29.Fejezet

                 Kiviharzok a kocsiból, mikor az megáll az udvarban. Magas sarkúm sarka eltörik a kavicsok közt, így ledobom lábamról cipőimet, s beszaladok a házba, fel a hálószobába.

Leülök a gardróbban elhelyezett kanapéra, s kezemben tartva a fejem, sírok tovább. Nem tudja, hogy ez milyen szörnyű nekem. Hogy mekkora harcban is vagyok az érzéseimmel. S mekkora stressz és fájdalom ül a vállamon.

Majd egy ajtónyitódást hallok, s csapódást.  Styles lép be a vásárolt ruhákkal a kezében.

Én felhúzom lábam, s elfordítom fejem tőle, míg Ő leteszi a szatyrokat. Levetkőzik, majd egy alsónadrágban ül le mellém.

-Ne sírj minden hülyeségen! Szörnyen idegesítő. – motyogja, s hangja inkább már fáradt, mint ideges. Mély levegőt veszek, s bólintva visszafojtom a sírásom. Ölébe húzza testem, s magával szembe fordít. Végig simít arcomon, majd hajamat eltűri onnan. Szoknyámat kezdi lehúzni vállamon, majd az alját megfogva lehúzza rólam. Fehérneműben ülök az ölében, míg szemem csak a gardrób egy pontját figyeli. Nyakamhoz hajol, s megcsókolja ott, ahol tudja, hogy az érzékenypontom van. Mikor több csókot hagy ott, egy elfojtott nyögés szökik ki ajkaim közül. Elmosolyodik nyakamba, majd tekintetemet keresi. Arcom szomorú, s ezt az érzést kezdi lecsókolni onnan. Tarkójánál hajába túrok, s elhúzom fejem. S nemlegesen megrázom, majd egy érzelem nélküli csókot nyomok ajkára, s kiszállok öléből. Leveszem fehérneműm, s tisztát húzok, majd egy hálóingben megyek vissza a szobába, s fekszem be az ágyba. Styles ezt onnan, ülve figyelemmel követi, majd sóhajt, mikor befekszem az ágyba.

Másnap reggel Styles szuszogására ébredek. Megfordulok, hogy lássam a mélyen alvó Göndörigazgatót, aki ilyenkor a leggyönyörűbb. Hiába áll össze-vissza göndör haja, s hiába van aprón nyitva szája, s szuszog. Ő így a legszebb.

Egyik keze a mellkasán pihen, míg a másik a feje alatt, így izmai megfeszülnek. Ajkamba harapva fordulok el, s szállok ki lassan az ágyból.

Bemegyek a fürdőbe, s letusolok, megfésülködöm, fogat mosok, s felveszem a kiválasztott ruhám, ami egy fekete szűk topp, s egy farmernadrág. Hajamat összefogom egy lófarokba, majd kimegyek a fürdőből.

Styles az ágyból már kiszállt, s beszédet hallok a gardróbból. Kihasználva az alkalmat kimegyek a szobából, s lemegyek a lépcsőn, hogy készítsek magamnak egy kávét.

-Jó reggelt, Miss Brooks! Miben segíthetek? – jön Theresa hangja. Csodálkozva nézek körül, hogy csak Ő van itt.

-Öhm..jó reggelt, csak egy kávét készítenék. – motyogom, amire Ő nemlegesen megrázza a fejét.

-Üljön le, kérem, majd én elkészítem. – mosolyog kedvesen, amire visszamosolygok, s bólintok. Besétálok hozzá a konyhába, s a pultnak dőlök, míg Ő elkészíti a kávém.

-Hallottam tegnap a beszélgetésüket. – suttogom, félve attól, hogy Styles bármikor betoppanhat vagy meghallhatja.

-Oh, sajnálom, Miss Brooks! Tudja, Jessica egy elég féltékeny lány. – néz rám, amire csak bólintok. Gondolom Jessica az egyik cselédlány. A pultra teszi a kész kávém, amit elveszek, s megköszönve leülök az asztalhoz.

Styles trappol le a lépcsőn, s megy be a konyhába Theresa-hoz. Majd miután kért reggelit, hozzám sétál, s arcon csókol.

-Jó reggelt, Deline! – halvány mosolyt küld, amire csak elmotyogok egy „Neked is!”-t. Kávémat hamar megiszom, így ott hagyom Styles-t egyedül reggelizni.

Rosszul érzem magam a tegnapiak után. Nem tudtam, hogy melyik érzésemre hallgassak, de aztán nyert az utálatom. Most sem érzek máshogy. Csak hatalmas haragot, s utálatot.

Felkapva egy könyvet sétálok vissza a szobába. S leülve az ágyra kezdem el olvasni.

-Theresa mondta, hogy nem ettél semmit. – nyit be Styles, ezzel megszakítva a nyugodt hangulatot, amit teremtettem az olvasáshoz.

-Nem vagyok éhes. – motyogom, miközben úgy teszek, mintha továbbra is a könyv világában lennék elmerülve.

-Ez nem mehet így tovább! Hívok neked egy étkezési tanácsadót. – mondja idegesen, majd kimegy a szobából, s becsapja maga után az ajtót.

Az egész napot olvasással töltöttem, s senki nem zavarta meg nyugalmamat. Styles lehívott ebédelni, de mondtam, hogy nem tudok enni, amin szintén ideges lett, de rám hagyta. S most Theresa nyitott be, hogy kész a vacsora.

-Nem hiszem, hogy tudok enni, Theresa. – motyogom nem letéve a könyvet.

-Mr Styles szörnyen ideges lesz. – hangja félő, s mintha ideges lenne.

-Maga fél? – csukom be a novella gyűjteményt, s leteszem magam mellé.

-Nem, nem, Miss Brooks. Csupán nem szeretem látni, ha boldogtalan. Mr Styles egy csodálatos ember és nem érdemli meg, hogy szomorú legyen, Miss Brooks. – hangja őszintén cseng, s szívem összeszorul, hogy megint azt éreztetik velem, hogy én vagyok a rossz számára. Csak bólintok, majd felkelve sétálok le az asztalhoz, ahol Styles túrja az ételét. Leülök vele szembe, s kezembe fogom a villám, majd rá tekintek. Ő nem néz rám, csak a tányérjára koncentrál.

-Nem szóltál, hogy jöjjek vacsorázni. – suttogom, míg bekapok egy falatot a számba. Csak megvonja vállát, s Ő is eszik egy falatot.

A vacsora csendben telt, ahogy továbbra se szólt hozzám a szobában se, vagy mikor fürödni mentem se. Lefeküdtem fürdés után az ágyba, s kezembe vettem az eddig olvasott könyvet, míg Ő is lefürdött, majd mikor végzett letettem.

-Be kell mennem a céghez. – motyogja, míg a gardróbba megy tiszta ruháért, s felöltözve tér vissza.

-Rendben. – suttogom, s alakját figyelem, ahogy megigazítja mandzsettáját, majd gallérját, s hajába túrva fordul felém. Tekintete végig mér, és ajkába harapva eltekint. S kimegy az ajtón, köszönés nélkül.

Nem tudtam aludni, s nem tudom miért. Vagyis igazából tudom, miért. Aggódtam. Szörnyen aggódtam, hogy valami baja esik, vagy, hogy hülyeséget csinál. Így hajnali háromkor úgy döntöttem, hogy felhívom. Bár életem egyik legértelmetlenebb döntése volt.

-Mr Styles. – veszi fel pár kicsöngés után, s rá kell jönnöm, hogy igazából nincs neki mondanivalóm, csak hallani akartam, hogy jól van. –Adeline? – morog bele, így nyelve egyet beleszólok a készülékbe.

-Szia! – suttogom, s Ő sóhajt.

-Deline, miért nem alszol? – hangja fáradt, s meggyötört.

-Nem tudok. – válaszolom, s felülök.

-Nem sokára megyek! –nyugtat meg, s mintha tudná, hogy erre van szükségem.

-Rendben. – még elköszön, aztán leteszem a telefont.

Félálomban figyelek fel arra, hogy valaki benyitott a szobába. Kinyitom szemem, s Styles öltönyös alakját látom, ahogy a Hold árnyékai játszanak rajta.

-Mennyi az idő? – kérdezem, míg felé fordulok.

-Úgy hajnali négy. – válaszolja, miközben leveszi az összes ruháját, s csak egy alsónadrágban befekszik mellém. Felé fordulok, de Ő csak lehunyt szemmel fekszik a hátán.

-Sikerült elintézni? – suttogom, míg azon töprengek, hogy normális-e ilyen helyzetben az, hogy én az ujjammal körözzek testén. De nem teszem ezt a cselekvést. Bizarr lenne.

-Nem teljesen. – fordul felém, s magára húzza a takarót. Arca angyali, s fejemben csak azok a mondatok játszódnak le, amit Theresa mondott.

Közelebb hajolok arcához, s ajkai szélére nyomok egy csókot. Kezével utánam nyúl, s közel von magához, míg az én kezem feszes mellkasán pihen. Teljesen be lehetek csavarodva, ha ezek után is ugyan úgy vonzódom hozzá, mint az Édesanyja halála előtt. De így van. Még mindig vonzz személyisége, pedig tudom, hogy ez nem helyes.

Lágyan megcsókol, s viszonzom édes csókját. Ajka apró mosolyra görbül, s szorosabban húz magához. Keze feltolja hálóingem anyagát, s csípőm kezdi lassan simogatni. Néha kiráz a hideg, amit észrevesz, de nem említi meg.

-Rebeca-t jobban szereted? – csúszik ki számon ez a kérdés, amire abba hagyja a simogatást. –É-én nem akartam ezt megkérdezni. Bármint.. – lehunyom szemem. Hogy tudok ekkora ostobaságot kérdezni?

-Téged szeretlek! – suttogja, majd lehúzza hálóingem, vissza az eredeti állapotába. Szemébe nézek, amikből lehetetlen kiolvasni valami érzelmet. Homlokomra nyom egy csókot, s hátat fordítva nekem, elalszik.

Reggel Styles telefonja ébreszt, amire felnyögök, s felé fordulok. A Göndörigazgató könyökén támaszkodva nyomja ki az ébresztőt, s fekszik vissza. Összevont szemöldökkel nézek rá.

-Ma nem dolgozol? – nemlegesen megrázza fejét, félálomban. Mikor szállnék ki az ágyból, utánam szól.

-Te sem. – motyogja rekedt, reggeli hangjával, amire szívem hevesen kezd verni.

-Mi? Miért nem? – ülök vissza, s arcát figyelem.

-Orvoshoz kell menned. – emlékeztetve engem ezzel arra, hogy étkezési tanácsadót fogadott fel nekem.

-Harry, erre semmi szükség! – mondom, s felállok ismét, hogy összekészüljek.

-Adeline, kurvára feküdj vissza! – kiabál utánam, majd leheletét érzem a nyakamon. Csókot nyom rá, majd kezemet megfogva húz vissza. –Aludj! – lök be az ágyba, amire felnyögök, hiszen fájnak még a nyomok. Styles csak aggódva rám kapja tekintetét, majd úgy tesz, mintha nem látott vagy hallott volna semmit. S lefekszik az ágyba, majd nekem hátat fordítva, alszik tovább.  

________________________________________________________________

SZIASZTOK!

Sajnálom a késéseket, indokolatlanul maradnak. 

Viszont itt a 29.Fejezet. Véleményeteket várom!

All the love, Nora.(Van kéép :DD)