33.Fejezet

                 Zokogva hívom fel a pszichológusom, Mr Waurd-ot, aki pár perc után fel is veszi.

-Mr Waurd..kérem..segítsen! – szipogom, s hangom a világ legijesztőbb dolga.

-Mrs Styles? Minden rendben? Mi történt?

-Nincs hol..nincs hol laknom. Vég-vége az életemnek. – motyogom, s leülve egy padra zokogok tovább.

-Hol tartózkodik most, Mrs Styles? – körül nézek, majd elmondom neki az utca nevet, s csak annyit mond még a készülékbe, hogy egy perc és itt van.

Egy hónapja lakok Mr Waurd, Patric-nál. Patric egy a negyvenes éveiben járók táborát erősítő ember. Haja közepesen hosszú, és arany barna, aminek eleje el van tűrve baloldalra.  Arca néhol komor, néha mosolygós és jókedvű. Volt alkalmam már mind a kettőt megtapasztalni. Szeme kéken világít a szemüvege mögül, ahogy a komor tekintete fürkészi az embereket. Öltözete csak egy farmer nadrág és egy öltöny, ami alatt egy ing a farmerjába be van tűrve. Ez a mindennapi viselete.

Hihetetlen, hogy mint egy ismeretlen, úgy próbál nekem segíteni, mintha az idősebb testvérem lenne. Ő intézi nekem a lakást, a kapcsolataimat, a számomra fizethető háziorvost, s a megfizethető vizsgálatokat, hogy a csöppség a pocakomban egészségesen jöjjön a világra.

Fehér köntösömben, és a kontyban összefogott hajamból kilógó, már-már hosszabb tincsemmel játszok, míg a napi friss újságot olvasom a konyhában elhelyezkedő étkező asztalnál ülve.

Harry Styles élete kezd romokba dőlni?

Ütközök egyből az első újság cikkbe, amire torkomban csomó keletkezik. Rengeteg hasonló címmel találkoztam ebben az egy hónapban, napi szinten.

Harry Styles képtelen kiegyensúlyozottan élni?

Hova tűnt Adeline Brooks?

Harry Styles teherbe ejtette elhagyott feleségét!

Styles Holdings Inc a csőd határán

Adeline Brooks gyermekének apja nem is híres Harry Styles?

Rebeca Stoon, Harry Styles új barátnője?

Ez még a negyede se, de ezek, melyek agyamba fúrták magukat. Összehajtva a szennylapot dobom ki a szemetesbe, majd a konyhába megyek készíteni egy forró teát.

-Adeline, képzelje! – kiabál be Patric hangja a bejárattól. Lihegve jön a konyhába, s teszi le táskáját a bárszékek egyikére. –Találtam magának lakást, mely’ már fizetve is van. Ha gondolja, hívhatom a költöztetőket és utána segítek gyermek bútorokat, és amikre szüksége van, megvenni. – örömömben és talán a hormonok miatt is, könnyeim patakként kezdenek folyni, s egy ölelésbe vonom Patricot.

-Köszönöm! – suttogom, s testemet átjárja egy rég nem érzett érzés, ami a boldogság.

Aznap már be is költöztem és meg is vásároltunk mindent, ami kellhet.

Furcsa, hogy nem lehet hallani a billentyűk kopogását, és a papírok suhogását, ahogy Patric dolgozik. S az egész lakást csak a televízió hangja tölti be a nagy csendben.

Két szobás az egész lakás egy nagy nappalival, amerikai konyhával, ami azt jelenti, hogy egybe van az „étkezővel”, ami csak két székből, egy asztalból és egy etetőből áll. Most a gyerek szobában ülök a földön, s hajtogatom össze a már kimosott, tiszta semleges színű ruhákat, mivel a gyermekem nemét még nem lehet tudni. Egy bőröndbe teszek pár ruhát, egy kis egybe ruhát, mely a kabátot helyettesíti. Mivel az időjárás megüti a telet. Pontosabban már a végét járja, hiszen január vége van.

Néha eszembe jut, hogy pár nap és Styles születés napja, pontosabban Február elsején, s nagy az esélye annak, hogy a baba is akkor fog születni.

Miután összekészítettem a bőröndöm, melyet a kórházba fogok vinni, még elrendezgettem a könyveket, a kiságyat és a kis fotelt, mely az álló lámpa mellett helyezkedik el, majd a pelenkázót és a kis járókába tettem játékokat és pár pokrócot.

A forró víz kellemesen melengeti testem a zuhanyfülkében, s ahogy megfordulnék a tusfürdőért, azt leverem. Lehajolva érte érzem, hogy valami nem jó. a magzatvizem elfolyik, s engem a kétségbeesés kerít hatalmába. ENNEK NEM ÍGY KELL MEGTÖRTÉNNIE!

Azonnal egy törölközőért nyúlok, s megtörölve magam kezdődnek a hatalmas fájások, melyeket csak halk hanggal jelzek. Elbicegek a szobámig, s magamra kapom a fehérneműm és egy melegítő szettet, majd Patric számát kezdem tárcsázni, míg leülök az ágyamra, egy hangosat felszisszenve.

-Patric, elfolyt! – csak ennyit kell mondanom, s egy hangosat felkiáltanom és Ő rám csapva a telefont indul el azonnal.

A kocsiban hátul ülök, míg mélyeket próbálok lélegezni, s telefonomat szorongatom azon gondolkodva, hogy felhívjam-e a gyermek másik szülejét.

-Adeline, ne gondoljon most másra, csak mélyeket lélegezzen és ki és be! – mondja nyugodt hangon, míg testbeszéde egyáltalán nem ezt tükrözi.

-Mrs Edward Styles, és elfolyott a magzatvize! – igyekszik az ügyeletes recepcióhoz Patric, míg én oda érek, s azonnal egy betegágyat hoznak nekem, amire ráfektetnek.

-Mrs Styles, emlékszik, hogy hányadika van? – próbál velem kommunikálni a férfi orvos, hogy ne ájuljak el vagy rosszabb.

-Harmincegyedike – motyogom, míg egy hangosat nögök, ahogy egy ütést mér hasamra a Pocaklakó.

-És azt meg tudja mondani, hogy milyen hónapban vagyunk most? – folytatja tovább, míg a liftbe nem tol, s megnyomva egy gombot jön be még két nővér vele.

-Január.  – motyogom, s kezd elhomályosulni minden.

-Adeline nyomjon! Már nagyon kevés kell. – kiabál az orvos velem, míg én még csak most térek teljesen magamhoz. s ahogy megteszem, amire kér egy kétségbeejtő gyermeksírást hallok be, és sürgő női, fehér alakokat, ahogy ők is kiabálnak.

–Február elseje, hajnali kettő óra, nulla egy a születési idő. – mondja egy Nővér, míg a másik azt kiabálja, hogy kisfiú. S bevillan a kívánságom, mely azt mondja, hogy bármikor csak ne február elsején szülessen meg a gyermekem, fuccsba ment. Majd újra elsötétül minden.

-Mrs Styles? – újra csönd és halk női hang szólítgat, s csak harmadjára nyitom ki szemem. –Hogy érzi magát? – egy Nővérke, kezében egy mappával teszi fel a kérdést, amire csak bólintok.

-Hol van a gyermekem? – kérdezem azonnal, s szemeimbe könnyek gyűlnek.

-Nyugodjon meg, egy rutin vizsgálat után megkapja a csöppséget. Egészséges kisfiú lett! – arcomra egy lemoshatatlan mosoly kúszik, amire a Nővér arcára is egy mosoly férkőzik. –Mr Waurd tisztázta az apával való kapcsolatukat, így a következő kérdésem az lenne, hogy mit írhatunk a nagyfiú kezén lévő karszalagra? – mosolyom lefagy, s ajkamba harapva nézek el arcától. Még csak neveket sem kerestünk Styles-szal, de ami biztos, hogy a családi név nem lehet Brooks, hiszen még én is a Styles nevet viselem.

-Benett. – motyogom halkan, majd kisöpröm szememből a kusza könnyeket.

-Benett Styles. – nyomatékosít, amire szemem lehunyom, s bólintva egyet a Nővér, magamra hagy.

Majd következőleg már a kisaprósággal jön vissza a kezében, aki egy kék pokrócba van takarva. Felülök, s a Nővér a kezembe adja, majd becsukva maga után az ajtót, magunkra hagy.

Csendben van, s mélyen alszik. Teljesen nyugodt, nem úgy, mint az apja vagy az anyja. Ajkai cseresznye formájúak, mint Styles-é, míg szemei is hasonló formájú, mint az övé. Sírás kap el, mikor rájövök, hogy már most jobban hasonlít Rá, mintsem rám.

-Benett. Kicsi Benett-em. – nyomok apró kézfejére egy csókot, amin ujjai a mutatóujjam köré fonódik, s erősen szorítja azt. Halkan dúdolok neki egy dalt, míg apró haját simítom ki arcából, amik göndören pihennek kobakján. A haja is, azt se tőlem örökölte, hiszen világos barna még és göndör, mint az apjának. Mélyet sóhajtok, s lassan hátradőlök a betegágyban, s felnézve a plafonra, motyogom; - Boldog születésnapot, Harry! – majd az apró babára nézek, aki kis hasonmása neki.

_____________________________________________________________

Köszönöm a sok véleményt, s ehhez se várok kevesebbet!

Innentől a történet izgalmakkal teli lesz és sajnos nem sokára búcsút is inthetünk.

All the love, Nora.