17.Fejezet

Álmos tekintettel néz rám, s szorítása picit gyengül derekam körül. Apró félelem jár át, mikor huzamosabb ideig nem szólal meg.

-Hogy nekem melyik kategóriába tartozott? – motyogja, s hangja az álmosságtól terhes, de beszélget velem. Ennek ellenére is. Csak bólintok, s Ő megtámaszkodik kezén, ahogy felkönyököl. –Hát a nagyon-jó-szex kategóriába. – mosolyog huncutul, amire elpirulok.

-De nem így értettem. – fordulok meg, s szemébe nézek. Arca eltorzul és egy halk „Oh”-t nyög.

-Hát, határozottan többet érzek irántad, mint Rebeca iránt vagy más a helyzetedben lehetséges nő iránt. – motyogja elgondolkozva. –És te? – tekintete engem figyel, míg én a plafonra nézek. Mondjam el neki őszintén, hogy egy gyors szexen kívül nem éreztem mást?

-Rég volt ilyen jóban részem. – kezdem mosolyogva. – De őszintén nem éreztem mást. – mondom suttogva, de tudom, hogy úgy is meghallja. Hiszen ketten vagyunk csak a szobában, s még egy karnyújtásnyi hely sincs közöttünk. Ő csak hümmög, s visszafekszik a párnára. –Mond ki, mit gondolsz! – nézek rá, de arca homályos a Hold fénye alig világít be az ablakon, így felkapcsolom az éjjeliszekrényen a lámpát, amit Styles szörnyű grimasszal fogad.

-Hogy valamit szarul csinálok. – megbántva mondja, s szívem picit összetör. Mielőtt szólhatnék valamit, Ő közbe vág. –Inkább aludjunk, oké?  - öleli át ismét derekam, míg én lekapcsolom a villanyt, s homályos fényben arcát figyelem.

Nem tudom, hogy meddig nézhettem Őt, s meddig gondolkodhattam a történteken, de elnyomott egy idő után az álom.

Reggel övcsörgésre, s cipzárhangra ébredek. Hatalmas fény jön be a nagy ablakon, így hunyorítva nézek a hang irányába. Styles öltözik épp az öltönyébe. Pontosabban félmeztelenül húzza fel nadrágját. Takarót mellemhez szorítva ülök fel az ágyon, mivel teljesen meztelen vagyok. A Göndörigazgató felém kapja tekintetét az egészalakos tükrön keresztül, s apró mosoly húzódik ajkai szélére. Felhúzza fehér ingjét, majd begombolja, s a mandzsettát is begombolja, s megigazítja. Kivesz a fiókból egy szürke nyakkendőt, s nemes egyszerűséggel megköti és megigazítja. Majd felkapja kezébe öltönyét és hajába túrva fordul felém. Közelebb jön, s csókot nyomva ajkaimra veszi el éjjeliszekrényéről telefonját.

-Szép jó reggelt! – hatalmas, csodálatos mosolya pihen ajkain, ami minden nő gyengesége.

-Sz-szia! – dadogom lenyűgözöttségem hatására.

-Hogy érzed magad? – kérdezi, míg visszasétál a tükörhöz, s felveszi szmokingját, majd összegombolja gondosan.

-Én? Öhm..jól? – furcsa a viselkedése, s nem tudom hova tenni. Ismét.

-Ezt most kérdezed? – összevont szemöldökkel néz rám a tükörből, amire nemlegesen megrázom a fejem. –Amúgy nyolc elmúlott. – magyarázza öltözékét, s képzeletben falba vágtam a fejem, hogy én ilyen nyugodtan ülök itt az ágyában, meztelenül. Kapkodva kelek ki a lepedőt magam köré csavarva, s próbálok valami hordható ruhát keresni a földön. –De ne aggódj! Ma mindenki később kezdi a munkát, mivel én is elaludtam, ami nem vall rám. Szóval van még teljes két órád, hogy kipofozd a csinos kis segged. – csap rá, míg elhalad mellettem. Szám tátva marad közvetlenségén, s érzem, hogy arcom paradicsom vörös lesz.

-Akkor te hova készülsz? – kérdezem összevont szemöldökkel, míg Ő visszasétál hozzám, s ölelésébe von. Kezét fenekemen pihenteti, míg arca egész közel van enyémhez.

-Valakinek el kell vinnie, hogy időben oda érj mindenhova, Deline. – motyogja ajkamra, s megdermedek a becézés hallatán. Eltávolodik, s szemembe néz. – Nem kedveled ezt a becenevet? – összekulcsolja kezünket, s szívem megint olvadni kezd a gesztus miatt.

-De, csak..csak eddig Édesapámon kívül senki nem hívott így. – hangom megtört, s nem merek szemébe nézni.

-Oh, sajnálom! Én-

-Nem, csodálatosan hangzik ajkaid közül! – mosolygok rá könnyes szemmel, míg Ő közelebb von magához, s megölel. Nyugtatóan futtatja kezét hátamon, míg csitítgat, ahogy halkan sírok. Sok emlék van ebben a sok könnyben.

              

-Van kedved feljönni? – szorítom meg összekulcsolt kezünket, míg Ő bólint, de aztán telefonjáért nyúl, ami rezeg az SMS-ektől. Elengedem kezét, hogy tudjon rájuk válaszolni, míg kiszállok a kocsiból.

A liftnél megállva ismét összekulcsolja kezünket. Majd ahogy kinyitódik a lift ajtó, s meglátom, a rengeteg öltönyös embert, elengedem, amire Ő összevont szemöldökkel néz rám, de nem mond semmit. Beszállunk, s leghátulra megyünk a liftnek, majd ismét megfogja kezem, csak most öltönynadrágja zsebébe csúsztatja, amin elmosolyodom. Amikor mindenki kiszáll, s csak mi ketten maradunk kiveszi kezem, s hüvelykujjával végig simít kézfejemen. Szívem hevesen verni kezd, e cselekedete végett.

Magas sarkúm hangosan kopog, ahogy haladunk végig a csendes folyosón, s kellemetlennek tartom, de nem járhatok lábujjhegyen. Styles elengedi kezem, s megáll, majd kettőt lépek és megállok, amikor Ő nem jön mögöttem.

-Minden rendben? – vonom össze szemöldököm, zavartságom miatt. Ő csak szórakozottan mosolyog, s válaszol.

-Csak nagyon jól nézel ki ilyenkor. – vonja meg vállát, s mellém sétálva fogja meg kezem és vezet szobánkhoz. Nem hiszem, hogy Darlene-t itthon találjuk, így előveszem a kulcsaimat, s kinyitom az ajtót, ami egy kattanással nyitódik.

Jaj, Darlene! Ha tudnád mennyi mesélnivalóm is van. 

-Darlene? – kérdez rá a Göndörigazgató, míg letelepszik az ágyamra, miután körül nézett.

-Biztos valami dolga akadt. Mindig lefoglalja magát valamivel. – motyogom, míg ruháim között turkálok a megfelelőért.

-Szóval lehet, hogy nem ér haza addig, míg mi itt vagyunk? – kell fel ágyamról Styles, s közelebb lép hozzám. Megfordulok, s egy olyan kifejezéssel találkozom, amit még életemben nem láttam rajta. Megnyalja alsóajkát, s elkezdi szoknyám cipzárját lehúzni.

Már egyikünkön sincs ruha, s az ágyam teljesen széttúrva, míg mi benne fekszünk. Pontosabban én fekszem benne, s Ő rajtam.

Próbálok nem hangos lenni, s sikolyaimat visszafojtani, de ez nagyon nehéz az Ő iramában.

-Oh, Ade, nyitva volt az ajtó, gondolta- nyílik ki szobám ajtaja, s Darlene teljesen lefagy a látvány miatt. A Göndörigazgató megáll, s szemembe néz, míg én levegőt alig kapok. Arcom szörnyen vörös lehet, s lopva Darlene-re nézek, aki megdermedve áll, s fogja ajtóm kilincsét.

-Darelene! – visítok fel, majd kapcsol s becsapva az ajtót viharzik ki. –Jézusom! – suttogom Styles vállába, míg Ő rekedtesen nevet rajtam, s a helyzeten. –Ez nagyon nem vicces, Styles! – nézek rá mérgesen, de Ő ezt a pillantásom egy lökéssel díjazza. Kicsúszik torkomon egy hangos nyögés, s Ő még jobban nevetni kezd, míg én kezére csapok. Fordítok helyzetünkön, s most én ülök rajta. Gyors tempóra kapcsolok, s nyögéseit képtelen visszafojtani, így rá kell kezemet szorítanom szájára, amibe beleharap, hogy ezzel oldja az épülő feszültséget.

-Oh istenem! – motyogja kezem alatt, ahogy Ő is megemeli csípőjét, hogy hamarabb találkozzanak. Ajkamba harapok, hogy hangot én se adjak ki, így csak olyan, mintha egy síró kutya lenne a szobában, durva fülledt levegőben. Egyszerre éljük meg a Paradicsom apró pillanatát, s kifulladva esek mellkasára. –Maradt kerek harminc percünk, hogy elkészüljünk és elinduljunk. – motyogja, ezzel megszakítva a hangos lihegések csengését a csendben.

-Le kéne zuhanyoznunk, mielőtt elindulunk. – ülök fel, s lepedőmet mellemhez szorítva nézek körül a szobámban. Szétszórt ruhák a földön hevernek, s tekintetemmel az alsóneműmet keresem. Ő is felkel, s kimászik az agyból. Tökéletes teste csillog az izzadtságtól, míg haja csapzottan tapad homlokához.

-Lehet nem ártana. – mosolyog rám, míg haját kisöpri homlokából. Kikecmergek én is az ágyból, s meztelenül megyek fehérneműmért, s kapom fel melltartóm és bugyim magamra. Hajamba túrva nyúlok egy hosszú pólóért, s ajkamba harapva fordulok a Göndörigazgató felé. Aki nyelvét végig futtatja ajkán, s huncútan elmosolyodik.

-Valamit húzz fel magadra, mert Darlene gondolom, a nappaliban van, vagy a konyhában és-

-Nyugalom, Deline! – húz magához, s nyakamhoz hajolva kuncog bele. Kezébe adom ingjét, s nadrágját, majd elindulunk a fürdőszobába. Szerencsémre Darlene a szobájában van, így még nem kerül sor a magyarázkodásomra.

Először a Göndörigazgató tusol le, majd miután végzett megyek én, s míg én zuhanyzóm Ő megszárítja a haját.

Már készen sétálunk ki szobámból, de másodszorra már nincs akkora szerencsém. Darlene nem az a szégyenlős fajta, így nem fél egyből megkérdezni Styles előtt.

-TI AZ ELŐBB SZEXELTETEK? – rivall rám, s arcom égni kezd, hogy mind ezt Styles előtt csinálja.

-Darlene! – próbálok dorgáló hangnemet felvenni, ami inkább egy kínos nyögésnek hangzik.

-Induljunk, Deline. Elkésünk. – motyogja a Göndörigazgató a mobilját kutatva. Darlene megfagy becenevem hallatán, így nem tud már mit mondani, míg én kisétálok az ajtón.

Leparkol kocsijával, s én az épületet kezdem fürkészni. Egyfajta félelem fog el, mikor meglátom a nyüzsgő embereket.

-Itt maradsz? – néz rám, mikor már egy ideje csak az épületet nézem. Nemlegesen megrázom fejem, s kiszállok a kocsiból. Megigazítom fekete, mélyen dekoltált szoknyám, s Styles-ra nézek, aki telefonál, s azt figyeli, ahogy ruhám igazgatom. Intek neki, hogy induljon, de összekulcsolva kezünket húz az épület fele. Én kihúzom kezem, amire Ő megdermed, s elemeli fülétől a telefonját. –Deline.. – motyogja, s tudom, hogy nevemnek kérlelő jelzése van. Megrázom fejem, sugallva, hogy „Nem!”. Sóhajtva simítja kezét derekamra, és így megyünk be. Telefonja szüntelen fülénél van. Így köszön az alkalmazottaknak, akik vele szembe jönnek és köszönnek neki.

Ahogy elhaladunk egy csapat mellett, akik a munkatársaimat teszik ki; összesúgnak, s felém néznek. Leveszem Styles kezét derekamról, míg Ő rám néz, majd hajába túrva néz el másfele. Bekísér irodámba, s amint becsukja maga mögött az ajtót, leteszi a telefont.

-Deline, te szégyellsz engem? – hitetlenkedve néz rám, míg asztalomnak dőlve keresztezi kezét mellkasa előtt. Úgy teszek, mintha nem hallanám, s papírjaim között kezdek keresgélni valamit. –Adeline! – rákapom tekintetem, s arca dühtől forr.

-Én..nem. Csak nem vagyunk együtt sem..és miért adnám más tudtára, hogy..tudod. – motyogom zavartan, míg újra a papírokra figyelek. Majd arra figyelek fel, hogy elsétál, s az ajtóm hangosan becsapódik. Ajkamba harapva nézek az ajtóra, s valami azt súgja, hogy menjek utána. De nem akarok jelenetet rendezni. Felveszem telefonom, s számát tárcsázva várom, hogy felvegye.

Felveszi, de nem szól bele. Csak frusztrált lihegését lehet hallani.

-Harry, gyere vissza! – mondom ingerülten, míg Ő felnevet.

-Szia! – teszi le, s szívem összezsugorodik. 

__________________________________________________________________

SZIASZTOK DRÁGA ELTÖKÉLTEIM!

Itt is a 17.Fejezet, aminek tartalma érdekes, s egyre bizalmasabb, jobb lesz a sztori. Nem sokára elég sok minden ki fog derülni, s egyre több lesz a feszültség, mind jó feszültség, mind rossz. 
Véleményeteket most se felejtsétek itt hagyni, hiszen engem ezek éltetnek. 

All the love, Nora.

16.Fejezet

Ahogy haja szétzilált a sok beletúrás miatt, ahogy szeme aggodalomban úszik, ahogy a ránc a szemöldöke között, most a félelemtől van, mintha kezdene a szívem megenyhülni. De aztán képzeletben erősen felpofozom magam, s méreg önt el. Hatalmas méreg, iránta.

-Ne haragudj, azt értettem, hogy sajnálod. Megismételnéd? – túrok hajamba, hogy a szemembe belelógó tincseket eltüntessem, s látásom tökéletesen csak rá irányuljon.

-Mert ezt is mondtam! – a harag még mindig ott a hangjában, de próbálja magát visszafogni.

-Oh, hát ez esetben.. – kezem hatalmasat lendül, s arcával találkozik, egy csattanós köszönés erejéig. Meglepődöttsége azonnal kiül arcára, így – még ha nem is akkora erővel ütöttem meg – elfordítja a fejét. Ahogy visszaemeli rám tekintetét, nem tudok róla mit leolvasni. Megdörzsöli kezével, s a földet pásztázza. Nem értem, hogy miért állok még mindig ott, de meg akarom nézni a következő lépését.

Térdem alá nyúlva kap fel menyasszonyi pózba, s visz be a lakásba, de amint becsukja az ajtót, letesz a földre.

-Mi a fasz?! – dobom le táskám a földre, s mérgem már nem ismer határokat.

-Először is, nyugodjál meg. Másodszor, megérdemeltem. – motyogja legyőzötten, amin meglepődök. Nem kiabál, nem csapkod, s nem csinál jelenetet sem, mert megütötte egy lány.

-Miért hoztál vissza? – hangom még mindig egy oktávval feljebb van, mint kellene.

-Mert mezítláb álltál kint és hideg van. – magyarázza, s szemét forgatja, mintha ez teljesen magától értetődő lenne. –Szóval, bocsánat a viselkedésemért, a legszarabb randevúdért és hogy ilyen helyzetbe hoztalak. – próbál szemembe nézni, de ahogy csak a haragot és az enyhe gyűlöletem látja, elnéz.

-Gyere közelebb! – mondom határozottan, s ahogy elindul felém, meglátom arcán a vörös kézlenyomatomat. Felviszem kezem arcára, s végig simítok rajta. Ajkamat óvatosan illesztem övére, s szabályosan érzem, ahogy szíve meglágyul és közelebb húz magához. Testtartása lejjebb enged, s keze, mintha oda tartoznának; öleli derekam. Én átkarolom nyakát, s hajába túrok hátulról. Lassan elszakadok, hiszen ez csak egyfajta „Elfogadom a bocsánatkérésed” – csók volt.

-Még mindig akarsz filmet nézni? – halvány mosollyal figyeli arcom, míg bólintok, s felveszem táskám a földről.

-De előtte végig szeretném nézni veled ezeket a festményeket! – mutatom fel mutatóujjam, s a folyosón lévő festményekre mutatok. Nagyot sóhajt, gondolom, tudja, hogy mesélnie kell róluk.

Gyorsan leteszem táskám a kanapéra, s visszasétálok hozzá, amint az első festmény előtt megáll.

-Szóval, ez a festmény elég régi..ahh..nem néznénk inkább filmet? – tekintete reménykedő, s úgy érzem, hogy egy gyengepontot érintettem.

-De, persze. – mosolygok rá, amire Ő megkönnyebbül, s elindul a nappali fele.

A film felénél, én konkrétan csak Styles puha vállára tudtam gondolni, ami csukott szemmel ment végbe. Valami szörnyen unalmas akció filmet kapcsolt be, így nem is sajnáltam.

-Nem! Jone, engem nem érdekel, hogy mit művelsz vele, de ne keverd bele Adeline-t! – picit nyomottnak érzem magam, mikor felkelek az enyhe kiabálásra, ami a konyhából beszűrődik a nappaliba. A film még mindig ment, rajtam pedig egy pokróc pihent. – Old meg egyedül a gyerekes problémáidat. Helló! – csapja a telefont a pultra, s egy elég hangos „Istenem!” – et motyog. Majd kisétál, s picit csalódottan veszi észre, hogy tekintetem Őt kutatja.

-Milyen a film? – mosolygok rá, ezzel tudtára adva, hogy nem fogok kérdezősködni. Bár szívem azt súgja, hogy rá kellene kérdeznem.

-Unalmas. – ül vissza mellém, s fejét a háttámlának dönti.

-Akkor miért nézted? – összehúzom szemöldököm, s úgy figyelem arcának minden vonását, ahogy megváltoznak.

-Mert jó volt úgy nekem. – s mosolyából tudom, hogy az úgy-ot úgy érti, hogy én a vállának dőlve aludtam. –Viszont most már el kéne menni, aludni. – fejét felém fordítja, s arcát egész közelről fel tudom mérni. Szinte tökéletes, egy-két szépséghibát kivéve. Ő is az én arcomat nézni, csak én fele annyira se nézhetek ki jól, így eltakarom azt, míg Ő ezen elkezd nevetni.

Felállok, s kérdőn ránézek, amit Ő nem ért.

-Hol fogok aludni? – a pokrócot, amit rám terített szorosan fogom magam körül, hiszen kint kopog az eső, ami lehűtötte a levegőt is.

-Hát, tudsz aludni a kanapén vagy mellettem a franciaágyban. – laposan pislog rám, ami ismét egy édes gesztus tőle, s ellenállhatatlanná teszi.

-Alszom fent, ott közelebb van a fürdőszoba. – indulok el a lépcsőn, amire Ő elmotyog egy „Persze, hogy a fürdő miatt!” – ot, amin elmosolyodom. Ő még bezárja a nyílászárókat, s bekapcsolja a riasztót. Azért egyedül élni ebben a hatalmas házban kicsit ijesztő lehet.

Ahogy belép a szobába, én letámadom, hogy kölcsönkérjek tőle valami meleg pizsamának valót, s elindulok tusolni. Mikor kilépek Ő az ágyban félig ülve, félig feküdve alszik. Befekszem mellé az ágyba, s a Göndörigazgató felriad, majd úgy tesz, mintha nem is aludt volna. Felkel és Ő is elmegy letusolni, majd visszajön egy melegítő alsóban, amit levesz. S felkap magára egy pólót, és még egy bokszerben befekszik az ágyba. Ezt a műsort vagy nekem csinálta, ugyanis minden mozdulatát faltam, vagy csak szimplán nem jutott el már a tudatáig, hogy mit csinál. De amikor hason fordulva felém fordítja a fejét, s száján ott az önelégült mosolya, akkor eldöntődik, hogy direkt csinálta.

-Szép műsor volt, Styles! – tapsolom meg, majd lefekszem én is.

-Csak magának, Miss Brooks! – dob csókot, s elfordul a másik oldalára. Picit csalódott leszek, hogy nem öleli át derekam vagy ad egy Jó éjt-csókot, de bele törődve én is elfordulok.

Majd mikor már félálomban vagyok, fordul felém, s öleli át hátulról derekam. Én felé fordulok, amin meglepődik. Gondolom azt hitte, hogy alszom. Lassan vonja csókba ajkaimat, amit azonnal viszonzok. Egyre jobban csókol, s picit büszke vagyok magamra, hogy miattam javul tudása. Majd egyre hevesebb lesz, s keze levándorol nadrágom széléig, s felhajtja ott a pólót. Gyengéden simogatja az érzékeny területet, amire kiráz a hideg. Hajába túrok, s levezetem kezem csípőjéhez, ahogy fölém kerekedik. Körmöm hátába mélyesztem, ahogy ajkai megtalálják nyakamat, s ott is egy nagyon érzékeny pontot. Többször harapja, szívja, ami csak fokozza az élvezetet, s egyre mélyebben karmolom bőrét, amire felszisszen, de nem szól.

-Feküdj le velem! – suttogja kéjjel teli hanggal. Bennem reked a levegőm, s ledermedek.

-Nem! – vágom rá, amire Ő eltávolodik nyakamtól, s szemembe néz. –Hányadik alkalmazottad lennék, aki lefekszik veled? Hm, Harry? – nem száll le rólam, csak arcomat kémleli.

-Azt hittem, hogy ezt megbeszéltük, Adeline. – motyogja, majd visszahajol nyakamhoz, s folytatja ott, ahol abbahagyta.

-Nem vagyok naiv, és nem akarok még egy trófea lenni a polcodon. – suttogom, amire Ő lassít, majd megáll. Nem megy el nyakamtól, hanem inkább hajlatában megpihenteti fejét.

-Nem vagy egy trófea, Adeline! Egy csodálatos személyiségű lány vagy. – motyogja bőrömbe, amitől kiráz a hideg.

-Rebeca-t gondolom nem kellett erről győzködnöd. – vetem oda, s érzem, hogy ez már nem méreg, hanem féltékenység.

-Köztünk maradjon, de Rebeca egy utolsó ribanc, aki csak így oda adja magát. – felkuncogok őszinteségén, de felmerül bennem, hogy mi van, ha majd rólam is ezt fogja mondani.

-Elvitted Őt randizni? – simítom meg a tarkójánál lévő haját. Nemlegesen hümmög, s érzem, ahogy egyre nehezebben veszi a levegőt. –El fogsz aludni. – mosolygok le rá, majd kiemeli fejét nyakamból.

-Csak kimerült vagyok. – fekszik fejem mellé a párnámra, de még mindig rajtam pihenteti teste többi részét. Megfordítja helyzetünket, így Ő hanyatt fekszik, míg én lábán ülök, ami nem hiszem, hogy kényelmes neki. Lejjebb hajolok, s ajkára nyomok egy csókot, amit hosszabbra fog, s lehúz magához. Ajkába harapok, s meghúzom, amire Ő egy egészen jól elfojtottat nyög. Én is kényeztetni kezdem nyakát, amit készségesen fogad, s elfordítja fejét, hogy több helyem legyen. Megfogva pólója szegélyét feljebb húzom, s felemelkedik, hogy egyszerűbben le tudjam róla hámozni. A kilátás szebb, mint bármelyik látványosság, s ajkamba harapva nézek szemébe. Kiéhezve hajolok oda csókért, amit örömmel fogad, s felül velem a háttámlának támaszkodva. Keze nadrágomba vándorol, s fekete tangám szegélyét piszkálgatja, ami az őrületbe kerget. Majd kivezeti kezét oldalamon, s felemeli a pólómat, míg csípőmön végig simít. Már nem lábán ülök, hanem sokkal közelebb húzott magához, így egyenesen a becsességén ülök, ami merő merevség. Ajka levándorol ismét nyakamon, s egy ujjával elhúzza pólóm szegélyét felül, hogy nagyobb helyhez férjen hozzá. Egy ponton kiszívja bőröm, ahol a leggyengébb pontom van, amit sikerült már kivizsgálnia. Hangosat nyögök, amire Ő megdermed, s elégedetten rám mosolyog. Mosolyát letörlöm egy csókkal, s közben kétségbeesetten hajába túrok. Talán ez a baj, hogy nagyon rég voltam férfival, de úgy érzem, hogy most eljött az idő. Eljött az idő, hogy új kalandokba vessem magam. De belsőm megszólal, hogy Pont a főnököddel? de elhessegetem ezt a gondolatot. Az is lehet, hogy pont ez után fog megváltozni, s közvetlen lesz velem, nem lesznek gátlásai.

Sietve kapom le magamról a pólóját, amit meglepve fogad, de tekintete szinte perzsel, ahogy felmér. Ajkába harap, s nadrágja szegéjéhez nyúl, hogy lassan lehúzza rólam azt, s felbukkan fekete fehérneműm. Leszedem a nadrágot lábaimról, s vadul ajkához kapok. Ő hajamba túr, s elfordítja fejem, hogy mélyebben tudjon csókolni. Ringatózni kezdek férfiasságán, amire Ő felmorog, s sietősebben kezd ajkammal versengeni. Kikapcsolja melltartóm, s masszírozni kezdi melleim. Míg én egyik kezem levezetem férfiasságához, s megmarkolom, amire Ő hangosan nyög. Fülcimpájába harapva akasztom ujjam alsójába, s egy elégedetlen nyögéssel nyugtázza ezt. Fordít helyzetünkön, így ismét alatta fekszem, s lassan lehúzza a fekete anyagot, míg gyengéden megérinti az örömforrásom pontját. Egy visszafojtottat nyögök, s kétségbeesetten hajába túrok. Levezeti ajkait egészen testem örömokozó pontjáig, s először egy apró csókot hint rá, majd nyelvét használatba véve kezd munkálkodni. Kezem haját tépi örömömben, míg Ő lefogja csípőm, hogy ne mozogjak. Nyelvét belém dugja, amire csípőm csak elé akar menni. Folyton libabőr jár át, s érzem gyönyöröm közelgő csúcspontját. De mielőtt ez megtörténhetne, Ő abba hagyja, amire én egy elégedetlent nyögök.

-Nyugalom, ezután jön az igazi élvezet. – kacsint, s lehúzza magáról a kényelmetlen és szűknek kinéző alsónadrágot. Kezem rácsúsztatom merevedésére, amire felszisszen, s nyakamba temeti arcát.

-B-biztos? M-mert én nem akarok olyat rád e-eröltetni, amit te nem akarsz! – nem értem most hirtelen ezt az oldalát. Egy két órája még kiabált velem, s elküldött, most meg mintha élete szerelme lennék, úgy beszél hozzám. Csak bólintok, s belém hatol. Mind a ketten hangosan nyögünk, ahogy a beteljesülés elkezdődik. Vadul karmolom hátát, míg Ő nyakam szívja vagy csókért hajol. Néha hajába túrok, ami teljesen feltüzeli, míg Ő oldalam simogatja, vagy fülemet harapdálja. Egyre többször érinti azt a pontot, amit egy sikítással díjazok. Sikításaim feltüzeli Őt és csak többször akarja hallani. Felemeli egyik lábam vállára, s úgy döf tovább, így nagyobb az élvezet.

Majd mikor a beteljesülés a végéhez ér a Göndörigazgató hangosan nyög, míg én sikítok, mert életemben nem volt ilyen jó, mint vele. Mindketten kapkodjuk a levegőt, s Styles letelepszik mellém, s próbálja hevesen verő szívét lenyugtatni.

Hiába, de olyan érzésem van, mintha most ismertem volna meg egy bárban, s felhozott volna a szobájába egy gyors menetre. Nem éreztem különösebb szerelmet vagy szeretetet. Nem tudom, hogy Ő hogy van vele, de nem is merek rákérdezni.

Mikor már egyenletesen veszi a levegőt, fordul felém, s nyom egy csókot számra. Már nem olyan bátortalan, mint ez előtt.

-Isteni volt. – motyogja, ahogy felém telepedve nyakamba puszil. Csak egyetértően hümmögök, miközben azon gondolkodom, hogy mit is érzek. Határozottan nem érzek szerelmet, mint régen, mikor szeretkeztem az akkor még barátommal. Most már csak egy idegen, közös emlékkel.  –Ki gondolta volna, hogy sikítasz az ágyban. – nevet fel, míg hasamra simítja tenyerét. Később engem ölelve alszik mellettem a Göndörigazgató.

-Harry? – félhangosan szólítom meg, abban reménykedve, hogy még valamennyire ébren van.

-Hmm? –  mellkasa remeg hangjától, amin kezem pihen.

-Ez érzelmileg melyik kategóriába tartozott? – szégyellem feltenni ezt a kérdést, de tudni akarom, hogy Ő hogy vélekedik erről. 
_________________________________________________________________

SZIASZTOK ELTÖKÉLTEK!

Értékelném véleményeteket és NENENENENENENE akadjatok ki!
Terv. Minden a történet része.

All the love, Nora. 

15.Fejezet

A nap további részében csak papírokat olvasgattam, töltöttem vagy írtam alá. Az ebédszünetemet azzal töltöttem, hogy próbáltam megismerni pár munkatársamat, bár nagyon elzárkóztak előlem, s alig akartak szóba elegyedni velem. Feladva ezt, mentem vissza az irodámba, s

folytattam tovább a munkát. Mikor legközelebb leemeltem a szemem a papírhalmokról, már egy órája lejárt a műszakom.

Sóhajtva egyet pakolom össze a káoszt az asztalomon, míg lelkileg arra készülök, hogy mi fog történni ma este. Telefonom csipog egyet, ami az új üzenetjelző hangom. Kiveszem táskámból, s oldom fel, hogy elolvassam.

„Tudom, hogy még bent vagy. De én már egy ideje itthon ülök. Elmenjek érted? Harold”

Mosollyal az arcomon olvasom, s írok neki vissza.

„Az nem lenne rossz. Szörnyű ebben a magas sarkúban gyalogolni. Adeline”

Miután elégedett vagyok asztalom kinézetével, megigazítom még utoljára a képkeretet, ami rajta pihen. Egy régi emlék fekszik a keretben, ami, hol megfájdítja a szívem, hol boldogságot hozz belé. Egy rózsácskás orcájú lány mosolyog rajta, míg tekintete a mellette guggoló Édesapján pihen. A felesége, az Édesanyám áll mögöttünk, s mosolyog le ránk. Régi kép, s szörnyű néha ránézni az emlékek miatt.

Lesétálok az épület elé, s a recepción ülő lány követ tekintetével, ami rettenetesen idegesítő, de nem szólok neki.

Lábam keresztezem, mert igen lehűlt a levegő egy combközépig érő szoknyához és egy rövidujju inghez. Kezemmel átölelem magam, s arra koncentrálok, hogy minél hamarabb ideérjen a Göndörigazgató.

Hátulról ölel át valaki, amire megdermedek, s a levegő is belém szorul hirtelen. Majd megérzem Styles kellemes illatát, s szinte elolvadva karjába dőlök.

-Szép estét, Miss Brooks! – nyom csókot a hajamra, majd elenged, s velem szembe sétál. Mosolyom letörölhetetlen, ahogy az Ő arcáról is. Egyik kezét derekamra simítva irányít kocsijához, amiben megy a fűtés, s kellemes dallam kényezteti fülemet. –Nem értem, hogy miért túlórázik folyton! – úgy mondja, mintha neki akkora probléma lenne, s szomorúan veszem észre, hogy magáz. Oké, lehet, hogy ahogy esik, úgy puffan, alapon szólít, hol így, hol úgy, de most már idegesítő, ha ennyire távolságtartóan beszél.

-Szeretem a munkám, és mivel nincs nagy életem, megtehetem, hogy tovább maradjak. – motyogom, míg az ablakon kifele tekingetek.

-Jobban tennéd, ha haza mennél, mint mindenki és pihennél, futnál, főznél, isten tudja, még mit szoktál csinálni. – hangja erőteljesebb, de tudom, hogy csak nekem akar jót. Megint a tegezés. Teljesen összezavar.

-Ezekre is van időm. – sóhajtom, majd a beszélgetést ennyivel le is zárom, s senki nem szól senkihez, míg a Göndörigazgatóhoz nem érünk.

Belépve házába megcsap a kellemes étel illata. Mosolyogva, s felhúzva szemöldököm Styles-ra nézek, aki csak idegesen a szemöldökét ráncolja.

-Minden rendben? – állítom meg, ahogy kezem mellkasára teszem, ami megfeszül érintésem alatt.

-Igen, miért? – a ráncokat eltünteti, s ügyesen próbálja leplezni érzelmeit. Nemlegesen megrázom a fejem, egyfajta „Nem fontos!”-t sugallva ezzel.

Ahogy beérünk a folyosóról, lepakolok a kanapéra, s leveszem magas sarkúm, ami mostanra már szörnyen feltörte a lábam. Hangosat sóhajtok, s leülve hátra dőlök a kanapén.

-Isteni illata van! – kiabálom csukott szemmel Styles-nak, aki csak felnevet. Felkelek, mert mégse aludhatok el, úgy hogy még el se kezdődött a randevúnk. –És úgy volt, hogy én szervezem meg ezt! – zsörtölődöm, míg a konyhapultnak dőlök, felé fordulva.

-Ettől még vacsorát főzhetek, nem de?  - mosolyog rám, ahogy egy pillanatra hátra fordul. Bólogatok, bár ezt Ő nem látja. Telefonja megcsörren, így ott hagyva az ennivalót megy ki a konyhából, s veszi fel. A tűzhelyhez sétálok, s meglesem, hogy mit főz. Nem valami nagydolgot, de isteni az illata, s szerintem hasonlóan az íze is.

-Muszály ezt most megtárgyalnunk? Nem, majd visszahívlak. Dolgom van! – mérgesen motyogva jön vissza, amit egy szemforgatással elintézek és visszasétálok oda, ahol eddig álltam. –Bocsánat, csak..munka. – morogja, majd miután megkeverte az ételt felém fordul. –Szeretnél kényelmesebb ruhát? – méri végig kinézetem, amíg én bólintok. –Bár nagyon jól nézel ki, de nem hiszem, hogy kényelmesen érzed ebbe magad. – összekulcsolja kezünket, s felvezet a szobájába. Ezen cselekedetén meglepődök, de érzem, hogy gyomromban életre kelnek a pillangók. Már nagyon rég nem éreztem ilyet, van vagy talán négy éve, ami viszonylag hosszú idő. Egyik szekrényéből kivesz egy V-kivágású pólót, míg egy másikból egy szürke melegítőnadrágot, s odaadja nekem, majd becsukva szobája ajtaját hagy egyedül, hogy átöltözzek.

A póló, viszonylag nagy dekoltázst ad a V-kivágása miatt, s a nadrág, hála a gumis derekának nem csúszik le, de a szárán lépkedem, mert túl hosszú. Pirosra lakkozott körmeim virítanak csak ki alóla. Hajam kiengedem, míg megigazítom gyenge sminkem a szobában lévő egészalakos tükörben.

Lesétálok a lépcsőn, ami nyikorog mezítlábas lépteimtől. A Göndörigazgató a tv előtt ül, s úgy tesz, mintha lekötné, de amint meghallja lépteim, mosolyogva felém kapja tekintetét, majd látványosan nyel egyet. Feláll, s a lépcsőalján megállít, az utolsó lépcsőfokon, így majdnem egy magasak vagyunk. Derekamon összekulcsolja kezét, míg én mellkasának dőlök.

-A lány, aki egy férfi melegítőben és pólóban is iszonyatosan lenyűgöző. – mormolja, míg nyakamba puszil, majd szemembe néz. –Kész a vacsora. – szeme elbűvöl, s komolyan, még ha megcsípnek, se tudnak kiábrándítani ebből a tekintetből. Keze lecsúszik derekamról fenekemre, s egész egyszerűen felkap ölébe, míg én derekán átkulcsolom lábam. A konyhapultra ültet, s lábaim között áll. Lassan hajol közelebb, s lágyan csókolja meg ajkam, míg én közelebb húzom, s tarkójánál fogva mélyítem el. Őszintén, hiányoztak ajkai, bár csak fél napja nem találkoztak enyémmel. Ajkamról áttér államvonalára, nyakamra, s fülemre. Néha kicsúszik egy-két nyögés ajkaimon, ami őt buzdítja, de megzavarva minket; ismét megcsörren mobilja. –Kurva élet. – motyogja, majd elszakadva tőlem, veszi ki zsebéből.

-Styles! – forgatja meg szemét, s arcomat tanulmányozza, ami pirospozsgás, attól, amit az előbb tettünk. Hajába túrok, hogy nyugtassam valamennyire, míg Ő ajkamon simít végig, s közben a telefonra koncentrál. –Értem, hát most elfoglalt vagyok, de holnap tudunk személyesen találkozni. – veszi el kezét és mögöttem kezd el valamit kutatni szemével. –Rendben. Viszonthallásra! – teszi le, s egy üzenetet bepötyögve csúsztatja vissza zsebébe.

-Ez kezd idegesítő lenni. – motyogom, majd ajkára nyomom számat.

-S – aj – ná – lo –m! – motyogja csókunk közben, ami megmosolyogtat. De elszakad hirtelen, s hüvelykujjával végigsimít ismét, immár feldagadt ajkaimon. –De egy elég nagy cégnek a tulajdonosa és vezetője vagyok. Nélkülem nem működik a cég. – magyarázza, míg hajába túr, hogy megigazítsa azt, amit én széttúrtam. –Most viszont térjünk rá az igazi vacsorára, mert így nem lakok jól. Vagyis a vágyaim persze, de a gyomrom kevésbé. – mosolyog, s ebben a mosolyban most valami újat is látok. Valami kacér vágyat. Elpirulva bólintok, s kiengedem lábaim közül, míg én is lepattanok a pultról.

-Tudtam! – motyogom teli szájjal, majd elpirulva, hogy ilyen illemtelen vagyok, csukom be szám, s nyelem le a falatot.

-Micsodát? – mosolyog ügyetlenkedésemen.

-Hogy isteni íze lesz. – csak megforgatja szemét, amit most látok tőle először, de máris édesnek találom ezt a viselkedését, s mosolyom ismét levakarhatatlan.

-Szóval, mivel ez egy randevú, és az első..öhm..ismerkednünk kellene. – mondja bizonytalanul, míg kezét összekulcsolja tányérja felett, mintha imádkozna.

-Ezt tuti olvastad valahol! – nevetek fel humorosságomon, de Ő nem találja viccesnek, s megint felbukkan a ránc. –Bocsánat! – krákogok, s próbálom nem elnevetni magam, ahogy szemébe nézek.

-Kezdem én. Hova valósi vagy? – a ránc ott van, s tudom, hogy már nem lesz annyira önfeledt, hogy megaláztam valamennyire.

-Egy kisvárosban laktam gyermekkoromban. Ami Európában van. – mondom, s nyelek, ahogy Ő csak bólint. –És te?

-Tessék? – kapja rám tekintetét, mintha megzavartam volna.

-Te hol születtél? – arcán a vonások megfeszülnek, s tekintetét elkapja rólam.

-Én..öhm..szóval Chapel-ben. Nem ismered úgy se. Inkább keressünk valami filmet. Nem? – hadarja zavartan, s felállva elveszi előlem tányérom, míg az övét is felkapja és elmegy a konyhába. Utána megyek, s ahogy benézek a konyhába egy zaklatott Styles-t látok, aki idegesen húzza ki a mosogató gépet és rakja be az evőeszközöket és tányérokat. Majd visszacsukja, ami egy csattanással jelzi záródását, s Styles a pultnak dőlve vesz egy mély levegőt. Majd mielőtt megfordulna, a kanapéhoz megyek, s leülök rá. Mi volt ez a viselkedése? –Szóval, mit szeretnél nézni? – ül le mellém, s hajába túrva dől hátra.

-Minden rendben? – arcára tekintek, ami már olyan, mintha mi sem történt volna.

-Igen, kurvára minden rendben! Örülnék, ha nem kérdezgetnéd folyton. Kibaszott idegesítő! – áll fel, s kiabálva közli, amire én összerezzenek. Szemei szikrákat szórnak felém, míg én felhúzom lábam a kanapéra, s rezzenéstelen arccal bólintok.

-Seggfej. – motyogom, s táskámból előveszem telefonom.

-Tessék? – még mindig kiabál, csak most már a távirányító, ami a kezében volt a földre ért, egy hatalmas csattanással. Mivel a földnek vágta.

-Egy seggfej vagy! – nézek rá, s úgy érzem, hogy vissza kéne vennem, mert nem lesz jó vége.

-Seggfej? – nevet fel. – Ezzel most igazán megsértettél! – kacag, míg az én torkomban keletkeznek a csomók. A szorító csomók, amik nem jó előjelek.

-Elhívsz randizni, a világ legbénább módján, majd összeveszel velem, de én ennek ellenére eljövök, s a világ legbénább randevúját megszervezed és mind ezek tetejére elkezdesz kiabálni velem, s sértegetni. Köszönöm szépen! Ez az élmény is meg van. A világ legszarabb randija. Első helyen fekszel, Drága! – kiabálok már én is, de Ő keményen állja ezt is.

-Menj el! – motyogja. Szemem cikázik rajta, s zavartan állok egyik lábamról a másikra.

-Tess-

-MENJ EL! – mutat az ajtófele, míg nem néz arcomra, se az irányomba. Nagyot nyelve, hogy egy kis ideig még ne sírjam el magam. Felkapom táskám, s melegítőben, úgy ahogy vagyok, felkapom kezembe magas sarkúm és kicsapva az ajtót megyek ki rajta. Nagyon hűvös van, s biztos beteg leszek holnapra, ha mezítláb kell haza sétálnom. De világ leghülyébb emberének néznének LA-ben, ha melegítőhöz magas sarkút húznék fel. Mikor már majdnem a kapunál vagyok, utánam kiabál. -VÁRJ! Várj! – fut mellém, s hajába túrva néz rám. –Nézd, sajnálom! – zavartan cikázik tekintete rajtam.

_____________________________________________________________

SZIASZTOK ELTÖKÉLTEK!

Nagyon köszönöm az eddigi kommenteket és visszajelzéseket! Imádlak titeket❤
A következő rész SZERDÁN(2015.08.05.) jön.

All the love, Nora.

14.Fejezet

      Mikor felkelek, hirtelen megijedek a sötétségtől és, hogy egy idegen helyen vagyok. Aztán meglátom az önarcképet a falon, s valamelyest megnyugszom. Minden sötét, így telefonomért nyúlok, de csodálkozva emelem ki kezem a takaró alól, ami eddig nem volt rajtam. Kiveszem telefonom, s megnézem mennyi az idő.

03:47

Felkelek a kanapéról, s elindulok az emeletre, és lábamra koncentrálok, amit a telefonom fényével világítok meg. Kinyitom a lépcsővel szembeni ajtót, ami annak ellenére is, hogy halkan nyitottam ki, enyhén nyikorog. Egy fedetlen felsőtesttel találkozik tekintetem, majd elnyílt ajkakkal, majd a párnán elterülő göndör fürtökkel. Testtartása szinte kiabál, hogy valaki feküdjön be mellé, hiszen egyik kezével egy nagy párnát szorongat.
-Adeline? - egy rekedt hang szól, amire megijedek, s Ő hangosan felnevet, majd felül az ágyán. Nem kapcsolja fel a villanyt, csak így figyeljük egymást. -Nem tudsz aludni? - nemlegesen megrázom a fejem, amit lát, hiszen a Hold fénye erősen beszűrődik az ablakon. -Gyere! - ütögeti meg a mellette üres helyet. Egy hatalmas francia ágy, aminek csak az egyik oldalát tölti meg Ő. Leülök mellé, és én is a háttámlának dőlök. Arca felém fordul, s egészen sokáig nézi azt. Mikor én is felé fordulok, mert már nagyon zavarba ejtőnek találom, Ő elmosolyodik, s közelebb hajol. Egészen gyorsan, de kezemet mellkasára teszem, ezzel megakadályozva, hogy megcsókoljon. Arcomat méregeti, ahogy próbálja felmérni, hogy miért.
-Nem. - suttogom, s eltolom, hogy le tudjak feküdni. Elfordulok a másik oldalamra, ami nem szembe van a Göndörigazgatóval. Ő visszadől a háttámlának, majd beszélni kezd.-Nem értem, hogy miért tűröm el ezt. Annyiszor megaláztál, és megint. - suttogja, de mintha valakihez beszélne. S úgy érzem, hogy az a valaki, én vagyok. - Most tudod mit csinálnék legszívesebben? Elküldenélek a picsába. Kéregeted magad, mint egy hülye liba, pedig látom rajtad, hogy te is akarod. - hirtelen fordulok meg, s elönt a méreg. De rám tekint és folytatja. - De nem teszem, mert tetszik, hogy ennyire eltökéltnek kell lenni, ennél a hülye libánál. - mosolyodik el.
-Détermination, Styles! - vágok neki vissza franciául, mint ő az első találkozásunkkor. Mosolya nagyobb lesz, s lecsúszik fekvő helyzetbe. Arcomra nyom egy puszit, majd hátat fordítva öleli meg a nagypárnát, s hallom meg halk szuszogását. Idiótán elmosolyodom, s én is elfordulok és újra álomba ringatom magam.

       Hangos csipogásra ébredek, ami nem tőlem jön. Kinyitom szemem, majd ahogy meg akarok fordulni, hogy szóljak a Göndörigazgatónak, megtorpanok. Keze derekamat szorítja párnája helyett, s édesen nyakamba szuszog. Gyengéden fordulok meg szorításában, s orrom az övének bökőm, amire elkezdi mozgatni azt.

-Mr Styles, el késik a munkájából! - motyogom, amire Ő összehúzza szemöldökét, s ott lesz hirtelen az a szokásos ránc is.

-Ez a párna túlságosan sokat beszél. - jelenti ki, ébredés utáni hangjával, ami a világ egyik legszexibb hangja.

-Ez a párna, csak vigyáz arra, hogy egy cég vezető ne késsen el. - mosolyodom el, mert reakciója hihetetlen édes. Csak még jobban elbújik előlem. Ki nem néztem volna ebből az igazgatóból, hogy viselkedhet úgy is, mint egy nagyon édes öt éves kisfiú.

-Egy Jó reggelt-puszitól, szerintem egyből felébrednék. - motyogja a párnába, amire szemem forgatom, s megcsapom kezét. -Jó-jó, értem! - félszemmel néz rám, mivel hirtelen túl nagy neki a világosság. Megtöröli szemét, ezzel elengedve derekam. Mint egy nyűgös kisbaba, töröli meg közben orrát is és ásít egyet, majd kezét visszateszi.

 Cukisága túl ellenálhatatlan, így egy puszit adok ajkára, majd gyorsan elhajolok, hogy ne legyen belőle csók. Kinyitja mind két szemét és rám mosolyog.

- Hát ezt miért?

-Túl édes voltál, de most már eltüntetted a cuki fiút, az önelégült vigyoroddal. - biggyesztem le ajkam, amin csak felnevet, s közelebb hajol. Orraink összeérnek, s érzem leheletét mellkasomon. Gödröcskéje megjelenik, s ismét visszatér a cuki kisfiú, hajába túrok, ami össze-vissza áll. Lehunyva szemem hajolok közelebb, s adom be derekam és kezdeményezem én a csókot. Először megtorpan, majd folytatja tovább a csókot.

 Ahogy mélyül, úgy hajol fölém, s kér engedélyt, hogy megnyalja alsó ajkam nyelvével. Majd mikor nem engedem neki, akkor felkacag, s újra próbálkozik, úgy gondolva, hogy eleget törte magát, bejutást engedek neki.Hajába túrva, s megfogva tarkóját mélyítem el a csókot, ami felér már egy fulladással, hiszen nem vállunk el egymástól.

-Hú - hajol el tőlem, de orraink összeérnek. Kapkodom a levegőt, ahogy Ő is próbál lélegezni. Haját teljesen széttúrtam, mert valami hihetetlen puhák a tincsei, de Ő nem panaszkodik, mert élvezi ezt a cselekvésem. -Reggel kanosodunk, Miss Brooks? - gödröcskés mosolya előbújik, amire én megütöm vállát, de meg se mozdul.

-És az ilyen beszólásoddal baszod el, drága Harold. - forgatom meg szemem, míg Ő eltávolodik arcomtól.

-Maradjunk a Harry-nél, rendben? Sokkal jobban hangzik ajkaid közül, mint a Harold. - halványan elmosolyodik, s egy puszit nyom az arcomra, majd kiszáll az ágyból.Figyelem, ahogy az alsójára felkap egy sötét melegítőt, s felsőtestét továbbra is szabadon hagyja. Hajába túrva nyúl telefonjáért, ahogy az csörgésbe kezd.

-Harold Edward Styles! - veszi fel, s kisétál a szobából, ezzel magamra hagyva. Összeszedem cuccaimat, hogy haza tudjak indulni, gyors átöltözni és elindulni munkába. 

Mikor már vagy fél órája ülök a szobájában és ő a folyosón kiabál, kezdem megunni, s kinyitva az ajtót nézek ki. Oda-vissza sétál, s erősen koncentrál a telefonra. Feltekint rám, s szemében valami megváltozik. Mintha a sötétség eltűnne belőle. -Most leteszem. Nem. Majd visszahívlak. - ezzel leteszi, s elindul felém a telefonjában kutatva.

-Én, azt hiszem, hogy elindulok. - motyogom zavartan, amire a készülékről felkapja rám tekintetét.

-Elviszlek! - siet szobájába, s kikap egy pólót szekrényéből, s egy zoknit húz lábára, majd egy sportcipőt felhúzva jön ki.-Ma bemehetsz később is, mivel elég nyomós indokod van a késésre. - kacsint rám, mikor már a hotel előtt ülünk a kocsiban. Haloványan bólintok, miközben tudom, hogy nem megyek be később, mert mással szemben ez nem lenne fair.

-Nem mondom, hogy köszönöm az estét, mert szörnyű volt, de..majd..gondolom találkozunk. - bizonytalanul elmosolyodom, s kezemre nézek.

-Én..öh..örülnék, ha találkoznánk még, így. Úgy értem, hogy munkán kívül. - ajkát harapva néz rám, s belsőm mosolyog, de ott az érzés, hogy nehéz elfelejteni csak úgy a tegnap történteket.

-Majd még beszélünk. - mosolygok rá, s intve egyet kiszállok a kocsiból. Három lépés után hátra tekintek a kocsira, s kezét rácsapva a kormányra száll ki belőle.

-Adeline! - szól utánam, mivel én sietősebb tempóra kapcsoltam, de lehetetlen őt így lerázni vagy hasonlók. Megállok, s megfordulok. Egy pár ember megáll egy pillanatra, hogy megnézzék, hogy tényleg a nagy Harold Edward Styles-val vannak egy légtérben. -Én csak..szeretném, ha eljönnél velem ma este valahova! - szememben kutat válasz után, majd bólintok, s elmosolyodom. 

Harold Edward Styles komolyan most hívott el randevúra?!

Megfordulva, s fülig érő mosolyommal megyek be az épületbe.

      Ahogy beérek a munkahelyemre, a túlnyomó női alkalmazottak összesúgnak, s lesve rám néznek. Kétszer se mondom, hogy kitudódott egy két dolog. 

Ezentúl mutatkozhatok be úgy, hogy "Üdv, Adeline Brooks vagyok, Harold Styles kiskedvence. Miben segíthetek?" 
 Ha csak a kiskedvence lennék...

Kimegyek egy ébresztő kávéért, s belebotlok egy erős testalkatba.

-Uhh, bocsánat! - mély hang köszön vissza, amire szemem elkerekedik. Nem láttam eddig még itt férfit, aki nem a Göndörigazgató. Kávém a földre löttyen, de épp csak egy pici.

-Semmi baj! - felmosolygok rá, s kékjeibe elmerengek pár pillanatig, de elkapom tekintetem.

-Cameron! - nyújtja kezét a bemutatkozáshoz, s elfogadva viszonozom.

-Adeline! - majd hangos csizma kopogást hallok és kezét elengedem.

-Mr Woods, itt hagyom öt percre és.. - abbahagyja a beszédet Styles, mikor észreveszi, hogy kivel beszél. Krákogva néz el, s folytatja tovább. -Az irodája nem erre van.

-Tudom. - néz rá, s kezével jelez, hogy kávéért jött. Majd szőkésbarna tincseibe túrva elindul. Otthagyva engem a Göndörigazgatóval. 

Szinte azonnal rám mered, ahogy én Cameron-t figyelem. Sötét farmer, ami feszül rajta, s egy kék ing fedi felsőtestét, míg egy lakk cipőben kopog a folyosón.

-Miss Brooks? - zavar ki megfigyelésemből Styles, s ránézek. Ott a ránc, ott a düh, s ott az apró féltékenység arcán. -Menjen az irodájába! Amúgy is beszélni akartam magával. - indul irodám fele. Én csak a körülöttem lévő embereket nézem, akik tekintetükkel felfalnak. Elindulok én is, míg kortyolok kávémból, s becsukom magam mögött az ajtót. Leülök székembe, s kávém az asztalra teszem, majd a Göndörigazgatóra nézek.-Ő az új alkalmazottam. - dől a nyomtatónak, ami velem szemben van.

-Egy fiú? - felemelem szemöldököm, hiszen az itt dolgozók többsége szőke és nő.

-Úgy gondoltam, hogy kell férfi alkalmazott is. - rántja meg vállát.

-Biszexuális vagy?! - pattanok ki székemből, s Ő összehúzza szemöldökét.

-Nem! Őt nem..jézus, Adeline! - szörnyed el, s közelebb jön hozzám, egészen a másik végéhez az asztalnak, így még mindig velem szemben áll. Neki támaszkodik két kezével, s bizalmasan suttogni kezd. -Idióta vagy, ha azt hiszed, hogy minden alkalmazottamat megdugom. - ideges, ami tisztán leolvasható róla. - Rebeca..Ő más. - érzem, hogy én is ideges leszek.

-MÁS? Ugyan úgy itt dolgozik. - lehunyja szemét.

-Mindegy, úgy sem értenéd meg. - löki el magát az asztaltól.

-Úgy érzem, ma este egyedül leszel! - kiabálom, s felállva, hátat fordítva neki sugallom, hogy menjen el.

-Istenem, Adeline - Less lép be az ajtón, s megdöbben, mikor meglátja itt Styles-t.

-Öhm..sajnálom, én csak fénymásolni jöttem. - mutat a fénymásoló fele, míg én visszaülök székembe, s a papírokat kezdem kutatni. Mintha érdekelne és tudnám is, hogy mit olvasok. Nem csak tudatlanul futtatom szemem a betűkön.

 A Göndörigazgató egyik kezével az asztalnak támaszkodik, s idegesen megnyalva alsóajkát, néz kifele az ablakon. Pár perc után Less befejezi a másolást, s bólintva egyet, kimegy.

-Adeline! - szólít meg, mintha tényleg azt hinné, hogy dolgozom.

-Mi az? Te nem dolgozol?

-De, de most valami fontosabb dolgom akadt. - motyogja, s felveszi velem a szemkontaktust. Égető smaragdja, az én kékeszöldembe mered. Közben lehguggolva lábam elé, fogja meg térdem. -Ha azt mondod, nem találkozok többet Rebeca-val. Amikor ezt tettem, akkor..nem voltam tisztában az érzéseimmel-

-És most már tisztában vagy vele? - szakítom félbe, míg ő összeszorított ajkakkal bólint.

-Tudok elég eltökélt lenni, hogy teljesítsem azt, amit akarok! - jelenti ki, majd feláll, s megigazítja szmokingját. Térdem ég még több érintésért, de én csak rágcsáló ajkakkal figyelem Őt.

-Én szervezem a randevút, és nálad lesz. A többit, majd akkor. - mondom hivatalos hangnemben, s visszafordulok a papírokhoz. Ő elmosolyodik, s kimegy az irodából. Mély levegőt veszek, s hátra dőlök székemben. Gondolataim kavarognak, így nem tudok mit gondolni erről a helyzetről. Az egész egy kavalkád.
_________________________________________________________

SZIASZTOK ELTÖKÉLTEK!

 Ez az utolsó nap, mikor egymás után jönnek a részek. Innentől, majd kialakítok egy rendszert. 
Remélem tetszik a történet és nem csalódtok vagy hasonló. 

All the love, Nora.

13.Fejezet

Zaklatott teste, ahogy haja szétzilált és ökle vérzik, szívem összeszorul. Arca megtört, s nem tudja, hogy mit tegyen. Hajába túr és elmegy mellettem, ahogy egy egészen jól hallható "Bazdmeg"-et motyog.

Utána fordulok, s figyelem, ahogy nehezen teszi lábait, s testtartása görnyedt. Elindulok, hogy kövessem útját. Nem hagyhatom ezt csak így, és Ő sem! Megáll kocsijánál és neki támaszkodik.

-Minden rendben? - bizonytalan vagyok kérdésem feltevésével kapcsolatban. Kis mosollyal rám néz kezei mögül.

-Úgy nézek ki? - meglökve magát felém fordul és szemembe néz. Mintha onnan akarna olvasni. -Haza viszlek. Nem biztonságos ilyenkor egyedül sétálni. - nyitja ki a kocsija ajtaját és beszáll. Elindulok az anyósülés felöli oldalra, s furcsa, hogy nem nyitja ki nekem az ajtót beszálláshoz.

Bekötöm magam, s veszek egy mély levegőt. Rám tekint kezéről, majd Ő is beköti magát és elindítja a motort. Se zene, se beszéd, csak csendben utazunk.

Ahogy megáll egy piros lámpánál ismét rám néz.

-Aludj nálam! - szinte parancsolja, de lehet hallani a kérés hangsúlyát is.

-Viccelsz velem? - nevetek fel. Röhejes, hogy ezek után ilyenre kér.

-Nem. - határozottan válaszol, mintha nem érezné a helyzetet.

-Képletesen a szemem előtt csaltál meg, ha lehet ilyet mondani. - bizonytalanodok el a végére, hiszen mégsem voltunk együtt. -És ezek után arra kérsz, hogy aludjak nálad? Ez nem lehet más, csak egy szar vicc. - a lámpa át vált zöldre és Ő elindul.

-Szeretném, ha ezt meg tudnánk beszélni normális körülmények között! - hangja megemelkedik, nem tűri a nemleges válaszom.

-Mondtam, hogy nincs mit megbeszélni. Esetleg azt, hogy mi volt ez a szoborral. - arcára nézek, ami megfeszül, s keze a kormányon erősebb fogásba kezd. Mikor észre veszem, hogy ez nem az a környék, ahova én aludni akartam volna menni ideges leszek, s rácsapok táskámra, ami az ölemben pihen. -Styles, megmondtam, hogy NEM! - figyelembe se vesz, és befordul a házához. Leállítja a motort és kikapcsolja az övét.

-Ha nem szállsz ki, akkor nekem kell, hogy bevigyelek. - néz rám és kicsatolja az övemet.

-Rendben! - fújtatok és kiszállok a kocsiból. - Megbeszéljük és én eljövök. - közlöm vele és a bejárat felé indulok.

Az ismerős folyosón elhaladunk, majd bevezet a nappalijába. Ismét visszaköszön a csodálatos önarckép, amit most tele tudnék szurkálni késsel.

-Valami üdítőt kérsz? Tea, ásványvíz? - fordul felém a konyhától. Nemlegesen megrázom a fejem és a táskámban kezdek kutakodni, hogy telefonomat megnézzem és írjak Darlene-nek.

Ahogy feloldom két üzenet fogad és egy nem fogadott hívás.

Hol vagy, Ade? D.

Basszus, minden oké??? D.

Darlene-nek visszaírok, hogy minden rendben és hogy ne aggódjon, majd megyek. S telefonomat visszasüllyesztem táskámba és fejemet a háttámlának döntöm, s lehunyom szemem, hogy egy kis nyugalomra leljek.

-Khm..szóval - kipattan szemem, ahogy meghallom a krákogást, egész közelről. Velem szembe ült le és egy bögrét fog a kezében. - Sajnálom, ami történt. Elhiheted, hogy komolyan gondolom, mert nem szoktam bocsánatot kérni, általában. - nem néz szemembe, a bögréjét fixírozza. Szmokingját levette, s ingjének az ujja fel van hajtva, míg lábán csak zoknija van, s szmoking nadrágja feszül lábán. Nyakkendője is lekerült, és haja csapzottan kunkorodik mindenhova. Majd sebes kezére terelődik tekintetem, ami még mindig vérzik kicsit.

-Hol van az elsősegély doboz? - állok fel, amire az ő szemei kipattannak a meglepettségtől.

-T-tessék? - zavartan húzza össze szemöldökét.

-Az elsősegély doboz. Hol van? - elindulok fel az emeletre, s a sok ajtó közül tippelni kezdek, hogy melyik lehet a fürdőszoba. De megint a műterembe nyitok be, ahol ismét egy fél kész festmény pihen, s azok az ajkak, amik rá vannak festve, hasonlítanak arra, amire néha rúzst kenek, vagy csak épp egy kis ajakbalzsamot. Utánam trappolva jön fel, s siet felém, mikor Ő is észre veszi, hogy rossz ajtót nyitottam ki.

-Az ott..? - mutatok a festményre, de ő kihúz a szobából és becsukja az ajtót. -Az én leszek?! - így furcsa volt kimondani és furcsán is hangzik, de nem tudtam másképp megfogalmazni.

-A fürdő itt van! - nyitja ki a mellette lévő ajtót, ami szinte szembe van.

-De-

-Igen! Úristen, nem hiszem el, hogy ennél jobban még meg tudsz alázni. - viharzik be a fürdőbe és keresgélni kezd. Én csak döbbenten figyelem, ahogy minden fiókot kinyit, s keze, mintha remegne kicsit.

-Megalázni? - beljebb lépek és a hatalmas kádjának a szélére ülök.

-Miért kell az elsősegély doboz? - kerüli ki kérdésem.

-Lekezelni a sebedet. De miért érzed magad megalázva? - alakját figyelem, ahogy kiegyenesedik és rám néz.

-Először, basztál hagyni engem és hogy ki tudjam magam dühöngeni. Másodszor, benyitsz a műtermembe és én balfasz, persze, hogy nem pakoltam el a dolgaimat, mert senki nem megy be oda rajtam kívül. Érted? Senki! Erre meglátod azt a festményt, és persze, hogy felismered magad, én meg egy szaros festményt festek rólad, ami a világ legbénább dolga, de ezt tettem. Mert.. - és itt abba hagyta. Rám néz és orrnyergét megszorítja.

-Mert..? - bíztatom folytatásra, de ő csak elfordul és kinyit egy szekrényt, amiben már ott a doboz. Kiveszi és odaadja nekem.

-Mert különlegesek azok az ajkak. - motyogja szemembe nézve, s hüvelykujját végig húzza rajta. Tudom, hogy nem ezt akarta mondani, de nem kényszeríthetem ki belőle.

-Hát, köszönöm! - bizonytalanul lenézek a dobozra, s kimegyek a fürdőből. Leülök a kanapéra, s mondom Styles-nek, hogy jöjjön ide. Leül mellém, s megfogom véres öklét és elkezdem tisztítani a sebet. Ahogy felpillantok arcára, kezéről; az ajkát harapdálva figyeli, hogy mit csinálok.

-Régen hívtak Harry-nek. - motyogja, míg én áttérek a másik kezére.

-Pedig ez a Harold egyik beceneve. - nézek arcára, de Ő nem néz rám.

-Nem mindenkivel vagyok ilyen jóba, hogy becézzenek. - beharapom arcom, s belül picit örülök, hogy egyike lehetek ezeknek a különleges embereknek, akik megkapják ezt a közelségét.

-Utoljára, talán Édesanyám hívott így. - hangja nagyon halk, s mintha nem akarta volna ezt megosztani velem.

-Nagyon édes becenév, egy göndör fürtös kisfiúnak. - mosolyodom el, s befejezem kezének ápolását.

-Köszönöm! - mosolyog vissza, s a mellettünk elhelyezkedő asztalra teszem a dobozt. -Biztos, nem alszol itt? - szemében remény csillog, s nincs szívem kioltani benne azt a reményt.

-Mivel bocsánatot kértél, -amitől még ugyan úgy megtetted- de itt alszom. Túl fáradt vagyok haza sétálni. - kinyújtom lábam és hátra dőlők a kanapén, lehunyva szemem.

-Amúgy is elvittelek volna haza. - motyogja orra alatt, míg a dobozt elviszi. Csak elmosolyodom és érzem, ahogy az álmosság felülkerekedik rajtam és egyszer csak beszippant magába, s elalszom.

_______________________________________________________
SZIASZTOK ELTÖKÉLTEK!
(Igen, ez lesz az új nevetek:D) 

Furcsa, hogy szinte naponta hozok már részeket, de sajnos ez csak a kárpótlásom, és minden vissza fog majd állni. 
Az eddigi kommentekért hálás vagyok, bár nagyon kevésnek találom. Legyen velem a baj, de ehh.
A történet itt kezd beindulni, ha kifejezhetem így magam. Itt kezdődnek a bonyodalmak, sírások, nevetések, csókok, ismétlések stb. 

Most kérném, hogy az eddig kialakított véleményeteket fejtsétek ki nekem a blogról. 
ÉS EGY JÓ HÍR!!!!44!!!!!444444!!!
Megcsináltattuk a laptopom és már tudok rendszeresen írni, így ez miatt már nem lesz kimaradások. (https://instagram.com/p/5xHxMDI_RK/?taken-by=nagy___nora)

All the love, Nora.