ami bennem lappang, s az ellen, hogy ne töröljem képen. –Tudom, hogy hazudtál nekem, mikor azt mondtad, hogy tudod, hogy szeretlek. Rosszul érzem magam. – ledöbbenek azon, hogy teljesen kifordult magából. Nem beszél többet, csak nyakamba szuszog, néha illatomat szívja magába.

Úgy teszek, mintha álmomban megfordulnék. Amire a Göndörigazgató megijed, s elenged. De ahogy látja, hogy „alszom” visszakúszik mellém.

-Szeretlek! – simít ujjával végig ajkaimon, majd lágy puszit nyom rá, s elenged. Ahogy ezzel a mozdulattal hátat is fordít nekem.