25.Fejezet

                 Mindenki feketében és fehérben. Van, akinek arckifejezése üres, s van, aki úgy néz ki, hogy bármelyik pillanatban megtörhet, s fakadhat ki zokogásban. Az utóbbi inkább a közelebbi családtagokra mondható. Például Jen-re.

Nem tett fel sminket, így arcán, szörnyen látszik a megviseltség. Szemei vörösek. Testtartása görnyedt, s zárkózott.

Elhozott Styles, pedig úgy érzem semmi keresnivalóm nincs itt. A nagy cégvezető mellett, akinek vagy ezren fejezik ki sajnálatukat. Mindent csak egy bólintással intézi el.

Derekamat szorítja bal kezével, s csak én érzem rajta azt a feszültséget, amit Ő nem mutat.

Idegesen nézek fel rá, mikor egy eldugott helyre megyünk, ahol senki sincs. Messze a temetőtől. Harry elengedi a derekam, s mind két kezével hajába túr. Beharapja alsóajkát, s mély levegőt vesz.

-Nem vagyok én erre kész, Deline. – suttogja, míg szemembe mélyed smaragd tekintete. Közelebb lépek hozzá, s két kezembe fogom karizmatikus arcát. Nyugtatóan simogatom hüvelykujjammal, míg Ő belehajol kezeimbe.

-Itt vagyok! – suttogom vissza, amire Ő halványan bólint. Kezeit derekamra vezeti, majd fejét nyakamba temeti. Mély levegő vételeivel próbálja zakatoló szívét helyrehozni normális tempóba. Kezemet hajába temetem, s visszahúzom fejét, hogy arcunk egy magasságban legyen. –Itt vagyok. – hajolok ajkához, s egy csókot nyomok rá, amit viszonoz.

-Azért gyűltünk ma itt össze, hogy elbúcsúzzunk Mrs Edward Styles-tól. Rosevelt egy csodálatos nő volt. Felnevelt három gyönyörű gyermeket. Harold, Jone és Jen Styles-t. Férjével, Mr Styles-szal csodálatos házasságban éltek, egy hasonlóan szép családban.

Semmi oka nem lehetet panaszra Rosevelt-nek. De mégis, a sors úgy gondolta, hogy kiélvezte a Földi paradicsomot… - úgy döntöttem, hogy inkább nem figyelek arra, amit a pap mond. Nem akartam sírni. Hasonlóan volt ezzel a Göndörigazgató is, aki figyelte azt, amit mond a tiszteletes, csak magába fojtotta érzéseit.

Mikor azon volt a sor, hogy valaki a családból mondjon szöveget; mindenki visszavonult. Senki nem mondott semmit. Furcsa volt, mivel mindenki nagyon szerette Őt, de senki nem akarta nyilvánosság elé dobni.

A nyilvánosságra kitérve; rengeteg fényképész toporgott pár méteres távolságba a tömegtől. Gondolva, hogy mekkora fogás lesz erről a temetésről írnia.

Szemem végigfuttatom a fekete-tömegen. Nem ismerek túl sok embert, de egy különlegesen kiszúrja periférikus látásomat. Rebeca nem a temetésre koncentrál, hanem egyre inkább felénk. A Göndörigazgatóval összekulcsolt kezünkre nézek, amire Styles rászorít fogására, így felnézek rá. Ahogy Ő lenéz rám. Elengedi kezem, s ölelésébe von, ahogy újra a papra tereli figyelmét. Rebeca-ra tekintek, akinek arca tele van gyűlölettel, s megvetéssel.

A temetés után nem rendeztek tort, ahogy azt szokták. Mindenki elment a kis dolgára. Mi a kocsi felé sétáltunk, de nekem muszáj volt visszatekintenem a kis családra, aki ott maradt. Jen összetörten zokog a sír mellett, ahogy Mr Styles és Jone csak halkan könnyeznek. Furán pillantok Styles-ra, aki közelébe se ment egy méternél tovább a sírnak.

Hazafele úton csak annyit beszéltünk, hogy ma nála alszom. Bár nem mondta ki, de tudtam, hogy azért mert ma különösen szüksége van rám.

Levetkőzve, egy pólóban, amit úgy kértem kölcsön ültem le az ágyra. Míg Styles csak levette fekete zakóját és nyakkendőjét, s kigombolt az ingjén pár gombot.

-Nem kellett volna beszélned a családoddal? – kérdezem, míg betakarom magam a meleg takaróval.

-Nem. – mondja határozottan, míg hajába túr a tükör előtt, s fúj egy keveset magára a különleges parfümjéből.

-Hova mész? – ülök fel, s idegesen jártatom szemem rajta.

-Jobban érezni magam. – felkapja zakóját, s kimegy a szobából. Sietve állok fel, s futok utána.

-Nem ezért jöttem? Hogy jobban érezd magad? – próbálom megfogni kezét, hogy magam felé fordítsam, de szikla erős határozottságának hála ez lehetetlen.

-Csak nem volt kedvem haza vinni téged. – mondja, s nagyon őszintének tűnik. A bejárati ajtónál megáll, s felém fordul. – Majd jövök. Addig próbálj aludni. – tekintete ködös, s hangja gyenge. Bólintok, míg lehúznám arcát egy csókba, de Ő gyorsabb, s kimegy az ajtón.

Hangos ajtócsapódásra riadok fel. Telefonomat megkeresve nézem meg az időt, ami hajnali hármat mutat. Kikelek az ágyamból, s lemegyek a lépcsőn, egészen a bejáratig, ahol egy falnak támaszkodó Göndörigazgatót látok. Ledobja magáról a cipőit, majd megpróbál kiegyenesedni. Ahogy közelebb megyek, hogy segítsek neki, megcsap a tömény alkohol szaga.

-Harry, hol voltál? – rám néz, s ajka egy féloldalas mosolyra húzódik.

-Szia baby! – ölel magához, míg megharapja fülem, amire felszisszenek.

-Részeg vagy. – motyogom, bár inkább magamnak, mint neki. Ő csak hümmög, s a kanapé felé kezd tolni. Háttámlájának neki támaszkodva, eltávolodik, s ajkaimhoz hajol, hogy vadul bekebelezze őket. Próbálom Őt eltolni, de háromszor erősebb nálam. –Harry – motyogom csókjába, amire Ő megfogja lábaimat, s felemel. –ELÉG! – kiabálok rá, amire picit megdermed, s szemembe néz.

-Harcos cica vagy te. – alig lehet kivenni szavait, s az is biztos, hogy ha nem támaszkodnánk a kanapénak, biztos összeesne alattam.

-Gyere, feküdjünk le. – szállok ki öléből, s kezénél fogva húzom az emeletre.

-Rendben Cica, nem kell kétszer mondani. – markol rá seggemre, amire reflexszerűen pofon vágom. Megtorpan a szobája ajtaja előtt, s arca leolvashatatlan. Erősen belök a szobába, s az ajtó hangos csapódással csukódik. Én az ágyra esek, s kapkodom a levegőt. Egyre közelebb jön, majd lassan telepszik rám, s kezd csókolgatni. Lefogja kezem, s lábam, hogy ne tudjak ellenkezni. –Ez a büntetésed, te büdös ribanc. – morogja, ahogy leszakítja fehérneműm, s Ő leveszi nadrágját boxerével együtt. Semmi előjáték nélkül vágja belém napra kész hímtagját, amire én felsikítok. A ház sikolyomtól visszhangzik, s arcomon folynak le könnycseppjeim. Styles-t semmi nem érdekli, csak nyakamba temetve arcát, lök egyre erősebbeket.

-H-Harry – hangom sírástól rekedt, s gyenge – Kérlek – sírásom zokogássá alakul, mikor még erősebb lesz tempója. Alsóvégtagjaimat nem érzem, s kezdem elveszíteni eszméletemet is. Csak foltokat látok, s utoljára egy erőteljes nyögést hallok, meg valami nedveset érzek alul.

Éles fájdalomra kelek fel. Azonnal kinyitom szemem, de hatalmas a fény, így hozzá kell szoktatnom magam. Be vagyok takarva, de semmi ruha nincs rajtam. Bal oldalamon a Göndörigazgató alszik anyaszült meztelenül. A takaró csak engem fed, míg Styles takaró nélkül terül el mellettem.

Ahogy ki akarok kelni az ágyból, mindenem feljajdul a fájdalomtól. Egy hangos nyögés szakad fel belőlem, amire Styles mozgolódni kezd. Tekintetem a földön heverő másik takaróra téved, amin egy hatalmas vérfolt van. S abban a pillanatban lepereg előttem a ma hajnal. Kitakarom magam, s a lepedő is véres alattam. Ijedten próbálok kikelni az ágyból, de egy erős kéz azonnal visszanyom fekvőhelyzetbe.

Styles zilált haja arcomba lóg, s szemeimet könnyek mardossák. Visszatakar, míg haját kisöpri arcából. Mély levegőket veszek, amik inkább átmennek hisztérikus levegővételekké.

-Nyugalom. – suttogja rekedt hangjával, s mutatóujját szám elé teszi. Bennem reked a levegő és ijedten figyelem arcát.

-Megerőszakoltál. – motyogom ujja alatt, amire Ő megdermed. Elnéz arcomról, majd ismét visszanéz és elveszi kezét.

-Fürödj le! Szörnyen mocskos vagy. – áll fel az ágyról és a gardróbba megy. Felülök az ágyon, míg engedem könnyeimet lefolyni arcomon. Menekülj! Csak ez jár a fejemben. Lassan kimászok az ágyból, de nem tudok segítség nélkül megállni. Minden bútort végig fogva megyek a fürdőszobába és magamra zárom az ajtót. 

Az agyam képtelen felfogni azt, ami történt. Lemosom véres alsó felem, s megmosom hajam az Ő citromos samponjával. Lassan megszárítkozom a tükör előtt, ahol egy teljesen más lány köszön vissza.

-Jó Reggelt, Mr Styles! – köszön egy vékony női hang, amire megdermedek.

-’Reggelt! – morog vissza Styles.

-Kész van a reggelije. Oh, hogy van vendége? Akkor megterítünk még egy főre. – a nő hangja csilingel, s nagyon kellemes. Arcom elsápad a tudatra, hogy azt akarja, hogy ezek után vele reggelizzek.

Felhúzom tegnapi ruhámat, s tesztelem, hogy sikerül a lehető legnormálisabban járni, ahogy az nem feltűnő.

-Deline, kész vagy? – jön az ismerős hang az ajtón túlról. A becenevem hallatán felfordul a gyomrom.

-Ne nevezz így! – mormogom a hatalmas dühömtől, majd feltépem az ajtót. Egy szmokingos Styles köszön vissza. Haja tökéletesen áll, s úgy néz ki, mint, aki most lépett le egy kifutóról.

-Miért ne? – hangja szórakozott, s úgy érzem, hogy most azonnal meg tudnám pofozni. Gyűlöletet, hatalmas undort érzek iránta. Feledésbe merült az a szerelem, amit még tegnap éreztem.

-Utállak! – kiabálom neki, amire Ő közelebb jön, s befogja a számat.

-Figylej ide. Lent nekem dolgoznak, jó pénzért. Nem kéne Őket elijesztened a hisztiddel. Ugye nem akarod, hogy miattad veszítsék el az állásukat? – hangja bársonyos, de a tartalma mondandójának már kevésbé az. –Most lejössz velem reggelizni és próbálsz normális benyomást tenni. Aztán elviszlek valahova. – az utolsó mondatánál megdermedek. Nem túlbíztató az a „valahova” . Leengedi kezét, majd kezem után nyúl, s összekulcsolja ujjainkat.

Járásom lassú, persze ezt Styles is tudja, így tartja velem a tempót. Életvidáman köszönti a dolgozóit, akik épp takarítanak és főznek. A dolgozók mosolyogva néznek ránk, de egy idős hölgy tekintete más. Úgy néz rám, mintha mindent tudna. Nincs arcán boldogság csak megvetés és sajnálat.

Styles kihúzza nekem a széket, amire én lassan leülök. Halkan felszisszenek a nyomásra, amire a Göndörigazgató laposan rám néz. Szinte figyelmeztetve, hogy ezt ne tegyem többször.

-Egyél! – parancsol rám Styles, mikor már vagy negyed órája a reggelimet piszkálom. Egyszerűen képtelen vagyok egy falatot is lenyelni.

-Nem vagyok éhes. – motyogom, s eltolom a tányért magam elől. Ő csak idegesen fújtat, majd feláll, s felém sétál.

-Akkor induljunk. – húzza ki székem, s kezét nyújtja, hogy segítsen felállni. Én makacsul nem fogadom el és lassan egyenesedek ki. –Köszönjük a reggelit, Theresa! –kiabálja a nőnek, aki a konyhában szorgoskodik. Aranyosan, s szeretetteljesen mosolyog Styles-ra, amire szívem feljajdul.

Elhagyva a házat a kertben mozgolódást látok, majd kiegyenesedik az alak és felénk néz.

-Jó Reggelt, Mr Styles! – int fejével a kantárnadrágos fiú, akinek ruhája piszkos a földtől. Styles csak int fejével, s a kocsijához kezd húzni.

-Engedd el a kezem! – sziszegem neki, mikor a lábam közötti terület már szörnyen sajog, s kezemen a bőr ég, ahol szorítja keze. Ledobja kezem, majd szorosan közel arcomhoz, felém fordul.

-Szállj be a kocsiba! – köpi arcomba, majd a vezető felöli ajtóhoz megy, s beül a kocsiba. Megfordul fejemben, hogy futásnak eredek, s kiugrok a kerítésen, - ami szinte lehetetlen – de aztán el is vetem az ötletet és elvonszolom magam a kocsiig.

Lejátszom magamba, hogy vajon most mi megy végbe a fejében. Tisztába van a dolgokkal?

Majd azt veszem észre, hogy a cég lenti garázsparkolójában vagyunk, s a kocsi leáll. A parkoló üres, s el fog egyfajta félelem, amit eddig még nem éreztem.

___________________________________________________________

Sajnálom az eltolódást, de szerintem ezzel kárpótoltam mindent és mindenkit. 

Véleményeket várom, 

All the love, Nora.