14.Fejezet

      Mikor felkelek, hirtelen megijedek a sötétségtől és, hogy egy idegen helyen vagyok. Aztán meglátom az önarcképet a falon, s valamelyest megnyugszom. Minden sötét, így telefonomért nyúlok, de csodálkozva emelem ki kezem a takaró alól, ami eddig nem volt rajtam. Kiveszem telefonom, s megnézem mennyi az idő.

03:47

Felkelek a kanapéról, s elindulok az emeletre, és lábamra koncentrálok, amit a telefonom fényével világítok meg. Kinyitom a lépcsővel szembeni ajtót, ami annak ellenére is, hogy halkan nyitottam ki, enyhén nyikorog. Egy fedetlen felsőtesttel találkozik tekintetem, majd elnyílt ajkakkal, majd a párnán elterülő göndör fürtökkel. Testtartása szinte kiabál, hogy valaki feküdjön be mellé, hiszen egyik kezével egy nagy párnát szorongat.
-Adeline? - egy rekedt hang szól, amire megijedek, s Ő hangosan felnevet, majd felül az ágyán. Nem kapcsolja fel a villanyt, csak így figyeljük egymást. -Nem tudsz aludni? - nemlegesen megrázom a fejem, amit lát, hiszen a Hold fénye erősen beszűrődik az ablakon. -Gyere! - ütögeti meg a mellette üres helyet. Egy hatalmas francia ágy, aminek csak az egyik oldalát tölti meg Ő. Leülök mellé, és én is a háttámlának dőlök. Arca felém fordul, s egészen sokáig nézi azt. Mikor én is felé fordulok, mert már nagyon zavarba ejtőnek találom, Ő elmosolyodik, s közelebb hajol. Egészen gyorsan, de kezemet mellkasára teszem, ezzel megakadályozva, hogy megcsókoljon. Arcomat méregeti, ahogy próbálja felmérni, hogy miért.
-Nem. - suttogom, s eltolom, hogy le tudjak feküdni. Elfordulok a másik oldalamra, ami nem szembe van a Göndörigazgatóval. Ő visszadől a háttámlának, majd beszélni kezd.-Nem értem, hogy miért tűröm el ezt. Annyiszor megaláztál, és megint. - suttogja, de mintha valakihez beszélne. S úgy érzem, hogy az a valaki, én vagyok. - Most tudod mit csinálnék legszívesebben? Elküldenélek a picsába. Kéregeted magad, mint egy hülye liba, pedig látom rajtad, hogy te is akarod. - hirtelen fordulok meg, s elönt a méreg. De rám tekint és folytatja. - De nem teszem, mert tetszik, hogy ennyire eltökéltnek kell lenni, ennél a hülye libánál. - mosolyodik el.
-Détermination, Styles! - vágok neki vissza franciául, mint ő az első találkozásunkkor. Mosolya nagyobb lesz, s lecsúszik fekvő helyzetbe. Arcomra nyom egy puszit, majd hátat fordítva öleli meg a nagypárnát, s hallom meg halk szuszogását. Idiótán elmosolyodom, s én is elfordulok és újra álomba ringatom magam.

       Hangos csipogásra ébredek, ami nem tőlem jön. Kinyitom szemem, majd ahogy meg akarok fordulni, hogy szóljak a Göndörigazgatónak, megtorpanok. Keze derekamat szorítja párnája helyett, s édesen nyakamba szuszog. Gyengéden fordulok meg szorításában, s orrom az övének bökőm, amire elkezdi mozgatni azt.

-Mr Styles, el késik a munkájából! - motyogom, amire Ő összehúzza szemöldökét, s ott lesz hirtelen az a szokásos ránc is.

-Ez a párna túlságosan sokat beszél. - jelenti ki, ébredés utáni hangjával, ami a világ egyik legszexibb hangja.

-Ez a párna, csak vigyáz arra, hogy egy cég vezető ne késsen el. - mosolyodom el, mert reakciója hihetetlen édes. Csak még jobban elbújik előlem. Ki nem néztem volna ebből az igazgatóból, hogy viselkedhet úgy is, mint egy nagyon édes öt éves kisfiú.

-Egy Jó reggelt-puszitól, szerintem egyből felébrednék. - motyogja a párnába, amire szemem forgatom, s megcsapom kezét. -Jó-jó, értem! - félszemmel néz rám, mivel hirtelen túl nagy neki a világosság. Megtöröli szemét, ezzel elengedve derekam. Mint egy nyűgös kisbaba, töröli meg közben orrát is és ásít egyet, majd kezét visszateszi.

 Cukisága túl ellenálhatatlan, így egy puszit adok ajkára, majd gyorsan elhajolok, hogy ne legyen belőle csók. Kinyitja mind két szemét és rám mosolyog.

- Hát ezt miért?

-Túl édes voltál, de most már eltüntetted a cuki fiút, az önelégült vigyoroddal. - biggyesztem le ajkam, amin csak felnevet, s közelebb hajol. Orraink összeérnek, s érzem leheletét mellkasomon. Gödröcskéje megjelenik, s ismét visszatér a cuki kisfiú, hajába túrok, ami össze-vissza áll. Lehunyva szemem hajolok közelebb, s adom be derekam és kezdeményezem én a csókot. Először megtorpan, majd folytatja tovább a csókot.

 Ahogy mélyül, úgy hajol fölém, s kér engedélyt, hogy megnyalja alsó ajkam nyelvével. Majd mikor nem engedem neki, akkor felkacag, s újra próbálkozik, úgy gondolva, hogy eleget törte magát, bejutást engedek neki.Hajába túrva, s megfogva tarkóját mélyítem el a csókot, ami felér már egy fulladással, hiszen nem vállunk el egymástól.

-Hú - hajol el tőlem, de orraink összeérnek. Kapkodom a levegőt, ahogy Ő is próbál lélegezni. Haját teljesen széttúrtam, mert valami hihetetlen puhák a tincsei, de Ő nem panaszkodik, mert élvezi ezt a cselekvésem. -Reggel kanosodunk, Miss Brooks? - gödröcskés mosolya előbújik, amire én megütöm vállát, de meg se mozdul.

-És az ilyen beszólásoddal baszod el, drága Harold. - forgatom meg szemem, míg Ő eltávolodik arcomtól.

-Maradjunk a Harry-nél, rendben? Sokkal jobban hangzik ajkaid közül, mint a Harold. - halványan elmosolyodik, s egy puszit nyom az arcomra, majd kiszáll az ágyból.Figyelem, ahogy az alsójára felkap egy sötét melegítőt, s felsőtestét továbbra is szabadon hagyja. Hajába túrva nyúl telefonjáért, ahogy az csörgésbe kezd.

-Harold Edward Styles! - veszi fel, s kisétál a szobából, ezzel magamra hagyva. Összeszedem cuccaimat, hogy haza tudjak indulni, gyors átöltözni és elindulni munkába. 

Mikor már vagy fél órája ülök a szobájában és ő a folyosón kiabál, kezdem megunni, s kinyitva az ajtót nézek ki. Oda-vissza sétál, s erősen koncentrál a telefonra. Feltekint rám, s szemében valami megváltozik. Mintha a sötétség eltűnne belőle. -Most leteszem. Nem. Majd visszahívlak. - ezzel leteszi, s elindul felém a telefonjában kutatva.

-Én, azt hiszem, hogy elindulok. - motyogom zavartan, amire a készülékről felkapja rám tekintetét.

-Elviszlek! - siet szobájába, s kikap egy pólót szekrényéből, s egy zoknit húz lábára, majd egy sportcipőt felhúzva jön ki.-Ma bemehetsz később is, mivel elég nyomós indokod van a késésre. - kacsint rám, mikor már a hotel előtt ülünk a kocsiban. Haloványan bólintok, miközben tudom, hogy nem megyek be később, mert mással szemben ez nem lenne fair.

-Nem mondom, hogy köszönöm az estét, mert szörnyű volt, de..majd..gondolom találkozunk. - bizonytalanul elmosolyodom, s kezemre nézek.

-Én..öh..örülnék, ha találkoznánk még, így. Úgy értem, hogy munkán kívül. - ajkát harapva néz rám, s belsőm mosolyog, de ott az érzés, hogy nehéz elfelejteni csak úgy a tegnap történteket.

-Majd még beszélünk. - mosolygok rá, s intve egyet kiszállok a kocsiból. Három lépés után hátra tekintek a kocsira, s kezét rácsapva a kormányra száll ki belőle.

-Adeline! - szól utánam, mivel én sietősebb tempóra kapcsoltam, de lehetetlen őt így lerázni vagy hasonlók. Megállok, s megfordulok. Egy pár ember megáll egy pillanatra, hogy megnézzék, hogy tényleg a nagy Harold Edward Styles-val vannak egy légtérben. -Én csak..szeretném, ha eljönnél velem ma este valahova! - szememben kutat válasz után, majd bólintok, s elmosolyodom. 

Harold Edward Styles komolyan most hívott el randevúra?!

Megfordulva, s fülig érő mosolyommal megyek be az épületbe.

      Ahogy beérek a munkahelyemre, a túlnyomó női alkalmazottak összesúgnak, s lesve rám néznek. Kétszer se mondom, hogy kitudódott egy két dolog. 

Ezentúl mutatkozhatok be úgy, hogy "Üdv, Adeline Brooks vagyok, Harold Styles kiskedvence. Miben segíthetek?" 
 Ha csak a kiskedvence lennék...

Kimegyek egy ébresztő kávéért, s belebotlok egy erős testalkatba.

-Uhh, bocsánat! - mély hang köszön vissza, amire szemem elkerekedik. Nem láttam eddig még itt férfit, aki nem a Göndörigazgató. Kávém a földre löttyen, de épp csak egy pici.

-Semmi baj! - felmosolygok rá, s kékjeibe elmerengek pár pillanatig, de elkapom tekintetem.

-Cameron! - nyújtja kezét a bemutatkozáshoz, s elfogadva viszonozom.

-Adeline! - majd hangos csizma kopogást hallok és kezét elengedem.

-Mr Woods, itt hagyom öt percre és.. - abbahagyja a beszédet Styles, mikor észreveszi, hogy kivel beszél. Krákogva néz el, s folytatja tovább. -Az irodája nem erre van.

-Tudom. - néz rá, s kezével jelez, hogy kávéért jött. Majd szőkésbarna tincseibe túrva elindul. Otthagyva engem a Göndörigazgatóval. 

Szinte azonnal rám mered, ahogy én Cameron-t figyelem. Sötét farmer, ami feszül rajta, s egy kék ing fedi felsőtestét, míg egy lakk cipőben kopog a folyosón.

-Miss Brooks? - zavar ki megfigyelésemből Styles, s ránézek. Ott a ránc, ott a düh, s ott az apró féltékenység arcán. -Menjen az irodájába! Amúgy is beszélni akartam magával. - indul irodám fele. Én csak a körülöttem lévő embereket nézem, akik tekintetükkel felfalnak. Elindulok én is, míg kortyolok kávémból, s becsukom magam mögött az ajtót. Leülök székembe, s kávém az asztalra teszem, majd a Göndörigazgatóra nézek.-Ő az új alkalmazottam. - dől a nyomtatónak, ami velem szemben van.

-Egy fiú? - felemelem szemöldököm, hiszen az itt dolgozók többsége szőke és nő.

-Úgy gondoltam, hogy kell férfi alkalmazott is. - rántja meg vállát.

-Biszexuális vagy?! - pattanok ki székemből, s Ő összehúzza szemöldökét.

-Nem! Őt nem..jézus, Adeline! - szörnyed el, s közelebb jön hozzám, egészen a másik végéhez az asztalnak, így még mindig velem szemben áll. Neki támaszkodik két kezével, s bizalmasan suttogni kezd. -Idióta vagy, ha azt hiszed, hogy minden alkalmazottamat megdugom. - ideges, ami tisztán leolvasható róla. - Rebeca..Ő más. - érzem, hogy én is ideges leszek.

-MÁS? Ugyan úgy itt dolgozik. - lehunyja szemét.

-Mindegy, úgy sem értenéd meg. - löki el magát az asztaltól.

-Úgy érzem, ma este egyedül leszel! - kiabálom, s felállva, hátat fordítva neki sugallom, hogy menjen el.

-Istenem, Adeline - Less lép be az ajtón, s megdöbben, mikor meglátja itt Styles-t.

-Öhm..sajnálom, én csak fénymásolni jöttem. - mutat a fénymásoló fele, míg én visszaülök székembe, s a papírokat kezdem kutatni. Mintha érdekelne és tudnám is, hogy mit olvasok. Nem csak tudatlanul futtatom szemem a betűkön.

 A Göndörigazgató egyik kezével az asztalnak támaszkodik, s idegesen megnyalva alsóajkát, néz kifele az ablakon. Pár perc után Less befejezi a másolást, s bólintva egyet, kimegy.

-Adeline! - szólít meg, mintha tényleg azt hinné, hogy dolgozom.

-Mi az? Te nem dolgozol?

-De, de most valami fontosabb dolgom akadt. - motyogja, s felveszi velem a szemkontaktust. Égető smaragdja, az én kékeszöldembe mered. Közben lehguggolva lábam elé, fogja meg térdem. -Ha azt mondod, nem találkozok többet Rebeca-val. Amikor ezt tettem, akkor..nem voltam tisztában az érzéseimmel-

-És most már tisztában vagy vele? - szakítom félbe, míg ő összeszorított ajkakkal bólint.

-Tudok elég eltökélt lenni, hogy teljesítsem azt, amit akarok! - jelenti ki, majd feláll, s megigazítja szmokingját. Térdem ég még több érintésért, de én csak rágcsáló ajkakkal figyelem Őt.

-Én szervezem a randevút, és nálad lesz. A többit, majd akkor. - mondom hivatalos hangnemben, s visszafordulok a papírokhoz. Ő elmosolyodik, s kimegy az irodából. Mély levegőt veszek, s hátra dőlök székemben. Gondolataim kavarognak, így nem tudok mit gondolni erről a helyzetről. Az egész egy kavalkád.
_________________________________________________________

SZIASZTOK ELTÖKÉLTEK!

 Ez az utolsó nap, mikor egymás után jönnek a részek. Innentől, majd kialakítok egy rendszert. 
Remélem tetszik a történet és nem csalódtok vagy hasonló. 

All the love, Nora.