27.Fejezet

                 Mikor szemeimet kinyitom, elátkozom magam. Vagy ezredére is. Styles ágyában fekszem, Styles szobájában, s Styles kinyúlt pólója van rajtam. Minden hozzáköt. Lassan megfordulok, így az ágy másik oldalát meg tudom nézni, ami üres. Hál’ Isten!

Mozgolódást és halk beszédet hallok kintről. Felkelek, s valami ruha után keresek, amit magamra tudok húzni, hogy az itt dolgozó embereknek ne mutassak többet, a kelleténél. A fürdőben találok is egy fehér köntöst. A tükör előtt magamat nézem egy ideig, s elszomorít a látvány. Teljesen meggyötört arcomon, már nem felfele mozdulnak a ráncok, mint mikor boldog vagyok, hanem lefele. Kezembe veszem az Ő fésűjét, s megfésülöm kócos hajam. Majd megmosom arcom, de ez előtt egy gumival összefogom tincseimet. Fogat is mosnék, de fogkefém nem tartózkodik a közelben, így azt későbbre hagyom.

Kinyitva a fürdőajtót, megkötöm a köntöst, s zsebébe teszem kezem, ahogy a háló ajtaját is kinyitom. Rengeteg doboz sorakozik a folyosón. Némelyik nyitva van, s az én dolgaim kikandikálnak belőle. Megdöbbenek, hogy meg se várt azzal, hogy ÉN pakoljak össze és ÉN hozzam el a dolgaim.

Lerohanok a lépcsőn, s egyből megkapom két házvezetőnő figyelmét is.

-Miss Brooks, Mr Styles kint van. Épp a költöztetőnek fizet. – mosolyog rám kedvesen, s informál az egyik. Csak kapkodva bólintok és kisietek. Kinyitva a bejárati ajtót megtorpanok. Styles épp jön fel a lépcsőn, s a költöztető halad ki kocsijával.

-Miért? – csak ennyit tudok mondani, ahogy a kocsi után becsukódó kaput nézem.

-Jó reggelt neked is, Deline! – mondja picit idegesen, s megáll velem szemben.

-Nem tudtam Darlene-től se elbúcsúzni! – hangom hisztérikus, amire Styles összevonja idegesen szemöldökét.

-Lesz még rá alkalmad. – motyogja, s elhalad mellettem. Arcomon végig folyik bánatom könnycseppje, de azonnal letörlöm.

Szörnyen erős lány vagy, Eline! Nem szabad butaságok miatt sírdogálni és elképzelni, hogy világvége van.

Édesanyám szavai ismétlődnek bennem, s halványan bólintok megerősítésképpen. Majd a kert fele tekintek, ahol a kantárnadrágos fiú engem figyel, s arcán az érzések leolvashatatlanok. Inkább csak a ledöbbentséget lehet látni. Elkapom tekintetem és beviharzok a házba, s becsukom magam után az ajtót.

Besétálok a nappaliba, ahol szintén az ÉN dolgaim vannak. Mind egy-egy dobozban.

-Deline, gyere reggelizni! – szól mögülem a rekedtes hang. Csak bólintok, s megfordulva megyek az asztalhoz.

Semmi étvágyam nincs, így csak piszkálom az ételt, míg velem szemben a Göndörigazgató már a harmadát megette.

-Reggeli után jönnek Berendezők, akik megcsinálják a szobánkat, illetve kibővítik. Addig a cuccaid itt maradnak, de majd ha kész, akkor még a nap folyamán jönnek Desingerek, akik bepakolnak, s a többi. – ismerteti velem a tervet, míg összekulcsolt kezén támasztja fejét, s engem figyel, ahogy az ételt turkálom. Csak bólintok, hogy megértettem, majd leteszem villám, s hátra dőlök a székben. – Nem ettél semmit. – hangja érzelemmentes, de tudom, hogy haragját nyomja el ezzel.

-Nincs étvágyam. – motyogom, majd felállok, s felmegyek a szobába.

-Deline! – kiabál utánam, de úgy teszek, mintha nem is hallanám. – Igen, köszönjük szépen, Theresa! – hallom Styles hálálkodó hangját, majd mögöttem trappolást. Leülök az ágy szélére, s várom ennek a következményét. Becsapódik az ajtó, majd egy hangosat fújtat. –Kurvára nem mehetsz csak így el! Megértetted? – három méter van köztünk, s úgy ordibálja szavait, de én mégis lehunyom szemem. Majd mikor nem reagálok, közelebb jön. –AZT KÉRDEZTEM, MEGÉRTETTED? – bólintok, amire felállít, s magával szembe fordít. –Nyisd ki a szemed! – hangja halkabb, de az indulat még mindig benne van. Teszem, amit mond. Arca vörös, pupillái tágak, míg mélyeket lélegez. Szemembe néz. Mintha ott keresné a nyugalmat.

Zavartan lehunyja szemét, majd elenged, s a fürdőbe megy. Magára zárja az ajtót, majd pár perc múlva a zuhanyt lehet hallani.

Kifújom a bent tartott levegőt, s visszaülök az ágyra. Szemem könnybe lábad, de egy mély levegővel el is nyomom őket.

Míg a Berendezők a szobát alakítják át, addig én a kanapén összekuporodva ülök, s olvasok. Csak lekaptam egy könyvet, ami a kezembe akadt. Hogy ne keljen újra konfliktusba kerülnöm Styles-szal.

-Szegény Mr Styles! Most halt meg az Édesanyja, erre ez a kis Fruska itt csinálja neki a problémákat.

Lélegzetem elakad, mikor meghallom a konyhából ezt. S az olvasással felhagyva, hallgatózom tovább.

-Ha én lennék Mr Styles jegyese, biztos lehetne benne, hogy MINDENBEN maximálisan támogatnám.

-Naiv, naiv kislány vagy! Mr Styles nem egy cselédet fog magának összeszedni. Nézd meg a Kisasszonyt! Ott dolgozik Mr Styles-nak, pénzügyi szakértő, s többet keres, mint mi összesen.

Az utolsó nő hangja savanyú a mondata végére, s hirtelen kezdem rosszul érezni magam. A „Mr Styles jegyese” kifejezésnél megállt a lélegzetem, hiszen még jegyben se járunk!

Belegondolva, ebbe is belekényszeríthet, és én nem tehetek ez ellen semmit. Csak beleegyezni tudok.

Felállok, s ott hagyva a könyvet, megyek fel a lépcsőn, amire a hangos susmorgás abba marad. Benézek a hálóba, ahol a berendezők dolgoznak, majd a folyosón lévő fürdőbe, ahol szintén nem tartózkodik Styles. Így már csak egy szoba maradt, a műterme.

-Harry! – hangom halk, s energia nélküli. De pár perc után az ajtó nyitódik, s kilép egy melegítőnadrágos, laza, fehérpólós Styles, akinek haja picit festékes, s szanaszét áll.

-Nem igazán érek rá! – morran rám. De mikor arcomra néz, egyből felteszi a kérdését: -Valami baj van? – közelebb jön, s becsukja maga mögött az ajtót. Alsóajkam beszívom, mikor ismét a sírás kerülget. Kezét derekamra simítja, s arcomat fürkészve várja, hogy kibökjem.

-Nem-nem gondoltad át EZT! – mutatok magamra. Halkan szipogok, s kerülöm tekintetét.

-Deline, - államat megfogva vezeti tekintetem övébe. – a lehető legjobban és legtöbbször átgondoltam. – hangja halk, s ismét kezd kialakulni az a burok, s visszatérni a régi Styles.

-Nem! NEM! – már könnyeim potyognak, s átkozom magam, hogy könnycsatornáim sose fogynak ki. –Nem vagyok jó neked! Nem-nem én vagyok az, akire neked szükséged van! – összehúzza szemöldökét, s arca megváltozik.

-Nem érdekel, Adeline! Honnan a picsából tudod is te azt, hogy nekem mire van szükségem? – hangja megemelkedik, s elengedi derekamat. Szememet levezetem róla az egyik sarokba. –Most, ezt verd ki a fejedből, s menj vissza a dolgodra! – csapja be maga után a műterme ajtaját, engem ott hagyva egyedül.

Lesétálok a lépcsőn, s ismét hallom a susmorgást.

-Csak csalódást okoz neki ez a lány. Kíváncsi leszek, majd mikor magához akarja azt a Fruskát kötni, vagy családot akar tőle, mekkora fájdalmat fog neki okozni.

-Minden rajtunk fog csattani!

Könnyeim szaporábban bújnak elő, s zokogásomat visszafojtva megyek ki a friss levegőre. Keresek hátul egy eldugottabb helyet, s hangos zokogásban török ki. Két rózsabokor takar el, s az előtte lévő hintaágy.

Tudom, hogy csalódást fogok neki okozni, ahogy Ő is csalódást okoz, vagy okozott nekem. Nem az vagyok, akire neki szüksége van, s Ő ezt nem tudja elviselni.

-Miss? – szól egy magasabb hang, mint Styles-é. Megtörlöm szemem, de orrom szörnyen folyik. Majd benyújt egy papír zsebkendőt, amit elfogadok, s kifújom az orrom. –Minden-minden rendben, Miss? – hangja bizonytalan.

-Igen, persze! – válaszolok, bár idióta ez a helyzet. Két rózsabokor, s egy hintaágy mögött rejtőzködöm, s a lelkemet is kisírom.

-Hát, minden esetre el kéne hagynia rejtekhelyét. Mr Styles keresni fogja. – csak igazat adtam az ismeretlennek, majd kimásztam a bokrok közül. Pár véres csík húzódott rajtam. Inkább kezemen, amit a papír zsebkendőm azzal a felével letöröltem, ami tiszta volt.

A kantárnadrágos fiú állt előttem, aki így közelről már nem is annyira fiú, inkább férfi. Vörös haja kócosan állt fején, míg kék szeme engem fürkészett, s arca savanyú volt, ahogy látta könnyes arcom, s kisírt szemem. Kék kantárnadrágja előnytelen volt, de az alatta feszülő fehér pólója megmutatta kezén az izmait. Arcán nem volt szőrzet. Mint a baba popsi, olyan puhának nézett ki.

-Deline! – kiabál az ismerős mély hang, s szememet lehunyom. Kezemre tekintek, ami vörös a vértől, szemem kisírt, s arcom nedves a könnyektől. A kantárnadrágos fiú zavartan néz rám, s bátran néz szembe Styles hatalmas dühével, ami felénk közelít. –Deline – hangja nyugodtabb, de mikor felé fordulok arca aggodalmas lesz.

-Ben! Mi történt? – kiabál a kantáros fiúra, akinek egy arcizma se mozdul meg.

-Beesett a rózsabokorba, ami megsebesítette a karját, s én segítettem neki kijönni onnan, Uram. – olyan hihetőséggel mondja, hogy ezt a történetet én is elhiszem neki. Styles kezemre tekint, majd arcomra, s mellkasához von. Újra potyognak könnyeim, ahogy meghallom, hogy szíve hevesen ver. –Nincs komolyabb baja. – mondja még rám nézve Ben.

-Köszönöm segítséged, Ben! – motyogja Styles, majd fejemre nyom egy csókot, ahogy észreveszi, hogy testem rázkódik a sírástól.

-Nem tesz semmit, Mr Styles! – Ben-nek szörnyen hálás vagyok, hogy nem az igazságot mondta, mert abból egyikünk se került volna ki jól. Styles bevisz a házba, majd a felső emeltre a külön fürdőbe, s lekezeli a sebeimet. Arcán nincs semmi érzelem, csak a komor tekintet.

-Legközelebb jobban vigyázz! – morogja, majd feláll, hogy elpakolja az elsősegély ládát. Felállok, s kifele indulok, mikor csuklóm után nyúl, s teljesen becsukja az ajtót. Szívem hevesebben kezd verni, s elfog a félelem. Kezeit derekamra simítja, majd fülem mögé tűr egy tincset, mely copfomból csúszott ki. Érdes keze végig simít arcomon, s megáll ott. Hüvelykujjával végigsimít számon, államon, s almácskámon is. Cserepes alsó ajkamba akasztja ujját, míg én tekintetét figyelem. Elbűvöltséggel van tele. Majd közelebb hajol, s egy lágy csókot nyom alsóajkamra és eltávolodik. Csókja olyan finom volt, hogy ajkam többért kiált, ami nem helyes. Már nedves ajkamon simít végig, s elégedetten néz szemembe. Homlokomra nyomva egy csókot, eltávolodik, s kinyitja az ajtót.