2015. november 17., kedd

31.Fejezet

                 Mikor érzed, hogy már magadat is kezded elhagyni. Elhagy a remény, mely’ mindig veled van. Elhagy az erőd, az életerőd. S képtelen leszel létezni. A sok csalódás, bántó szavak, sértegetések, bántalmazások, traumák, s a tudat, hogy lehetne jobb. Megöl mindent. Megöli benned a reményt.
Adeline is épp ezt érzi. Először belülről hal meg, majd jelentkeznek a tünetei, mely’ kihatnak testére is.

-Mrs Styles, itt a forró teája! – teszi le elém a fehér, egyszínű, unalmas bögrét Theresa.
-Köszönöm! – motyogom alig hallhatóan, majd egyik oldalamról a másikra fordulok a kanapén. A fekete bőr nyikorog, ahogy végighúzom ujjam rajta. Majd lehunyom szemem, s elképzelem, ahogy lelkem kezd kihalni belőlem. Nem érzek semmit. Megsemmisültek az érzéseim, s csak létezem. Feketeség minden.
Az ajtó hangos csapódása adja tudtomra, hogy megjött ennek az érzésnek okozója. A Férjem. Mr Styles.
-Theresa, kezdjék összecsomagolni a cuccainkat egy bőröndbe! – morogja a mély hang, míg táskája csapódással érkezik az asztalra, melyen a teám van. Így abból kilöttyen tartalma a fehér, méreg drága asztalra, s lehunyom szemem. –Kurva életebe! – kiabálja el magát Styles, majd hangosan kifújja a levegőt. Leereszkedik a kanapéra, s végigsimít lábamon.
Várom, hogy valamit mondjon. Hogy változzon valami. Csoda történjen.
-Alszol? – hajol arcomhoz, amire lassan kinyitom szemem, feladva mindent. Hümmögök egy nemleges választ, s elhúzva lábam felülök. –Jó. Utazunk! – áll fel, s szövetkabátja meglibben, ahogy kikerüli a kanapét.
-Hova? –alig hallható hangom, de a helységben csak ketten vagyunk, s bútorozott, így nem visszhangzik.
-Meglepetés, Mrs Styles. – mosolyog rám, s mosolya boldog. Viszont gyomrom felfordul megszólításán. Utálom ezt a nevet. Nem én vagyok Mrs Styles! Mrs Styles meghalt.

Magán repülőgépen utazunk, s Styles papírokat néz át, míg arca ráncba borul, s feszes a testtartása.
Megfogadtam, hogy én élvezni fogom ezt a kiruccanást. Hiszen már vagy egy éve nem mentem sehova. Darlennel megszakítottam a kapcsolatot. Pontosabban megszakítatták velem. S úgy érzem, hogy hiányzik egy felem.
Fejem az ablaknak döntöm, s próbálom fejem kiüríteni. Magassarkúm nyomja a lábam, le akarom venni. De Styles kilökne az ajtón, ha megtenném.
Az út csendes, s olyan, mintha csak két idegen utazna egymással.
Szememet le kellett hunynom, ahogy elkísért a helyre.
Víz csobogása üti meg fülem, s haloványan elmosolyodom, ahogy orromat megcsapja a sós tenger illata. Kezét elveszi szemem elől, s egy hatalmas hajó, terem előttem, amin az áll, hogy „Resolute”
-Eltökéltség. – suttogja fülembe a fordítást, s szakadozva fújom ki levegőmet. –Ez a mi hajónk. Ezzel megyünk át Párizsba, Mlle Brooks! – mosolya széles, s fehér fogsorát megmutatva ámulok el tökéletes mosolyán.
Felsegít a hajóra, míg egy inas utánunk hozza a bőröndünket, majd elhagyja a hajót. Érdeklődve nézek a Göndörigazgatóra, aki csak halványan mosolyog.
-Csak ketten? – dermedek le, ahogy elkezdi felhúzni a horgonyt. Felém fordul, s szeme csillog.
-Csak ketten. – bólint, majd újra a víz felé fordítja figyelmét.

Félálmomból próbálok teljes álomba merülni, de nyugtalanná tesz, hogy a hajó oldalának csapódik a víz, hogy minden halk hangra felfigyelek, hogy idegesít, hogy Styles keze a derekamat szorítja ölelésbe. Idegesít, hogy a nyakamba szuszog, s idegesít, hogy neki sikerült elaludnia.
Próbálva nem felébreszteni Őt, kelek ki az ágyból és sétálok ki a fedélzetre, ahol a sós levegő megcsapja arcomat. Leülök a hajó szélére, s lábam lelógatom. Nem ér le a vízig, de nem is baj, hiszen szörnyen hideg lehet. Még csak szeptember van, de mégis hűvös az idő.
Csillagos égre nézek, s keresek egy hullócsillagot, hogy kívánhassak. Csak egyet is, de had kívánhassak.

Másnap Styles hangjára ébredek, s fejem az Ő fejébe verem, ahogy hirtelen felülök.
-Kurva életbe! – motyogja, ahogy szemét becsukja a fájdalomtól, s megfogja homlokát, ahol találkozott az én fejemmel. Én csak felszisszenek, s lehunyom szemem a hatalmas napsütés miatt. –Mi a jó Istent csinálsz ide kint? – körül nézek, s ekkor jövök rá, hogy ahogy elveszett a reményem, úgy elaludtam.
Felállva leporolom hálóingem, s hajamba túrok, míg nem tekintek fel .
-Öltözz át és..csak kezdj magaddal valamit. – csap combjára és magamra hagy.
Félve a hősugárzástól, keveset mentem ki a napra. Hiába, hogy ősz van, hatalmas a napsugárzás. Harry az egész napot ott kint töltötte. Egyszer se jött be. Csak néha egy újságért, vagy egy pohár borért. Így estére arca felpuffadt, szemeit alig tudta nyitva tartani és testtartása görnyedt lett.
-Jól vagy? – kérdezem meg, mikor megtámaszkodik az ajtóban, hogy megtartsa magát.
-P-persze! – motyogja, majd elindul, de abban a pillanatban összeesik.
-Jézus! – szaladok hozzá, s egyből megnézem pulzusát. Szíve hevesen ver, míg arca forró, s verejtékezik. Haját eltolom arcából, s hozok egy nedves kendőt, hogy megtöröljem azt.
Második napja fekszik az ágyában, s pihen. Valószínű, hogy a kimerültségtől és a napon töltött idő miatt történt ez.
-Hoztam egy teát. – teszem le mellé a kis éjjeli szekrényre, míg kezem homlokára simítom, hogy megnézzem, van e láza. –Nem vagy lázas. – motyogom, s halkan fújok egyet.
-Dögös nővérke lennél. – nevet fel, három napja először. Én is elmosolyodom, míg arcára tekintek, s valami elkap. Valami nagyon nem jó érzés. Az érzés, amit nem kellene éreznem. Eltekintek arcáról, s lehunyom szemem. –Minden rendben? – ül fel, s kezét vállamra simítja. Hevesen bólogatok, s azon imádkozom, hogy így leveszi kezét rólam. De csak kezem után nyúl, s csókot lehel rá.
Próbálok az érzés ellen küzdeni, elnyomni vagy megölni. Lehetetlen.
-Hagyj! – kiabálom el magam, s felállva kiviharzok a szobából.
A hajó korlátját szorongatva erősen próbálom nem levetni magam a vízbe.
-Nyugalom! – simogatja meg egy lehelet nyakamat, amire végigfut rajtam a hideg. A szellő hajamba kap, s lehunyom szemem. Ritmikus légzése, undor és félelem helyett, nyugodtsággal tölt el.
Nyakamba csókol, én felé fordulok, s szemeibe nézek. Lenyűgöző smaragdok, mint a gyűrűm. Közelebb hajol, s gyengéden csókolja meg ajkaimat. Mint régen. Tarkóján hajába túrok, mire Ő közelebb húz magához.
Nem helyes, amit teszek. El kellene küldenem, a világ legmesszibb pontjába kellene utaznom. Elhagynom Őt. Ott lenni, ahol boldogabb vagyok, ahol boldog vagyok. De ez lehetetlen.
Eltávolodok, s egy könnycsepp folyik végig arcomon.
-Deline.. – hal elbecézésem szájából, amit rég nem használt már. Lecsókolja könnyem, s állam alá nyúlva emeli fel fejem. –Menjünk be. – suttogja, s kezemet összekulcsolva övével húz a kabinba. Becsukva az ajtót, felém fordul, s lágyan mosolyogva húz ölelésébe, s csitítgat. Ép eszem akkor vesztem el, mikor keze megtalálja csupasz bőrömet oldalamon, és ott kezd simogatni. –Tudom, hogy hiányoznak. – abba hagyom sírásom, s felnézek rá. – De elhívtam Őket Párizsba.
-Őket? – értetlen arckifejezésem véglete a ránc szemöldökömnél, amit mosolyogva lepuszil.
-Jone és Darlene. – arcom mosolyba kúszik és egy hatalmas puszit nyomok arcára.
-Köszönöm! – nyakánál szorosan magamhoz ölelem, amire Ő csak elneveti magát és a lehető legközelebb húz magához.
-Szeretlek! – nagyot nyelek ennél a szónál, hiszen utoljára anyja halála előtt mondta nekem. Válaszként csak megcsókolom, amin először megdermed, majd készségesen visszacsókol.
Évek óta, az első szeretkezésünkön is túlestünk, s mondhatom, hogy régen voltam ilyen boldog. Szerelmes szavakat suttogott a fülembe, s úgy bánt velem, mintha porcelánból lennék.
Most mellkasomon fekszik, s mélyen szuszog, míg keze oldalamat szorítja.

Párizs csodálatos város. Hangulatom szörnyen egyhangú, és az a boldogság. azóta egy hetet töltöttünk még a hajón, míg Párizsba jöttünk. Rengeteget nevettünk, csókolóztunk, vagy csupán csak egymásba gabalyodva feküdtünk, s hallgattuk a tenger morajlását.
Most épp egy francia étterem felé tartunk egy külön kibérelt kocsival. Styles elmondása szerint, itt találkozunk Jone-kkal. Szörnyen izgatott vagyok, hiszen azóta én rengeteget változtam, s félek, hogy nem leszünk már ugyan olyanok, mint régen. A Göndörigazgató a kezemet szorongatja, s gyengéden simogatja, majd homlokomra nyomva egy csókot száll ki a kocsiból, s nyitja ki nekem az ajtót. Halkan megköszönöm és elköszönök a sofőrtől. Összekulcsolja ujjainkat, ahogy bevezet az étterembe. Tekintetemmel az ismerős embereket keresem, de csak Jone-t szúrom ki. Összehúzott szemöldökkel keresem tovább Darlene-t, s mikor nem találom, kétségbeesetten nézek Harry-re.
-Harry.. – megbököm kezét, míg Ő a recepció pultnál tárgyal az emberrel. Majd mindketten rám néznek. Míg a pultban ülő férfi várakozva néz rám, addig Styles idegesen és mérgesen.
-Később! – böki oda nekem, majd visszafordítja figyelmét. A kellemesen éneklő néger nőre fordítom inkább figyelmem, aki épp a refrént kezdi énekelni.
„Be good to me, be good to me”

Fanyarul elmosolyodok, majd elengedem Styles kezét, s inkább átveszem oda táskám. Hogy ne tudja újra megfogni azt. De derekamat megfogva vezet Jone asztalához.
-Sziasztok! Öröm újra látni! – csókolja meg kézfejem Jone, majd határozottan fog kezet bátyjával.
-Darlene? – első kérdésem felé, amire Ő sandán Styles-ra néz, majd újra vissza rám.
-Nincs itt. – mondja, majd a Göndörigazgató felé néz és beszélni kezdenek valami másról. Hazudott nekem. Megint.

Aligha fogyasztottam valamit a pompás ételekből, amik elém kerültek. Styles meg is jegyezte, hogy ennél többet kell, hogy egyek, de nem figyeltem rá. Csak azon gondolkoztam, hogy mi lehet Darlennel. Egészséges-e, talált-e jobb embert, mint Jone. De ezeket a gondolatokat a felforduló gyomrom söpörte el. S bocsánatot kérve szedtem lábaim a női mosdóig, keresve egy fülkét, majd kiadva azt a kevés ételt is a kagylóba. Ijedten kezdek zokogásba, hiszen ez semmi jót nem sejtet és csak remélem, hogy badarságokat gondolok és csak romlott ételt ettem. 
_____________________________________________________________________

Sziasztok!
jövőhéttől több és rendszeresebbek lesznek a részek, remélem, hogy ehhez kapok most megjegyzést vagy hasonló jelzést akár a fb csoportban, aminek a linkje az oldal sávban található. 

S halkan, finoman, csendben megjegyezném, hogy innentől újra beindul a történet, s lesz tele fordulatokkal, nem várt eseményekkel!

All the love, Nora. 

7 megjegyzés :

  1. Drága Nórim! :)

    Nagyon szeretlek! <3
    És folytassad csak ezt a nagyszerű sztorit :)
    Ez egy komment.
    Puszi :*
    Domi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Protekciósribim! kettőspont csukvazárójel

      Én is és majd max neked írom tovább, ha mást ennyire nem érdekel.
      Ez egy válasz.
      Puszi :*
      Nóri

      Törlés
  2. Imádom !
    De sajnos félek,hogy mi lesz velük. Félek azoktól a károktól amiket Harry okozhat még Deline-nek.Már kezdtem megörülni,hogy végre egy kis happy is lesz benne,de sajnos a vége eléggé elszomorított.
    Sejteni lehet,hogy Deline terhes ez ugyancsak jó hír,de ott van az a kis hazugság amit Harry elkövetett.
    Remélem a következő részekbe Harry változni fog és most a jó irányba.
    Siess a következő résszel !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. KOSZONOM!
      Hat ha csak az a "kis hazugsaga" lenne..
      Rengeteg fprdulat lesz meg, ettol nem kell tartani
      A heten, szerintem Vasarnap olvashato is lesz!

      Törlés
  3. Egyre erősbödő megérzésem, hogy Harry Deline apjának fia.:D Így sok minden érthető lenne. Nagyon tetszik a történet, egy éjjel (:D) alatt kiolvastam. Viszont, őszintén megmondom, engem nagyon zavart még az elején, hogy minden egyes "és" helyett "s"-t írtál. "S"-t komolyabb hangvitelű szövegeknél (pl versek, szépirodalom) használunk. Kiváncsi vagyok, végül hogy alakítod majd a szálakat. Sok sikert a továbbiakban is! :) B x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hat majd meglatjuk :D
      Es en is igy vagyok, ha egy tortenet megtetszik, akkor le se tudom tenni.
      Hat utalok "es"-t irni..nem szep szo, nekem :DD
      Sajnalom
      Koszonom es tovabbra is varom kommentjeidet :*

      All the love, Nora.

      Törlés