28.Fejezet

                 A szoba hatalmasabb lett, s a gardrób egyik fele immár az enyém. Az ágyat kicserélték egy nagyobb franciaágyra, s kaptam egy fésülködő asztalt. A nagytükör, ami a szobájában volt, az most is ott van, de már egy tartóban. Így nem kell félni attól, hogy belerúgunk, s eltörik. A fürdőszobában már az én személyemre is van fent tartva külön szekrény és polcok.

Csodálatosan néz ki minden. A Desingerek is betették a dolgaimat a helyére. Sokkal otthonosabbnak néz ki, s fura az érzés, ami hatalmába kerít.

-Öltözz át! – trappol be Styles, s végig se nézve a szobán, megy a gardróbba. Én is besétálok, de nem készültem fel a látványra. Egy alsónadrágban járkáló Styles-ra. Megdermedek egy picit, s arcom vörösbe kúszik, ahogy végig nézek tökéletes testén.

-H-hova? – motyogom, míg elfordulok az én felemhez, mintha ruhát keresnék. Igazából zavaromat próbálom leplezni.

-Vásárolni megyünk, majd megvacsorázunk valahol, egy étteremben. – mondja, ahogy a szmokingjai között keresgél. Elviharzik mellettem, ahogy látja, hogy tétován állok ruháim előtt. – Nem túl nagy a választék. – közli, majd végigsimít a ruhán, melyet Jen divatbemutatóján viseltem. Majd el is engedve nyúl egy hátul kivágott ruháért, mely feketében pompázik, s kevésbé simul testemhez, míg az ujjai közép hosszúak. –Ez megteszi. – tartja elém, s ismét zavarba jövök, ahogy még mindig egy szál alsónadrágban áll előttem. Bólintok, majd kiveszem kezéből. Ő közelebb jön, s átöleli derekamat. Lélegzetem eláll, mikor megérzem keménységét ott lent, mert nekem dől. Szabad kezem fedetlen mellkasára teszem, s enyhén eltolom. Nyakamhoz hajol, s belecsókol, amire kiráz a hideg. NEM ÍGY KÉNE REAGÁLNOM RÁ!

Eltolom magamtól, s hátrébb lépek. Styles mérgesen néz rám, majd kikerülve megy vissza. Mély levegőt veszek, hogy a felkavarodott érzéseimet helyre tegyem.

Összekulcsolta gyűrűs ujjait, az én gyenge, törékeny ujjaimmal, s úgy sétáltunk az egyik autójáig. Chuck, a sofőr köszöntött elől, s kedvesen mosolygott rám. A Göndörigazgató ismét összekulcsolta ujjainkat, majd miután közölte, hogy hova vigyen minket a telefonjában kezdett kutakodni.

Végig mérve engem; egy fekete tizenöt centis magas sarkúban voltam, melynek talpa mélyvörös volt. A Styles által kiválasztott fekete szoknya, s egy vékony nyaklánc pihent nyakamba, míg hajam egyenesen pihent vállaimon. Ajkaimat enyhe vörös rúzs fedte, míg szememen csak szempillaspirál volt.

Styles egy szürke szmokingot viselt, egy fehér inggel alatta. Hasonló színű volt a nadrág is, mint a szmoking, míg lábára a szokásos fekete cipőjét húzta. Haja tökéletesen be van állítva, s ha az érzelmeim nem dulakodnának, azt mondanám, hogy szexin néz ki.

Megrázom fejem a gondolatra, amire Styles kinéz telefonjából, Rám.

-Minden rendben? – vonja össze szemöldökét, amire csak bólintok, s ajkamba harapok. Tekintete számra terelődik, s ingerülten suttogni kezd. – Hagy abba! – kieresztem ajkam fogaim közül, így Ő visszafordítja figyelmét telefonjára.

Míg vagy ezer márkaboltot végig jártunk, addig Styles úgy szórta a pénzét, mintha cukrot osztogatna. Minden fölösleges cuccot megvett, amit talán soha nem fog hordani. Néha elsétált mellőlem a Göndörigazgató, hogy telefonálni tudjon. Ilyenkor félelemben is éreztem magam, s meg is könnyebbültem. Furcsa volt ez a vívódás.

Végül nyolc szatyorral sétáltam a kocsi felé, míg Styles vagy tízet fogott az egyik kezében, s szint úgy annyit a másikban. Chuck azonnal kiszállt, s mindkettőnk kezéből kivette a szatyrokat, amire furcsán néztem rá.

-De –

-Deline, ez a dolga! – suttogja fülembe Styles, ezzel félbeszakítva engem. Majd beszálltunk, s a Göndörigazgató közölt, hogy egy számomra ismeretlen, de a hírnevéről hallomásból ismerős étterembe vigyen minket.

Az étterem túl csicsás és elő kelő. Nem érzem magam ide valónak. Styles rákulcsol kezemre, majd az étterem recepciós pultjához húz. Idétlenül hajamat fülem mögé tolom, addig se kell, mások szemébe nézzek. Rengeteg égő tekintetet érzek magamon, s nagyon kellemetlenül érzem magam.

-Két személyes asztal, Styles névre. – motyogja a Göndörigazgató, majd rám néz. Érzi, hogy feszengek, így szorít ujjai fogásán, amire halványan elmosolyodom, de azonnal le is törlöm. NEM!

-Kövessenek! – megy előre a recepciós fiú, s egy szélső asztalhoz invitál bennünket. Kihúzza nekem a széket, amire Styles mérges tekintettel néz a fiúra. –Italt, mit hozhatok? – veszi elő jegyzettömbjét, s tollát. Styles kinyitja az itallapot, míg én csak a szokatlan embereket, s helyiséget figyelem.

-Deline? – Styles felé fordulok, s ott az aggodalmas ránc a szemöldökei között.

-Öhm..igen? – zavarom tisztán tapintható, így kezemet felviszem almácskámra, hogy ne legyen annyira szembetűnő másnak.

– Jó lesz az, amit kértem inni? – a fiú várakozva tekint rám. De nekem fogalmam sincs arról, hogy Styles mit rendelt.

-I-igen, persze! – mosolygok kedvesen, s egyben zavartan a fiúra, aki bólint és elmegy.

-Légy szíves ne kalandozz el! Kurvára udvariatlan voltál. – szemei lyukat égetnek belém, s idegességemben az ajkaimat kezdem rágcsálni. – Ne. – ennyit válaszol csak erre a cselekedetemre, így egyből abba is hagyom.

-Mindenki minket figyel! – motyogom neki, miközben az étlapot tanulmányozom, hogy ne legyen feltűnő, amit mondok. Erre kezét az asztal alatt lábamra vezeti, s végig húzza egyik ujját térdemen.

-Sikerült választani? – jön egy ismeretlen pincér, aki kihívóan méri fel kinézetem.

-Öhm..én.. – leblokkolok, s elkap belülről egy kis félelem.

-A tizennyolcas szám alatt lévő menü sort kérjük, mindketten. – csukja össze az étlapot Styles, amire a pincér zavartan bólint.

-Esetleg más valami? – néz ismét rám a pincér, s én ajkamba harapok.

-Nem. Nem lesz más! – mondja ingerülten Styles, amire zavartan bólint a pincér.

-Rendben. – megy el, de még egyszer rám néz, s belülről arcom már teljesen szétharaptam. Styles feláll, s felhúz engem, majd egy gyors csókba hív, amit viszonzok. Így a ránc, ami idegessége miatt kialakult, eltűnt.

-Enyém vagy! – suttogja számra, majd elenged, s visszaültet a székembe. Lábam remeg, ahogy az érzéseim össze vannak kuszálódva. –Majd egy számkivetést kellene csinálnod, a cég dolgairól, mivel mikor vásároltunk hívott Mr Rodrigez, hogy-

-Ez nem egy üzleti vacsora! – vágok mondandójába, amire Ő rám néz.

-Igaz. – motyogja, majd hajába túr. Mintha ideges lenne, pedig már vacsoráztunk együtt. Mondjuk nem nyilvános helyen, s nem ekkora pompában.

-Hogy vagy? – teszem fel a kérdést, ami már azóta emésztődik bennem, hogy a cselédek azt mondták, hogy én csak problémát okozok Harry-nek, az anyja halála után.

Styles megfagy kérdésem hallatán, s zavartan kezdi piszkálni az asztalon pihenő szalvétát.

-Jól. – motyogja, s a szalvétát figyeli. Mikor újra megszólalhatnék, hogy őszintén válaszoljon, meghozzák az italunkat és az ételünket. Styles vörösbort kért, s az étel csodálatosan néz ki.

Éhes vagyok, bár a negyedénél többet nem tudok enni. Inkább a bor fogy jobban, hiszen Styles már a második üveget kéri, de Ő csak két pohárral fogyasztott belőle. Arcom bazsalyog, s érzem, hogy mosolyom levakarhatatlan.

-Túl meleg van itt bent, nem? – legyezem kezemmel arcom, míg Styles csak hátra dőlve székében figyel engem. Mosolyogva megrázza nemlegesen fejét.

-Talán a bormennyiség miatt érzed így. – világít rá, s aprót bólintok.

-Mr Styles? – jön egy hang, amire arra fele nézek, s egy idős, elegáns párt látok, akik mögött egy lány sétál.

-Mr Stoon! – áll fel a Göndörigazgató, s kezet ráz az idős férfivel. Én is felállok, bár érzem, hogy bizonytalanak a lábaim, így Styles mellé sétálok, s belékarolok. Egyik kezem mellkasán pihen, ami érintésemre hevesen kezd fel-le mozogni, míg másik hátán. Styles bal kezét derekamra simítja, s úgy tart engem. –Ő itt a barátnőm, Adeline Brooks! – mutat be nekik, majd az idős pár mögé nézek, s meglátom Rebeca-t.

-Gyönyörű egy teremtés! – dicsér meg Styles-nak Mr Stoon, amire elmotyogok egy köszönöm-öt. Rebeca kilép az idős pár mögül, s Styles-ra mosolyog.

-Vacsorázni jöttek? – Styles megdermed Rebeca jelenlétére.

-Úgy gondoltuk, hogy ma itt vacsorázunk a családdal. – mosolyog kedvesen rám Mr Stoon, amire én elnézek róla. S ekkor jövök rá, hogy az idős pár Rebeca szülei. –Ünnepeljük Rebeca sikereit! – mosolyog kedvesen Mrs Stoon. Harry megkéri őket, hogy csatlakozzanak a vacsoránkhoz, bár mi már befejeztük.

Styles mellett ülök egy székben, s fejem a vállán pihentetem. Kezd elszállni az alkohol hatása, bár még érzem a bazsalygást. Unalmasan beszélgetnek a céges ügyeikről az idős szülők és Styles, sőt néha Rebeca is beleszól, ami meglep. Én most senkinek nem érzem magam, csak arra tudok gondolni, hogy haza mennék és aludnék a puha franciaágyban.

Styles arcára nyomok egy csókot, amin Ő meglepődik, s lemosolyog rám, így adva a számra egy apróbb csókot. Smaragdja égeti az én zöldeskék szempáromat.

-Fáradt vagyok! – súgom, amire Ő halványan bólint, majd Mr Stoon felé fordul. Én Rebeca-ra nézek, akinek tekintete féltékenységet sugároz, s meg tudna ölni.

-Mi búcsúzunk. Fáradtak vagyunk, s korán keltünk. Köszönjük a társaságot! – mondja illedelmesen Styles, majd feláll, s segít nekem is.

-Viszlát, Mr Styles! Remélem, még látom Önöket! – köszön el Mr Stoon, majd felém mosolyog, s int egyet fejével búcsúzásképp.

Styles keze derekam simogatja nyugtatóan, ahogy a kocsi felé invitál.

-További Jó estét, Mr Styles! – köszön el a recepción a fiú, amin csak elmosolyodom. Bár nem tudom, miért.

Besegít a kocsiba Styles, majd megkérve Chuck-ot, felhúzza az elválasztó falat. Én fáradtan dőlök a Göndörigazgató vállának, míg Styles a ruhám szélével játszik.

-Ez kínos volt! – mondatom végén csuklok egyet, amin Styles elmosolyodik. –Nem akarok többször ezzel a lánnyal találkozni! – nézek szemeibe. Azokba a smaragdokban csillogást veszek észre, amit ritkán láttam eddig.

-Az életem része. – suttogja válaszul, amire eltávolodok tőle, s fejem az ablaknak döntöm. Styles elengedi ruhám, s sóhajt egyet.

-Utálom! – hangom sírásba fullad át, s megtörlöm szemem, hogy ne kenődjön el a szempillaspirálom. –Téged is utállak! Ezt az egész kibaszott helyzetet is utálom! – kiabálom felé mondatom végét, de Ő felém se néz.