2015. április 9., csütörtök

10.Fejezet

            Kapkodom magamra ruháim, hogy ne essek abba a hibába, hogy elkések. Darlene már negyed órája rám vár. Eddig úgy van, hogy elkísérem őt a reggelijére. Vagy inkább randevújára? De ha így haladok, lehet, futok egyenesen a munkahelyemre.
-Ade, itt van egy nagy fekete autó. Most hívott a szobaszolgálat, hogy ránk vár. – Darlene meglepett hangja kiabál be szobámba.
-Tessék? – kapom magamra magas sarkúm.
-ITT EGY KIBASZOTT IDEGEN KOCSI, AMI RÁNK VÁR! – kiabálja az információkat az arcomba.
-Köszönöm! – motyogom, míg megigazítom hajam, s felkapva táskám intek neki, hogy menjünk.
Ahogy kilépek az épület ajtaján, egy alakot mér fel tekintetem, az idegen fekete kocsinak dőlve. Orrán napszemüvege pihen, míg haja gondosan be van állítva. Testén egy szürke szmoking feszül, míg ajkán egy elégedett mosoly ül, ahogy rám vezeti tekintetét, s arcomról csak meglepettséget tud leolvasni. Oda sétál hozzám, s leveszi napszemüvegét, hogy szemébe tudjak nézni.
-Jó Reggelt! – köszön mindkettőnknek, de Darlene csak habog.
-Jó reggelt! – mosolygok felé, s rá kell jönnöm, hogy csorog a nyálam kinézete miatt. Így azonnal elnézek róla, hogy abba hagyjam.
-Gondoltam jól esne egy fuvar a munkahelyére. – suttogja fülembe, amire a hideg futkos a hátamon.
-De Darlene-
-Őt is elvisszük! – vezeti kezét derekamra, s kezd húzni kocsijához. Kinyitja Darlenenek az ajtót, majd ám tekintve int a kocsi felé, hogy én is beszálljak.

-Igazán kedves Öntől, Mr Styles, hogy elvisz minket! – hálálkodik Darlene, míg én csak arra koncentrálok, hogy vajon hall-e minket a sofőr, aki vezet.
-Nem figyel. – suttogja fülembe Styles. Mintha csak gondolatolvasó lenne.
            Miután kitettük sikeresen a kocsiból – szó szerint – Darlenet a randevúja helyszínére, elindultunk a munkahelyünkre.
-Fognak pletykálni? – kérdezem félénken, bár én is tudom rá a választ.
-Persze! – feleli könnyeden, de tekintete a kinti létet fürkészi.
-Oh. – picit mégis csalódottan nézek az ölemben pihenő kezemre.
-Csak nem fél a pletykáktól? – tekint rám, míg kérdését felteszi.
-Nem, nem! Csak-
-Szóval fél. Ne aggódjon, nincs ok erre! – míg szavai melegen is hangozhatnának, addig mintha csak egy robot mondaná, ejti ki őket. Majd ismét kitekint az ablakon. Gyerünk Styles! Még egyszer és több érzelemmel! – heccelésből buzdítja belsőm rá, de mit sem érve hagyom inkább abba.

-Jó munkát, Miss Brooks! – fogja meg kezem, s nyom egy csókot kézfejemre, míg arcán elégedett gödröcskés mosolya pihen. Arcom ismét lángokba borult, s kényelmetlenül érzem magam.
Rohanok irodámig, s próbálom palástolni a belőlem kiváltott érzéseket.
Darlene számát tárcsázom, de Ő nem veszi fel, ami furcsa és szokatlan tőle.
Elkönyvelem magamban annyival, hogy biztos nem vette észre és elkezdem munkámat.

Pár óra elteltével hangos csöngésbe kezd a készülék.
-Darlene? – csak ijesztő lélegzetvételeket és szörtyögést hallok. Mint amikor valaki nem fújja ki az orrát.
-A-Ade! – zokog a telefonba, míg az én szívem hevesen verni kezd.
-Mi történt? Minden rendben?
-I-igazad volt. Megint. – sírására szívem összeszorul. –Megint csalódtam. HOGY LEHET UGYAN ABBAN A KURVA EMBERBEN ENNYISZER CSALÓDNI? – levegőt nem kap, de mégis egy szuszra elsírja nekem baját, míg én a vonal másik végén csak fortyogok a Jone által érzett dühtől.

            Csinos, kis piros ruhájában pózolgat a tükrében, s próbál valamibe belekötni, ami szerinte nem jó rajta. Pedig tökéletesen áll testén a ruha. Az első igazi randevújára készül, s oda-vissza van tőle. Jobban izgul ez előtt a randevú előtt, mint mikor érettségiznie kellett. Pedig itt igazából semmi tét. A szerelem, az meg nekem nem nagy kockázat. Egy hét boldogság? Talán kettő? Vagy ha szerencsés vagy több is, de ahhoz jól kell kijátszanod a lapokat.
-Szerinted, hogy néz ki? Nem túl kövér benne a combom? – fogja meg húsát combján, s azt kezdi libegtetni. Megforgatom szemem, hiszen vagy már egy milliószor mondtam neki, hogy nagyon jól áll rajta, de mintha csak keresztülmenne a hallójáratán, fütyül rám.
-Nem, már vagy ezredére is, de NEM! – döntöm neki fejem a hideg, fehér falnak, hogy lenyugtassam kitörni készülő idegeimet.
-Sajnálom, hogy tökéletes akarok lenni neki! Nem akárki Ő! Jó módú ember, jó módú családdal. Testvérekkel, Édesanyával és Édesapával, s szülei nagyon jól keresnek, és már vannak annyi idősek, hogy dolgozniuk se kell, mert úgy is jön hozzájuk a pénz! Mondhatni ők a tökéletes család! A fogalom, ami számodra ismeretlen, így nem értheted! – kiabál rám, majd mikor felfogja, hogy mi csúszott ki száján oda siet hozzám. – Sajnálom! Sajnálom! Sajnálom! Nem úgy értettem! – reakciómat figyeli, ami csak egy szemrebbenés volt kívül. Belül, pedig több darabra törés.

-Annyira naiv vagyok, Ade! Miért hittem, hogy elvisz bemutatni a családjához, hogy egy kellemes estét töltünk együtt? –a randevúja után sír vállamon. Pontosabban a fél randevúja után. Miután a pasas elkezdte egy motel szobába vinni azzal a szándékkal, hogy megfekteti és közölte is vele; ott hagyta őt. –Úgy nézek ki, mint egy kurva? Rám van írva, hogy „Baszásra van!” ?

-Mindig csalódsz benne. Nem kéne lépned valamit? Nélküle. – simogatom haját, amely ölemben pihen. Megrázza nemlegesen fejét, míg szipog egyet.
-Ahhoz már nagyon beleestem. Azt várom, hogy mikor hív vagy ír, hogy találkozzunk. Vagy esetleg, hogy ott aludjak nála, ami eddig még egyszer sem történt meg. Magába bolondított, majd függve hagyott. Mintha csak az alkalmi kurvája lennék, akit néha elvisz vacsorázni, majd utána egy szobába azzal a szöveggel, hogy „A desszert se maradjon el!” – picit kuncogok azon, amilyen hangon utánozza Jone hangját, mikor tőle idéz.
-Mi is történt pontosan?
-Úgy volt, hogy elmegyünk reggelizni. Már vagy két órája ott vártam azzal a tudattal élve, hogy biztos csak elaludt vagy késik, vagy lerobbant a kocsija és ép taxit fog. Majd mikor meguntam, haza fele kezdtem sétálni. Akaratlanul néztem el egy motel irányába, ahonnan épp kijött egy fruskával karöltve egy szobából. A folyosón úgy fogta a derekát, mintha csak az övé lenne, mint ahogy engem szokott fogni. -  itt már zokog a felismeréstől – Nem üzentem neki, nem hívtam. Csak hagytam lógva, azóta se írt, se hívott.

            „Elég paraszt az öccse. Adeline”


            „Nem mond újat, Drága Brooks. Harold”


            „Hallotta mit tett Darlenenel?Adeline”


            „Nem. Nem is hiszem, hogy mesélni fog róla az öcsém. Harold”


            „Nem? Azt hittem, jó a kapcsolatuk. Adeline”


            „Szerelmi vagy kapcsolati problémákat nem beszélünk meg. Inkább csak üzleti dolgokat vagy más egyéb családi problémákat. Harold”


            „Beenged? Harold”


Megtorpanva a következő üzenet írásában pattannak ki szemeim, s realizálom, hogy egy francia bugyiban és egy trikóban ülök éjfél körül az ágyamban.


            „Itt van? Adeline”


            „Nem, igazából a saját házamba kéredzkedek be.. Harold”


Kipattanok ágyamból, hogy valami pizsamanadrág után keressek, majd egy pulcsit húzva magamra megyek halkan a bejárat felé.
Darlene, miután megnyugodott elaludt, így Ő mára kifújt. Hajamon igazítok még az ajtónál lévő tükörben, majd lassan, de biztosan nyitom ki az ajtót.
Borzolt hajával találkozok először, majd szemet szúr szinte egyből a szürke pulcsi, mely testét fedi és a farmernadrágja is, ami nagyon jól áll rajta. Úgy néz ki, mint a korabeliek. Furcsa és egyben lenyűgöző látvány így látni. Jobban hozzászoktam a feszülős szmokingjaihoz.
-Nem fázott pulcsiban? – engedem beljebb, nem hagyva időt neki arra, hogy Ő is végig mérje hanyag külsőm.
-Kocsival jöttem, amiben van fűtés. – motyogja, míg elmosolyodik halványan, pöttyös pizsamanadrágomon.
-Hogy hogy ilyen későn? – sétálok szobám fele, majd leülök ágyamra, de Styles ismét csak a küszöbig jön. – Beljebb is jöhet. Mondjuk, leülhet egy fotelbe. – mutatok az egyik ülőhely fele. Styles leveszi csizmáját, s leül a velem szemben elhelyezkedő karosszékbe.
-Csak gondoltam ki akarja beszélni magából az öcsémet és a hülye tetteit. – gödröcskésen elmosolyodik, s egyik lábát térdére teszi, míg másik kezével állát dörzsölgeti.

            Észre se vettem, ahogy telik az idő, csak hogy egyre világosabb lesz. Mi pedig az ágyamon fekszünk. Míg én Styles fele, addig Ő csak az ágytámlának neki támaszkodva ül az ágyon, s hallgatja folytonos beszédemet. Néha hozzáfűzi az akkor épp eszébe jutó gondolatát, de inkább csak én vezetem a beszélgetést.
-Szóval,én akár jóval előbb is megismerhettem volna magát? – csúszik le az ágytámlán, míg suttogja nekem a szavakat.
-Igen, ha elmegyek arra az ebédre, melyre Jone meghívott engem is. Bár akkor haragudtam rá, a miatt, amit Darlenenel tett, így nem mentem. – felnéztem arcára, mely fáradt volt, de nem mutatkozott meg rajta nagyon. Inkább csak a szeme alatti táskák voltak árulkodóak.
-Szóval már rég nem itt feküdnék és beszélgetnék magával, hanem isten tudja! Talán épp csókolgatnám vagy romantikusan átölelném. –szavaira átfutott rajtam a hideg jól eső érzése.
-Csókolgatna? Inkább aludnánk, mivel normális ember ilyenkor alszik. – nevetek fel, s magamra húzom takaróm.
-Rendben! – motyogja, majd ásítva egyet kikel az ágyból.
-Elmegy? – kapom rá tekintetem. Kérdésemre meleg tekintettel néz rám, s bólint egyet válaszképpen. Átsétál oldalamra, míg én is felé fordulok. –Köszönöm, hogy meghallgatott! – ülök fel az ágytámlának támasztva fejem.
-Ugyan, nem tesz semmit. – mosolyog le rám, majd egyre közelebb hajol. 
Ismerős nekem ez a szituáció, csak ez a lelassított és nyugalmasabb verziója. Én is közelebb hajolok, majd gyengéden puszit ad számra. Rózsaszín ajkai puhák, s mint ha egy érett piros epret kóstolgatnék.  Mikor hajolna el, utána kap ajkam többért kívánkozva, amire Stylesnek kezével az ágyra kell támaszkodnia. Másik kezével arcom fogja, s hüvelykujjával azt simogatja.  Én vezetem ajkait, hiszen taktikája, mint egy kezdőé.
Lassan válok el, s kapkodva a forró levegőket távolodunk el. –Jó éjt, Adeline! – gödröcskés mosolya ajkán pihen elégedetten, míg tekintete csillog.
-Jó éjt, Harold! – mosolygok rá, s arcom ismét lángokba borul. Alakja elhagyja ágyamat. S hirtelen arra visz a lélek, hogy formás fenekét nézem ebben a feszülős nadrágjában, ahogy az ajtó fele megy.
Még utoljára rám tekintve, becsukja a nyílászárót. Ahogy meghallom a bejárati ajtó csukódását mély levegőt veszek, s az egyik kispárnámba temetem az arcom.

El se hiszem, hogy megtörtént. 
________________________________________________________

Sziasztok! 
Nagyon örülök, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a blog után, s remélem, hogy csak nagyobb lesz!
A kommentekre, amint időm engedi, válaszolok. 
Véleményeteket most se sajnáljátok, s igyekszem az újabb fejezet hozatalával. 
Csatlakozhattok a blog facebook- csoportjához is, melyhez a link itt van:https://www.facebook.com/groups/597975543679330/ 

Viszont, csak hogy fokozzam a hangulatot és az izgalmat, annyit ígérhetek, hogy a következő fejezetben nem várt fordulat következik! *kacsintós szmájli* 

All the love, Nora

2015. április 1., szerda

09.Fejezet

            Drága Deline!
Sok idő kellett, hogy gondolataimat összeszedjem és egy kerek levelet le tudjak neked írni. Vagy a huszadik papírt gyűrtem össze és dobtam ki, mert valami mindig kimaradt. Remélem most nem ez fog történni.

            Talán ez mind akkor kezdődött, mielőtt megszülethettél volna. Édesanyáddal a kapcsolatunk elején nagyon szerettük egymást. Egy baráti társaság hozott minket össze. Csupán csak a sors volt és mi. Édesanyádat megfogta az én karizmatikus személyiségem, ahogy nem is erőltettem meg magam, de lábam előtt hevert minden nő. Ahogy egyre jobban melegedtünk össze az én viselkedésem egyre jobban változott meg. Nagyon sokszor feldühített – még most is – csak apró dolgokkal. Mint például, hogy megszólta a munkám. Kérdőre vont vagy megkérdőjelezte iránta érzett szeretetemet. Az ilyen kérdései hamar kihoztak a sodromból. Néha tárgyakat vágtam a falhoz, ritka alkalmakkor, mikor már az önkontrolom elszabadult; magütöttem Édesanyádat.
Hidd el nekem, nem akartam! Csak egyszerűen ez az izé a fejemben ezt mondta. Erre ösztönzött.  
Majd Édesanyád várandós lett veled. Az a kilenc hónap maga volt a pokol. Számára és számomra is.
Nem voltál tervezett gyerek, viszont Édesanyádnak nem volt annyi lelki ereje, hogy összeszedje magát és elvetessen.
Ezen is sokszor összevesztünk, s hasonlóan, mint a többi veszekedésünknél csapkodás vagy ütés lett a vége.
Mikor beindult a szülés én nem tartózkodtam otthon. Tudtam, hogy épp a szülőszobában van az anyád és azt is, hogy mi fog történni. Azon töprengtem, hogy ebből a hatalmas hibából hogy tudok kilépni. Hogy tudok megszabadulni mindentől, ami nekem csak negatívumot okoz.
Születésed napját egy hotelben töltöttem, nem egyedül.
Miután haza hoztak se voltam otthon. Egyszerűen felfordult a gyomrom, ha arra kellett gondolnom, hogy milyen körülmények vannak ott.
Hatalmas elhatározás és rengeteg alkohol kellett ahhoz, hogy két hét után haza menjek. Részeg voltam és nem volt meg a megfelelő gondolkodásom ahhoz, hogy sok dolgot felmérjek magam körül.
Akkor ütöttem meg a legjobban Antoanette-t. Vagy hónapokig megmaradt a nyoma, s zúzódásai is keletkeztek.
Mikor megláttalak, amikor eszel, vagy mikor kacagsz előttem volt, hogy Te vagy az életem elrontója.  
Miattad alakult ki mind ez, s miattad vétettem ennyi hibát. Te hoztad ki EZT belőlem.

            Rájöttem, hogy nem vagyok jó apának, se semmi hozzátartozónak számodra. Próbáltalak magamtól a lehető legtávolabb tartani. Ritkán jártam haza, s úgy tettem, mintha nem lenne családom.
Mintha csak a munka lenne és az alvás.
Az idegeim dolgoztak, s egyre mentek tönkre. Csak altatóval és különböző gyógyszerekkel tudtam aludni. Amiknek számát az idő elteltével csak növelnem kellett.
Antoanette vetette fel, hogy ez nem normális. El kell mennem orvoshoz és beszélni vele.
Természetesen akkor is kiakadtam rá, inkább elutaztam otthonról. Hogy kikapcsolódjak..

            Szakad az eső és én arra várok, hogy a metró megérkezzen. Munkaidőm mára lejárt, s örülök, hogy túléltem ezt a napot is.
Már több mint egy hét eltelt az óta a kínos momentum óta. Nem beszélt velem, nem nézett rám, nem hívatott az irodájába.
Mind ennek ellenére; Less normálisan beszél velem, s magáz. Ami annyit jelent, hogy beszélt vele az érdekemben.

Ahogy elnézek bal oldalamra egy ismerős alak tűnik ki. Kezében egy cigaretta szál teng, míg fürtös fejét lehajtva sétál. Hátán a szmokingja megfeszül, s hajába túrva emeli fel fejét. Rám néz, majd egy elégedett mosolyt vesz elő. Ahogy észreveszi, hogy én is Őt figyelem. Bólintok fejemmel, míg Ő szív egyet a káros anyagból. Elnyomja, majd megindul felém. Haját megigazítja sétája közben, s válla megemelkedik, ahogy mély levegőt vesz. Mintha ezt a pillanatot várta volna. Azt hogy Ő engem figyel, s várja, hogy mikor veszem észre és titulálhatja be egy váratlan találkozásnak.
-Miss Brooks! – áll meg mellettem, de most, hogy ilyen közel van, már nem néz rám.
-Jó estét! – ajkamba harapok. Kellemetlen így találkozni. Egyszerűen el is kerülhettük volna egymást. –Azt hittem kocsival közlekedik vagy van sofőrje, aki haza viszi. – rá nézek, de ő mereven maga elé bambul.
-Arra gondoltam, hogy haza vihetném. Kényelmesebb lenne. – köszörüli meg torkát figyelembe se véve azt, amit mondtam, majd végre rám tekint. Szemébe nézek, melyben a remény csillan meg, hogy nem utasítom vissza. Hova tűnt a határozott, karizmatikus énje?
-Még úgyis fél óra, mire ide érne a metró. – egyezek bele, amire halkan, de kiereszti visszatartott levegőjét. –Új kocsija van? – kerekednek ki szemeim, ahogy megpillantok egy számomra ismeretlen autót.
-Úgy gondoltam, hogy valami újat veszek. – simogatja meg elégedetten a motorháztetőjét, majd kinyitja nekem az ajtaját. Ahogy beszállok, megcsap az új kocsi szaga. A fehér bőrülésen látszik, hogy még nem volt használva. Sokkal tágasabb, mint a másik kocsija. Bár ki tudja, hogy mennyi van.
Majd ahogy Ő is beül, megszólal a telefonja.
-Oui? Ok, je vais l'appeler. Merci! À plus!(Igen? Rendben, majd felhívom. Köszönöm! Viszlát!)- kellemes hangon beszél franciául, mintha az anyanyelve lenne. Csak ajkait figyelem, ahogy kecsesen ejtik ki a szavakat. Miután leteszi telefonját, egy gombnyomással indítja el kocsiját, s köti be magát. A lejátszón matatva indít el egy kellemes hangzású dallamot, ami a kocsiban megteremti azt a jól megszokott hangulatot, amit a kocsijában ő létre szokott hozni.

-Arra gondoltam, hogy telefonszámot cserélhetnénk. – veti fel félve, s ez a viselkedése számomra meglepő. Nem ilyennek ismertem meg. Bólintok, majd kezébe adom telefonom, hogy meg tudja csörgetni a sajátját. –Jó éjt, Miss Brooks! – adja vissza a készüléket, majd egy kézcsókkal elköszön. Arcomon valami furcsát érzek. Egy ritka melegség önti el, s lesütve tekintetem sietek be az épületbe.

           
-..és elvitt vacsorázni, rengeteg bókot is kaptam tőle.. –Darlene, mint akit muszájból beszéltetnének, mondja, hogy mi történt a Jone által szervezett randevújukon. Vagy mi is volt az. Bár én inkább el vagyok foglalva a telefonommal, hiszen már írt Styles.

„Hallom Darlenenek volt egy jó élményben része. Harold”


            „Most ecseteli nekem a történteket. Adeline”


            „Pozitív véleménnyel van róla? Harold”


Letéve picit telefonom felnézek, hogy belehallgassak a történetbe.

            „Úgy hallom; igen. Adeline”


            „Szerencsés ember. Harold”


            „Az. Adeline”


-Ade? Figyeltél te egyáltalán? – rogy össze a kanapén, mikor feltűnt neki, hogy alig figyeltem.
-Sajnálom! – húzom el szám, míg Ő mély levegőt vesz.
-Ki fontosabb nálam? – kapja ki kezemből készülékem és nyitja fel egyszerű rutinossággal. –Na ne. Ne ne ne ne ne ne ne. Nem hiszem el! – ordít fel Darlene, ahogy elolvassa az üzeneteket. Először abban a tudatban sandítom el róla tekintetem, hogy megtárgyaltuk a randevúját, majd megszólal: - TE HAROLD EDWARD STYLESEL SMS-EZGETSZ! – ordít fel, míg kidülledt szemekkel néz rám. Óvatosan bólintok, s kiveszem kezéből telefonom. Majd ott hagyom egyedül, hogy meg tudja ezt emészteni. Bár még nekem se sikerült igazán.
Besétálva és becsukva magam után szobám ajtaját dőlök be ágyamba, s megnézem, hogy az óta írt-e.

            „Valami történt? Harold”


Mintha csak megérezte volna.

            „Darlene észrevette, hogy nem igen kommunikálok vele. Adeline”


            „Gondolom nem repdesett az örömtől, mikor megtudta, hogy mi miatt. Harold”


Magam elé képzeltem, azt a letörölhetetlen elégedett vigyorát, ahogy szemembe nézve jelenti ki, míg magával teljesen zavartalan.

            „Nem éppen. Adeline”


            „Mi jót csinál? Harold”


            „Próbálom kipihenni negyed óra leforgása alatt a nap fáradalmait. És Ön? Adeline”


            „Próbálok megszabadulni mindentől, ami nekem csak negatívumot okoz. Harold”


Eltöprengek ezen az egy mondaton, hiszen olyan ismerősnek tűnik. Majd egy kis idő elteltével beugrik a második levél, melyben hasonlóan ezt írta le nekem apám.


            „Hallottam már ezt a mondatot. Csak ott én számítottam negatívumnak. Adeline”


Ne mutasd a gyenge pontod, te barom! – kiabál rám belsőm, de úgy érzem, már kezdhetek benne megbízni. Hiszen valakinek el kell kezdenie.


            „Maga, mint negatívum? Semmiképp sem. Hatalmas barom lehetett! Harold”


Ez a pár mondat megmelengeti szívemet, s mosolygásra késztet. A „lehetett” szóval ráhibázott, hiszen már nem él. Rég nem él.


            „Holnap be kell érnem a munkahelyemre. Sajnos nekem még nem telik új kocsira. Adeline”


            „Ezzel most arra céloz, hogy féltékeny vagy engem hibáztat a korai munkaideje miatt vagy arra, hogy reggel én vigyem munkába? Harold”


            „Természetesen csak egy megjegyzés volt, hogy nem tudok tovább maradni. Adeline”


            „Sajnálattal olvasom. Szép éjszakát! Próbálja meg kipihenni magát! Harold”


            „Viszont kívánom! Remélem sikerül megszabadulnia a negatívumoktól! Jó éjt, Mr Styles! Adeline”


            „Harold.”


            „Jó éjt, Harold! Adeline”


Mosolyogva teszem párnám mellé telefonom. Mosolyom okát eleinte nem értem, majd ahogy készülékemre tekintek csak hatalmasabb lesz, és minden világosabbá válik. Örömöm oka Ő.

_______________________________________________________
SZIASZTOK!
Remélem nem okoz nektek problémát, hogy hirtelen jönnek a részek. Remélem ezzel így mindenkinek jól indul a szünete. ^^
MEGJEGYZÉS A RÉSZHEZ: TUDOM(!), hogy Harry-nek nem az az IGAZI neve, hogy Harold!:DD (Csak hogy ne kössetek belém!) 

Véleményeteket komolyan várom, hiszen alig jönnek, én pedig kíváncsi vagyok rájuk.
Noraxoxo