15.Fejezet

A nap további részében csak papírokat olvasgattam, töltöttem vagy írtam alá. Az ebédszünetemet azzal töltöttem, hogy próbáltam megismerni pár munkatársamat, bár nagyon elzárkóztak előlem, s alig akartak szóba elegyedni velem. Feladva ezt, mentem vissza az irodámba, s

folytattam tovább a munkát. Mikor legközelebb leemeltem a szemem a papírhalmokról, már egy órája lejárt a műszakom.

Sóhajtva egyet pakolom össze a káoszt az asztalomon, míg lelkileg arra készülök, hogy mi fog történni ma este. Telefonom csipog egyet, ami az új üzenetjelző hangom. Kiveszem táskámból, s oldom fel, hogy elolvassam.

„Tudom, hogy még bent vagy. De én már egy ideje itthon ülök. Elmenjek érted? Harold”

Mosollyal az arcomon olvasom, s írok neki vissza.

„Az nem lenne rossz. Szörnyű ebben a magas sarkúban gyalogolni. Adeline”

Miután elégedett vagyok asztalom kinézetével, megigazítom még utoljára a képkeretet, ami rajta pihen. Egy régi emlék fekszik a keretben, ami, hol megfájdítja a szívem, hol boldogságot hozz belé. Egy rózsácskás orcájú lány mosolyog rajta, míg tekintete a mellette guggoló Édesapján pihen. A felesége, az Édesanyám áll mögöttünk, s mosolyog le ránk. Régi kép, s szörnyű néha ránézni az emlékek miatt.

Lesétálok az épület elé, s a recepción ülő lány követ tekintetével, ami rettenetesen idegesítő, de nem szólok neki.

Lábam keresztezem, mert igen lehűlt a levegő egy combközépig érő szoknyához és egy rövidujju inghez. Kezemmel átölelem magam, s arra koncentrálok, hogy minél hamarabb ideérjen a Göndörigazgató.

Hátulról ölel át valaki, amire megdermedek, s a levegő is belém szorul hirtelen. Majd megérzem Styles kellemes illatát, s szinte elolvadva karjába dőlök.

-Szép estét, Miss Brooks! – nyom csókot a hajamra, majd elenged, s velem szembe sétál. Mosolyom letörölhetetlen, ahogy az Ő arcáról is. Egyik kezét derekamra simítva irányít kocsijához, amiben megy a fűtés, s kellemes dallam kényezteti fülemet. –Nem értem, hogy miért túlórázik folyton! – úgy mondja, mintha neki akkora probléma lenne, s szomorúan veszem észre, hogy magáz. Oké, lehet, hogy ahogy esik, úgy puffan, alapon szólít, hol így, hol úgy, de most már idegesítő, ha ennyire távolságtartóan beszél.

-Szeretem a munkám, és mivel nincs nagy életem, megtehetem, hogy tovább maradjak. – motyogom, míg az ablakon kifele tekingetek.

-Jobban tennéd, ha haza mennél, mint mindenki és pihennél, futnál, főznél, isten tudja, még mit szoktál csinálni. – hangja erőteljesebb, de tudom, hogy csak nekem akar jót. Megint a tegezés. Teljesen összezavar.

-Ezekre is van időm. – sóhajtom, majd a beszélgetést ennyivel le is zárom, s senki nem szól senkihez, míg a Göndörigazgatóhoz nem érünk.

Belépve házába megcsap a kellemes étel illata. Mosolyogva, s felhúzva szemöldököm Styles-ra nézek, aki csak idegesen a szemöldökét ráncolja.

-Minden rendben? – állítom meg, ahogy kezem mellkasára teszem, ami megfeszül érintésem alatt.

-Igen, miért? – a ráncokat eltünteti, s ügyesen próbálja leplezni érzelmeit. Nemlegesen megrázom a fejem, egyfajta „Nem fontos!”-t sugallva ezzel.

Ahogy beérünk a folyosóról, lepakolok a kanapéra, s leveszem magas sarkúm, ami mostanra már szörnyen feltörte a lábam. Hangosat sóhajtok, s leülve hátra dőlök a kanapén.

-Isteni illata van! – kiabálom csukott szemmel Styles-nak, aki csak felnevet. Felkelek, mert mégse aludhatok el, úgy hogy még el se kezdődött a randevúnk. –És úgy volt, hogy én szervezem meg ezt! – zsörtölődöm, míg a konyhapultnak dőlök, felé fordulva.

-Ettől még vacsorát főzhetek, nem de?  - mosolyog rám, ahogy egy pillanatra hátra fordul. Bólogatok, bár ezt Ő nem látja. Telefonja megcsörren, így ott hagyva az ennivalót megy ki a konyhából, s veszi fel. A tűzhelyhez sétálok, s meglesem, hogy mit főz. Nem valami nagydolgot, de isteni az illata, s szerintem hasonlóan az íze is.

-Muszály ezt most megtárgyalnunk? Nem, majd visszahívlak. Dolgom van! – mérgesen motyogva jön vissza, amit egy szemforgatással elintézek és visszasétálok oda, ahol eddig álltam. –Bocsánat, csak..munka. – morogja, majd miután megkeverte az ételt felém fordul. –Szeretnél kényelmesebb ruhát? – méri végig kinézetem, amíg én bólintok. –Bár nagyon jól nézel ki, de nem hiszem, hogy kényelmesen érzed ebbe magad. – összekulcsolja kezünket, s felvezet a szobájába. Ezen cselekedetén meglepődök, de érzem, hogy gyomromban életre kelnek a pillangók. Már nagyon rég nem éreztem ilyet, van vagy talán négy éve, ami viszonylag hosszú idő. Egyik szekrényéből kivesz egy V-kivágású pólót, míg egy másikból egy szürke melegítőnadrágot, s odaadja nekem, majd becsukva szobája ajtaját hagy egyedül, hogy átöltözzek.

A póló, viszonylag nagy dekoltázst ad a V-kivágása miatt, s a nadrág, hála a gumis derekának nem csúszik le, de a szárán lépkedem, mert túl hosszú. Pirosra lakkozott körmeim virítanak csak ki alóla. Hajam kiengedem, míg megigazítom gyenge sminkem a szobában lévő egészalakos tükörben.

Lesétálok a lépcsőn, ami nyikorog mezítlábas lépteimtől. A Göndörigazgató a tv előtt ül, s úgy tesz, mintha lekötné, de amint meghallja lépteim, mosolyogva felém kapja tekintetét, majd látványosan nyel egyet. Feláll, s a lépcsőalján megállít, az utolsó lépcsőfokon, így majdnem egy magasak vagyunk. Derekamon összekulcsolja kezét, míg én mellkasának dőlök.

-A lány, aki egy férfi melegítőben és pólóban is iszonyatosan lenyűgöző. – mormolja, míg nyakamba puszil, majd szemembe néz. –Kész a vacsora. – szeme elbűvöl, s komolyan, még ha megcsípnek, se tudnak kiábrándítani ebből a tekintetből. Keze lecsúszik derekamról fenekemre, s egész egyszerűen felkap ölébe, míg én derekán átkulcsolom lábam. A konyhapultra ültet, s lábaim között áll. Lassan hajol közelebb, s lágyan csókolja meg ajkam, míg én közelebb húzom, s tarkójánál fogva mélyítem el. Őszintén, hiányoztak ajkai, bár csak fél napja nem találkoztak enyémmel. Ajkamról áttér államvonalára, nyakamra, s fülemre. Néha kicsúszik egy-két nyögés ajkaimon, ami őt buzdítja, de megzavarva minket; ismét megcsörren mobilja. –Kurva élet. – motyogja, majd elszakadva tőlem, veszi ki zsebéből.

-Styles! – forgatja meg szemét, s arcomat tanulmányozza, ami pirospozsgás, attól, amit az előbb tettünk. Hajába túrok, hogy nyugtassam valamennyire, míg Ő ajkamon simít végig, s közben a telefonra koncentrál. –Értem, hát most elfoglalt vagyok, de holnap tudunk személyesen találkozni. – veszi el kezét és mögöttem kezd el valamit kutatni szemével. –Rendben. Viszonthallásra! – teszi le, s egy üzenetet bepötyögve csúsztatja vissza zsebébe.

-Ez kezd idegesítő lenni. – motyogom, majd ajkára nyomom számat.

-S – aj – ná – lo –m! – motyogja csókunk közben, ami megmosolyogtat. De elszakad hirtelen, s hüvelykujjával végigsimít ismét, immár feldagadt ajkaimon. –De egy elég nagy cégnek a tulajdonosa és vezetője vagyok. Nélkülem nem működik a cég. – magyarázza, míg hajába túr, hogy megigazítsa azt, amit én széttúrtam. –Most viszont térjünk rá az igazi vacsorára, mert így nem lakok jól. Vagyis a vágyaim persze, de a gyomrom kevésbé. – mosolyog, s ebben a mosolyban most valami újat is látok. Valami kacér vágyat. Elpirulva bólintok, s kiengedem lábaim közül, míg én is lepattanok a pultról.

-Tudtam! – motyogom teli szájjal, majd elpirulva, hogy ilyen illemtelen vagyok, csukom be szám, s nyelem le a falatot.

-Micsodát? – mosolyog ügyetlenkedésemen.

-Hogy isteni íze lesz. – csak megforgatja szemét, amit most látok tőle először, de máris édesnek találom ezt a viselkedését, s mosolyom ismét levakarhatatlan.

-Szóval, mivel ez egy randevú, és az első..öhm..ismerkednünk kellene. – mondja bizonytalanul, míg kezét összekulcsolja tányérja felett, mintha imádkozna.

-Ezt tuti olvastad valahol! – nevetek fel humorosságomon, de Ő nem találja viccesnek, s megint felbukkan a ránc. –Bocsánat! – krákogok, s próbálom nem elnevetni magam, ahogy szemébe nézek.

-Kezdem én. Hova valósi vagy? – a ránc ott van, s tudom, hogy már nem lesz annyira önfeledt, hogy megaláztam valamennyire.

-Egy kisvárosban laktam gyermekkoromban. Ami Európában van. – mondom, s nyelek, ahogy Ő csak bólint. –És te?

-Tessék? – kapja rám tekintetét, mintha megzavartam volna.

-Te hol születtél? – arcán a vonások megfeszülnek, s tekintetét elkapja rólam.

-Én..öhm..szóval Chapel-ben. Nem ismered úgy se. Inkább keressünk valami filmet. Nem? – hadarja zavartan, s felállva elveszi előlem tányérom, míg az övét is felkapja és elmegy a konyhába. Utána megyek, s ahogy benézek a konyhába egy zaklatott Styles-t látok, aki idegesen húzza ki a mosogató gépet és rakja be az evőeszközöket és tányérokat. Majd visszacsukja, ami egy csattanással jelzi záródását, s Styles a pultnak dőlve vesz egy mély levegőt. Majd mielőtt megfordulna, a kanapéhoz megyek, s leülök rá. Mi volt ez a viselkedése? –Szóval, mit szeretnél nézni? – ül le mellém, s hajába túrva dől hátra.

-Minden rendben? – arcára tekintek, ami már olyan, mintha mi sem történt volna.

-Igen, kurvára minden rendben! Örülnék, ha nem kérdezgetnéd folyton. Kibaszott idegesítő! – áll fel, s kiabálva közli, amire én összerezzenek. Szemei szikrákat szórnak felém, míg én felhúzom lábam a kanapéra, s rezzenéstelen arccal bólintok.

-Seggfej. – motyogom, s táskámból előveszem telefonom.

-Tessék? – még mindig kiabál, csak most már a távirányító, ami a kezében volt a földre ért, egy hatalmas csattanással. Mivel a földnek vágta.

-Egy seggfej vagy! – nézek rá, s úgy érzem, hogy vissza kéne vennem, mert nem lesz jó vége.

-Seggfej? – nevet fel. – Ezzel most igazán megsértettél! – kacag, míg az én torkomban keletkeznek a csomók. A szorító csomók, amik nem jó előjelek.

-Elhívsz randizni, a világ legbénább módján, majd összeveszel velem, de én ennek ellenére eljövök, s a világ legbénább randevúját megszervezed és mind ezek tetejére elkezdesz kiabálni velem, s sértegetni. Köszönöm szépen! Ez az élmény is meg van. A világ legszarabb randija. Első helyen fekszel, Drága! – kiabálok már én is, de Ő keményen állja ezt is.

-Menj el! – motyogja. Szemem cikázik rajta, s zavartan állok egyik lábamról a másikra.

-Tess-

-MENJ EL! – mutat az ajtófele, míg nem néz arcomra, se az irányomba. Nagyot nyelve, hogy egy kis ideig még ne sírjam el magam. Felkapom táskám, s melegítőben, úgy ahogy vagyok, felkapom kezembe magas sarkúm és kicsapva az ajtót megyek ki rajta. Nagyon hűvös van, s biztos beteg leszek holnapra, ha mezítláb kell haza sétálnom. De világ leghülyébb emberének néznének LA-ben, ha melegítőhöz magas sarkút húznék fel. Mikor már majdnem a kapunál vagyok, utánam kiabál. -VÁRJ! Várj! – fut mellém, s hajába túrva néz rám. –Nézd, sajnálom! – zavartan cikázik tekintete rajtam.

_____________________________________________________________

SZIASZTOK ELTÖKÉLTEK!

Nagyon köszönöm az eddigi kommenteket és visszajelzéseket! Imádlak titeket❤
A következő rész SZERDÁN(2015.08.05.) jön.

All the love, Nora.