01.Fejezet

             Mélyet szívok a káros szálból, míg lehunyom szemem abban a hitben, hogy így kapok legalább egy perc nyugalmat.

-Ade, tedd le azt a káros szart!

-Cigaretta, Darlene. – ismertettem vele, mintha nem tudná, mi az.

-Tudom, hogy mi is az! – erőteljesebb lett hangja, zavarta, hogy én nyugodt voltam – Csak közelebb hozza a halálodat. – kivette kezemből, ledobta a földre és azzal a lendülettel rá is taposott, így „eloltva”. Csak egy nagy mosoly kúszott arcomra, de nem a boldogság miatt. A gondolat miatt, hogy nem ez hozza közelebb a halálom.

-Az ember már születésétől kezdve haldoklik, Darlene. – vetettem oda neki, majd az erkélyről bementem a szobájába.

-Attól, hogy valaki a Harvard-ra jár, nem kell magát fölényben éreznie! – hangján tisztán hallatszott a sértődöttség, de nem tehettem róla. Egyszerűen meg kellett osztanom azt, amit gondoltam.

Most már mosolyogva emlékszem vissza, de nem változott semmi. Én még mindig szívom ezt a „káros szart” és Darlene is velem van. Ha már Darlene-nél tartunk, ő egy igazi barát, tudom, most azt hiszitek, hogy „Mindenki ezt mondja.”, de ő tényleg az. Emlékszem, mikor a Harvardra kerültem, voltam a legmélyebb pontomon. Alig ettem, nem beszéltem senkihez, s magammal se foglalkoztam. Mintha csak éltem volna a szerencsétlen életemet, s vártam volna, hogy mikor lesz vége. Talán így is volt, talán tényleg ezt vártam. De jött Ő, s segített. Hiába voltam vele nyers, bunkó és nem beszéltem hozzá, Ő nem hagyott. Ezért még máig is hálás vagyok neki. Azóta eltelt már hosszú négy év.

-Los Angeles-be közlekedő utasainkkal tudatjuk, hogy a repülőgép öt perc múlva megkezdi indulását. Kérjük, aki még nem tette meg, szálljon fel a járműre. Köszönjük! – zavarja meg gondolataimat a kellemes és egyben idegesítő női hang. Még egy utolsót szívok a cigarettámból, s ezt élvezettel teszem, hiszen tíz óra egy zárt légterű, emberekkel teli repülőgépen, nem lesz kellemes. Míg én ráérősen felkapom a táskám és a kabátom, hallom meg Darlene kiabálását.

-AZ ISTEN ÁLDJON MEG! SZEDD A CSÜLKÖD! – kiabál a kaputól, ahonnan már nem engedik vissza. Csak elmosolyodok rajta, s a kényelmes fekete-fehér mintájú balerinacipőmet fürkészem, míg arra fele sétálok.

-Komolyan azt hittem, hogy lekéssük! – füstölög mellettem Darlene. Nem is ő lenne, ha nem ezt tenné. Régen is mindig én voltam a nyugodt, semmin sem tépelődő ember, míg Darlene, minden butaságon rágódott vagy épp felkapta a vizet. Most is ugyan így van.

Rávezetem tekintetem, s felméri őt. Hosszú szőke haja eltakarja előlem mérges arcát, míg manikűrözött körmeivel dobol idegesen a karfáján, s félig meztelen lábai idegesen járnak a padlón. Nem sokkal alacsonyabb nálam, így ha nincs rajta egy magas sarkú, nagy az esélye, hogy le se érne a lába. Egy gyönyörű koktél ruha van rajta egy fekete bőrkabát társaságában. S korához képest sokkal fiatalabbnak tűnik, míg magamra tekintek csak a balerinacipőmet figyelem, a fekete nadrágomat, ami bokámig ér, s egy fehér trikót eltakaró fekete blézeremet. Talán pont a koromnak megfelelően öltözködöm, de mégis öregebbnek és érettebbnek érzem magam.

Sokan mondják, hogy smaragdszemeimért ölni tudnának, és hogy néhol aranyló, néhol barnuló hajam se szokványosan hullámos vagy épp egyenes. Persze erre csak elmosolyodom, megköszönöm a bókot vagy épp dicséretet és tovább állok jobik esetben, hiszen zavarba ejtő, ha valaki ilyet mond. Vagyis számomra az.

Darlene imádja, ha dicsérik, sőt szinte elvárja. Persze én csak akkor teszem, ha komolyan gondolom, aminek mennyiségével nincs nagyon megelégedve, s néha szóvá is teszi. Persze csak finoman!

-Adeline Brooks! – rángat ki ismét egy hang gondolataimból, s Darlene összevont szemöldökkel figyeli arcom, amin most egy kínos tekintetnél nem tudna többet leolvasni.

-Igen? – motyogom zavartan, s meghúzom az ennél már úgy sem szorosabb copfomat.

-Kérdeztem, hogy melyik céghez mész „felvételizni”. – forgatja meg szemét, majd elfordul tőlem.

-Styles Holdings Inc. – márkás ruhákkal kereskedő cég, aminek nem kis hírneve van. Én a pénzügyi részlegére jelentkezem, vagyis papírmunkára.

-AZ EGYIK LEGNAGYOBB DIVATCÉGHEZ SZEGŐDNÉL? – kiabál, majd eltátja száját a meglepettségtől. Pedig már mondtam neki.

-Csak mint egy pénzügyi szakértő. – vonom meg a vállam, hiszen ez nem nagy ügy. Mindenhova keresnek pénzügyi szakértőket. Majd egy sértődött pillantást vetek felé, amire Darlene összehúzza szemöldökét.

-Mi az? – túr hajába, s tekintete cikázik. Talán túl átható pillantásom van.

-Már mondtam, aranyos, hogy nem felejtetted el! – tetetek mosolyt, s tudom, hogy igazinak látszik. Mindig ilyen a fanyar mosolyom, a szomorú mosolyom, a hazug mosolyom. Mielőtt elkezdene szabadkozni, csendre intem, s előveszem telefonom, mivel az rezgéssel jelez.

Egy idegen számról bejövő hívás.          

-Adeline Brooks. – szólok bele, miután elhúztam a hívás fogadása jelzést.

-Jó napot, Miss Brooks, Styles Holdings Inc. egyik titkárnője vagyok. –lefagyva tekintek Darlene-re, akinek tekintete egyre nagyobb lesz, s arcomat méri fel. –Értesültünk róla, hogy felvételt szeretne nyerni cégünkhöz, ehhez viszont meg kell jelennie egy beszélgetésen. Tudnia kell, hogy ha nem felel meg, azt a cég vezetője azonnal közli Önnel, mivel Ő is ott lesz ezen a beszélgetésen. – hangja elhalkul, én ajkamat harapdálom. Kezem remeg, s arra koncentrálok, hogy ne ziláljak a készülékbe. Ez HIHETETLEN! Csípjenek meg, el se hiszem! De ne igyunk előre a medve bőrére!- suttogja a tudatalattim, s igazat adok neki, így próbálok megnyugodni és határozottnak, kiegyensúlyozottnak hangozni.

-Rendben, mikorra lenne ez az időpont? – hangom nem remeg meg, s halkan, de annál nagyobbat nyelek idegességemben.

-Péntek, 14:00 – válaszol, szinte azonnal, amin picit meglepődök. –Kérem, ne késsen, Mr.Styles nem tolerálja az ilyen dolgokat. – bólintok, pedig ő ezt nem érzékelheti, majd észbe kapok és válaszolok egy „rendben”-nel. Ő elköszön egy „További szép napot, Miss!”-vel, míg én levegőt se tudok venni, hogy válaszoljak, mielőtt leteszi.

Elveszem fülemtől, míg Darlene kérdésekkel ostromol, de most agyam kizárja, s az eddig begyűjtött információkra összpontosít. Mr. Styles is ott lesz, s Ők kerestek fel. Kezem izzad, s szaporán veszem a levegőt. Kezdek megijedni ettől a reakciótól, majd bemesélem magamnak, hogy ez normális.

-Adeline! – bök oldalba, míg feltekintek a mellettem álló alakra. Az egyik légiutas-kísérő mosolyog rám kényszeredetten. Lehangoló a tudat, hogy ez a kötelessége. – Azt mondja, hogy megérkeztünk! – suttogja barátnőm, s magamat szidom, miközben kikászálódok az ülésből. 

__________________________________________________________________
Sziasztok!
Nagyon örülnék, ha kifejtenétek véleményetek, természetesen igyekszem a részek hozatalával, hiszen eddig nem igen történt semmi, DE(!) a következő fejezet már nem erről fog árulkodni!
Köszönöm az eddigi egy véleményt és a 2(!!) feliratkozót!
Noraxoxo