20.Fejezet

            Az ajtót kinyitva, elesek egy cipőben, ami sem az enyém, sem Darlene-é. A ruhát leteszem a konyhaszékre, a dobozzal együtt, s bekopogok Darlene ajtóján. Hangos kuncogás, majd egy mély hang. Jone.

            -Szia Ade! – esik nyakamba Darlene, s szájszaga bűzlik a bortól. Jone is kijön egy alsónadrágban, majd Darlene-t is végig mérem. Rajta csak egy kinyúlt, nagy póló van. Ó, Darlene!

            -Szia Darlene! Jone! – bólintok neki, míg Jone tekintete a drága ruhára téved, ami a konyhaszéken pihen.

-Cukorka, menj be. Mindjárt megyek én is! – nyom egy hosszúra nyúló csókot Darlene ajkaira, majd a szobájába tuszkolja, s becsukja az ajtót mögötte.

-Te mi a tökömet keresel itt? – kérdem tagolva, amire Ő csak elmosolyodik.

-Kedves fogadtatás, Adeline! – nevet fel, s a ruha felé indul. –Ez egy nagyon drága ruha. – jelenti ki, s kérdőn néz rám. Mikor nem válaszolok, folytatja tovább. – Ezek az ékszerek se valami olcsó vackok. – veszi ki a nyakláncot, s alaposan megnézi. Míg Jone arcát figyelem, rá kell jönnöm, hogy szörnyen hasonlít Jen-re, hiszen ikertestvérek.

-Jen az ikertestvéred? – csúszik ki ez a kérdés ajkaim közül, ami Őt, picit összezavarja.

-Igen. Vérszerinti. – válaszolja, s nem tudom hova tenni a „vérszerinti” megjegyzését. –Szóval ismered Jen-t. – jön közelebb, míg tekintete arcomat fürkészi. –Ma lesz a divatbemutatója. Gondolom, ott találkozunk. – int fejével, s bemegy Darlene szobájába.

Nagyot nyelve, s órámra tekintve döbbenek rá, hogy már csak fél órám van, hogy elkészüljek.

A ruha pasztellszínű, vajkrém árnyalatú darab, aminek hossza a térdem fölé ér. Felül egy két hosszú anyag takarja melltartó nélküli mellem, ami hatalmas, mély dekoltázst csinál, míg hátam, szinte szabadon szellőzik. Található egy kis csipke, egy masnival az oldalán. Hajam hullámosan pihen vállamon, míg sminkem picit erősebb. Szemeim füstös feketék, s ajkam rózsa vörös. Kulcscsontom gyönyörűen látszik a ruhában, s valami előkelő hatást kelt kinézetem. Lábamra egy fekete magas sarkút húzok, míg viszek egy kis kézbe fogható táskát.

Egy üzenetem érkezik arról, hogy itt van, így halkan kilépdelve a lakásból lesétálok az épület elé. Minden második szem rám tapad, s picit kellemetlenül érzem magam.

Az épület elé érve egy hatalmas, fekete, elegáns kocsi vár, aminek nekidőlve a Göndörigazgató figyel. Testét egy fekete szmoking fedi, s nyakkendője illik az én ruhámhoz. Ahogy odaérek, egy gyors csókot nyom számra, majd beül velem hátra. Megpillantom, elöl a sofőrt, aki engem figyel.

-Jó estét, Miss Brooks! – üdvözöl udvariasan, majd elindítja a kocsit.

-Jó estét! – mosolygok rá, amit nem mutat a sofőr, de értékel.

-Chuck, húzza fel az elválasztó falat! – zavarja meg a pillanatot Styles, az erőteljes, parancsoló hangjával. A sofőr, Chuck, csak bólint, s megnyomva egy gombot, felhúzza a falat. –Gyönyörűen nézel ki! – hajol nyakamhoz, s belecsókol, amitől kiráz a hideg.

-Köszönöm! – harapom be ajkam, s érzem a feszengést a gyomromban. –Ugye nem lesznek fényképező gépek, meg hatalmas felhajtás? - Ő csak lassan bólint, ezzel választ adva a rettegett félelmemre. –Jézus! Ha ezt tudom-

-Nem jöttél volna el? – fejezi be a mondatom. Szeme enyémbe mered, s tekintete alatt egy kisegérnek érzem magam, s Ő az oroszlán.

-Lehet. – motyogom, s kinézek az ablakon.

-Deline! – megfogja állam, s maga felé fordítja arcom. –Nincs mitől félned. Én, szeretlek, s megvédelek. Nem esik bántódásod, csak ha azt nem követeled ki tőlem vagy tagadod meg védelmem. – szemem smaragdjába mered, s ledermedtem ott, hogy Ő szeret.

-Te-te..azt mondtad, hogy..? – mosolyogva bólint, majd megcsókol. Teljesen ledermedve csókolok vissza, s szívem megszakad, hogy nem teljesen tudom viszonozni az érzelmét. Számat beharapva, s vagy ezer szitokszót magamba fojtva fordulok az ablak felé, s figyelem, ahogy az esti LA fényei bevilágítják az egész várost.

-Harold Edward Styles! – jön a hivatalos hang, s odanézve megállapítom, hogy telefonál.

Tekintetem visszavezetem, s elmerülök gondolataimban, majd egy kezet érzek derekamra simulni, s észreveszem, ahogy kitekintek az ablakon, a fények nem mozognak. Hangos ricsaj, s fényképező kattogások zaja hallatszik.

-Készen állsz, Deline?  - hajol közel fülemhez, s aprót bólintok. Mikor épp nyitná ki az ajtót, visszarántom, ezzel megakadályozva.

-Öhm..vigyázol rám? – kérdem bizonytalanul, míg Ő közelebb hajol, s megcsókolja ajkam szélét. Kezét felvezeti arcomhoz, így tartva azt. Én karjába kapaszkodom, s mint aki kétségbe van esve, szorongatom azt.

-Vigyázok rád! – motyogja ajkamra, majd végigsimít hátamon, s kezünket összekulcsolja. Kinyitva az ajtót, hatalmas kiabálások, s mind csak Styles nevét ordítja.

Mit gondol arról, hogy a húga egy sikeres és egyben egy gyönyörű modell?

Jen tud jelenlétéről?

Mr. Styles, igaz, hogy Jen ma is lehengerlő lesz?

Mr Styles, a cége rossz irányban halad. Igaz vagy rosszul informálódtam?

Ki az a lány maga mellett?

Az új barátnője?

A hölgy maga mellett, nem az alkalmazottja?

Ismét csak egy hölgyet akar az ágyába?

Az utolsó kérdésre én is, és Ő is felfigyeltünk. Styles megszorítja a kezem, s megáll egy a divatbemutató logójával elrendezett tábla előtt. Velünk szemben rengeteg kamera fénye villan fel, s kattog a gép.

Styles megfogja derekam, s rám tekintve bíztat egy mosolyra. Majd a kamerák fele néz, s arca rezzenéstelen marad, de egyben ellenállhatatlan. Tekintete komolyan fürkészi a fényképészeket, míg én próbálok egy lágy mosolyt felvenni, s nem úgy tűnni, mint aki mindjárt összeesik. Pár perc után, ismét összekulcsolja kezünket és tovább vezet.

-Ez szörnyű volt! – suttogom neki, amire Ő elmosolyodik, s ezt egy fényképezőgép le is kapja. Hajába túrva, néz fel keményen megint, s húz befele az épületbe. Beérve, ismét hangos nyüzsgés, s egy halk dallam szól a háttérben, aláfestésként.

-Van külön kijelölt helyünk, névre szólóan. – fülemhez hajolva suttogja. Én csak bólintok, s Ő elkezd arra vezetni. Majd meglátom a névtáblákat, s egy ismerős alakot. Az egyik névtáblán Harold E. Styles, míg másikon Deline Brooks áll.

Szívem elolvad, s elfog egyfajta szorongató érzés. Styles-ra nézek, aki halványan mosolyog, míg kezembe adja a névtáblám. Leülök, míg ő felém néz, de nem engem. Hanem a sor azon felén ülő embereket. Majd szeme megcsillan, ahogy meglát valakit, s egy halványat bólint.  Én is arra nézek, s egy idősebb férfit pillantok meg, akinek haja, hasonló Jone-éhoz, csak őszebb. Akinek halvány mosolya hasonlít a Göndörigazgatóéhoz és Jenéhez, akinek szemei gyönyörű kéken csillognak. S akinek arcvonala éles, s egy fajta magabiztosságot sugároz magából.

-Valahogy sejtettem, hogy találkozunk, Deline. – szólít meg Jone mellőlem, s nevem úgy ejti ki, mint aki gúnyolódik, s tudom, hogy életében először látta vagy hallotta így nevem.

-Én is örülök neked, Jone! – mosolygok rá, de mosolyom nem őszinte.

-Szevasz, Harry! – nyújtja kezét, s erősen kezet ráznak.

-Mióta ültök itt? – kérdezi a Göndörigazgató, míg kezét lábamra simítja, amit Jone tekintete is követ.

-Talán negyed órával előbb jöttünk, mint Ti. – mély levegőt veszek a „ti” szó hallatán, míg Styles keze nyugtatóan simogatja térdem. –Anyával és Apával jöttem. Jen-nek előbb itt kellett lennie. – magyarázza, s Ő is az idős férfire néz.

-Majd bemutatlak nekik. – suttogja fülembe, ahogy észrevette, hogy én is keresem tekintetemmel az említett személyeket.

-Mi? Nem, dehogy. Te megőrültél? – akadok ki egy picit, de tudom, hogy csak az izgalom és a félelem keveréke beszél belőlem.

-Ha nem mutatlak be, akkor Ők fognak ide jönni és bemutatkozni, ami sokkal kínosabb részedről. Hiszen hatalmas bunkónak néznének. – magyarázza, s igaza van. Megint megnyert szövegével, s beleegyezően bólintok. Hátra dől székében, de keze még mindig térdem fogja. Styles testtartása magabiztos, s földbe tiporó.

Majd egyszer csak, ahogy eltekintek az idős férfi felé, - aki hatalmas valószínűséggel Styles-ék Édesapja, az idős Styles – meglátom Rebeca-t, ahogy az idős Styles-nak két puszit nyom az arcára, míg a mellette ülő hölgynek is, aki gyönyörűen fest a hosszú, fekete, hozzásimuló ruhájában, s a kis bolerójában. Arcuk mosolyog, ahogy a lányra tekintenek, míg a lány viszonozza ezt a gesztust. Majd elvezeti tekintetét a soron, s int Jone-nak, majd rajtam időzik tekintete, s mintha féltékenység futna át rajta, majd a Göndörigazgatóra néz, aki a telefonját bújja, míg másik keze térdemen pihen. S elönt a boldogság, hogy életemben először én nyertem.

-Itt van Rebeca. – súgom neki, amire megdermed, s nem reagál. –Nem köszönsz neki? – hajamba túrok, s tekintetem arcát figyeli. Felém fordul, s elmosolyodik.

-Szia Rebeca! – kiabál neki oda, amire egy páran abba hagyják a beszédet, míg Rebeca boldogan kapja fejét Styles-ra. Integet neki, majd beharapja ajkát. Végig nézni ezt a műsort, miközben a keze ott pihen térdeden, picit több mint vicces.

-Idióta! – dőlök vállának, s próbálom nevetésem visszatartani. Ő hajamra nyom egy puszit, s kezünket összekulcsolja.

Majd elkezdődik a divatbemutató. Csodálatosabbnál, csodálatosabb lányok vonulnak végig a kifutón, amitől az első sorban ülünk. Néha a Göndörigazgatóra nézek, akinek tekintete minden lányt végig mér. Nem mintha aggódnék, de volt egy két lánynál, akinél a kezének szorítása erősebb lett. Majd mikor megjelent Jen, egy csodálatos estélyi ruhában, ami úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna, a lélegzetem megállt. Csodálatosan festett a kifutón, s mintha csak ide született volna, úgy járkált. A Göndörigazgatóra néztem, akinek arca hatalmas büszkeséggel telt meg, s még egy halvány mosoly is ült ajkain. Jen először szüleire mosolygott, majd ikertestvérére, majd ránk. Szemében volt valami, ami megnyugvást sugárzott nekem. Valami, amitől azt érzed, hogy „Igen! Nagyon jól cselekedsz, és ezért imádlak!”. Majd a Göndörigazgatóra tekintettem, aki szinte ugyan akkor rám, s megéreztem ennek a tekintetnek a jelentését, amit Jen küldött. Odahajoltam hozzá, s ajkára nyomtam egy gyors csókot, amit Ő perzselő tekintettel figyelt. „Szeretlek!”- formáltam ajkaimmal, amit Ő figyelt. S mikor tudatosult benne, megfagyott. Azonnal odahajolt egy hosszabb csókért, amit hamar abbahagytam, mert vakuk villanását láttam.

Szinte lenyűgözötten ült a további show részén, míg az én arcomon csak egy lemoshatatlan mosoly pihent. Mikor véget ért, bejelentették, hogy tartanak egy bált, a hatalmas adomány tiszteletére, ami bejött ezen ruhák által; és hogy menjenek a másik terembe.

Styles feláll, s kezemet megfogva húz a szülei felé.

-Harold, Édesem! – Anyukája, szinte azonnal letámadja, s édes puszit ad arcára, s erősen megöleli Őt, amit Styles viszonoz. Én kínosan állok mellette, s az idős férfire nézek, aki közelebbről ijesztőbbnek tűnik, de melegen mosolyog rám.

-Edward Styles, Harold Édesapja! – nyújtja kezét, s ahogy nyújtom neki én is, azt megfogja, s kézfejen csókol. Szám aprón eltátom, hiszen életemben nem tapasztaltam ekkora tiszteletet.

-Ő Adeline Brooks, a barátnőm. – szakad el Styles az Anyukájától, s mutat be az Édesapjának.

-Igazán örülök a találkozásnak.- bólint, majd közelebb jön hozzám az Anyukája is.

- Mrs. Edward Styles, Harold Anyja! – húz egy ölelésbe, s megsimogatja hátam, majd elenged. A nő közelről még gyönyörűbb, s hasonló az arca Jen-éhez és Jone-éhoz. Haja barna hullámokban pihen vállán, aminek hossza a háta közepéig ér. Szeme, neki is kéken csillog, s elgondolkozom, hogy akkor Harold, a családban mástól örökölhette-e a szemszínét?  - Gyönyörűen festesz! – dicsér meg, s végigsimít szoknyámon.

-Köszönöm, de a fia érdeme. – mosolygok fel a Göndörigazgatóra, aki átöleli egy kezével derekam, így közelebb húzva magához.

-Édesfiam, olyan rég láttalak! – megy oda hozzá az Édesapja, amire én arrébb megyek. Az Apukája megöleli, s erősen megütögeti hátát. Majd megpillantom Jen-t, aki épp felénk tart.

-Látom már megismerted a családot! – nyom két puszit arcomra, míg mondja.

-Csodálatos voltál! – Ő csak lelegyint, míg Édesanyjához megy, aki hatalmas öleléssel fogadja. Jone csak mellettem áll, zsebre dugott kézzel és figyeli a történéseket.

-Gyertek el a bálba! Hatalmas összeg gyűlt össze. – örvendezik, míg Anyukájával beszél.

-Édesem, nem hiszem, hogy megyünk. – Jen elhúzza száját, de megértően bólint.

-Jone, ugye te jössz? Meg Harold? – néz testvéreire, akik szinte egyszerre bólintanak. Elköszönnek a szüleiktől, míg nekem megköszönik, hogy megismerhettek, majd Jone kikíséri Őket a kocsihoz. –Én előre megyek, hiszen még sok gratulációt kell bezsebelnem! – mondja nevetve, s intve egyet, elmegy.

-Nem is volt olyan vészes. Nem de? – hajol fülemhez Styles, s válaszként csak bólintok. –Gyere, menjünk Jen után. – fogja meg derekam, s húz a másik terembe. 

_____________________________________________________________________

SZIASZTOK ELTÖKÉLTEK!

*no kép*

Eddig kinek hogy tetszik a történet? 

Nekem picit lapos még, de nemsokára jön a java. *kacsintós, huncút szmájli* 

Nektek eddig ki a legszimpatikusabb karakter? 

Nekem eddig Jen és Darlene, bár Darlene személyisége már egy picit változott. 

Ha van kérdésetek valamivel kapcsolatban nyugodtan tegyétek fel, örömmel válaszolok rájuk! 

All the love, Nora.