10.Fejezet

            Kapkodom magamra ruháim, hogy ne essek abba a hibába, hogy elkések. Darlene már negyed órája rám vár. Eddig úgy van, hogy elkísérem őt a reggelijére. Vagy inkább randevújára? De ha így haladok, lehet, futok egyenesen a munkahelyemre.

-Ade, itt van egy nagy fekete autó. Most hívott a szobaszolgálat, hogy ránk vár. – Darlene meglepett hangja kiabál be szobámba.

-Tessék? – kapom magamra magas sarkúm.

-ITT EGY KIBASZOTT IDEGEN KOCSI, AMI RÁNK VÁR! – kiabálja az információkat az arcomba.

-Köszönöm! – motyogom, míg megigazítom hajam, s felkapva táskám intek neki, hogy menjünk.

Ahogy kilépek az épület ajtaján, egy alakot mér fel tekintetem, az idegen fekete kocsinak dőlve. Orrán napszemüvege pihen, míg haja gondosan be van állítva. Testén egy szürke szmoking feszül, míg ajkán egy elégedett mosoly ül, ahogy rám vezeti tekintetét, s arcomról csak meglepettséget tud leolvasni. Oda sétál hozzám, s leveszi napszemüvegét, hogy szemébe tudjak nézni.

-Jó Reggelt! – köszön mindkettőnknek, de Darlene csak habog.

-Jó reggelt! – mosolygok felé, s rá kell jönnöm, hogy csorog a nyálam kinézete miatt. Így azonnal elnézek róla, hogy abba hagyjam.

-Gondoltam jól esne egy fuvar a munkahelyére. – suttogja fülembe, amire a hideg futkos a hátamon.

-De Darlene-

-Őt is elvisszük! – vezeti kezét derekamra, s kezd húzni kocsijához. Kinyitja Darlenenek az ajtót, majd ám tekintve int a kocsi felé, hogy én is beszálljak.

-Igazán kedves Öntől, Mr Styles, hogy elvisz minket! – hálálkodik Darlene, míg én csak arra koncentrálok, hogy vajon hall-e minket a sofőr, aki vezet.

-Nem figyel. – suttogja fülembe Styles. Mintha csak gondolatolvasó lenne.

            Miután kitettük sikeresen a kocsiból – szó szerint – Darlenet a randevúja helyszínére, elindultunk a munkahelyünkre.

-Fognak pletykálni? – kérdezem félénken, bár én is tudom rá a választ.

-Persze! – feleli könnyeden, de tekintete a kinti létet fürkészi.

-Oh. – picit mégis csalódottan nézek az ölemben pihenő kezemre.

-Csak nem fél a pletykáktól? – tekint rám, míg kérdését felteszi.

-Nem, nem! Csak-

-Szóval fél. Ne aggódjon, nincs ok erre! – míg szavai melegen is hangozhatnának, addig mintha csak egy robot mondaná, ejti ki őket. Majd ismét kitekint az ablakon. Gyerünk Styles! Még egyszer és több érzelemmel! – heccelésből buzdítja belsőm rá, de mit sem érve hagyom inkább abba.

-Jó munkát, Miss Brooks! – fogja meg kezem, s nyom egy csókot kézfejemre, míg arcán elégedett gödröcskés mosolya pihen. Arcom ismét lángokba borult, s kényelmetlenül érzem magam.

Rohanok irodámig, s próbálom palástolni a belőlem kiváltott érzéseket.

Darlene számát tárcsázom, de Ő nem veszi fel, ami furcsa és szokatlan tőle.

Elkönyvelem magamban annyival, hogy biztos nem vette észre és elkezdem munkámat.

Pár óra elteltével hangos csöngésbe kezd a készülék.

-Darlene? – csak ijesztő lélegzetvételeket és szörtyögést hallok. Mint amikor valaki nem fújja ki az orrát.

-A-Ade! – zokog a telefonba, míg az én szívem hevesen verni kezd.

-Mi történt? Minden rendben?

-I-igazad volt. Megint. – sírására szívem összeszorul. –Megint csalódtam. HOGY LEHET UGYAN ABBAN A KURVA EMBERBEN ENNYISZER CSALÓDNI? – levegőt nem kap, de mégis egy szuszra elsírja nekem baját, míg én a vonal másik végén csak fortyogok a Jone által érzett dühtől.

            Csinos, kis piros ruhájában pózolgat a tükrében, s próbál valamibe belekötni, ami szerinte nem jó rajta. Pedig tökéletesen áll testén a ruha. Az első igazi randevújára készül, s oda-vissza van tőle. Jobban izgul ez előtt a randevú előtt, mint mikor érettségiznie kellett. Pedig itt igazából semmi tét. A szerelem, az meg nekem nem nagy kockázat. Egy hét boldogság? Talán kettő? Vagy ha szerencsés vagy több is, de ahhoz jól kell kijátszanod a lapokat.

-Szerinted, hogy néz ki? Nem túl kövér benne a combom? – fogja meg húsát combján, s azt kezdi libegtetni. Megforgatom szemem, hiszen vagy már egy milliószor mondtam neki, hogy nagyon jól áll rajta, de mintha csak keresztülmenne a hallójáratán, fütyül rám.

-Nem, már vagy ezredére is, de NEM! – döntöm neki fejem a hideg, fehér falnak, hogy lenyugtassam kitörni készülő idegeimet.

-Sajnálom, hogy tökéletes akarok lenni neki! Nem akárki Ő! Jó módú ember, jó módú családdal. Testvérekkel, Édesanyával és Édesapával, s szülei nagyon jól keresnek, és már vannak annyi idősek, hogy dolgozniuk se kell, mert úgy is jön hozzájuk a pénz! Mondhatni ők a tökéletes család! A fogalom, ami számodra ismeretlen, így nem értheted! – kiabál rám, majd mikor felfogja, hogy mi csúszott ki száján oda siet hozzám. – Sajnálom! Sajnálom! Sajnálom! Nem úgy értettem! – reakciómat figyeli, ami csak egy szemrebbenés volt kívül. Belül, pedig több darabra törés.

-Annyira naiv vagyok, Ade! Miért hittem, hogy elvisz bemutatni a családjához, hogy egy kellemes estét töltünk együtt? –a randevúja után sír vállamon. Pontosabban a fél randevúja után. Miután a pasas elkezdte egy motel szobába vinni azzal a szándékkal, hogy megfekteti és közölte is vele; ott hagyta őt. –Úgy nézek ki, mint egy kurva? Rám van írva, hogy „Baszásra van!” ?

-Mindig csalódsz benne. Nem kéne lépned valamit? Nélküle. – simogatom haját, amely ölemben pihen. Megrázza nemlegesen fejét, míg szipog egyet.

-Ahhoz már nagyon beleestem. Azt várom, hogy mikor hív vagy ír, hogy találkozzunk. Vagy esetleg, hogy ott aludjak nála, ami eddig még egyszer sem történt meg. Magába bolondított, majd függve hagyott. Mintha csak az alkalmi kurvája lennék, akit néha elvisz vacsorázni, majd utána egy szobába azzal a szöveggel, hogy „A desszert se maradjon el!” – picit kuncogok azon, amilyen hangon utánozza Jone hangját, mikor tőle idéz.

-Mi is történt pontosan?

-Úgy volt, hogy elmegyünk reggelizni. Már vagy két órája ott vártam azzal a tudattal élve, hogy biztos csak elaludt vagy késik, vagy lerobbant a kocsija és ép taxit fog. Majd mikor meguntam, haza fele kezdtem sétálni. Akaratlanul néztem el egy motel irányába, ahonnan épp kijött egy fruskával karöltve egy szobából. A folyosón úgy fogta a derekát, mintha csak az övé lenne, mint ahogy engem szokott fogni. -  itt már zokog a felismeréstől – Nem üzentem neki, nem hívtam. Csak hagytam lógva, azóta se írt, se hívott.

            „Elég paraszt az öccse. Adeline”

            „Nem mond újat, Drága Brooks. Harold”

            „Hallotta mit tett Darlenenel?Adeline”

            „Nem. Nem is hiszem, hogy mesélni fog róla az öcsém. Harold”

            „Nem? Azt hittem, jó a kapcsolatuk. Adeline”

            „Szerelmi vagy kapcsolati problémákat nem beszélünk meg. Inkább csak üzleti dolgokat vagy más egyéb családi problémákat. Harold”

            „Beenged? Harold”

Megtorpanva a következő üzenet írásában pattannak ki szemeim, s realizálom, hogy egy francia bugyiban és egy trikóban ülök éjfél körül az ágyamban.

            „Itt van? Adeline”

            „Nem, igazából a saját házamba kéredzkedek be.. Harold”

Kipattanok ágyamból, hogy valami pizsamanadrág után keressek, majd egy pulcsit húzva magamra megyek halkan a bejárat felé.

Darlene, miután megnyugodott elaludt, így Ő mára kifújt. Hajamon igazítok még az ajtónál lévő tükörben, majd lassan, de biztosan nyitom ki az ajtót.

Borzolt hajával találkozok először, majd szemet szúr szinte egyből a szürke pulcsi, mely testét fedi és a farmernadrágja is, ami nagyon jól áll rajta. Úgy néz ki, mint a korabeliek. Furcsa és egyben lenyűgöző látvány így látni. Jobban hozzászoktam a feszülős szmokingjaihoz.

-Nem fázott pulcsiban? – engedem beljebb, nem hagyva időt neki arra, hogy Ő is végig mérje hanyag külsőm.

-Kocsival jöttem, amiben van fűtés. – motyogja, míg elmosolyodik halványan, pöttyös pizsamanadrágomon.

-Hogy hogy ilyen későn? – sétálok szobám fele, majd leülök ágyamra, de Styles ismét csak a küszöbig jön. – Beljebb is jöhet. Mondjuk, leülhet egy fotelbe. – mutatok az egyik ülőhely fele. Styles leveszi csizmáját, s leül a velem szemben elhelyezkedő karosszékbe.

-Csak gondoltam ki akarja beszélni magából az öcsémet és a hülye tetteit. – gödröcskésen elmosolyodik, s egyik lábát térdére teszi, míg másik kezével állát dörzsölgeti.

            Észre se vettem, ahogy telik az idő, csak hogy egyre világosabb lesz. Mi pedig az ágyamon fekszünk. Míg én Styles fele, addig Ő csak az ágytámlának neki támaszkodva ül az ágyon, s hallgatja folytonos beszédemet. Néha hozzáfűzi az akkor épp eszébe jutó gondolatát, de inkább csak én vezetem a beszélgetést.

-Szóval,én akár jóval előbb is megismerhettem volna magát? – csúszik le az ágytámlán, míg suttogja nekem a szavakat.

-Igen, ha elmegyek arra az ebédre, melyre Jone meghívott engem is. Bár akkor haragudtam rá, a miatt, amit Darlenenel tett, így nem mentem. – felnéztem arcára, mely fáradt volt, de nem mutatkozott meg rajta nagyon. Inkább csak a szeme alatti táskák voltak árulkodóak.

-Szóval már rég nem itt feküdnék és beszélgetnék magával, hanem isten tudja! Talán épp csókolgatnám vagy romantikusan átölelném. –szavaira átfutott rajtam a hideg jól eső érzése.

-Csókolgatna? Inkább aludnánk, mivel normális ember ilyenkor alszik. – nevetek fel, s magamra húzom takaróm.

-Rendben! – motyogja, majd ásítva egyet kikel az ágyból.

-Elmegy? – kapom rá tekintetem. Kérdésemre meleg tekintettel néz rám, s bólint egyet válaszképpen. Átsétál oldalamra, míg én is felé fordulok. –Köszönöm, hogy meghallgatott! – ülök fel az ágytámlának támasztva fejem.

-Ugyan, nem tesz semmit. – mosolyog le rám, majd egyre közelebb hajol. 
Ismerős nekem ez a szituáció, csak ez a lelassított és nyugalmasabb verziója. Én is közelebb hajolok, majd gyengéden puszit ad számra. Rózsaszín ajkai puhák, s mint ha egy érett piros epret kóstolgatnék.  Mikor hajolna el, utána kap ajkam többért kívánkozva, amire Stylesnek kezével az ágyra kell támaszkodnia. Másik kezével arcom fogja, s hüvelykujjával azt simogatja.  Én vezetem ajkait, hiszen taktikája, mint egy kezdőé.

Lassan válok el, s kapkodva a forró levegőket távolodunk el. –Jó éjt, Adeline! – gödröcskés mosolya ajkán pihen elégedetten, míg tekintete csillog.

-Jó éjt, Harold! – mosolygok rá, s arcom ismét lángokba borul. Alakja elhagyja ágyamat. S hirtelen arra visz a lélek, hogy formás fenekét nézem ebben a feszülős nadrágjában, ahogy az ajtó fele megy.

Még utoljára rám tekintve, becsukja a nyílászárót. Ahogy meghallom a bejárati ajtó csukódását mély levegőt veszek, s az egyik kispárnámba temetem az arcom.

El se hiszem, hogy megtörtént. 

________________________________________________________

Sziasztok! 

Nagyon örülök, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a blog után, s remélem, hogy csak nagyobb lesz!
A kommentekre, amint időm engedi, válaszolok. 

Véleményeteket most se sajnáljátok, s igyekszem az újabb fejezet hozatalával. 

Csatlakozhattok a blog facebook- csoportjához is, melyhez a link itt van:https://www.facebook.com/groups/597975543679330/ 

Viszont, csak hogy fokozzam a hangulatot és az izgalmat, annyit ígérhetek, hogy a következő fejezetben nem várt fordulat következik! *kacsintós szmájli* 

All the love, Nora