17.Fejezet

Álmos tekintettel néz rám, s szorítása picit gyengül derekam körül. Apró félelem jár át, mikor huzamosabb ideig nem szólal meg.

-Hogy nekem melyik kategóriába tartozott? – motyogja, s hangja az álmosságtól terhes, de beszélget velem. Ennek ellenére is. Csak bólintok, s Ő megtámaszkodik kezén, ahogy felkönyököl. –Hát a nagyon-jó-szex kategóriába. – mosolyog huncutul, amire elpirulok.

-De nem így értettem. – fordulok meg, s szemébe nézek. Arca eltorzul és egy halk „Oh”-t nyög.

-Hát, határozottan többet érzek irántad, mint Rebeca iránt vagy más a helyzetedben lehetséges nő iránt. – motyogja elgondolkozva. –És te? – tekintete engem figyel, míg én a plafonra nézek. Mondjam el neki őszintén, hogy egy gyors szexen kívül nem éreztem mást?

-Rég volt ilyen jóban részem. – kezdem mosolyogva. – De őszintén nem éreztem mást. – mondom suttogva, de tudom, hogy úgy is meghallja. Hiszen ketten vagyunk csak a szobában, s még egy karnyújtásnyi hely sincs közöttünk. Ő csak hümmög, s visszafekszik a párnára. –Mond ki, mit gondolsz! – nézek rá, de arca homályos a Hold fénye alig világít be az ablakon, így felkapcsolom az éjjeliszekrényen a lámpát, amit Styles szörnyű grimasszal fogad.

-Hogy valamit szarul csinálok. – megbántva mondja, s szívem picit összetör. Mielőtt szólhatnék valamit, Ő közbe vág. –Inkább aludjunk, oké?  - öleli át ismét derekam, míg én lekapcsolom a villanyt, s homályos fényben arcát figyelem.

Nem tudom, hogy meddig nézhettem Őt, s meddig gondolkodhattam a történteken, de elnyomott egy idő után az álom.

Reggel övcsörgésre, s cipzárhangra ébredek. Hatalmas fény jön be a nagy ablakon, így hunyorítva nézek a hang irányába. Styles öltözik épp az öltönyébe. Pontosabban félmeztelenül húzza fel nadrágját. Takarót mellemhez szorítva ülök fel az ágyon, mivel teljesen meztelen vagyok. A Göndörigazgató felém kapja tekintetét az egészalakos tükrön keresztül, s apró mosoly húzódik ajkai szélére. Felhúzza fehér ingjét, majd begombolja, s a mandzsettát is begombolja, s megigazítja. Kivesz a fiókból egy szürke nyakkendőt, s nemes egyszerűséggel megköti és megigazítja. Majd felkapja kezébe öltönyét és hajába túrva fordul felém. Közelebb jön, s csókot nyomva ajkaimra veszi el éjjeliszekrényéről telefonját.

-Szép jó reggelt! – hatalmas, csodálatos mosolya pihen ajkain, ami minden nő gyengesége.

-Sz-szia! – dadogom lenyűgözöttségem hatására.

-Hogy érzed magad? – kérdezi, míg visszasétál a tükörhöz, s felveszi szmokingját, majd összegombolja gondosan.

-Én? Öhm..jól? – furcsa a viselkedése, s nem tudom hova tenni. Ismét.

-Ezt most kérdezed? – összevont szemöldökkel néz rám a tükörből, amire nemlegesen megrázom a fejem. –Amúgy nyolc elmúlott. – magyarázza öltözékét, s képzeletben falba vágtam a fejem, hogy én ilyen nyugodtan ülök itt az ágyában, meztelenül. Kapkodva kelek ki a lepedőt magam köré csavarva, s próbálok valami hordható ruhát keresni a földön. –De ne aggódj! Ma mindenki később kezdi a munkát, mivel én is elaludtam, ami nem vall rám. Szóval van még teljes két órád, hogy kipofozd a csinos kis segged. – csap rá, míg elhalad mellettem. Szám tátva marad közvetlenségén, s érzem, hogy arcom paradicsom vörös lesz.

-Akkor te hova készülsz? – kérdezem összevont szemöldökkel, míg Ő visszasétál hozzám, s ölelésébe von. Kezét fenekemen pihenteti, míg arca egész közel van enyémhez.

-Valakinek el kell vinnie, hogy időben oda érj mindenhova, Deline. – motyogja ajkamra, s megdermedek a becézés hallatán. Eltávolodik, s szemembe néz. – Nem kedveled ezt a becenevet? – összekulcsolja kezünket, s szívem megint olvadni kezd a gesztus miatt.

-De, csak..csak eddig Édesapámon kívül senki nem hívott így. – hangom megtört, s nem merek szemébe nézni.

-Oh, sajnálom! Én-

-Nem, csodálatosan hangzik ajkaid közül! – mosolygok rá könnyes szemmel, míg Ő közelebb von magához, s megölel. Nyugtatóan futtatja kezét hátamon, míg csitítgat, ahogy halkan sírok. Sok emlék van ebben a sok könnyben.

              

-Van kedved feljönni? – szorítom meg összekulcsolt kezünket, míg Ő bólint, de aztán telefonjáért nyúl, ami rezeg az SMS-ektől. Elengedem kezét, hogy tudjon rájuk válaszolni, míg kiszállok a kocsiból.

A liftnél megállva ismét összekulcsolja kezünket. Majd ahogy kinyitódik a lift ajtó, s meglátom, a rengeteg öltönyös embert, elengedem, amire Ő összevont szemöldökkel néz rám, de nem mond semmit. Beszállunk, s leghátulra megyünk a liftnek, majd ismét megfogja kezem, csak most öltönynadrágja zsebébe csúsztatja, amin elmosolyodom. Amikor mindenki kiszáll, s csak mi ketten maradunk kiveszi kezem, s hüvelykujjával végig simít kézfejemen. Szívem hevesen verni kezd, e cselekedete végett.

Magas sarkúm hangosan kopog, ahogy haladunk végig a csendes folyosón, s kellemetlennek tartom, de nem járhatok lábujjhegyen. Styles elengedi kezem, s megáll, majd kettőt lépek és megállok, amikor Ő nem jön mögöttem.

-Minden rendben? – vonom össze szemöldököm, zavartságom miatt. Ő csak szórakozottan mosolyog, s válaszol.

-Csak nagyon jól nézel ki ilyenkor. – vonja meg vállát, s mellém sétálva fogja meg kezem és vezet szobánkhoz. Nem hiszem, hogy Darlene-t itthon találjuk, így előveszem a kulcsaimat, s kinyitom az ajtót, ami egy kattanással nyitódik.

Jaj, Darlene! Ha tudnád mennyi mesélnivalóm is van. 

-Darlene? – kérdez rá a Göndörigazgató, míg letelepszik az ágyamra, miután körül nézett.

-Biztos valami dolga akadt. Mindig lefoglalja magát valamivel. – motyogom, míg ruháim között turkálok a megfelelőért.

-Szóval lehet, hogy nem ér haza addig, míg mi itt vagyunk? – kell fel ágyamról Styles, s közelebb lép hozzám. Megfordulok, s egy olyan kifejezéssel találkozom, amit még életemben nem láttam rajta. Megnyalja alsóajkát, s elkezdi szoknyám cipzárját lehúzni.

Már egyikünkön sincs ruha, s az ágyam teljesen széttúrva, míg mi benne fekszünk. Pontosabban én fekszem benne, s Ő rajtam.

Próbálok nem hangos lenni, s sikolyaimat visszafojtani, de ez nagyon nehéz az Ő iramában.

-Oh, Ade, nyitva volt az ajtó, gondolta- nyílik ki szobám ajtaja, s Darlene teljesen lefagy a látvány miatt. A Göndörigazgató megáll, s szemembe néz, míg én levegőt alig kapok. Arcom szörnyen vörös lehet, s lopva Darlene-re nézek, aki megdermedve áll, s fogja ajtóm kilincsét.

-Darelene! – visítok fel, majd kapcsol s becsapva az ajtót viharzik ki. –Jézusom! – suttogom Styles vállába, míg Ő rekedtesen nevet rajtam, s a helyzeten. –Ez nagyon nem vicces, Styles! – nézek rá mérgesen, de Ő ezt a pillantásom egy lökéssel díjazza. Kicsúszik torkomon egy hangos nyögés, s Ő még jobban nevetni kezd, míg én kezére csapok. Fordítok helyzetünkön, s most én ülök rajta. Gyors tempóra kapcsolok, s nyögéseit képtelen visszafojtani, így rá kell kezemet szorítanom szájára, amibe beleharap, hogy ezzel oldja az épülő feszültséget.

-Oh istenem! – motyogja kezem alatt, ahogy Ő is megemeli csípőjét, hogy hamarabb találkozzanak. Ajkamba harapok, hogy hangot én se adjak ki, így csak olyan, mintha egy síró kutya lenne a szobában, durva fülledt levegőben. Egyszerre éljük meg a Paradicsom apró pillanatát, s kifulladva esek mellkasára. –Maradt kerek harminc percünk, hogy elkészüljünk és elinduljunk. – motyogja, ezzel megszakítva a hangos lihegések csengését a csendben.

-Le kéne zuhanyoznunk, mielőtt elindulunk. – ülök fel, s lepedőmet mellemhez szorítva nézek körül a szobámban. Szétszórt ruhák a földön hevernek, s tekintetemmel az alsóneműmet keresem. Ő is felkel, s kimászik az agyból. Tökéletes teste csillog az izzadtságtól, míg haja csapzottan tapad homlokához.

-Lehet nem ártana. – mosolyog rám, míg haját kisöpri homlokából. Kikecmergek én is az ágyból, s meztelenül megyek fehérneműmért, s kapom fel melltartóm és bugyim magamra. Hajamba túrva nyúlok egy hosszú pólóért, s ajkamba harapva fordulok a Göndörigazgató felé. Aki nyelvét végig futtatja ajkán, s huncútan elmosolyodik.

-Valamit húzz fel magadra, mert Darlene gondolom, a nappaliban van, vagy a konyhában és-

-Nyugalom, Deline! – húz magához, s nyakamhoz hajolva kuncog bele. Kezébe adom ingjét, s nadrágját, majd elindulunk a fürdőszobába. Szerencsémre Darlene a szobájában van, így még nem kerül sor a magyarázkodásomra.

Először a Göndörigazgató tusol le, majd miután végzett megyek én, s míg én zuhanyzóm Ő megszárítja a haját.

Már készen sétálunk ki szobámból, de másodszorra már nincs akkora szerencsém. Darlene nem az a szégyenlős fajta, így nem fél egyből megkérdezni Styles előtt.

-TI AZ ELŐBB SZEXELTETEK? – rivall rám, s arcom égni kezd, hogy mind ezt Styles előtt csinálja.

-Darlene! – próbálok dorgáló hangnemet felvenni, ami inkább egy kínos nyögésnek hangzik.

-Induljunk, Deline. Elkésünk. – motyogja a Göndörigazgató a mobilját kutatva. Darlene megfagy becenevem hallatán, így nem tud már mit mondani, míg én kisétálok az ajtón.

Leparkol kocsijával, s én az épületet kezdem fürkészni. Egyfajta félelem fog el, mikor meglátom a nyüzsgő embereket.

-Itt maradsz? – néz rám, mikor már egy ideje csak az épületet nézem. Nemlegesen megrázom fejem, s kiszállok a kocsiból. Megigazítom fekete, mélyen dekoltált szoknyám, s Styles-ra nézek, aki telefonál, s azt figyeli, ahogy ruhám igazgatom. Intek neki, hogy induljon, de összekulcsolva kezünket húz az épület fele. Én kihúzom kezem, amire Ő megdermed, s elemeli fülétől a telefonját. –Deline.. – motyogja, s tudom, hogy nevemnek kérlelő jelzése van. Megrázom fejem, sugallva, hogy „Nem!”. Sóhajtva simítja kezét derekamra, és így megyünk be. Telefonja szüntelen fülénél van. Így köszön az alkalmazottaknak, akik vele szembe jönnek és köszönnek neki.

Ahogy elhaladunk egy csapat mellett, akik a munkatársaimat teszik ki; összesúgnak, s felém néznek. Leveszem Styles kezét derekamról, míg Ő rám néz, majd hajába túrva néz el másfele. Bekísér irodámba, s amint becsukja maga mögött az ajtót, leteszi a telefont.

-Deline, te szégyellsz engem? – hitetlenkedve néz rám, míg asztalomnak dőlve keresztezi kezét mellkasa előtt. Úgy teszek, mintha nem hallanám, s papírjaim között kezdek keresgélni valamit. –Adeline! – rákapom tekintetem, s arca dühtől forr.

-Én..nem. Csak nem vagyunk együtt sem..és miért adnám más tudtára, hogy..tudod. – motyogom zavartan, míg újra a papírokra figyelek. Majd arra figyelek fel, hogy elsétál, s az ajtóm hangosan becsapódik. Ajkamba harapva nézek az ajtóra, s valami azt súgja, hogy menjek utána. De nem akarok jelenetet rendezni. Felveszem telefonom, s számát tárcsázva várom, hogy felvegye.

Felveszi, de nem szól bele. Csak frusztrált lihegését lehet hallani.

-Harry, gyere vissza! – mondom ingerülten, míg Ő felnevet.

-Szia! – teszi le, s szívem összezsugorodik. 

__________________________________________________________________

SZIASZTOK DRÁGA ELTÖKÉLTEIM!

Itt is a 17.Fejezet, aminek tartalma érdekes, s egyre bizalmasabb, jobb lesz a sztori. Nem sokára elég sok minden ki fog derülni, s egyre több lesz a feszültség, mind jó feszültség, mind rossz. 
Véleményeteket most se felejtsétek itt hagyni, hiszen engem ezek éltetnek. 

All the love, Nora.