32.Fejezet

                 A vacillálások, melyek bennem vívódnak semmihez sem foghatóak.

Párizsi utazásom egyben volt keserű és boldogság vegyes érzelmei. A vacsora óta, rendszerességgé vált, hogy reggel, mielőtt Styles felkelt én a mosdóba szaladtam, s kiadtam magamból mindent. S ez után, zokogtam fél órát, a magamra zárt mosdóban.

A mai reggel másképp ment. Később keltem fel, mint ahogy szoktam. A szorongató érzés keltett, mely a nyelőcsövemet piszkálta. Azonnal kiszálltam az ágyból, s szaladtam a mosdóba. Az ajtót elfelejtettem magam után bezárni, de most ez nem foglalkoztatott, csak hogy épségben elérjem a wc kagylót.

Miután kiadtam magamból mindent, könnyek folytak végig arcomon, míg kezemet hasamra szorítottam és fejemet a falba vertem.

-Minden- Styles állt az ajtóban, egy szál alsónadrágban. Haja kócosan, míg azt megpróbálva megigazítani túrt bele, de megtorpan, mikor meglát. Nem jön közelebb, csak dermedten áll a fürdőszoba ajtajában. –Hánytál? – hunyorít rám óráknak tűnő idő után. Nem válaszolok, csak feltörni készülő keserves zokogásomat próbálom visszafogni. –Terhes vagy. – motyogja magának, míg rám mereng. Reakcióját képtelen vagyok leolvasni.

Tervem nem volt, vagy akár csak időm arra, hogy megbizonyosodjak arról, hogy tényleg az vagyok e. Ha be is bizonyosúlt volna, se tudtam volna dönteni, hogy elvetessem vagy megtartsam. Ebben az érzelmi állapotomban döntésképtelen vagyok, s felkészületlen egy a hasamban növekvő gyermek életét eldöntő kérdésre megoldást találni. Elmondani se akartam addig neki, míg nem döntöttem semmiről, sőt talán sose akartam volna elmondani.

Most hogy itthon vagyunk, már egy hete elmehettem volna orvoshoz, kivizsgáltatni magam. De képtelen lettem volna feldolgozni a tudatot, hogy terhes vagyok tőle.

-Kelj fel! – jön közelebb, s kezem után nyúl, ami hasamat szorítja. Arcán döbbenetség, félelem és ijedtség bujkál.

-NE! – szorítom még erősebben kezem oda, de a nyomásra, amit hasamra mérek, megijedek, s inkább elengedem. Felkecmergek, s a falat támasztva hajtom le fejem.

-Miért nem mondtad? Voltál orvosnál? Te teljesen meg vagy bolondulva? Egy kurva életet hordozol a szíved alatt! – kezd bele, míg én csak sírok tovább. Tudom, hogy nem vagyok normális. Tudom, hogy nem vagyok anyukának való, s azt is tudom, hogy nem tőle szeretnék gyereket, vagy nem akarom, hogy Ő legyen a gyermekem apja.

Kiviharzik a fürdőszobából, s hangos csattanás jelzi, hogy rám csapta annak ajtaját. Felzokogok, és visszarogyok a földre.

Nem így képzeltem el azt, ha gyermekem lesz, így ülök itt. Egyedül, lent a parkolóban a férjemmel, aki még látni se akarta ezt a helyet.

A váróban rengeteg a feszültség vagy a boldog sugárzás. Egy pár mellettem boldogan kacarásznak, míg a férfi keze a nő kerekedő hasán pihen, s lágyan simogatja azt. Én is hasamra simítom kezem, persze még lapos, s alig látszik valami, de a tudat, hogy ott bent lapul egy élet, ismét sírásra késztet.

A váróterem ajtaja hangosan csapódik be, így mindenki arra fele vezeti tekintetét, s döbbennek le, mikor Styles-t látják belépni, s leülni mellém. Nem szól hozzám, nem érint meg, csak beletemetkezve magába néz körbe. Kezemet elveszem hasamról, s táskám pántjával kezdek babrálni.

-Mrs Styles? – nyitja ki a rendelő ajtaját egy nővérke. Nem lehet több húsz évesnél, s kinézete lehengerlő. Szőke haja loknikban pihen vállán, míg kék szeme, s rózsaszín ajkai mosolyognak. Felállva indulok el, de Styles keze visszaránt gyengéden, s kezem után nyúlva kulcsolja össze ujjainkat. Szóval Ő is bejön. –Ön  Mrs Styles férje? – néz a Göndörigazgatóra, aki csak bólint. –Rendben, jöjjenek beljebb! – invitál be minket a gyér fényű helyiségbe. Meglepettségemre egy fiatal orvos köszönt minket, aki rendkívül vonzó.

-Jó Napot, Mrs Styles! – mosolyog rám, s szívem hevesebb verésbe kezd.

-Harold Edward Styles! – nyújtja szabad kezét az orvosnak, s határozottan megrázza, amitől az orvos megrezdül.

-Ön akkor biztos a büszke, leendő apuka. – mosolyog rám ismét, s gyomrom bukfencet hány, mikor meghallom a „büszke leendő apuka” kifejezést. –Kérem, Mrs Styles feküdjön fel az asztalra. Megnézzük az apróságot. – Styles elengedi kezem, s véletlen szemébe nézek, melyek ijedtek, s egy kevés izgatottsággal van tele. –Ön bent szeretne maradni? – néz a Göndörigazgató fele, aki bizonytalanul bólint. – Akkor üljön a Hölgy mellé. Onnan tökéletesen láthatja az ultrahangot.

Miután felkente még lapos hasamra a gélt, egy gépet vezet oda, s halkan motyogja, hogy a képernyőt figyeljük csak. Styles lélegzete megakad, mikor meghallja a ritmikus szívdobogást, míg az én szemem könnybe lábad.

-Egy egészséges kisded. – mosolyog kedvesen rám az orvos. –Nos ennek épségének tovább megtartására viszont egészséges és rendszeres étkezés kell, nyugodt családi légkör és az a maximális mozgás, ami még nem megterhelő. – mondja, míg a Nővér lemossa hasamról a gélt, s segít felülni. Styles feláll a székről, s nekem hátat fordítva túr hajába. –Most viszont Mr Styles, ha megkérhetem, távozna? – tekint Styles fele az orvos. A Göndörigazgató meglepetten fordul a doktor felé.

-Tessék? – hangja hihetetlen.

-Kérem távozna pár percre, míg beszélek a feleségével? – a Nővér Styles felé megy, s kitessékeli a rendelőből. S ez is csak azért sikerülhetett neki, mert még nem a Földön járnak gondolatai.

-Mrs Styles, a magzat még egészséges állapotban van, viszont meglátszanak rajta azok a nyomok, melyek stresszes időszakra utalnak. Lehet ez a családi állapota miatt, hiszen látszik, hogy nem éppen boldogan élnek. Higgye el nekem, láttam már boldog párokat, s láttam olyan párokat is, akik úgy viselkedtek, mint két idegen. Nos, maguk e kettő között lebegnek. Ezen még lehet változtatni, hiszen minden fejben dől el. Viszont, személyes tanácsom az, hogy ha egy gyerek nem boldog családba születik, az a gyermek életére rettenetesen kihat. Mint személyiségileg, mind viselkedésileg, s mind a szülői viszonyra nézve. – lassan bólintok, s arcomról letörlöm a könnycseppjeimet. – Ezt a gyermeket már nem lehet elvetetni, ahhoz túl késő. Szóval csak magukon áll, hogy milyen embert nevelnek ebből a csöppségből. – mély levegőt véve nézek az orvos szemeibe, amik együtt érzőn vizslatnak. –Két hét múlva szeretettel várom vissza! – mosolyog rám ismét, s kezet rázva velem hagyom el a rendelőt. Gyorsan megtörlöm szemeimet, s keresem azokkal Styles-t. Majd mikor tudatosul bennem, hogy itt nincs, a parkolóba indulok, ahol azonnal megtalálom a giccses kocsit, aminek kormányára támaszkodva mereng ki a szélvédőn Styles.

-Miért küldött ki? – fordul azonnal felém a Göndörigazgató, miután beszálltam a kocsiba.

-Csak…személyes kérdéseket tett fel.

-És én azokat miért nem hallhattam? – kiabál, míg felém fordul.

-Semmi komoly. – motyogom, míg tekintetem kivezetem az ablakon, s próbálom kizárni Őt. –Két hét múlva vissza kell jönnöm.

-Egyedül! – motyogja ingerültem, amire csak válaszként bólintok. Talán jobb is, hogy Ő nem akar jönni.

Otthon Jen gratulálása fogadott, s egy szoros ölelésbe vont. Arról beszélt, hogy Ő sose gondolta, hogy az Ő kis bátyja ennyi mindent el fog érni. Hogy családja lesz, gyermeke.

Styles inkább felment az emeletre, megszökve húga ujjongásától. Én szívesen beszélgettem Jen-nel. Talán a családban Ő a legnormálisabb ember.

A reggeli rosszullétek egyre rosszabbak lettek az idő múlásával. Egyre kevesebbet beszéltünk Styles-szal, mintha csak két idegen élt volna egy házban. Theresa-val rengeteget beszélgettünk, míg Ben néha érdeklődött az állapotom felől.

Hasam egyre nagyobb lett, ahogy melleim is kerekedni kezdtek.

-Nem lehet, hogy nem tudja ezt feldolgozni? – fordul felém papírjai közül a pszichológusom, Mr Waurd. Megvontam vállam, amire Ő sóhajtott, s a papírjára írt valamit. – Mindenesetre ezt meg kell beszélniük. Hiszen itt van már nyolc hónapos terhes, Mrs Styles! Ha Ő nem kezdeményez, kezdeményezzen maga. – megköszönve léptem ki a helyiségből, s hívtam fel Chuck-ot, aki azonnal jött is értem.

Négy hónapja járok pszichológushoz, mióta az orvosom ezt ajánlotta. Hogy kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb legyek.

-Harry? – kiabálok az ajtóból, mikor észreveszem, hogy a ház, ami szinte mindig ki van világítva a lámpák fényével, most koromsötétségben nyugszik.

Felkapcsolva a villanyt az előszobában és a folyosón, simítom kezem a kis csöppségre, aki éppen rúgott egyet. Miután végignéztem a földszinti helyiségeket, és még mindig nem leltem nyomára, megyek fel az emeltre. Ami régen sokkal gyorsabban és jobban ment, mint most.

Halk suttogást, s ruhasuhogást hallok a szobánk felől, így benyitok, de az zárva van.

-Harry? – egy halk „Bassza meg!” hallatszik ki, majd egy villanykapcsoló hangja.

-Mindjárt megyek. Várj meg a nappaliban! – kiabálja ki. Hümmögök egy helyeslőt, de nem megyek le. Szerencsém volt megismerni Őt, s nem veszem már be az ilyen naivnak néző szövegeit. Az ajtó mellé állok, ami a szoba fele nyílik, így nem ütközik nekem, ha azt kinyitja. –Itt menj le, hogy ne vegyen észre, mikor- kinyitva az ajtót lepődik meg, s torpan meg mögötte Rebeca. Gúnyosan elmosolyodok, s kezemet elveszem hasamról.

-Szia! – hal el halkan ajkai közül, s hajába túrva pillant hátra. Ellökve őt, kezdek kipakolni a gardróbból egy bőröndbe. –Mit művelsz? – jön utánam, s hangja kétségbeesett.

Nem válaszolok, csak amennyire ezt hasam megengedi, beledobok mindent a bőröndbe. Összecsukva, s becipzárazva lököm arrébb Rebeca-t, aki elesik magas sarkúja miatt. Kimegyek az ajtón, s húzom magam után bőröndömet a lépcsőn. Styles követ, mintha erre kérték volna.

-Deline..

-Kurvára fogd be! Utolsó szarházi. – kiabálok arcába, majd egy pofonba részesítem, s felhúzva cipőm, csapom be magam után az ajtót.

Ő az egyetlen alak, aki képes megcsalni, mikor tudja, hogy gyerekét hordom a szívem alatt. 

Zokogva nyitom ki a kódos kaput, s egy csapódás jelzi, hogy Styles nem hagyta ennyiben.

-Deline, hová mész? – fogja meg felkarom, s fordít maga felé. Könnyeim, mint egy patak, folynak végig arcomon.

-Tőled a lehető legmesszebb! – rántom ki kezem, s elindulok gyalog valamerre. Igazából nem is érdekel merre, csak el tőle.

Igazából nincs kit felhívnom, vagy nincs kit felkeresnem. Minden kapcsolatomat megszakítatta velem. Hogy ilyen helyzetekre csak Ő legyen nekem. 

______________________________________________________________________