26.Fejezet

                 Ezek után szörnyen ijesztő vele egy ilyen helyen lenni. Pánik roham kap el és autók után kezdek keresgélni. Vagy akár csak egy élő személyért.

-Ma is munkanap van, vagyis dolgozni kell. Ez azt jelenti, hogy MINDENKIRE, aki az én cégemnél dolgozik, vonatkozik rá. – ezzel sugallja, hogy én se vagyok alóla kivétel. Hiába tett Ő bármit is. Szívem sajog a tudatra, hogy eltűnt. Eltűnt az, akit tizenkét órája ismertem. –Viszont valamit tudnod kell. – könnypalástom mögül rá tekintek, s arca mereven figyel engem. – Alá kell írnod pár papírt. Szerződést. – egyik keze a kormányon, s ujjaival azon kopog. Lehet ideges, vagy csak levezeti a feszültséget. De semmi más tette nem fejez ki hasonlót. –Most feljössz velem az irodámba, és alá is írhatod. – száll ki kocsijából, majd miután én is kivonszoltam magam, bezárja.

Nem fogja meg kezem, se ér hozzám. Mintha két idegen sétálna egymás mellett. Amint belépünk, Less lép mellé, s várja a feladatait.

-Less, most egy kis dolgom van Miss Brooks-szal, felhívom, ha végeztem. – morogja, míg Less aggódóan rám pillant, s leválik tőlünk.

Kinyitva az ajtót, előre enged. S ahogy közelebb kell mennem hozzá, a hideg kiráz. S az undor végig fut rajtam. Leülök az íróasztallal szembeni székbe, s feszengve várom, hogy Ő is elfoglalja a helyét.

-Deline, a kanapéhoz gyere! – parancsolja hangja, míg fejével az említett tárgy felé int.

-Ne hívj így! – morzsolom el ismét, amire megáll mozdulatában, s egy mély levegőt vesz. Lehunyja szemét, majd elvesz az asztaláról pár papírt, s felém indul. Közvetlen mellém akar leülni, de amint leül, én kétembernyi hellyel arrébb megyek. Ez se tetszik neki, de csak hajába túrva elsimítja érzését. Orrom elé tolja a papírokat, míg kezében a toll jár, amivel beleegyezésemet kéne nyomatékosítanom.

-Ebben a szerződésben az áll, hogy – elhallgat, amire én ránézek, de arca nem mutat semmit. Csak a lapokat figyeli. – hogy addig biztosítom ennél a cégnél munkahelyed, míg te teljesíted adott kéréseimet. – megkönnyebbülök, hogy semmi komoly nincs benne. – Amik le vannak írva. Viszont, ha nem teszi, azonnali hatállyal elbocsátásra kerül, s azt garantálhatom, hogy abszolút nem lesz fényes jövője, Miss Brooks. – pillant rám, s tekintete hatalmas feszengést és komolyságot tükröz. Óvatosan bólintok, amire Ő is bólint, s újra a lapra néz. – Az első, hogy akármit mondok, teszek. Neked teljes mértékben tenyérbe mászónak kell lenned. Ami azt jelenti, minden témában. – tekintete felém sodródik, hogy megnézze reakciómat. Lábamat jobban összeszorítom, s kezem enyhe remegésbe kezd. –A második, hogy hozzám kell, költözz! – ajkam elnyílik, s hirtelen elfogy a levegőm. –Amíg ezeket teljesíted, nem lesz problémád a biztos állásoddal és a családod békéjével, illetve azzal sem, hogy te biztonságban legyél. – leblokkoltam. Ilyet nem tehet senkivel! Kezem már szörnyű remegésbe kezdett, míg kapkodom a levegőt.

-Harry – nézek rá, de Ő csak kemény tekintetével a lapokat figyeli. –Nem teheted ezt velem! – suttogom szavaimat, de Ő így is úgy csukja le szemét, mintha legalább üvöltöztem volna. Fájdalmasan bólint, majd smaragdja rám néz, s megszólal.

-Szóval, ezután hogy döntesz? – szája egy egyenes vonal, s rá kell jönnöm, hogy régen láttam ilyen ridegnek.

Döntéseim a következők:

1) Nem fogadom el az ajánlatot: Nem lesz jól fizető állásom, sőt, ahogy szavaiból kivettem; semmilyen állásom nem lesz ezek után. A családom veszélybe kerül, bár inkább Darlene, miatt aggódnék. De az én életemet is megkeserítené. Sajnos ma hajnalban történtek után bármit el tudok képzelni. A temérdeknyi pénzével annyi jó ügyvédet vesz fel magának, amennyit csak akar, hogy elérje célját. Semmi esélyem se lenne, ha feljelenteném.

VISZONT, 2) ha elfogadom: Lesz egy jól fizető állásom. Nem fenyegeti semmi veszély a családomat, sőt, még az én védelmemet is biztosítja. Viszont, oda kell hozzá költöznöm, ahol bármit tud velem kezdeni, mivel nem tehetek ellene semmit. Sőt, talán majd később többet is akar, amivel szemben szintén nem ellenkezhetek.

Talán, ha elfogadnám, megváltozna, s biztosnak érezné a kapcsolatunkat.

Lassan bólintok, amire rám kapja tekintetét.

-Benne vagy? – hangja csodálkozástól terhes. Ismét bólintok, bár bizonytalan vagyok. Lehet életem legnagyobb hibáját követem el ezzel.

Kezembe adja a tollat, s ujjával mutat, hogy hol kell aláírnom. Nagyot nyelek, majd a Göndörigazgatóra nézek, aki ismét szemembe mereng. Szemében ezernyi érzelem van, amik közül egyet se tudok kiolvasni. Visszavezetem tekintetem a lapra, s arra gondolok, míg nevemet írom, hogy „Ezzel biztos lesz a jövőd, Adeline!”

Amint elkunkorítom az „s” végét a lapot kikapja kezem alól. Kezemből kiesik a toll, s remegése testrészemnek most se hagy alább.

-Helyesen döntöttél, Deline! S a szerződésben a titoktartásról is szó esik, ha azt kihagytam. – arca virul, s óvatosan egy mappába süllyeszti a papírokat.

-Ne hívj Delinnek! – sziszegem, amire megdermed, majd felém fordul.

-Delinem, most írtál alá egy papírt. Emlékezz, mik álltak benne! – jön közelebb, majd kezemnél fogva felhúz, amire halkan felsikítok. Szemem lehunyom, s attól félek, hogy megüt, de helyette egy puha érintést érzek az arcomon. Kinyitom szemem, s arcára nézek, amely mosolyog. –Enyém vagy! – motyogja elbűvölve, majd tarkómra vezeti kezét, s egy vad csókot nyom számra. Próbálom eltolni magamtól, de az Ő keze szinte szétroppant. – DELINE! – kiabál arcomba, egy centiméterről. Megdermedek, s visszafojtom levegőmet. –Kurvára ne ellenkezz, és csókolj vissza! – sziszegi arcomba, míg szeme enyémbe vésődik. Remegő ajkakkal bólintok halványan, amire ismét megcsókol. Most gyengédebb, de nem dőlök be. Néha csókolok vissza, mert félő, hogy elnyomott érzéseim visszatérnek a felszínre.

Hirtelen távolodik el, s hálálkodom neki, hogy nem hagyott bűnbeesni. Hajába túr, míg ajka egy halvány mosolyban végződik.

-Menj dolgozni! – int kezével, míg asztalához sétál. –Munkaidő végén ide találsz, nem? – laposan rám tekint, amire halványan bólintok. Figyelem alakját, ahogy a lapokat rendezgeti, de megáll. Kérdőn rám tekint, majd feláll. –Deline, indulj! – hangosabban beszél, amire megugrok, s elindulok.

Fel kell dolgoznom a történteket. Konkrétan most lettem Harold Edward Styles rongybabája. És miért? Hogy a körülöttem lévő embereket védjem. S valamennyire magamat is.

Szememből potyognak könnyeim, s lehajtott fejjel sétálok az irodámba. Majd miután becsuktam annak ajtaját, zokogva rogyok a földre. Ez nem történhetett most meg!

Műszakom végén lassan szedem össze dolgaim, s őrjítően lassan csukom be az ajtót. Ennél lassabban sétálok az irodája felé. De mikor kinyitom irodáját, megtorpanok. NEM TÖRTÉNHET MEG ÚJRA!

Rebeca a falnak támasztva Styles által, míg Styles nekem háttal mutatja formás, meztelen fenekét.

-NEM! – kiáltom el magam, miután becsaptam az ajtót. Styles megáll, s szinte biztos vagyok benne, hogy felismerte a hangom.

-Ezt még befejezem. – motyogja elhaló hangon, s újra potyognak könnyeim. Nyúlnék a kilincsért, de Styles rám kiabál. –Maradsz! Ülj le! – nem hiszem el, amit hallok. Most konkrétan azt parancsolja nekem, hogy várjam meg, míg Ő megcsal egy ribanccal. S NÉZZEM VÉGIG. Be van kattanva.

-Harry  - hangom remeg, s nem bírják sokáig lábaim. – Kérlek! – halkan sírok, de Ő nem reagál semmit. Hátat fordítok ennek az egésznek, s leülök a földre egy sarokba, miközben azt hallgatom, ahogy az egyik jobban nyög a másiknál.

Befogom fülem, míg rázkódok a zokogástól. Tompán hallom, ahogy beszélgetnek, majd egy szánalmas nevetést, s egy ajtócsukódást. Egy öltönyös, nagyon ismerős alak leguggol elém, s végigsimít kezemen.

-NEM! – török meg, s elveszem kezem. –TAKARODJ! – magamban ezernyi szitokszót elmorzsoltam, amik nem segítettek. Kezemnél fogva rángat fel ülő helyzetemből, s szemembe néz.

-Fejezd be! – megdöbbenek szavain, s felnevetek. Bár abszolút nem humorosságán.

-Megcsaltál konkrétan, s azt mondtad, hogy maradjak itt, nézzem végig! – hangom halk, s az Ő tekintete nem hagy el.

-Deline Deline Deline! – sóhajt fel. –Nem csaltalak meg! – suttogja számra. Nem mozdulok, csak könnyes szemmel nézek rá.

-NE. ÉRJ. HOZZÁM! – húzom el fejem, s kezem lendülne, de Ő megfogja. Majd helyette az Ő keze lendül, s egy hatalmas pofonnal jutalmazza ezt a tettem. Lerogyok a földre, s halkan felsírok. Nem a fájdalomtól, hanem a tudattól, hogy Ő ütött meg.

-Deline! Bassza meg! – motyogja magának a szitokszót, s lehajol hozzám. –Nem akartam..én – rá emelem tekintetem, amire megfagy. Gyűlölet. Undor. De mellette szeretetet és együtt érzést is érzek. Felkelek, ahogy tudok, s kihúzom magam. Hajamat kisöpröm arcomból, s kezemet a fájó pontra viszem.

-Haza mehetünk? – hangom nem több egy elhaló kis suttogásnál. Ő még mindig guggol, s engem néz. Majd amint észbe kap, feláll és bólint.

Még az ajtónál megfogja kezem és visszahúz, s szemembe nézve beszél.

-Szeretlek, tudod ugye? – hangja kétségbe esett, s tekintete cikázik arcomon. Hatalmas könnytengert fogok vissza azzal, hogy kimondom a legnagyobb hazugságot.

-Tudom. – lehajtom fejem, amint kimondom, de a tekintetét ettől még érzem magamon. Majd nem szól, csak kinyitja az ajtót, s megfogva kezem húz a kocsiig.

Közölte, hogy ma is nála kell aludnom, s hogy majd a cuccaimat el kell, onnan a hotelból vigyem. Egyedül kell hagynom Darlene-t, s azt se tudom, hogy hogyan közlöm vele.

Már az ágyában fekszem az Ő egyik pólójában. A magzatpóz a legbiztonságosabb póz nekem most. Könnyeim szüntelenül folynak, míg ujjaimmal a számat piszkálom. Nem tudom egyszerűen felfogni a történteket. Egyik pillanatban felhőtlen a kapcsolatunk. Olyan, amit mindig is akartam. Majd a következőben már parancsol, megüt, s nem is beszélve arról, hogy teljes mértékben megaláz. Nem Ő az, vagy nekem nem mutatta az igazi oldalát.

Amint nyitódik az ajtó, én lehunyom szemem, s halkan szuszogok, mintha aludnék. A Göndörigazgató halkan veszi le ruháit, s halkan megy a fürdőszobába. Majd amint visszatér, lekapcsolja az éjjeli lámpát az oldalamon, s megáll. Hatalmába kerít az ijedtség, de próbálom nem lebuktatni magam. Majd újra mozgolódást hallok, s besüpped mellettem az ágy. Ott is villanykapcsolódás, majd egy hangos sóhaj.

Negyed óra se telhetett el, mikor ölelő karokat érzek magamon, amik próbáljak kezem -melyek pajzsként szolgálnak- ellazítani. Hajamba puszil, majd fejemre hajtja fejét.

-Sajnálom, Deline! – suttog, s egyértelmű, hogy nem akar felébreszteni. –Komolyan, én – mély levegőt vesz, s nem folytatja. Küzdök a félelmem ellen, ami bennem lappang, s az ellen, hogy ne töröljem képen. –Tudom, hogy hazudtál nekem, mikor azt mondtad, hogy tudod, hogy szeretlek. Rosszul érzem magam. – ledöbbenek azon, hogy teljesen kifordult magából. Nem beszél többet, csak nyakamba szuszog, néha illatomat szívja magába.

Úgy teszek, mintha álmomban megfordulnék. Amire a Göndörigazgató megijed, s elenged. De ahogy látja, hogy „alszom” visszakúszik mellém.

-Szeretlek! – simít ujjával végig ajkaimon, majd lágy puszit nyom rá, s elenged. Ahogy ezzel a mozdulattal hátat is fordít nekem.