34.Fejezet

                 Másnap fényképezőgép kattogásokat lehet hallani kintről, s mikor kinyitják szobám ajtaját, akkor az összes riporter az ajtóba tömörül, s bekiabálnak a kérdéseikkel. Fejem ettől fáj, s ettől alszok nyugtalanul, de a kórház dolgozói nem tudnak tenni semmit ez ellen.

-Mrs Styles, holnap már kimehet a kórházból. Mindketten csodásan épülnek, s egészségesek. – mosolyog kedvesen az orvos, amire én is mosolyogva bólintok, majd kinyitva az ajtót a doktor megtorpan.

-Mr Styles, honnan tudta, hogy a felesége itt tartózkodik?

-Mr Styles, maga nem volt itt a szülésnél?

-Mr Styles, maga szerint a felesége akarja látni ezek után?

-Mr Styles, maga nem jöhet be ide! – suttogja erőteljesen az orvos, amire egy még erőteljesebb, s ismerős suttogást hallok.

-Doktor úr, be kell mennem! – az ajtó kitárul, s zilált Harold Edward Styles lép be, életnagyságban. Az ajtó becsukódik, s csend telepszik a szobára.

-Te mit keresel itt? – hangom undorral van tele, s megvetéssel. Lehajtja fejét kérdésemre, s helyéről nem mozdul.

-Én csak..nem tudom igazából. – motyogja, s szívem megfájdul a hangtól, ami oly’ törékeny és a sírás szélén áll.

-Nincs itt keresni valód. – mondom érzéketlenül, s belép a Nővérke Benett-tel a kezében. Styles felemeli a fejét, s levegőt is elfelejt venni, mikor meglátja az apróságot, ahogy a kezembe adják.

-Mr Styles? – kérdőn néz rá a Nővér, ami kizökkenti Styles-t, s levegőért kap. –Maga nem jöhet be! – zavarja ki, s kinyitja neki az ajtót, ahol a riporterek ismét kérdésekkel támadják. Styles még egyszer visszapillant, szinte segélykérően, de én lenézek Benett-re, hogy ne kerüljek vele szemkontaktusba, s ne essen meg rajta a szívem. A Nővérrel nem foglalkozva szedi lábait felém, amire összerezzenek, s Benett hangosan felsír. Elkezdem csitítgatni, de én is sírásba kezdek.

-Deline..kérlek. – hal el hangja, s próbálom sírásom visszafojtani, hogy legalább Benett megnyugodjon.

-Menj el! Semmi keresnivalód nincs itt. Ne kelljen ismételnem magam. – suttogom, míg megnyomom a nővérhívó gombot.

-Deline, én..sajnálom! Tényleg.. – mielőtt tudna tovább beszélni, az ajtó kinyitódik, s még egy Nővér lép be két testőrrel. A testőrök Harry felé indulnak, míg az egyik Nővér kiveszi a kezemből Benett-et, s kisietnek vele, hogy ne kelljen hallaniuk a kiabálásokat. Én csak lehunyom a szemem, míg a kiabálásokat hallgatom, ahogy próbál ellenkezni Styles, de a testőrök csak kifele rángatják. –Csak a fiamat szeretném látni! – kiabálja még utoljára, majd becsapódik utána az ajtó.

A testőrök egy rendőrrel jönnek vissza, aki megkérdezi, hogy szeretnék-e valami szolgáltatásukat igénybe venni, amire közlöm vele, hogy csak egy váló papírt szeretnék kérni. Ő bólint, s azt mondja, hogy intézkedik. Megadja a számát, s a testőrök kikísérik.

-Mrs Styles..vagyis Ms Brooks, mint láthatja Mr Styles nem jelent meg a tárgyaláson, így ezt el kell halasztanunk egy másik időpontra, mivel rengeteg ügyem van, ami még áll. – mondja a bíró az ügyvédemnek, s nekem, amire az ügyvédem csak nyugodtan bólint, míg én csak magamba mérgelődve kiviharzok a tárgyaló teremből.

-Adeline, azzal, hogy illetlen a hivatali dolgozókkal szemben, nem jön helyre a maga dolga. – oktat ki ügyvédem, míg én szedem lábaimat ki ebből az épületből. Telefonomban Patric számát keresem, majd felhívva várom, hogy válaszoljon.

-Adeline?

-Szia Patric! Benett jól van? – kérdem suttogva, míg fejemet lehajtom, ahogy kilépünk az ajtón, mivel a sok riporter azonnal letámad, s kérdéseket tesznek fel, képkészítéssel szinkronizálva.

-Éppen valami mesekönyvet próbál olvasni a maga kis nyelvén. Nem rég jöttünk fel a közeli játszótérről. – meséli vidáman Patric, s arcomra halvány mosoly ül.

Benett már három éves. Haja göndör fürtökben pihen fején, míg mosolya lekenyerező, s tekintete kékeszöld, ahogy apjának és anyjának szemszínei keverednek szemeiben. Semmi hasonlóságot nem találtam még, ami megegyezne rajtam, és rajta is. Ajkai, mint az apjáé. Haja, mint az apjáé. Szemei, mint az én és az Ő tekintete. Arcformája, mint az apjáé, s mosolya, mint az Övé. Mint egy kisebb kiadás belőle.

Benett születése óta nem látta az apját. Nem láthatta.

Nem tudja, hogy mit takar érzelmileg az „Apa” szó. Csak azt tudja, hogy az „Anyukája párja.” Két évesen mindig Patric-ra mondta, hiszen sokszor látta, és a bölcsödében azonosítva azokat a férfiakkal, akik körülbelül annyi idősek lehettek, mint Patric, s az oda járó gyerekek apának szólították, analizált arra, hogy Patric az apja. A sírás elfogott, ha láttam göndör fürtjeit ugrálni, ahogy szedte lábait felém, mikor meglátott. S eszembe jutatta Styles-t, aki hasonlóan nézett ki, mikor felém igyekezett, csak több indulattal.

Styles párszor próbált minket felkeresni ez alatt a három év alatt, de vagy úgy végződött, hogy rendőrt hívtam ide, vagy itt volt Patric.

Sikerült találnom egy kereső állást, ami egy ruha boltban van, ezért is jár Benett bölcsödébe. A ruha boltban is próbált már Styles felkeresni, ott ugye még akkor nem ismerték úgy, mint Mr Styles. Csak mikor bemutatkozott, jött rá mindenki, hogy Ő az, aki az újságok címlapján van már négy éve, s Ő az, akinek felesége ebben a boltban dolgozik. S megkértem rá őket, hogy ha betévedne, semmi információt ne adjanak ki rólunk. De én akkor pont ott dolgoztam.

-Deline, mi ez a váló papír? – dobja elém a borítékot, míg zaklatottan hajába túr.

-A tartalom elárulja, hogy mi az. – mondom közömbösen, míg a vállfákon rendezgetem el a ruhákat. Ő közelebb jön, s erősen megszorítja felkarom, s maga felé fordít, hogy figyelmem Rá irányítsam. –SEGÍTSÉG! – azonnal két munkatársam szalad ki, s veszi elő telefonját.

-AZONNAL ENGEDJE EL! – kiabál az egyik, amire Styles savanyún felnevet, s kezemet elengedi.

A rendőrség kiért, míg Styles ott tartózkodott, de csak pénzbüntetést kapott ezért. Így egy távoltartási engedélyt kértem, ami rám, és Benettre vonatkozik. Persze többször láttam Őt a bölcsőde körül ólálkodni, de amint észrevett sietősre vette lépéseit, s elment. Rettegek attól, hogy egyszer arra kell bemennem a bölcsődébe, hogy nincs ott Benett. Ezért mutattam az ott dolgozóknak képet róla, s elmondtam a nevét, hogy ezt kikerüljem. De Ő sem hülye, tudja, hogy járjon át az eszemen. Így jogos a félelmem.

Halkan nyitom ki bejárati ajtóm, s veszem le magas sarkúm, hogy nesztelenül menjek beljebb. Patric a laptopján dolgozik a padlón, mellette Benett ül kockákkal játszva.

-Szia Édesem! – gügyögöm, ahogy leguggolok az Ő szintjére. Azonnal felkapja fejét, amire fürtjei megugranak, s szemei szinte könnybe lábadnak, ahogy meglát.

-Mami! – szalad apró lábain hozzám, s szoros ölelésbe vonom apró testét. Göndör haját összeborzolom, amire rám fintorog és elhúzódik, hogy megigazítsa tincseit.

-Milyen volt a napod, Bébi? – állok fel, így felemelem őt, s oldalamhoz szorítom testét.

-Patric bácsival játszottunk, aludtunk aztán mutatta, hogy mit csinál a masináján. Én is pszicilógus akarok lenni, Mami! – kiabálja, s halkan felkuncogok azon, hogy nem tudja kimondani a „pszichológus” szót.

-Te leszel a világ legjobb pszicilógusa, Beni. – nyomok csókot arcára, majd az etető székébe teszem. Tudom, Patric is mondta, hogy már idős az etetőszékhez, de így érzem még biztonságosnak, és így egyszerűen szemmel tudom tartani.

-Mami? – kiabálja vékony hangja, amire rátekintek a konyhából egy mosoly kíséretében. –Dolgoztál? – kérdezi kurtán, amire rásandítok, s lassan megrázom nemlegesen fejem.

-Dolgom volt a városban. El kellett intéznem pár papírt. – mondom, mintha értené, hogy ezek pontosan mit is jelentenek.

-Sok emberrel találkoztál? – jön következő kérdése. Beteszem a mikróba a vacsoránkat, s leülök hozzá az asztalhoz. Bólintok kérdésére, s arcát figyelem. Ahogy arra apró mosoly ül, s szemeinél megjelennek azok a ráncok, melyek apjánál is megjelennek, ha mosolyog. Elnézek róla, s lehunyom szemem, hogy ezt a gondolatot kiűzzem fejemből.

-Akkor biztos találkoztál Apuval is! – reményekkel teli, csillogó szemekkel néz rám, amire szívem összezsugorodik. Ajkam beharapom, s végig simítok fején, ahogy Ő csak buzgón válaszomat várja.

-Nem, nem találkoztam vele, Bébi. – mosolya elmosódik, s ajkai picit legörbülnek. De nem sír, csak lenéz apró kezeire, majd bólint.

-Mit vacsizunk, Mami? – vált témát, s mint egy villámcsapás gyorsaságával vált arca ugyan olyan érzésekbe vissza. 

__________________________________________________________________

Hátsziasztok,

Elröppent pár év (3-4) a történetben, ami szintén nem indokolatlan, hiszen milyen sablonos lenne leírni Benett születésétől kezdve az Ő kis életét. 

Mint írtam, a szezonnak nem sokára vége, de ne aggodalmaskodjatok, hiszen nekem is van ajándékom az én drága olvasóimnak!

Véleményeteket várom, lent a kommentelő egységben és ne sajnáljátok a kezeteket vagy a billentyűzet gombjait. <3

All the love, Nora.