19.Fejezet

            A nő szörnyen hasonlít valakire, akit már láttam.  A világosabb fajta barna, középhosszú haja van, ami középen van elválasztva. Szemei kékek, s mosolya picit hasonlít a Göndörigazgatóéra. Hála a gödröcskéknek. Majd mielőtt kínos lenne, elnézek róla a mellettem álló fiúra.

-Deline, Ő a húgom, Jen Styles. Jen, Adeline Brooks. – mutat be minket egymásnak, s szívemről egy hatalmas kő esik le, mikor meghallom azt a szót, hogy „húg”.

-Adeline, örülök, hogy megismerhetlek! – nyújtja kezét, s mosolya – most így közelről megnézve – tényleg hasonlít Styles-éra. Most már én is elmosolyodom, s viszonozom a gesztust. Styles arcán, ahogy rám néz, s arcán az őszinte boldogságot látom.

-Épp vacsorát készítettem nekünk, mikor betoppant Jen. – magyarázza, míg visszasétál az ételhez. –Tényleg. Jen, van kedved itt vacsorázni, velünk? – érdeklődik, míg a lány boldogan bólint.

-É-én azt hiszem, addig felviszem a táskám. – motyogom, s zavartan lépkedek ki. Szörnyen furcsa ez a légkör. S legalább szólhatott volna, hogy itt a húga. Felviszem szobájába táskám, s leveszem magas sarkúm, majd hajam egy lófarokba kötöm és leveszem bőrkabátom.

-És a barátnőd? – ahogy lépkedek a lépcsőn hallom meg ezt a kérdést, amire megtorpanok.

-Barátnő? – Styles hangja szórakozott, ami apró szomorúságot okoz.

-Hát lefeküdtetek már, és most is nálad alszik. – húga hangja is szórakozott, s úgy érzem magam, mintha kifiguráznának.

-Most kezd..most kezd kialakulni valami, Jen. Ez még nem barát-barátnőség! – hangja mostanra már frusztrált. Úgy érzem, hogy most van itt az ideje, hogy megzavarjam őket, így besétálok a konyhába. Mindenki hirtelen hallgat el és kapja rám tekintetét. Így még ha nem is hallgatóztam volna, is leesett volna, hogy mi történt.

-Minden rendben? – kérdezem, hogy ne nézzenek egy hülye libának. Erre a fiú Styles zavartan fordul az ételhez, míg Jen csak bólint.

-És Harold édesem, hogy, hogy te főzől? Hova tűntek a munkásaid? A konyhásnő, a kertészed, a takarítónők? – összevonom szemöldököm, s kérdőn nézek Styles-ra. Komolyan fizetne ilyeneknek?

-Ja, hát most egy hét szabadságuk van. Rendelhetnék kaját, ha erre akarsz kilyukadni, de gondoltam, most főzök. – magyarázza hadarva, s a róla kialakított képem most egy picit romba dőlt.

-Tudom, hogy ezt a fiatal hölgyet akarod levenni a lábáról! – mosolyog rám, amire elpirulok, míg Styles megforgatja szemét.

Míg én Styles mellett ülök, addig Jen, Styles-szal szemben, az asztalnál. Viszonylag csendben telik a vacsora, s amikor beszélgetnek, akkor is csak ketten. Én nem igen tudok beleszólni a modell témába vagy épp a cégvezetés témájába. Viszont megtudtam, hogy Jen egy sikeres modell, és külön él családjától, de LA-ben és hogy a Göndörigazgatót nagyon ritkán látja és már a családjának is hiányzik. Míg Styles mesél arról, hogy a cégnél kész káosz van, de meglepetésemre nem említi meg, hogy én is ott dolgozom. Majd mesél arról, hogy vett két új autót, amiket imádna, s majd kölcsön is adhatja, ha gondolja, majd mesél Less-ről, mivel, mint kiderült Jen és Less nagyon jó barátnők, s Harry így vette fel titkárnőjének. Majd Jen segít lepakolni Styles-nak az asztalt, míg én tehetetlenül leülök a kanapéra.

-Viszont most már mennem kell. Holnap nagy nap! – mintha az utolsó mondatával figyelmeztetné Styles-t. –Oh, tényleg! – csap fejéhez, s felém fordul. –Nagyon örülnék, ha eljönnél ezzel a Göndör lovaggal a divatbemutatómra. – hangja örömtől cseng, s teljesen izgatott tőle.

-Persze! Köszönöm a meghívást! – mosolygok rá kedvesen, majd a mögötte álló Göndörigazgatóra nézek, akinek tekintete elégedett.

-Kikísérlek! – ajánlja fel Styles, míg én is felhúzom magas sarkúm és követem őket.

-ÚRISTEN! AZ A MAGAS SARKÚ GYÖNYÖRŰ! – áll meg s lábamra mutat, míg szeme elkerekedik. – És gyönyörűen áll rajtad! – elpirulok, s elmotyogok egy halk „Köszönöm!”-öt. Styles megfogja derekam, s közelebb húz magához, s nem enged el, ahogy kikísérjük Jen-t a kocsijáig.

Styles-t egy cuppanós puszival búszúztatja, s szorosan megöleli, míg a Göndörigazgató ezt viszonozza egy boldog mosollyal az arcán.

-Sziasztok, Drágáim! – int a csodás kocsijából, majd elhajt. Styles egy halk sóhajt hallat, majd felém fordul.

-Szia! – hajol közel, s ajkaink majdnem összeérnek.

-Szia! – pirulok el, majd megcsókol, amibe minden érzelmét belefekteti. Hiány, vágy, s valami új, ami hasonlít a szeretethez.

-Gyere, mert hűvös van kint. – simítja kezét derekamra, s vezet be a lakásba. –Sajnálom, hogy ilyen váratlanul kellett találkoznod a húgommal. – húzza el száját, míg szobája felé irányít.

-Nem, semmi baj! Aranyos és életvidám húgod van. – mosolygok fel rá, amire Ő lehajolva ad az arcomra egy puszit.

Mikor leülök ágyára, s Ő valamit kutat a szekrényében, hirtelen jön elő az összes kérdés, amit beszélgetésük során akartam feltenni.

-Harry? – ajkamba harapva várom válaszát, ami csak egy hümmögés. –Miért nem mondtad a húgodnak, hogy én is ott dolgozom? – kezdem azzal, ami a legjobban érdekel. Megállva a keresgélésében fordul meg, s néz rám.

-Hát..érdekesen jött volna ki, ha azt mondom, hogy „Jen, ő itt Adeline Brooks, az egyik alkalmazottam.” – bólintok, hiszen tényleg hülyén jött volna ki, s inkább az én részemről megalázónak.

-Nem is tudtam, hogy alkalmazol házvezető nőket és ehhez hasonlókat. – folytatom tovább, amire Styles megfeszül.

-Pedig de. Csak, mint említettem, szabadságon vannak. – hangja kezd ingerült lenni, így abba hagyom ezt. –Hoztál ruhát, amiben holnap el tudsz menni, dolgozni? – bólintok, s elnyúlok az ágyon. –Álmos vagy? – lassan ismét bólintok, s Ő mellém rak egy gondosan összehajtogatott pólót. –Tudod, hol a fürdő. – mosolyog rám, s kitessékel az ágyból.

Miután végeztem a tusolással, visszasétálok a szobába, ami teljesen sötét.

-Harry? – szólítom halkan, de nem jön válasz. –Harry? – kiabálok le, amire visszakiabál egy „Igen?” kérdéssel. Ledobom szennyesem, s lesétálok hozzá. –Mit csinálsz? – nézem, ahogy félmeztelenül szaladgál a nappaliban.

-Csak a biztonsági rendszert bekapcsoltam. – mutat az egyik biztonsági kamerára.

-Félsz egyedül? – húzom össze szemöldököm, s arcára tekintek.

-Félni? – nevet fel, majd megingatja fejét. – Gyere aludni. – kulcsolja össze kezünket, s felhúz az emeletre.

Befekszem az ágyba, míg Ő elindul lezuhanyozni. Telefonomon írok egy SMS-t Darlene-nek, hogy mit csinál, de nem jön válasz. Ami bizonyítja feltevésem, hogy valami történik, vagy történt. Aggodalmam elsepregetem, mikor belép egy bokszerben a Göndörigazgató. Haja vizesen tapad homlokához, s szeme bágyadtan pihen meg rajtam. Bőrén még csillognak a vízcseppek, s ajkamba harapok a látvány miatt. Befekszik mellém az ágyba, s ölelésébe von.

-Jó éjt, Deline! – hajol nyakamhoz, míg hátamat simogatja.

-Jó éjt, Harry! – mosolygok, s arcára nyomok egy csókot, amitől Ő is elmosolyodik. –Te tényleg fáradt vagy! – hitetlenkedem, mikor rá egy percre sem tesz semmit. Csak felnevet, majd magára húz.

-Csak mert ott kellett ülnöm egy három órás tárgyaláson, s a cégem kész káosz. – magyarázza, mintha egy öt éves kislány lennék. Közelebb hajolok, s ajkára nyomok egy csókot, amit viszonoz, majd elválik. –Milyen volt a napod? – kérdezi, míg mellkasára dőlök, s Ő hajamat simogatja.

-Ma időben haza mentem, és utálok veled összeveszni. – érzem, ahogy szíve hevesebben kezd verni, ami megmosolyogtat. –Egész nap rosszul éreztem magam. – nyomok csókot mellkasára, s szemébe nézek.

-Sajnálom, Deline! – motyogja, majd felhúzza állam egy csókra.

-Milyen volt Rebeca-val a tárgyalás? – fekszem vissza, s kezét kezdem simogatni.

-Féltékeny vagy. – mintha valaki feltette volna a kérdést, hogy miért kérdezem ezt. –Ezt már akkor levettem, mikor úgy beszéltél róla, mint egy utolsó ribancról.

-De nem az? – kelek fel mellkasáról, s hangosabban kérdezem, mint ahogy eddigi hangnememben beszéltem. Ő csak felnevet, s visszafektetve fejem mellkasára, simogatja hajam.

-Deline, ha nem kedvelsz, akkor nem lennél féltékeny Rebeca-ra. – tájékoztat, s szemem kidülled a felismeréstől, hogy tényleg így van.

-Te is, hiszen szörnyen ideges lettél, miután közöltem, hogy miért nem fogom meg a kezed a munkahelyemen, aminek te vagy a főnöke. – mosolygok rá legyőzötten.

-Mint említettem, többet érzek irántad, mint bármelyik más lány iránt, aki a helyedben lehetne. – motyogja, ahogy egyre közelebb hajol egy csókért.

-Szóval holnap divatbemutatóra megyünk? – mosolyogva szakadok el tőle, míg Ő bólint.

-Viszont most már tényleg aludjunk. Nem akarunk elkésni vagy hasonlók. Igaz, Deline? – nyom ajkamra puszit, majd elfordulva tesz le az ágyra, s ölel át. Belsőm olvad el, a cukiságától és az édes gesztusaitól. Ki nem néztem volna belőle, hogy így viselkedik egy kapcsolatban.

Reggel magamtól kelek fel előbb. Nem értem, hogy milyen indíttatásból, de automatikusan a Göndörigazgatót keresem. Aki mellettem alszik az oldalán, felém fordulva. Ajkai külön, s halk szuszogás szökik ki rajta. Haja kuszán pihen a puha tollpárnán. Arca nyugodt, s éles vonalai megbabonáznak.

Kikelek az ágyból, mikor úgy érzem, hogy eleget bámultam tökéletességét. S a fürdőszobába megyek, hogy készülődni kezdjek. Mikor kész sminkem és hajam, s a tiszta fehérneműm is rajtam van, megyek ki a helységből. A szoba üres, s hangos lábdobogásokat hallok, amik mintha a lépcsőtől jönnének. Felhúzom ruhám, de a cipzár a felénél megakad. Két perc szenvedés után lekiabálok a Göndörigazgatónak, aki nem reagál. Lesétálok – míg ruhám fele lóg rajtam, s hátam szabadon levegőzik. Mezítelen lábam lassan érintkezik a hideg lépcsővel, majd a kővel. Styles-t a konyhában találom meg, ahogy valamilyen kis fehér dobozt helyez vissza egy fiókba.

-Harry? – neve hallatán, szinte ijedten kapja tekintetét rám.

-Mi a fasz, Adeline? Menj fel! – kiabál rám, míg annak a fióknak a fogantyúját erősen markolja, amit pár másodperce csukott be. Ledöbbenve, s fájdalmas szívvel megyek vissza az emeletre, s szenvedek tovább a cipzárral, míg egy hideg, érdes kéz fel nem húzza nekem. Az egész alakos tükörből a Göndörigazgató alakja köszön vissza mögöttem. –Ne haragudj az előbbi kirohanásomért! - csókol bele nyakam hajlatába, míg hasamra simítja kezét, s közelebb húz magához. Én csak határozottan tartom magam, míg tekintetem Göndörigazgató viselkedését figyeli. Kezem, testem mellett, s légzésem picit egyenetlen. A göndör zuhataga elfedi a vállam, míg ajka nyakamat csókolja. Mellkasa testemnek feszül, s lassú szívverése egyfajta nyugalmat ad.

-Elkésünk. – Mind ez ellenére, csak ennyit tudok mondani, s kilépek ölelő karjai közül. Styles ajka elnyílik, ahogy arcomat nézi, majd bólintva megy szmokingjáért, s telefonjáért.

-Majd kereslek! – köszön el Styles, s Ő elindul az irodája felé, míg én figyelem alakját a recepciós pultnál, ami az irodájától nem messze van. Az ajtót kinyitva invitál be egy szőke lányt, akit felismerek. Rebeca.

-Mostanában elég sokat együtt vannak. Nem? – szólal meg a recepciónál a hölgy, így a Göndörigazgatóról rá vezetem tekintetem. Szőke haja egy kontyban pihen fejetetején, s borostyán sárga szemei, világítanak arcán. Csak bólintok, s egy mély levegőt véve kérem el a lapokat tőle, amiket át kell néznem és javítanom, majd elsétálok az irodámig. Kezem tele, így könyökömmel nyitom ki az ajtót, s ledobom a hatalmas papírhegyet az asztalomra.

-Jó reggelt! – jön be a nyitva hagyott ajtón Less. Rátekintek, s nézeteim picit megváltoznak, hiszen picit jobban ismerem már.

-Jó reggelt! – motyogom, s leülök az asztalomhoz. –Less! – szólítom meg, mikor ki akar menni az irodából. Kérdőn, s érdeklődve fordul vissza felém, míg én azon gondolkodom, hogy hogyan fogalmazzam meg kérésem. –Megkérhetem, hogy..hogy menjen be Mr. Styles-hoz és nézze meg, hogy mit csinál? Majd elmondaná nekem? Ha nem túl nagy kérés vagy pofátlan. – motyogom a végét.

-Persze! – lelkendezik, s mintha örülne, hogy ilyen feladatot kapott.

Fél óra múlva vissza is ér, s arca picit zavarodott, ami nem sok jót sejtet.

-Hát, Mr. Styles papírokat tölt ki, Rebeca segítségével. –összevonom szemöldököm, s nem értem, hogy Rebeca ehhez miért kell.

-Rebeca is egy ugyan olyan alkalmazott, mint én vagy maga. Nem? – Less bólint, s elhúzza száját, míg meghallja telefonom csörgését. A képernyőre tekintve Styles neve villan fel újra, s újra. Less-re nézek, aki zavarában az ajtóra mutat, s kimegy. Mikor már egy percet vártam, s Ő még mindig kitartóan hívott, felvettem.

-Adeline, miért nem veszed fel egyből a telefonod? – támad le, s hangja feszült.

-Dolgozok. – válaszolok egyszerűen, amire Ő egy idegeset fújtat.

-Vettem neked egy ruhát, amit fel fogsz venni a divatbemutatóra. Pár pillanat múlva megérkezik hozzád. Ja, és hozzá illő kiegészítőket is. – amint kimondja, bennem megáll az ütő, s azonnal kopognak az ajtómon. Odasétálok, s egy elegánsan felöltözött férfi áll előttem, aki a becsomagolt ruhámat tartja és egy nagy dobozt a kezében. Szinte félrelökve engedi be magát, s teszi le egy székre, s bólintással kimegy. –Nézd meg! – parancsolja duruzsoló hangon. A ruhához sétálok ledermedve, hiszen a csomagolás átlátszó a ruhán és tisztán látom, hogy szörnyen drágának néz ki. Inkább a dobozzal kezdem, amiben gyémánt nyaklánc és karkötő pihen. Lélegzetem eláll, hiszen rajta van még az ára.

-Harry – hal el neve számból, amire Ő is édesen elmotyogja az én nevem.

-Deline

-Ez őrjítően drága! – tekintetem csak a gyönyörű ruhát figyeli. Mintha teljesen megbabonázott volna.

-Nekem nem számít. Had költsek arra, amire akarok, Deline! – hangja ingerültebb, s én csak feladóan sóhajtok. –Itt kell átöltöznöd, vagy haza vihetlek hozzám. Ott nyugodtabban tudnál készülni.

-Inkább, hogy ha haza vinnél hozzám? – vetem fel félve, de feladóan sóhajtva egyezik bele.

- Egy óra és itt vagyok! - egy gyors csókkal köszönök el tőle, majd a méreg drága ruhával az épület fele lépkedek. 
____________________________________________________________________

MEGINT NINCS KÉP.
Sajnálom.
Szóval véleményt kérek és nem csak annyit, hogy jó. Kezdek kételkedni magamban, s a kedvem is kezd elmenni az írástól. 

Mindegy,
All the love, Nora.